Régen volt már a tavalyi budapesti Hanuka ünnep. Dehát milyen a magyar. Háromszor röhög a viccen. Először mikor hallja, másodszor mikor megmagyarázzák neki, harmadjára meg mikor megérti. [Ez néha elmarad...]

Ami engem illet, a "témára" egy kép hívta fel a figyelmemet, amelyen Martonyi János külügyminiszter látható egy emelődaru kosarában egy rabbi és egy petróleum lámpa társaságában. Aztán megtaláltam még néhány kosarast Hende Csaba honvédelmi miniszter, Lomnici Zoltán volt legfőbb bíró és David Amon Izrael budapesti nagykövete személyében. Lehet, hogy az ilyen jelenetek később mindennaposak lesznek, de ma még meghökkentő az ilyen látvány. Nemsokára megleltem azt a szerkezetet is, amihez az emelődaru kellett. Hát persze: a maxi menóra a Nyugati téren! Azt meg a Hanuka ünnep alkalmából emelték. A kérdés innen úgy vetődik fel, hogy mi közünk a zsidó Hanuka ünnephez. A kérdést a legegyszerűbb lenne azzal lezárni, hogy az égvilágon semmi. Ez a téma azonban nem fér el a szőnyeg alatt, több okból.

A Hanuka ünnepe történelmi - vallási ünnep, az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amit a fény ünnepének is neveznek. Aki a fogalomra rákeres a Neten beleütközik Naftali Krausba. Én már korábban beleütköztem mert megvettem annak idején az "Ősi forrás" c. könyvét, ami olyannyira nem tetszett, hogy két kommentárban is megemlékeztem róla Szabad e sírni a kárpátok alatt?és Kosher génkoktél címek alatt.

Naftali egy blogbejegyzésben üdvözli a 2010-es Hanukka ünnepségeket. Ennek is "Ősi forrás" a címe, mint a könyvnek. Tartalma tulajdonképp nem kifogásolható. Dehát az internet rossz szokása a "további találatok" feltüntetése, így tovább kerestem. Nemhiába! Naftali egyik írása 1.) "A csodák nyolc napja" [2009.12.10] címet viseli, a másik címe pedig 2.) "A zsidó szabadságharc" [2009.12.12] Szabadságharcolni általában dicső dolog, de hogyan fest ez a szabadságharc a zsidóság szemszögéből - Naftali Kraus hivatalos tolmácsolásában?

A blogok fejléce így fest. 

A hanuka [héberül חנוכה felszentelés], a fények ünnepe a zsidók számára. A Makkabeusok szíriai görögök feletti győzelmének emlékére [az i. e. 165 évben], a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik.

A zsidó történelem tele van csodákkal. Itt is, egy maroknyi nép elutasítja a rákényszerített hellén kultúrát, nemet mond az erőszakos szekularizációra, végül fellázad az önkényuralom ellen. ... A csoda azzal folytatódik, hogy ennek a szabadságharcnak a tanulsága 2000 év múltán is érezteti hatását, s nemcsak abban, hogy mindmáig megünnepeljük, hanem annak szellemisége is. ... Mint általában a zsidó ünnepek, ez is bensőséges, családi ünnep, de van egy különleges jellege. Kötelezővé teszi a csoda közhírré tételét [pirszum hánész], ezért a Menórát szokás kitenni az ablakba. A gyertyagyújtást különleges módon végezzük, a gyertyákat nem közvetlenül, hanem a kisegítő, az ún. „samesz”-el gyújtjuk meg. A gyertyákat mindig az est beálltakor kell meggyújtani.

A blogok olvastán a következő kérdések foglalkoztatnak. Mindenekelőtt az kellett eldöntenem, hogy a gój kultúra elleni permanens felkelést hogy kell értelmezni?

Kraus 1932-ben született Budapesten modern- ortodox zsidó szülők első fiaként. Zsidó iskolában [„Tajrász Emesz”] kezdte, majd a "felszabadulás" után jesívákban nevelkedett. 1949-ben allijázott Izraelbe, ahol Dusinszky huszti rabbi jesívájában tanult, majd katonai szolgálatot teljesített és 1954-től újságíró. Előbb a Seárim, majd a Mááriv napilapok munkatársa, hírszerkesztő. Idővel a New York-i jiddis hetilap, valamint a budapesti Magyar Hírlap izraeli tudósítója. Ma az Új Élet munkatársa, több rovatot vezet az Or- Zse website-ján.

Azt hiszem Kraus mondnivalóját pontosan ugyanúgy kell érteni, ahogy ismételten (!) leírta őket, vagyis hogy a zsidóság permanens háborút vív "a" gój kultúra ellen, azaz mindenfajta nemzsidó kultúra ellen. Nem belemagyarázás ez? Egyáltalán nem.

