(…)

Elnök: Szólásra következik?

Huszár Mihály jegyző: Matolcsy Mátyás.

Elnök: Matolcsy Mátyás képviselő urat illeti a szó.

[Dr. Matolcsy Mátyás, (1939 júniusától) Nyilaskeresztes Front. 1905-ben született Budapesten. Református, nős, a Magyar Gazdaságkutató Intézet szakelőadója. A középiskolát a budapesti református főgimnáziumban végezte, azután a Műegyetemre iratkozott be, ahol kitűnő eredménnyel szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1929-ben közgazdaságtudományi oklevelet és doktorátust is szerzett. Tanulmányainak befejezése után a londoni School of Economics hallgatója volt. Angliában, Németországban és Amerikában járt ösztöndíjjal tanulmányúton, és egyes gyárakban is dolgozott, hogy megismerje a munkásság életét. Hazatérve, a Magyar Gazdaságkutató Intézetben kezdte meg pályáját, mint mezőgazdasági szakelőadó, és igen értékes irodalmi működést is fejtett ki. Fontosabb munkái: A mezőgazdasági munkanélküliség Magyarországon; Agrárpolitikai feladatok Magyarországon; Az új földreform munkaterve; Magyarország nemzeti jövedelmének alakulása az 1924–34. években; Új élet a magyar földön; A jövedelem és adóteher megoszlása Magyarországon. A politikai életben az 1935. évi általános választáson vállalt szerepet, amidőn föllépett a nagykátai választókerületben, mint a NEP nem hivatalos jelöltje, és pótválasztásba került a hivatalos jelölttel, Nemerey Sándor pártigazgatóval. Mivel Nemerey a pótválasztás előtt visszalépett, Matolcsy Mátyást egyhangúan megválasztott képviselőnek mondták ki. Az 1935. évi képviselőházban rögtön feltűnt erős agrárszociális érzésű beszédével. Radikális felfogása miatt a NEP többségével hamarosan éles ellentétbe került és ezért a pártból kilépett, de egy ideig nem csatlakozott egyik párthoz sem. A parlamenti szünet idején mint turista bejárta az országnak azokat a részeit, ahol a földműves munkásság nagy tömegben él. Később belépett a Független Kisgazdapártba, de 1938 elején hatodmagával kilépett Eckhardt Tibor pártjából és külön pártot alakított, amely erősen szélsőjobboldali jellegű. Az 1939. évi általános választáson pártja teljesen átalakult, és mint Nyilaskeresztes Front került vissza az új országgyűlésbe.

„Matolcsy Mátyást, a kiváló magyar szociálreformert, dr. Benedek (Blau) Imre ÁVH-s százados főorvos ölte meg akként, hogy midőn 1953-ban a börtönben megrohanta az angina pectoris, halálos ágyánál a zsidóktól ellopott aranyak felől érdeklődött, majd sóoldat injekcióval átszállította a másvilágra.” – Marschalkó: Országhódítók]

