Hogy ezen a héten se maradjunk a sötétben fény nélkül, a nemzet erkölcsi láng-, akarom mondani gerincoszlopa ismét kiosztotta az észt a honi dolgok mibenlétét illetően. Mondhatnám a feddhetetlen ember kinyilatkozott és morális magasságokba emelkedve megírta levelét Magyarország miniszterelnökének, melynek nemes egyszerűséggel a „Válasz Orbán Viktornak” címet adta.

Abba most ne nagyon menjünk bele, hogy normális esetben választ akkor ad valaki, ha kérdezik, de erről ez esetben szó sincs, hisz Elqró véleményét a kutya nem kérdezte meg, OV pedig pláne nem. Azonban ez a kis apróság nem nagyon zavarja a mára már kórós Orbán-fóbiában szenvedő Böszmét. Ő csak futja a felesleges köröket, mintha bárkit is érdekelne, mit is mond és talán a nagy lendületben észre sem veszi, hogy az ország nagyobbik része, de állítom a normális baloldaliak többsége is, már nem vele nevet, hanem rajta. Ez pedig azért valljuk meg nem kicsi különbség.

De térjünk rá az OV-nak írt levélre, mely iromány azt hiszem, jócskán túlmutat önmagán. Mert az nem csak egy levél, hanem maga a kórkép, mintegy bemutatva Gyurcsány jelenlegi elmeállapotát:[a teljes levélért katt IDE]

„Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Az Ön emberei folyamatosan kifogásolják, hogy én nem egyszer gyávának nevezem Önt. Higgye el, nem jókedvemben teszem. Csak akkor használom Önre ezt a jelzőt, amikor nem mer szembenézni saját feladatával, felelősségével, esetenként pedig saját döntéseinek következményével. Ön, Miniszterelnök úr, most is ezt teszi, tehát gyáván viselkedik. Jobban örülnék, ha gerinces miniszterelnöke lenne Magyarországnak. De legnagyobb sajnálatomra Ön nem az. (…)

Ön szereti bátor kommunistafalóként feltüntetni önmagát. Olyan embernek, aki önnön két kezével szabadított meg bennünket a gonosztól, aki állhatatos ellenfele minden kommunistának. Ehhez képest végignézve az Ön közvetlen környezetét, meglepően sok olyan embert találunk, aki tagja volt az egykori állampártnak, aki készségesen együttműködött az akkori rezsimmel. Ezen emberek – ugye jobb, ha nem nevezem meg őket nevükön? – a jobboldalra sodródva akkor és addig vihetik valamire, amikor és amíg Ön és pártja, valamint csatolt részei nem találják úgy, hogy eljött az ideje az emlékek felmelegítésének, a kommunista múlt felidézésének. Ezek az emberek Öntől függenek. Örömtelenül jegyzem meg, hogy az Ön által megnevezett és megválasztatott jelenlegi Köztársasági Elnök is ezen személyek népes csoportjához tartozik. Ön meg láthatóan élvezi, hogy ilyen emberekkel veszi magát körül. Látja, ez valóban méltatlan. Méltatlan egy demokratához, egy antikommunista jobboldali politikushoz, egy jó minőségű emberhez.

Minden esetre szöget üt az ember fejébe, hogy az ügynökvilágot kutató Kenedi-bizottságot Ön nem éppen azért számolta-e fel, majd pedig tette lehetővé az összegyűjtött anyagok privatizálását, hogy az egykori ügynököknek ezzel adott szívességet egyszer majd visszakérhesse? Amit Ön tesz, az nem tisztítja a múltat, hanem mocskolja a jelent és a jövőt.”

A sorokat olvasva nem kell elmeorvosi szakértelemmel rendelkeznünk ahhoz, hogy kijelenthessük: ez az ember már klinikai eset. Egészen pontosan fogalmazva OPNI érett. Ha komolyan vennénk a szavait még fel is háborodhatnánk, hogy hogy lehet valakinek ilyen vastag bőr az arcán, hogy hogy lehet a pofátlanságot és a pökhendiséget ilyen magasfokúra fejleszteni.

De azt hiszem felesleges lenne egy ilyen ember szavaival érdemben vitatkozni és cáfolatként ismét feleleveníteni a mindenki által ismert gaztetteinek és korábbi hazugságainak sorát.

Ezért aztán ezt nem is teszem, csak rögzítem a tényt: 2011 tavaszán a magyar közéletben még mindig az a műsor megy, hogy egy már régen elmeorvosi kezelés- és börtönérett meztelencsiga gerincű senkiházi akarja megmondani, hogy a honi közéleti szereplők közül ki a gerinces és ki nem az, hogy ki a demokrata és ki nem, és hogy mi a méltó, vagy mi a méltatlan egy politikushoz.

A választások után lassan egy évvel még mindig itt tartunk. Közben pedig folyik a nagy nemzeti gumicsont szórás. A népek pedig hol ezen, hol azon rágódnak, közben pedig a többségnek fel sem tűnik, hogy mi is történik valójában. Hogy egyébként minden idiotizmusa ellenére Gyurcsány ugyanolyan fontos kelléke a színháznak, mint OV, hogy az egész cirkusz nem szól másról, mint a színpadon eljátszani a nagy szembeállást, a színfalak mögött meg összekacsintani és tovább folytatni a lenyúlást.

És amíg ez így megy, addig számukra nem lehet gond. Hol így, hol úgy, de akik az elmúlt évtizedekben a tűz közelébe férkőztek, azok továbbra is ott maradtak, legfeljebb csak annyi változott, hogy akik eddig az első sorokban álltak, azok most csak a harmadikban. De ettől még a lényeg ugyanaz. Az országra rátelepedett és mindenfelé külső érdekeknek elkötelezett politikai elit, pontosabban politikai polip továbbra is éli a világát.

Ezért nincs és ezért nem is lesz semmilyen komolyabb elszámoltatás.