Beküldte: 1108 Kategória: A zsidókérdés irodalma|Betiltott irodalom|Kommunizmus, bolsevizmus|Magyarországi zsidókérdés|Általános zsidókérdés

IX. Kútmérgezés. Szentséggyalázás

Gaguin Róbert  „A franciák története” című könyvének II. kötetében elbeszéli, hogy a zsidók Fülöp király alatt 1320-ban a pestises betegeknek pénzt adtak, hogy járják be egész Franciaországot és mérgezzék meg a kutakat. Narbonneé tartomány Vitry városában fedezték föl ezt az akciót s a szervező zsidókat és cinkostársaikat elégették.

Stumphius Krónikájában olvassuk, hogy 1333-ban a Boden-tó melletti Kostnitzban III. Ulrich püspök alatt több zsidót ítéltek máglyára a kutak mérgezése miatt.

Naucler (vol. 2., generat. 45.) beszéli, hogy 1345-ben Elszászban, Benafeldben a zsidók egy általános kútmérgezést kíséreltek meg s a vizsgálat során azt is bevallották, hogy Németország valamennyi kútjának megmérgezését tervbe vették.

Aventini János (Annal. Libr. VII.) írja, hogy ugyanazon évben, Szent Cecília napján (november 22.) Augsburgban több zsidót égettek el kútmérgezés miatt, valamint Nördlingenben, Eszlingenben, Ulmban, Schwäbisch-Hallban és Svábország több helységében.

XXI. János pápa „De Leprosis” levele 1321-ben említi, hogy Anjou Fülöp gróf is jelentést tett neki arról, hogy a zsidók különféle eszközöket használnak föl arra, hogy a keresztényeknek ártsanak, többek között méregitalt készítenek nekik, amelyeknek receptjét egy Krisztus-gyalázó irat mellett Banaiás zsidó házában találtak meg.

Gerson János, Naucler, Spina Alfonz és Sartorius írják, hogy 1290-ben egy keresztény nő elszegényedvén, zsidónak adta zálogba gyermekét, aki csak úgy engedte ki a gyermeket, hogy a szerencsétlen nő egy konszekrált ostyát lopott neki, amit a zsidók meggyaláztak. A zsidó azután egy forró vizes fazékba dobta a szent ostyát, de egyszerre csak elkezdtek a gyermekei kiabálni, hogy az apjuk egy szép kis gyermeket akar a baltával a forró vízbe benyomni és nagy lármával kirohantak az utcára. A keresztények erre behatoltak a házba, majd értesítették a püspököt, aki nagy processzióval vitte vissza a szent ostyát a templomba.

1305-ben Korneuburgban két zsidót ítéltek halálra a szent ostya meggyalázása miatt. Ekkor Zerklinus nevű zsidó ugyanis egy buta napszámossal karácsonykor ellopatott egy szent ostyát; a napszámos megáldozott, de rögtön kiköpte a szentséget s elvitte a zsidónak, amiért 3 forintot és egy új ruhát kapott. A zsidó eldugta a szent ostyát és három éven keresztül minden nap meggyalázta egy Áron nevű zsidó társaságában. A napszámosnak később megőrjítő lelkifurdalása támadt s följelentette a két zsidót. Így kerültek a máglyára.

Aventin történetíró, Onsorg Ulrik regensburgi kanonok, Schedel Maszl straubingi káplán és még sokan mások is beszélik,  1337-ben Bajorország Deggendorf városában a zsidók egy bukott leány béreltek föl, aki gyermekeit elzálogosította náluk, hogy hozzon nekik egy konszekrált ostyát s akkor fizetség nélkül visszakapja gyermekeit. Mikor a szerencsétlen tíz szent ostyát összelopkodott, a zsidók éjjel összegyűltek s a szent ostyákat hegyes árakkal szurkálták. És íme, mindenik szúrás után vércseppek jelentek meg; de a zsidók ezzel nem törődtek, hanem tövissel kezdték vakarni a szent ostyákat. De ekkor meg egy bájos kisded jelent meg. A zsidók azonban most sem tágítottak, hanem befűtöttek egy kemencébe, hogy a szent ostyákat elégessék. Azonban azok a tűzben is épek maradtak s ismét megjelent a szép kisded alakja.  Most kiszedték a zsidók a szent ostyákat a tűzből s kalapácsokkal kezdték verni. Most harmadszor jelent meg a kisded. Erre a zsidók megijedtek, megtöltöttek egy zacskót méreggel, beledobálták a szent ostyákat s a zacskót egy kútba eresztették. A mérgezett kút vizétől sokan meghaltak. De a kút fölött éjente némelyek különös csillogást láttak, panaszos hangokat hallottak.  A nyomozás megindult. Mikor kitudódott, hogy a zsidók mit tettek, megrohanták a zsidók lakásait, közülük sokat leszúrtak, sokan pedig félelmükben maguk gyújtották fel házukat s inkább családjukkal együtt bennégtek, semhogy a keresztények kezeibe kerüljenek.