Matolcsy Mátyás: T. Ház! Parlamenti szokás szerint az előttem szólott igen t. képviselő úrnak szavaiba kívánok kapcsolódni és azokra röviden reflektálni abban, hogy nagy szomorúság tölt el bennünket, hogy a magyar arisztokráciának egyik tagja, gróf Apponyi György, a nagy Apponyinak a fia, kétórás beszédben védte meg a zsidóságot Magyarországon. (Zaj a bal- és szélsőbaloldalon. – Buchinger Manó: Csak azért, mert a nagy Apponyi fia!) Nagy szomorúság tölt el azért, mert nem hallottunk kétórás beszédet az ő szájából a magyar parasztság, vagy a magyar munkásság védelmében, sem a földkérdésben; egyik kérdés sem izgatta őt ennyire. (Némethy Vilmos: Igaza van! – Rajniss Ferenc: Igaza van! – Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) De a zsidóság védelmére ilyen nagy filippikát tartani: nem hiszem, hogy a magyar nemzetnek és az ő osztályának... (Gr. Apponyi György: Ne nagyon hivatkozzon Apponyi Albertre, mert Apponyi Albert felfogását ebben a kérdésben én ismerem jobban. – Zaj.) Nekem az a felfogásom és hangsúlyozom, ez a mai beszéde is megerősítette a mi felfogásunkat, hogy a Magyarországon élő arisztokrácia legnagyobb része a zsidósággal egy véleményen van, össze van vele forrva, sokszor családi, vérségi és főleg pénzügyi szempontból. (Nagy zaj a baloldalon. – Gr. Apponyi György: Hol van nekem ilyen kapcsolatom? – Fábián Béla: Imrédynek vannak vérségi kapcsolatai! – Nagy zaj. – Elnök csenget.) Családi vonatkozásban fel tudnám sorolni... (Br. Berg Miksa: Ne sértegessen!) Csak szomorúan állapítom meg... (Felkiáltások jobbfelől: Ne személyeskedjenek! – Br. Berg Miksa: Ő személyeskedik! – Fábián Béla: Nem én személyeskedtem!) És kérem, ha ez nem elég... (Br. Berg Miksa: Én bennem van zsidóvér? – Zaj.) Az nem érdekel. (Br. Berg Miksa: Akkor ne sértegessen! Hol van az Esterházy családban zsidó ős?) Én az arisztokráciáról általában beszéltem és hogy igazam van, olvassa el Szekfű professzor úr könyveit, (Fábián Béla: Imrédy a maga vezére!) azokban ki van mutatva, hogy Magyarországon a zsidóság térhódítását elsősorban az arisztokrácia tette lehetővé azért, mert nagybirtokait bérbeadta és minden vonatkozásban támogatta, (Nagy zaj.) Ez a lényeg, ezt pedig Szekfű professzor úr állapította meg, tessék elolvasni az ő könyveit. (Fábián Béla: Nem ismerte Szekfű Imrédyt!)

Én nem kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni, én csak ezt a néhány észrevételt tettem meg éppen azért, mert ezt a kérdést rendkívül izgatott légkörben tárgyalják. Legyen szabad erről a kérdésről letérve a legtárgyilagosabban magával a törvényjavaslattal foglalkozni. (Rassay Károly: Nagyon helyes lett volna mindjárt ezzel kezdeni!)

Éppen azért, mivel a Ház plenáris tárgyalásán mindinkább előtérbe nyomult az a kérdés, hogy a zsidóság nemzethűség szempontjából megfelelő-e, igen-e vagy sem és hogy milyen szerepet vitt a magyar történelem során, tekintve, hogy ebben a kérdésben leszűrték a véleményt és éppen azok a felvidéki képviselők és azoknak vezére, Jaross miniszter úr, akik saját politikai tapasztalataik alapján látták a zsidóság helyzetét és szerepét a magyar élet szempontjából, (Rassay Károly: Miért nem mondták, amikor odafent voltak?) erre nekem már kitérnem nem is kell, csak újra felidézem, hogy azok a valódi életből vett tapasztalatok voltak. (Rupert Rezső: Hiába beszél, azért mégsem veszik be a Mép.-be!) Kettőn múlik! (Rassay Károly: Úgylátszik, egyen már múlott. – Kölcsey István: A Magyar Élet Pártjába nem jelentkezett! – Fábián Béla: Felvették vagy nem vették fel? – Kölcsey István: Nem jelentkezett, magyarul beszélek! – Zaj. – Elnök csenget. – Mocsáry Dániel: A bölcs rabbi mondta, hogy jelentkezett, biztosan igaz! – Fábián Béla: Azért mégis azt mondom, hogy jelentkezett. Imrédy protezsálta és mégsem vették fel! – Kölcsey István: Megmondottam magyarul, hogy nem jelentkezett! – vitéz Várady László: Halljuk Matolcsy képviselő urat! – Zaj.)

