Ebben az írásban részben némi összehasonlításra fog sor kerülni, de sokkal inkább néhány sarkalatos kérdést veszünk sorra a két világvallás kapcsán.

Ezt a témát már csak azért is fontos elővenni, mivel az európai környezetben valami régről még felsejlő okokból iszlámellenesség tapasztalható. Ezt az érzést nem csak a nagypolitika és a cionista érdekkörök gerjesztik előszeretettel, hanem a nemzeti és álnemzeti oldal is.

A probléma gyökere részben a liberális vallásellenességben, részben a keresztény iszlámellenességben keresendő. Furcsa módon a liberális vallásellenesség (a romlás és a dekadencia pártolása révén) közös nevezőre jutott a liberális kereszténységgel, hol az iszlám radikális és erkölcsös oldalának elutasításával, hol a vallásszabadság kérdéskörében, miszerint Európában lehet teret engedni az Iszlámnak, de csak akkor, ha hozzájuk hasonlóan liberális, azaz nemzet és társadalomellenes. Ennek megfelelően gyanítható, hogy az európai iszlám közösségek egy része csak nevében iszlám, és mesterségesen létrehozott bomlasztó szervezet. Valószínűleg így lehetett a hírhedt buzi, Rózsa Flores Eduardo is mohamedán, aki valahogy még most is „nemzeti” hős. Amellett, hogy zsidó is… Vagyis valóban nemzeti hős, méghozzá a cionistáké, különösen a magyarországi cionistáké, akik eléggé megvezették már a nemzeti és álnemzeti köröket. Ehhez akár azt is hozzátehetnénk, hogy akik erősen reklámozzák még a nyilvánvaló tények ellenére is Rózsa Florest, azok is cionisták. Szóval itt is láthatjuk, hogy semmi baja sincs a liberális vallásossággal sem a liberálisoknak, sem a liberális keresztényeknek.

De ami a valódi, erkölcsös és szigorú Iszlámot illeti, azt valahogy mindenki elutasítja. A nemzeti, az álnemzeti oldal is, a liberálisok is, a liberális kereszténység is. Éppen azért, mert erkölcsiségében ez az Iszlám messze felülmúlja a nyugat-európai erkölcsi szintet!

Azt kimondva vagy kimondatlanul állítják a hívő mohamedánokról, hogy őrültek, erőszakosak, kegyetlenek. Ezzel szemben azt látjuk, hogy az iszlám forradalom rendet és igazságot hozott Iránba, megtörte a cionista nyugat befolyását, az ország fejlődik és erősödik. Az erkölcsi fertőben fetrengő nyugat pedig haldoklik és saját bűneitől pusztul el. Emellett az erőszak és a kegyetlenség sokkal inkább a nyugati államokban terjed, ahol a kábítószer, a szervezett bűnözés és a prostitúció több fajtája virágzik egymással párhuzamosan. A nők önként válnak szajhákká, még fizetni sem kell nekik, a férfiak elfordultak a katonás élettől, a nemzetek megtagadták önmagukat. Megtagadták, mert a nemzeti érzés üldözendő érzésbűnné vált, és minden nemzetpusztító ideológia, szabadosság előtérbe került. Ez nem őrület? A hit elveszett, így a nemzetek számára nem látszik semmiféle kiút az alárendelt rabszolgaszerepből. A bűn (liberalizmus) és az erkölcstelenség által Európa nemzetei a cionisták rabszolgáivá váltak. Nem kellett ide hatalmas hadsereg, fenyegetés, elég volt a demokrácia hazug képe és a jólét illúziója. A nyugat elhitte a cionisták hazugságait és meg is látszik az eredménye.

Mindezek mellett gondoljuk át: ki az, aki a most előtörő nyomorból Európában keresztény forradalomért kiáltott volna?

Állandó hitviták témáját képezi a kereszténység felsőbbrendűsége minden más vallási irányzattal szemben. A hittudósok mindenekfelett valónak tartják az evangéliumot, és az Iszlámról csak elég kevesen gondolják hogy Istentől lenne. Itt erről nem nyitunk vitát. De azt érdemes lenne végiggondolni, hogy miközben a kereszténység a cionisták teljes irányítása alatt van, addig az Iszlám lerázza magáról a bilincseket. Az araboknál van iszlám forradalom, nálunk nincs keresztény forradalom. Mindenki a demokráciát félti és azért tüntet, de nagy tömegek sehol sem mozdulnak meg Krisztusért. A liberális sajtó lábbal taposhatja a Krisztushoz köthető jelképeket, szimbólumokat, de nem történik semmi. Nálunk lehet „művészi”, Istenkáromló tárlatokat nyitni, az iszlám világban még ha csak Mohamedet szidná is valaki, aligha úszná meg veréssel, egy hasonló tárlat pedig minden bizonnyal lincselésbe torkollna. A rendőrség legfeljebb jóváhagyná a népharaggal születő ítéletet, és felvenne egy jegyzőkönyvet, más dolga már nem is lenne.

Állandó példaként szokták felhozni a többnejűség kérdését, hiszen sokaknak egy botrány, hogy az iszlám azt megengedi. Nyugaton egy diszkóban egy hétvégén vadabb dolgok történnek ennél. Vagyis itt sem lehet egy szavunk sem. És az a kérdéskör, hogy nem ismerik el Krisztus Istenségét? Miért, nyugaton talán mindenki elismeri? Elég messze vagyunk tőle, és tegyük hozzá, hogy nem minden kereszténynek mondott felekezet ismeri el Krisztust Istennek. És ha el is ismeri, mennyit tudnak róla? Mert lassan az evangéliumot is a Talmud alapján kell értelmezni az egyházi felsőoktatásban.

Mindezek után tiszta szégyen, hogy a keresztényekre többet bízott Isten, mégis sehol sem tartunk – országaink romokban állnak. És hol lesz mindennek a vége?

Tamási Attila