Mi lehetne kedvesebb ajándék az ünnepre ennél a páratlan és különleges beszámolókat tartalmazó könyvnél, melyet Adolf Hitler ifjúkori - és talán egyetlen - barátja írt a Führer bécsi csikóéveiről. Ajándék könyvjavaslatunk karácsonyra, August Kubizek: Barátom az ifjú Adolf Hitler.

Hitler életének korai szakaszáról, valamint Linzben és Bécsben töltött ifjú éveiről siralmasan keveset tudunk, ebben az időszakban azonban volt egy nagyon közeli jó barátja, aki később megdöbbentő beszámolót írt szoros barátságuk négy esztendejéről. Elbeszélése azért különleges, mert egyedülálló módon kínál bepillantást az ifjú Hitler jellemébe és gondolkodásmódjába az 1904 és 1908 között terjedő időszakból. A beszámoló abból a szempontból is különleges, hogy ez az egyetlen dokumentum, amely Hitler életének bármely szakaszát egy személyes barát szemszögéből mutatja be, még akkor is, ha ez a barátság viszonylag rövid ideig tartott. Kubizek beszámolóját két fontos szemtanú is igazolta: Hitler húga, Paula, valamint édesanyja zsidó orvosa, dr. Eduard Bloch. Kubizek könyve hűen ábrázolja Hitler személyiségét és mentalitását.

A „hűséges Gustl" emlékeit olvasva megismerhetjük a Hitler szüleinek jellemrajzát, gyermekkori körülményeit, az iskolai viselkedését és nem éppen példaértékű tanulmányi eredményeit, a történelem iránti rajongását, első plátói szerelmét Stefanie-t, kezdeti építészettel kapcsolatos szárnypróbálgatásait. Kubizek élethű képet fest a Führer Linz-cel és Béccsel kapcsolatos építészeti elképzeléseiről, a közös albérlet nyomoráról, az ifjú Hitler szociális érzékenységéről, pacifizmusáról, az opera - és ezen belül természetesen Wagner - iránti rajongásáról és viszonyáról a szexualitáshoz.

Tekintettel rossz anyagi helyzetére, az ifjú Hitler nem egyszer magától vonta meg az ételt, hogy az opera legolcsóbb - ún. promenádjára - jegyet tudjon váltani. Álljon itt egy részlet a könyvből arról, hogy az opera iránti feltétlen rajongása még tettlegességre is ragadtatta az ifjú Führert:

„A promenád hátránya volt, hogy a legtöbb 'hivatásos tapsoló' is onnan nézte az előadást és tette tönkre mások művészi élvezetét. Általában a következőképpen 'dolgoztak': egy-egy énekes, aki pontosan meg akarta határozni, hogy az előadás mely pontján hangozzák fel a taps, felfogadott néhány 'bértapsolót'. volt egy irányítójuk is, aki megvette nekik a belépőt és még valamennyi összeget is fizetett részükre. Gyakran megesett, hogy éppen a legkevésbé alkalmas pillanatban csattant fel a taps körülöttünk. Mondanom sem kell, hogy dühösek voltunk. Emlékszem, egyszer a Tannhauser előadása alatt lepisszegtük a tapsolókat, akik már akkor kezdtek 'bravózni', amikor a zenekar még be sem fejezte a muzsikálást. Egyiküket Adolf jól oldalba is vágta. Amikor az előadás véget ért, a 'hivatásos tapsolók' vezetője a bejáratnál álldogált egy rendőr társaságában. Adolfot ott helyben kikérdezték, de a barátom olyan frappáns válaszokat adott, hogy végül utunkra bocsátott minket, a 'hivatalos tapsolónak' pedig Adolf az utcán lekevert egy nagy pofont."

(VasiHazafi.hu)