Elnök: Csendet kérek, képviselő urak.

Matolcsy Mátyás: Azzal folytatom beszédemet, hogy az első zsidótörvény-javaslatot nem szavaztam meg azért, mert kevésnek, hiányosnak tartottam, a második törvényjavaslatot megszavazom, de nem azért, mert én arra egy lépést is tenni kívánok, hanem azért, mert benne nagyon sok komoly és megszívlelendő intézkedés van. (Buchinger Manó: Most már vegyék fel!) De éppen ezen kijelentés után jogot kívánok magamnak ahhoz, hogy a javaslatnak még feltalálható hiányosságaira élesen rávilágítsak. (Helyeslés a jobbközépen.) Mert nem az a feladatunk, hogy mindent csak dicsérjünk, hanem az, hogy az általunk még hiányosnak tartott részleteket megvilágítsuk.

Elsősorban azzal kezdem, hogy a második zsidójavaslat módosításai mérhetetlen károkat okoztak azért, mert az egész társadalomban azt az érzést váltották ki, hogy az elrontódott és szükséges lesz a harmadik zsidójavaslat is. (Rajniss Ferenc: Ha így folytatják, lesz is harmadik!) Hogy a társadalomban ez az érzés valóban felébredhetett, annak igenis, a módosításokban van az oka. Kérdezem, mi szükség volt a módosításokra a 2. § hetedik pontjában foglaltakkal szemben, mi szükség volt a kegyelmes zsidók mentesítésére, (Bródy Ernő: Ez igaz!) mi szükség volt a zsidó egyetemi tanárok mentesítésére? (Bródy Ernő: Benne vagyunk! A kis zsidókat kell mentesíteni!) Az ő jelentőségük olyan óriási a társadalom számára? Sok komoly, kitűnő magyar tudós érték van és bármikor lehetne őket helyettesíteni. (Horváth Zoltán közbeszól.)

Elnök: Csendet kérek, Horváth képviselő úr.

Matolcsy Mátyás: Ez a tétel, amikor azt a néhány »kegyelmes« zsidót és egyetemi tanárt kiemelik... (Bródy Ernő: Ez a népi politika! A titkos tanácsosok kivétele!)

Elnök: Bródy képviselő urat kérem, maradjon csendben. (Bródy Ernő: Már megyek is ki. – Derültség és zaj. – Rajniss Ferenc: Kíméletlen ember ez a Bródy, azt a pár megmaradt zsidót is ki akarja tenni. – Bródy Ernő: A titkos tanácsosok nem kellenek. A kisemberek, a dagadt lábú raktárnokok kellenek, nem a titkos tanácsosok, azokat ön szereti! – Horváth Zoltán: Rajniss most már kormánypárti. Indítványozza, hogy tegyék ki a kegyelmes urakat. – Bródy Ernő: A legszegényebb emberekért kell dolgozni, nem a titkos tanácsosokért. – Rajniss Ferenc: Rólam aztán igazán nem lehet mondani, hogy a kegyelmes urakért dolgoztam!)

Matolcsy Mátyás: T. Ház! Az egész társadalomnak felfogása... (Bródy Ernő: Ez a népi politika!) Tessék majd külön kifejteni nézeteit. (Bródy Ernő: Már megyek, kérem! – Élénk derültség. – Buchinger Manó: Én azért még ittmaradok. – Derültség.)