1369-ben Brüsszelben egy Jonathán nevű gazdag zsidó egy Louvain János nevű kikeresztelkedett zsidónak 500 tallért adott, hogy neki egy konszekrált ostyát lopjon. A szent ostyákat ott is összeszurkálták a zsidók és több kiváló történetíró könyve szerint vércseppek jelentek meg a szúrások helyén. A művek idézését helyszűke miatt mellőznünk kell. (Lásd Pawlikowsky: Der Talmud in der Theorie und in der Praxis. Regensburg 1866., 233-240. old.)

Schlager írja „Weiner Skizzen” című munkájában (2. sorozat, 230. old.), hogy 1420-ban bécsi és enns-i templomokból négy szent ostyát ellopattak, összeszurkáltak, tűzbe dobtak és azt a keresztényt, akivel a lopást elkövettették, megölték.

Heinricus Speculum (Mag. Exempl. 148. dist. X. Exempl. II.) írja, hogy 1640-ben a boroszlói zsidók az elvetemült sekrestyéssel 30 ezüstért több szent ostyát lopattak ki a tabernákulumból, és azokat undokul meggyalázták.

Sartorius könyvében (67. lap) olvassuk, hogy a szászországi Halléban 1514-ben kivégzett Pfefferkorn nevű kikeresztelkedett zsidó beismerte, hogy három konszekrált ostyát ellopott, amelyek közül egyet összeszurkált, de abból vér serkedt ki, a másik kettőt pedig eladta a többi zsidóknak.

Ugyancsak Sartorius könyvének 51. lapján olvassuk, hogy Brandenburgi Joákim hercegsége alatt egy gonosz keresztény ellopott egy szent ostyát, s eladta a zsidóknak, akik azt meggyalázták.

Roverus Pontanus (Rerum Memorabilium I. V.), valamint Lippomanus Alajos lengyelországi pápai követ bizonyítják, hogy Zsigmond lengyel király alatt egy pacanow-i cselédlány a szentáldozásnál elsikkasztotta a szent ostyát és hazavitte zsidó gazdájának, aki elvitte a zsinagógába és a zsidókkal meggyalázta. Ez a gaztett is kitudódott s valamennyien máglyára kerültek.

X. A Talmud hatása a zsidó népre

Egy jeles írónk mondja: „A zsidó vallás törvény, sőt, törvényrendszer, egy monumentális irodalmi fölépítménnyel, a Talmuddal. Olyan ideológia, amely morális, jogi és nemzeti, sőt politikai tekintetben is ellenkezik, és ellentétes szuggesztiójú a zsidókat befogadó nép vallási, erkölcsi és politikai ideológiájával.”

A zsidó vallástanítás nálunk a Talmud szellemében, a Talmud irányelvei alapján történik, amit többek közt az is bizonyít, hogy a rabbinövendékek talmudistáknak nevezik magukat s a rabbik és hitoktatók, mint szent könyvet tanulják a Talmudot. Közérdekből is fontos lenne tehát, hogy az erre illetékes tényezők komoly és beható vizsgálat tárgyává tennék a Talmudot, és ha abban megtalálják, minthogy meg is kell találniuk, azokat a förtelmes részeket, amelyeket én lefordítottam, s amelyek Goldscmhidt Lázár főrabbi német fordításában (Leipzig, Jüdischer Verlag, 1932) szintén szóról-szóra feltalálhatók, akkor teljesítsék kötelességüket, amit a keresztény világ már régóta vár tőlük.

Aki abban kételkednék, hogy a zsidó erkölcsöknek a Talmud képezi a zsinórmértékét, az a Zsidó Lexikonban elolvashatja e szavakat: „A mai zsidóság nagy része alig tudja már, hogy az erkölcse a Talmud erkölcseiben gyökerezik.” (878. old.) Mi azonban nagyon is érezzük, hogy a zsidók „a Talmudban gyökerező erkölcsi szabályok” szerint bánnak el velünk, kivált mikor kifosztanak bennünket. A Talmud ugyanis több helyen tanítja, hogy a gójt szabad  megrabolni, hogy aki a gójnak visszaadja az elveszett jószágát, az nagy bűnt követ el, hogy a gójnak megcsalása bármilyen módon történjék is az, mindig megengedett dolog. A zsidók esküjéről már fentebb szóltunk.

Hajdanában a zsidó férfiaknak a huszadik évéig nem volt szabad a Tórát olvasni, hanem csak a Talmudot kellett tanulnia. (Kafstein: Sabbataj Zevi, 16.) Selomo ben Adred kiátkozza azokat, akik a Tórát bölcseleti alapon magyarázták. (Kecskeméti: A zsidók egyetemes története, 67. old.) Ugyanő nyíltan bevallja „Egy zsidó vallás van-e vagy több?” című könyvében (10., 12., 197. old.), hogy „a Talmud másfélezer év óta a zsidóság vallása: a zsidóság vallási élete annyira talmudi, hogy a Tórát is csak a Talmudon át látja, a prófétákat meg nem látja. A zsidó vallás: talmudizmus. A Sulchan Arukh közös kódex lett, mert a talmudizmus minden irányzatával számol.”