Kezdjük talán a legrégebbi "gój" kultúrákkal. az asszír, ill. a babiloni birodalmakkal. Főleg az utóbbival a viszony finoman szólva nem volt felhőtlen A II. Nabukodonozor Kr. e. 599-ben ostrom alá fogta, majd bevette Jeruzsálemet. A várost és a Templomot is felprédáltatta. Babilóniába hurcolták mintegy tízezer júdeait, és szétszórták őket a birodalomban. Ezzel megkezdődött a babiloni fogság. Aztán Egyiptom. Ott is fogság, meg a tíz csapás. [Épp Naftali célozgat rá, hogy Egyiptomot másféle, pl tengeri csapások is érték, de azokról csak rejtve szólnak a krónikák.] No meg a Perzsa birodalom, stb.

A görög konfliktus tulajdonképp Nagy Sándor hódításaival pontosabban a hellén világbirodalom három részre szakadásával kezdődött "Egyiptom ebben az időben ide tartozik a Szentföld is, a Ptolemaidák uralma alá kerül Szíria és Babilónia (tehát a keleti rész) a Szeleukida dinasztia öröksége lesz. Ez a két utódállam egymással örökösen harcban áll, a tét - többek között - a Szentföld birtoklása volt.

A hellenizmus, a görög gondolkodás és kultúra igen nagy hatást gyakorolt a befolyása alatt álló területeken, de jellemző, hogy kisugárzása elérte Kínát is, ill. meghódította a görögöket meghódító Rómát is. A különféle vallási kultuszok egymásba hatoltak, földrajzilag is terjedtek. Ezt a jelenséget vallási szinkretizmusnak nevezik.

A zsidóság számára ez a hellenista "internacionalizmus" a nemzeti identitás feladásának veszélyét jelentette. A zsidók Istenének nem lehetett zsidó felfogás szerint helyet teremteni a Pantheonban, nem lehet megfeleltetni Zeusznak vagy Baalnak. A zsidó szokások, rítusok, a Templom egyedül való volta nem felelt meg a "korszellemnek".A zsidóság számára a hellenizmus ugyanolyan szellemi kihívást jelentett, mint a babiloni kultúra: reagálni kellett rá. Érezhető az ebben az időben keletkezett iratokon az a törekvés, hogy egyrészt a görögség számukra használható gondolatait beépítsék kultúrájukba, másrészt maximálisan igyekezzenek megőrizni a hűséget a Törvényhez, az atyáik Istenéhez. Természetesen volt egy olyan kisebbség is, amely asszimilálódott, felszívódott a környezetében élő népben átvéve nyelvét, szokásait, vallását, kultúráját. Ez a folyamat nem csak Egyiptomban zajlott, hanem más területeken, még a Szentföldön élő zsidóság között is.

A Szeleukidák Kr.e. 201-ben elfoglalták a Szentföldet, ettől kezdve az egyiptomi fennhatóság szíriai fennhatóságra változott. A Szeleukida Birodalom azonban ellenségei gyűrűjében egyre gyengült. A zsidók vallási különállása elfogadhatatlan volt. Egy politeista felfogású ember számára egyébként is érthetetlen, hogy miért nem tiszteli a másik ember az ő isteneit is, attól még tisztelheti a sajátját is. A zsidóság ellenállt, és bár a katonai erő a szír oldalon sokkal nagyobb volt, a zsidók eleinte vallási, később vallási és politikai sza­badságharca (a Makkabeus felkelés: Kr.e.168-164) győzelemmel ért véget. A politikai színen azonban új szereplő jelent meg, Róma." [Forrás Balthazár Zsolt]

Tehát - Róma következik! Mi sem természetesebb, minthogy a zsidóság azzal az új világbirodalommal is élethalálharcba keveredett, amely a görög kultúrát szinte teljes egészében magába olvasztotta és továbbfejlesztette. A zsidókkal és kultúrájukkal azonban nem boldogult sem otthon, sem gyarmatain.

"A zsidók többsége számára a passzív Róma-ellenesség, a Megváltó várásának lelki reménye és a Törvény betűjéhez való szigorú igazodás szolgált támpontul. A század derekától azonban a birodalom elleni indulatok egyre hevesebbé váltak, és végül oda vezettek, hogy Kr. u. 66-ban nagyszabású felkelés robbant ki Róma palesztinai uralma ellen. Kezdeti sikerek után véres háború következett, amelynek végén, Kr. u. 70-ben a római légiók bevették és lerombolták Jeruzsálemet. A harcok hevében tűz martalékává vált a Heródes által alig néhány évtizeddel korábban nagy pompával újjáépített szentély is, amelynek megsemmisülése a templomi áldozatok végét, a zsidó vallás gyökeres átalakulását hozta. Az áldozat szerepét a bibliaolvasó istentisztelet, a templomét a zsinagóga vette át és ezekben az évtizedekben fejeződött be a Héber Biblia kanonizálása is. A történelmi megpróbáltatások azonban még nem értek véget; már az első zsidó háború idején pogromokra, zsidóüldözésekre került sor a birodalom számos vidékén. Kr. u. 112 és 115 között újabb lázadást vertek le Palesztinában a kivezényelt légiók. Nagy lendületet vett a zsidóság kivándorlása is: most már nem csupán a mediterrán provinciák felé áramlottak a menekülők, hanem nagy kolóniák jöttek létre magában Rómában, Arábiában és Iránban is. Az ókori zsidó történelem és vallástörténet periódusának végét kétségkívül a Kr. u. 132 és 135 közötti harmadik, Bar Kochba-féle felkelés leverése jelentette. A római légiók ekkor teljesen lerombolták Jeruzsálemet, helyén római város épült. A zsidóságnak csak egy töredéke maradt Palesztinában: a hitélet és a tudományosság központja Mezopotámiába és Szíriába helyeződött át, ahol a rabbinikus tradíció szellemében az írásmagyarázók megalkották a késői zsidó bibliamagyarázat és liturgia kézikönyv vének tekinthető Talmudot. Ebben az időben írta Tacitus, a nagy római történész: 'A Kelet megmozdult és Juda világuralomra tör.' "