Az egész társadalomnak felfogása emiatt a módosítás miatt a zsidó javaslat komoly intézkedéseit sem veszi tudomásul és az, amire Apponyi t. képviselőtársam az előbb hivatkozott, hogy itt elködösítés folyik, annyiban fennáll, hogy ezek a módosítások ködösítik el a zsidótörvényt a magyar társadalom szeme előtt és emiatt nem látják a törvényjavaslatnak és a törvénynek komoly értékeit. Kérdezem azonban, – én a miniszter urat kérdezem, igaz, hogy ő már válaszolt és talán erre nem fog külön válaszolni – mi szükség volt ennek a néhány nagyzsidónak kivételére és megmentésére? Mert ne felejtsék, hogy a magyar társadalom ezekben a kegyelmes zsidókban és egyetemi tanárokban éppen a zsidó kapitalizmusnak képviselőit látja és ha a magyar társadalom azt látja, hogy ezeket a nagyzsidókat még csak meg sem lehetett sérteni, vajon képes lesz-e a rendszer és kormánya a zsidótörvényt a való életben végrehajtani? Ezek ennek a kérdésnek pszichológiai konzekvenciái, amelyeket a módosítások roppant mértékben kifejlesztettek. (Kertész Miklós: Ez így logikus: védeni a nagykapitalistákat és ütni a kisembereket!) Nagyon sajnálom, hogy ez a kérdés ilyen módon került a törvényjavaslatba, mert ugyanakkor a magyar társadalomban az az érzés ébredt, hogy büntetni kellene azokat, akik ezeknek a nagyzsidóknak ilyen rangot, címet vagy egyetemi kinevezést kényszerítettek ki, tehát nem hogy elismerni vagy kiemelni kellene őket, hanem inkább még vádat emelni azokkal szemben, akik ezt megtették és akik ilyen módon a magyar társadalomba megbotránkozást hoztak. (Br. Berg Miksa: A konjunktúra idejében honnan vették volna a költségvetéshez szükséges pénzt?) Arról majd külön beszélek.

Az én felfogásom az, hogy a módosító indítványoknak viszont az a része, amely lehet, hogy közgazdasági szempontból kívánatos módosítás volt s amely a 17. §-nak a végéhez illeszkedve azt mondja, hogy ha a gazdasági élet zavartalan menete vagy a termelés rendje érdekében elkerülhetetlenül szükséges, a minisztérium az illetékes miniszter előterjesztésére kivételesen megengedheti azt, hogy különleges szakértelmet kívánó munkakörökben zsidók továbbra is megtarthatók legyenek, vagyis az arányszámot nem kell hogy betartsák. Ezek a módosítások a törvénynek az abszolút értékét támadták meg és a törvénynek csak relatív értéket adnak olyan formában, hogy ez a törvény annyit fog érni, amilyen politikai alátámasztást tudunk neki adni. Mert, ha ez a javaslat törvényerőre emelkedik és ezt például vitéz Endre László hajtja végre, akkor nyugodtak vagyunk (Derültség.), mert akkor biztos, hogy ő majd ennek a törvényjavaslatnak minden lehetőségét ki fogja aknázni és valóban a magyarság javára fogja biztosítani. Ha azonban egy változás jön, amely bármelyik nap vagy órában bekövetkezhetik (Buchinger Manó: Amelyet remélünk!) és liberális színezetű politikai alátámasztást kap ez a törvényjavaslat, akkor ennek a pontnak értelmében seholsem lesz nélkülözhető az az illető zsidó (Felkiáltások jobbfelől: Nem engedjük, hogy ez történjék!) és abban a pillanatban ennek a törvényjavaslatnak az értéke és súlya semmivé válik. Az tehát a kérdés, – és ez nem könnyű kérdés – hogy vajon ennek a törvényjavaslatnak milyen lesz a jövő politikai alátámasztottsága. Azt hiszem, hogy a magyar társadalomnak fokozottabban kell törekednie arra, hogy ennek a törvényjavaslatnak komoly, szociális érzelmű, feudális beállítottságtól mentes politikai alátámasztást adjon, mert különben – hangsúlyozom – ez a törvényjavaslat a módosítások miatt nem érheti el azt a célját, amelyre pedig valamennyiünknek törekednünk kell. Ezek azok a politikai szempontok, amelyeket a törvényjavaslat tárgyalásánál fel kell említenem.