Így aztán a zsidóság a nem ószövetségi Szentírás szellemében nőtt fel, hanem már szinte az anyatejjel a talmudizmust szívta magába. A Talmud pedig nemhogy a más nemzetségűek szeretetére oktatná a zsidóságot, hanem minden nem zsidót baromnak, lónak, szamárnak, disznónak nevez, és sehol nem szól egy jó szót sem róluk! A Talmud a felebarát alatt csak a zsidót érti, de sohasem az egész emberiséget, mert az neki pogány, bálványimádó, az állandó lenézéseknek, sőt vérengző gyűlöletének tárgya, akiket mindenütt ki kell irtani, ahol csak hatalma van a zsidóságnak, de legalább is veszni kell hagyni, ha életveszélyben forognak.

Igenis, az ilyen szabályok összességét nevezik ők hittankönyvnek, erkölcstannak, szent könyvnek, amely még az Evangéliumot is kigúnyolja. Az ilyen könyvek olvasását, terjesztését, hivatalos tanítását tűrni ugyanannyi, mintha az egyetemen katedrát állítanánk a bolsevizmus tanainak.

Merő szofizma az, hogy a mai zsidóság nem is ismeri a Talmudot, tehát nem is él annak szellemében. Vizsgáljuk csak meg azokat a bűnös cselekményeket, amelyek egyes országok kormányát zsidótörvények és egyéb rendszabályok bevezetésére kényszerítettek, és mindezeket a flagitiumokat pontosan megtaláljuk a Talmud utasításaiban. Csak egy kis fáradtságot ne sajnálnának az illetékesek a Talmud tanulmányozására!.

A Talmudnak ránk nézve sérelmes rendelkezéseit mind átvették a Sulchan Arukh-ba (Terített asztal, a zsidók négy törvénykönyve). Ez a könyv a jelenleg érvényben lévő jogszabályok gyűjteménye, amelyet a magyarországi zsidók is elfogadtak és követnek. Tehát amikor ők a Sulchan Arukh-ot emlegetik, akkor tulajdonképpen egy sűrített, de lényegében szó szerint azonos talmudkódexre hivatkoznak.

Nem lesz érdektelen, ha végezetül néhány zsidó fohász fordítását adjuk. A Selichoth (küldetés) és a Machsor (szükség) című imakönyvekből iktatjuk ide ezeket az ünnepi imarészeket:

„Fonnyaszd ki testüket, rohaszd ki nyelvüket, alázd meg kevélységüket, hogy letiporhassanak; szakadjon ki a lelkük és legyenek adófizetőink!”

„Végy bosszút a gójokon, büntesd meg a népeket, törd össze az istentelenség jogarát, amely most uralkodik. Pusztítsd el a hamis istent!”

„Add vissza a te városod birtokát, hogy elpusztíthassuk az istentelenek nevét, tipord össze a húsvéti kígyót, törd össze az istenteleneket, hogy végük legyen!”

„Látogasd meg őket nehéz háborúval, verd meg őket fekéllyel, himlővel, taszítsd le királyukat, zúzd fejüket dühödben a földhöz!”

„Üsd a mi ellenségeinket, miként Egyiptomban elsőszülötteit, és gyötörd őket. Hasítsd szét, mint a Vörös-tengert széthasítottad!”

„Amint hajdanában történt, úgy reszkessenek most is ellenségeink, félelem és rémület szálljon rájuk, hogy szívük megbénuljon. Öntsd ki rájuk haragod pohárit. Félelem és rémület vegyen erőt rajtuk és zúzd szét szíveiket. Iszonyú fájdalomban reszkessen lágyékuk, izzadjanak és remegjenek minden tagjaikban és essenek össze. Egyik nyomorúság a másik után jöjjön rájuk, hogy soha többé föl nem kelhessenek. Verd őket úgy, hogy soha meg ne gyógyuljanak!”

És most elvezetjük az Olvasót egy nagypénteki csonkamisére, amikor a feketébe borított oltár sárga viaszgyertyái mellett a pap Szent Ambrus milánói püspöknek a IV. századból való imádságát mondja:

„Mindenható örök Isten, aki a csalárd zsidókat sem űzöd el irgalmasságodtól, hallgasd meg a mi könyörgéseinket, amelyeket azért a vakságos népért hozzád intézünk, hogy ők, megismervén az igazság világosságát, amely Krisztus, az ő sötétségükből megszabaduljanak.”

Vége.

Nyomtatható változat