Ezt hitték, hirdették Bar Kochba és emberei is. De korai volt...

Mit bizonyít a zsidók és a gójok több ezer éves párhuzamos története?

Nem vitatható, hogy a zsidóság már - már tiszteletreméltó állhatatossággal ragaszkodik faji és vallási identitásához, szemben mindenki mással, akiket gójoknak - nem embereknek - tekint.

A gojok társadalmával szemben bármikor kész a lázadásra. Az ilyen lázadások során leleményességről, kitartásról, bátorságról tesz tanúságot. A reális erőviszonyokat azonban végső soron tévesen méri fel és a füstbement tervek csupán a szükségtelen áldozatok és a Hanukához hasonló "győzelemünnepek" számát növelik.

Kétségtelenül nagy húzás volt Izrael, a "modern" zsidó állam, létrehozása is a bibliai földeken. Nem vitatható, hogy Izraelnek eddig valamennyi csatát sikerült megnyernie szomszédai ellen. Még területét is sikerült gyarapítania. De - ennyi!

Ami a háborút illeti, Izrael - finoman szólva - nem áll nyerőre. Mert miről szólt volna a háború? Adjuk át a szót a legilletékesebbnek a béke nobeldíjas tömeggyilkosnak Menachem Beginnek, aki 1958. október 28-án az alábbi "szózatot" intézte a hadsereghez.

"Nektek izraelieknek nem szabad könyörületeseknek lennetek, amikor ellenségeitekkel leszámoltok. Nem rokonszenvezhetünk velük míg meg nem semmisítjük az. ú.n. arab kultúrát, amelynek romjain felépítjük a magunk civilizációját. ... Ha északra pillantunk, látjuk Szíria és Libanon termékeny síkságait ... Kelet felé az Eufrátesz és a Tigris gazdag völgyeit... Irak olaját, nyugatra az egyiptomiak földjét. Nekünk nincs lehetőségünk a fejlődésre, amíg nem rendezzük területi problémáinkat az erő pozíciójából, amíg nem kényszerítjük az arabokat a teljes engedelmességre." [Makai György: "Izrael Állam és a cionizmus" 238. old. Kossuth 1973.]

Hát', ami azt illeti, ez a nagyívű terv jól halad - az ellenkező irányba... Ne feledjük, a Béke Nobel-díjat az áruló Anvar Szadat révén sikerült Beginnek összehoznia. Ám Szadatot egy díszszemlén az egyiptomi hadsereg elitalakulatának tagjai szitává lőtték. Ez az árulók megérdemelt sorsa, mindenütt a világon.

Nos, ami minket illet.

A "nemzeti kormány" tagjainak jelenléte az emelődaru kosarában jelképes cselekedet. A behódolást jelképezi. Ja! Csaknem elfelejtettem, Orbán ugyan nem volt ott, de lélekben maga is ott állt a kosárban.

A felelősségben tehát osztozik a sameszeivel, akiket odaküldött, vagy odaengedett.

És most lássuk, mennyire vagyunk előbbre a Hanuka megünneplése által? Azt, hogy a tömeges zsidó jelenlét milyen örömet és boldogságot visz a környezetébe, már tudjuk. Figyelemreméltóbb az a megfogalmazás, hogy "az élet célja nem csupán a túlélés". Dehogyisnem! Az élet célja épp a túlélés. Épp ezt tagadja meg Izrael mindazoktól akik fölött gazdasági vagy katonai hatalma van. A túlélés alatt nem "boldogságot" hanem az emberhez méltó létezés jogát kell érteni. Ez elleni kihívásnak tekinthető a Hanukka ünnep, mert azt az üzenetet hordozza, amit Begin mondott a hadseregnek és amit Naftali Kraus vizionál a "gój kultúráról".

Nem kérünk sem abból - sem abból. És ti "kosarasok", mire számíttok. Tudjátok ki vagytok. A Naftali fent megírta, itt csupán újra idézem: "... A gyertyagyújtást különleges módon végezzük, a gyertyákat nem közvetlenül, hanem a kisegítővel, az ún. „samesz”-el gyújtjuk meg." Ti tehát sameszek vagytok. Ennyit rólatok.

Szeszák Gyula