A másik kérdés, amelyet itt részletesebben kívánok tárgyalni, az, hogy az első zsidótörvény-javaslatban éppen ott láttam óriási hiányosságokat, amivel a legélesebben szembe is fordultam, hogy a zsidókérdés agrárvonatkozását, földvonatkozását teljesen kihagyta. Ez a második zsidótörvény-javaslat eredeti szövegezéséből szintén kimaradt és csak nagynehezen sikerült beletenni ebbe a törvényjavaslatba azt a generális intézkedést, hogy a zsidóság földjére igenis igényt lehet tartani. Ennél a kérdésnél azonban álljunk meg egy pillanatra. Rendkívül fontos kérdés ez, mert az a meggyőződésem, hogy ha a zsidókérdést a földkérdés figyelembevétele nélkül oldják meg, akkor az lehet a városi intelligencia érdeke, de a magyar dolgozó millióktól teljesen függetlenül (Úgy van! Úgy van!) s országos szempontból és a magyar nép fejlődése szempontjából nem lehet meg az az eredménye, amelynek meg kell lennie. (Igaz! Úgy van! jobbfelől. – Buchinger Manó: Ebben igaza van!) Mert vegyünk gyakorlati példát. Ha például a zsidótörvény-javaslat városi vetületét, városi vonatkozását végre is hajtják és az ipari, kereskedelmi vállalatokból a megfelelő számú zsidót ki is szorítják, mi lesz azokban a községekben, ahol a zsidó birtokos vagy bérlő földjéhez nem lehet hozzányúlni? A parasztság majd éppen úgy pusztul, sorvad és nem fogja értékelni a zsidókérdésnek ilymódon való megoldását. (Úgy van! Úgy van!)

A zsidókérdés földvonatkozása azonban nagyon elhanyagolt és roppant lazán, pongyolán van megfogalmazva ebben a javaslatban. Elsősorban azt kívánom megvilágítani, hogy a tulajdonjogilag zsidók kezén lévő birtokok milyen óriási területet tesznek ki ebben az országban, hogy egyes vidékeken milyen mérhetetlenül nagy és megbotránkoztató számarányt mutatnak. Legyen szabad felolvasnom azokat a hivatalos adatokat, amelyek azt mondják, hogy az 50 holdnál nagyobb szabadforgalma birtokok területéből például Nógrád és Hont megyében 22,2 százalék zsidókézben van, (Felkiáltások jobbfelől: Hallatlan!) Szabolcsban 21,1 százalék, Biharban pedig 20,4 százalék ez az arány és így tovább sorakoznak ezek a számok az egyes megyékben. Ezeknek a földeknek területi összege 505.095 katasztrális holdat tesz ki, tehát félmillió hold földbirtok tulajdonjogilag van a zsidók kezében. Ilyen óriási arányban van lekötve a zsidók kezében a föld! Ha pedig a dolog másik oldalát nézzük, azt kell mondanunk, hogy a bérleti úton 15 évre, vagy még hosszabb időre, 24 évre lekötött birtokok a gyakorlati élet számára szintén a zsidók kezében vannak megkötve, (Rajniss Ferenc: Természetes!) ez pedig majdnem egymillió hold, tehát másfélmillió hold van a kezükben. Ezért az én megítélésem szerint a törvényjavaslatnak legalább olyan komolyan és szigorúan kellett volna foglalkoznia a kérdésnek ezzel az oldalával is, mint az ipari, kereskedelmi és egyéb oldalával. (vitéz Hertelendy Miklós: Benne van!) Tessék meghallgatni, hogy mi van benne. A javaslat 16. §-a azt mondja, hogy (olvassa): »Zsidót az 1936. XXVII. törvénycikkben meghatározott korlátozásokra tekintet nélkül lehet mezőgazdasági ingatlanának tulajdonul vagy kishaszonbérletek céljára átengedésére kötelezni.« Kérdezem a t. Házat és a t. miniszter urat, miért az van benne, hogy »lehet«, miért nincs az benne, hogy »kell«, mégpedig »záros határidőn belül«? (Helyeslés és taps a jobbközépen. – Buchinger Manó: Helyes! Én is odaadom a kapitalistákét a proliknak!)

