Kadhafi az egykori arab függetlenségi harcos, a Zöld Könyv írója óriási hibák sorozatát követte el. Líbia, olajkincsének köszönhetően olyan bevételekhez jutott, mely az ország lakosságát a mainál sokkal magasabb életszínvonalra emelhette volna, ha vezetője és a vezető rétege ezt fontosnak ítéli. De nem ez volt a fő irányzat, hanem a tovább gazdagodásuk. A befolyt hatalmas összegeket a világ különböző pontjain vállalkozásokba fektették, de ennek az volt az előfeltétele, hogy a politikai szembenállást mindenhol fel kellett adni. A belső karhatalmat, a politikai erőszak-szervezeteket, Kadhafi személyes testőrségét és a légierőt kiemelten fejlesztették, de a hadsereg is megkapta a szintentartás pénzügyi keretét. Ez még nem nevezhető hibának, de az igen, hogy ezzel együtt a lakosság szinte semmit nem látott az olajkitermelés és a vállalkozások által befolyt bevételekből.

Kadhafi a népe előtt különböző egyenruhákban eljátszotta a nagy katona szerepét, miközben egy tipikus antimilitarista egyéniség volt. Amikor Kádár János meghívta vadászni a gemenci erdőbe, mint egy idióta húzta a rendkívül drága vadászpuskát maga után a porban (talán a fegyverhordozót hiányolta?). Ilyesmit egy katonaember még akkor sem csinál, ha tökrészeg. Ez a kétszínűség jellemezte egész rendszerét, különösen az utóbbi évtizedben. Befejeződött az ellenállás az USA-Izrael és az EU, különösen Anglia politikájával szemben, a radikális iszlámot üldözték, minden kapcsolatukat a haszon vezérelte.

Ez még nem is lett volna baj, ha az elégedetlenséget nem terrorral, hanem fokozatosan némi engedményekkel, lassú, de jól reklámozott életminőség javítással szerelték volna le. Figyelniük kellett volna a világ változásaira és a beképzeltséggel felhagyva a valós állapotoknak megfelelő kül- és belpolitikát folytatni. Most, amikor az egész arab világ a változások korát éli, mely komoly belső feszültségeket gerjeszt minden arab országban, Kadhafi a rossz politikájának következményeként a legfontosabb rendező elvtől fosztotta meg magát. Nem tud ellenségképet felmutatni a népének. Nyugati üzletfeleit nem nevezheti meg, mert a milliárdok hamar odavesznének, az iszlám radikálisait sem, mert ez általános elégedetlenség további növelésével járna, mivel a folyamatok mai állása miatt nagy a rokonszenv irányukba. Az oroszokkal sem jöhetnek elő a nagy beruházások miatt, és nincsenek adataik erre vonatkozóan. Pedig a felsoroltak mind érdekeltek a Kadhafi-rendszer lebontásában. Nyugatiak az olaj, a gazdasági kapcsolatok és a geopolitikai helyzet, az iszlám radikálisok a nyugati befolyás felszámolása miatt, és az oroszok az energiapiac fölötti uralom megszerzése okán. A nyugatiak nagyobb befolyással szeretnének rendelkezni Líbia olajkincse felett, az iszlám radikálisok ezt a gazdag országot Irán mintájára átalakítanák, és az oroszok is érdekeltek a káoszban, mert növekedett az EU kiszolgáltatottsága az energia vonatkozásában. Valamilyen szinten mindezek ellenségei a rezsimnek, de rájuk mutatni, konkrétan megnevezni őket nem célszerű. Így a felbőszített tömegek elé nem tud kivetíteni egy ellenségképet, melynek a növekvő rendszerellenessége miatt ideje lenne kiegyezni. A rendelkezésre álló erő látványosan kevésnek bizonyult, erre utal az idegen afrikai zsoldosok felfogadása és a saját népe elleni bevetése. Ezek után már csak egyetlen lehetősége maradt Kadhafinak. Győzni kell! Különben őt és az egész családját, minden rokonát és támogatóját ki fogják végezni. Jogosan, mert ez a polgárháborúk legszigorúbb törvénye.

Ha valami különleges szerencse folytán ma még nem végeznének vele, és a hatalma romjain elvegetálna egy ideig, akkor sem tudja többé helyre állítani az abszolút hatalmát. Ezer rést ütöttek az események ezen a monolit tömbön, megindult a hatalom belső felbomlása, és ez az, amit az afrikai zsoldosok megakadályozni képtelenek. Külföldi beavatkozással (USA - NATO) ideig-óráig megakadályozható a változás, de ez azzal jár, hogy a legszélsőségesebb erők kerülnek nyerő helyzetbe, mert a kiontott sok vér őket erősíti.

A nyugat politikusai zavarodott módon reagálnak a történésekre. Fogalmuk sincs, hogy mi lenne a helyes (számukra a leghasznosabb) eljárás. Kockázatokat vállalni nem akarnak, veszíteni sem szeretnének. A demokrácia nevezetű, csalásra épülő össznépi társasjátékukra Irak után már nem vevő senki. Talán ez az iraki és az afganisztáni háborúk egyetlen eredménye (napjainkig).

Nincsenek az arab világ eseményei következmények nélkül hazánk vonatkozásában sem. Itt is tapasztalható a hatalom zavarodottsága, ami fel fog erősödni, ha elérkezik hozzánk is az igazi változás szellemisége. Annyira sérülékeny az ország, annyira ingatag a rendszer, hogy már nem lehet még megjósolni sem, mikor fog ide is átterjedni ez a változtatási akarat kiváltotta elégedetlenség. Hiányzik a tömegekből a helyzet fenntartásának az igenlése, a hatalom iránti bizalom, remény a jobbulásra. De hiányzik a hit is, mely a bátor cselekvőképesség alapja lenne. Ez azt jelenti, hogy nem szervezett és tervezett formában zajlik le a változás, hanem egy hisztérikus kitörésként, annak minden negatív vonzatával együtt.

Kadhafi sorsa legyen intő példa minden megalkuvó, a saját egyéni hasznát kereső politikus számára. Pol-potot tömeggyilkosnak nevezték, de rendszere bukása után haláláig népe szeretete vette körül. Sok ember haláláért terhelte felelősség, de soha senkivel nem alkudozott és hívei ezért mindvégig kitartottak mellette. Mubarak, Kadhafi lepaktáltak népük ellenségeivel, ezért senki nem tartott ki mellettük. Ez a megalkuvók igazi büntetése.

Kassai Ferenc