Ez év március 15-e alaposan eltért a megszokottól, mintha a Jó Isten is azt akarta volna, hogy senki ne ünnepeljen ezen a napon, vagy csupán megmutatta, hogy mire számíthatunk. 

Mi is történt ezen a napon? Gyakorlatilag az idő alaposan megtréfált mindenkit, hiszen a tavaszi kikelet átfordult egy olyan masszív téli zordságba, melyekre még a legidősebbek sem emlékeznek. Azt persze dőreség lenne állítani, hogy nem tudtunk róla, hiszen a meteorológia már jó előre jelezte, hogy nagyjából mi várható, tegyük hozzá ezúttal helyesen. A különböző médiumokban, hírportálokon már nyomon lehetett követni annak a sarkvidéki ciklonnak az útját, mely végigsöpört fél Európán. Az ott készült képek önmagukért beszéltek. 

Majd a meteorológiai szolgálat már 13-án elkezdte kiadni a különböző színű riasztásokat, melyek az erős szélre, és a nagymennyiségű hóra vonatkoztak, az ország gyakorlatilag ¾-ed részére. Őszinte leszek, nagyon kevesen vették komolyan, főleg azok, akiknek ez feladatuk lett volna. Azután természetesen megtörtént a baj. Ezrek rekedtek az utakon, még többen áram és víz nélkül. 

Sokan elkezdték szidni a kormányt, teszem hozzá jogosan, hiszen a válsághelyzetben mutatott helyzetfelismerésük, és problémamegoldó képességük gyakorlatilag a béka segge alatt volt. Ide természetesen nem sorolhatók azok a tűzoltók, rendőrök, mentősök, és a rengeteg önkéntes, akik nélkül tragédiába is torkollhatott volna az egész. Őket dicséret illeti, hiszen a dühöngő hóviharban próbálták menteni a menthetőt, úgy, hogy fentről inkább hátráltatva voltak. 

A következő sorokért néhányan biztosan megvetnek, de nem baj. Nem tudom azokat sajnálni, akik azért rekedtek az utakon, mert síelni, vagy épp wellnes hétvégére igyekeztek. Ezen emberek túlnyomó többsége tévét néz, ha máshonnan nem, hát onnan biztosan tudni lehetett, hogy komoly problémák várhatóak az utakon. Ennek ellenére elindultak, ki ha nem ők. Nagyon sokan viszont a munkájuk miatt voltak az utakon, rajtuk az épp regnáló hatalom arra kijelölt szerveinek kellett volna segíteni, de ez sajnos kudarcba fulladt. Azok a fideszes polgármesterek, akik próbálják védeni a mundér becsületét a közösségi oldalakon, teljesen feleslegesen teszik. Arról valóban nem tehetnek, hogy milyen az időjárás, de ha előtte figyelmeztetik őket, akkor minimum felkészülnek. Itt erről szó nem volt. Csak halkan jegyzem meg, hogy a havazás, és hóvihar nem állt meg az osztrák határnál, ott mégis lehetett közlekedni, igaz nem a megszokott tempóban, de lehetett. 

Szóval a kormány tehetetlen volt, ez tény, de az is, hogy bármelyik az lett volna. Az is tény, hogy már tetőznek a folyók, sok már ki is lépett a medréből, és a Kárpátokban még nem is kezdődött meg az olvadás. Tehát majdnem biztos, hogy jelentős árvízzel kell számolni. Kérdés, hogy mit kezdenek vele az illetékesek.

Nagyjából ennyi lenne a történet, azonban mindennek van konklúziója, azaz tanulsága. Ennek pedig a következő: 

Ez a márciusi időjárás csupán előszele volt annak az időjárási anomáliának, melyek még előttünk vannak, és erősödni fognak. Sajnos nem kell csodálkozni, mi emberek borítottuk fel a Föld egyensúlyát, most pedig viselnünk kellesz a következményeket. De továbbmegyek. Nagyon sok helyen nem volt áram, víz. Nem tudtak fűteni, fürdeni, világítani, gyakorlatilag semmit. 

Elgondolkoztunk már azon mennyire kiszolgáltattuk magunkat ezeknek a dolgoknak? Túlságosan is! Ha a jövőben megismétlődnek hasonlók, mindegy milyen okból (mert meg fognak), akkor fel kell tenni a kérdést, hogy mit tudunk tenni a családunkért, közösségünkért. Ha nem lesz áram egy hétig, fogunk-e tudni fűteni, világítani? Ha nem lesz víz, tudunk-e tisztálkodni, és hasonlók. Ha nem lesz bolt, vagy éppen kifosztva, akkor lesz-e mit ennünk? Van-e megfelelő felszerelés, hogy szükség esetén, akár több napot is a szabadban töltsünk, legyen tél, vagy nyár?

Ezekre a kérdésekre kell megfelelő választ adni, és ha nem sikerül, akkor haladéktalanul elkezdeni a felkészülést. Ehhez pedig közösség kell, mert egyedül –lehet bármink-, védtelenek vagyunk. 

Még egy dolgot meg kell jegyezni az elmúlt napokkal kapcsolatban. Jó volt látni, hogy a baj összekovácsolta az emberek egy részét. A közösségi oldalakon keresztül sokan próbáltak segíteni, azonban a segítség csak akkor segítség, ha fizikai formájában testet ölt. Egy „lájk” még nem fog senkin segíteni, bár kétségtelen tény, ez a kényelmes. Akik elindultak gépekkel, takarókkal, étellel, itallal, szállást adtak, és még sorolhatnám, no ezeket illeti a maximális dicséret. Akadtak persze olyanok is szép számmal, akik mentek volna kézzel-lábbal, de vagy dolgoztak, vagy autójuk nem volt, de az akarat, nagyon fontos tényező. 

Jó volt tehát látni, hogy az emberek egy jó része felismerte, hogy a pártok és kormányok mögött csak üres szavak vannak, semmi több. A segítséget magunknak kell megoldani. Segíts magadon, s az Isten is megsegít!

Ezzel a céllal jött létre a Magyar Remény Közösség, hogy megmutassa az embereknek, hogy közösen sok mindent el lehet érni. Akik tehát önzetlenül mentek segíteni a bajban, azok velünk együtt gondolkodnak, és így elmondhatjuk, hogy a Magyar Remény él! 

Magyar Remény Közösség

(magyarremeny.hu)