Ha tovább olvasom a javaslatot, a 17. § negyedik bekezdésében azt olvasom, hogy az első, a második és a harmadik bekezdésben meghatározott arányszámot – tehát a hat, tizenkettő és tizenöt százalékos arányszámokat – az 1943. évi január hó 1. napjáig kell elérni. Kérdezem tehát, miért nem lehetett úgy megfogalmazni a javaslatot, hogy ezeket a földeket is el »kell« venni záros határidőn belül, (Rajniss Ferenc: Be kell nyújtani az indítványt!) mi értelme van a javaslat ilyen megfogalmazásának, miért lehet a föld igénybevétele tekintetében csak a lehetőségekkel megelégedni? Nem gondolja a miniszter úr, hogy ha majd a falvakban fellépnek azok ellen a zsidó birtokok ellen, amelyek után már évtizedek óta sóvárognak a magyar nép ott élő szerencsétlenjei, megindul a pénz, megindul a nyomás és nem fogják igényelni és nem lehet majd igénybevenni, mert nem kell elvenni a zsidóságtól ezeket a birtokokat?

T. Ház! Éppen a tegnapi interpellációmban fejtettem ki részletesen, hogy a zsidók már a törvény szelétől is megrettenve, összerezzenve menekülnek és hol akácostelepítéssel, hol a gyermekek nevére való szétirkálással akarják megmenteni a vagyonukat. (Rajniss Ferenc: És bankmegterheléssel! Az egész országban!) Nem tudom, helyes úton járok-e, de ez a fogalmazás előttem teljesen illogikus és érthetetlen, mert ha az egyik oldalon – ezt valljuk be őszintén – a zsidóság, ha vámvédelem és különleges közteherviselés folytán is, de mégis kiépítette az ipari és kereskedelmi organizáció jórészét és ha jogot formálhatunk arra, hogy onnan kiűzzük őket és ha a törvény előírja, hogy ki kell űzni őket, akkor kérdem, hogy az ősi magyar földhöz miért nincs inkább jogom és miért nem szövegezem meg úgy a törvényt, hogy el »kell« venni tőlük a birtokokat? Mondom, ezt a szövegezést teljesen érthetetlennek tartom és arra kérem a miniszter urat, hogy ha van rá lehetőség, módosítsák ezt a rendelkezést, mert különben – bármennyire kellemetlen is – kénytelen vagyok az általam annyiszor emlegetett vádat megismételni, hogy a jelenlegi politikai élet és a kormányzat még mindig feudális beállítottságú, ami azt jelenti, hogy nem mernek hozzányúlni a földkérdés ilyen megoldásához, éspedig – legyen szabad ezt is megvilágítanom – azért nem mernek, mert mindjárt meglátjuk, ha felolvasom, hogy milyen kezekben vannak a birtokok.

Felolvasom azokat a részvénytársasági bérleteket, amelyekből jócskán van ebben az országban és meg méltóztatnak látni, hogy milyen nevek gazdájától bírják ezeket a földeket. (Rajniss Ferenc: A részvénytársasági föld magában is gazság!) A Magyar–Német Mezőgazdasági Rt. 21.600 holdját Hunyady János gróf, Khuen-Héderváry Károly és Sándor gróf, Széchenyi Ilona Mária grófnő és a nagyváradi r. kat. püspökség birtokából bírja. Vagy a kisszállási uradalom tipikus zsidó, nagyon csúnya üzeme Boncompagni Józsefné hercegné birtokát bírja; vagy talán a Mezőgazdasági Ipari Rt., amely Inkey László, Esterházy Pál, Ráday Gedeon, Festetics Kristóf grófok birtokaiból bír béribe nagy területeket. Így sorolhatnám fel ezeket lapszámra, (Rajniss Ferenc: Olvasd fel! Olyan szép!) amíg elérkezünk oda, hogy 157.000 katasztrális holdat bírnak ilyen óriási üzemek, részvénytársaságok formájában – zsidó kézben. Persze, ezek az urak, (Rajniss Ferenc: Olvasd fel az egészet!) akiknek nagyon jól esik ezeknek a részvénytársaságoknak kezelése és pontos fizetése, – mert hiszen bankérdekeltségekkel állnak összeköttetésben – minden erőt megmozdítanak arra, hogy számukra ezek a kötöttségek, a zsidó kézben lévő birtokok fel ne oldódhassanak.

T. Ház! Ezekben látom én okát annak, hogy a zsidókérdésnek a földkérdéssel való vonatkozásait nem tudjuk ebben a javaslatban helyesen és a magyar élet követelményeinek megfelelően tárgyalni. (Buchinger Manó: Szóval a zsidó a nagybirtok strómanja!) Különösen akkor kell ezt felemlítenem, amikor a két nagy törvényjavaslatnak, a zsidó javaslatnak és a földreform javaslatnak tárgyalását hozzák junktimba. Legyen szabad nekem a legmesszebbmenő bizalmatlanságot fejeznem ki e két javaslat junktimba hozásával szemben, mert a magyar történelem során láttuk, hogy ha a földkérdéshez hozzányúlnak, akkor azonnal kormányválság, politikai válság van, esetleg választás is jöhet és a törvényjavaslat nem érkezik meg a plénum előtti tárgyalásra sem. Mi az oka annak, tettem fel a kérdést tegnap a földmívelésügyi miniszter úrhoz, nemhogy a földreform, hanem a kishaszonbérletek alakításának előmozdításáról szóló törvényjavaslat sem került még bizottsági tárgyalás elé. Ez a tárgyalás tudniillik valamelyik nap megszakadt és azt ígérték, hogy ez a két törvényjavaslat közvetlenül egymás után következik. Nem látjuk a fizikai lehetőségét annak, hogy ez a két törvényjavaslat egyszerre, egy időben kerüljön az országgyűlés elé és amikor a zsidókérdés tárgyalásánál a földreformmal kapcsolatos intézkedéseket mindig a földreformjavaslattal akarják alátámasztani, nagyon szomorúan kell ismertetnem azt a tényt, hogy a földkérdés új rendezésére vonatkoztató törvényjavaslatban a zsidókérdésről, a zsidók birtokviszonyairól vajmi kevés van. Mindössze a hatodik, illetőleg hetedik szakaszban van egy kitétel, hogy ha egy község határában esetleg szükséges lenne az összes birtokok igénybevétele, akkor elsősorban a zsidó birtokokat lehet igénybe venni stb. (Haám Artúr: Kell! – Zaj.) De ezeket sem tulajdonjogilag, mert hiszen ez a törvényjavaslat csak a kishaszonbérletek céljára való igénybevételről szól. Nekem az a felfogásom, – hiszen éppen az 1920. évi földreform végrehajtása igazolja – hogy Magyarországon, ha csak nincs előírva valami kötelező erővel, furcsa mellékvágányokra futnak a megoldások, hiszen a megbotránkoztató esetek egész seregét tudnók felemlíteni. Szerintem a második zsidótörvény-javaslatnak ez a legnagyobb hiányossága és az a megítélésem, – ez politikai kérdés, a magam részéről ezt tettem volna s ezt tartom helyesnek – hogy először a földkérdést kellett volna elővenni. A földkérdés megoldásának komoly megindítása után lehet jönni a zsidókérdésnek talán még sokkal radikálisabb megoldásával is, mert akkor az egész ország közvéleménye ott áll a mellett, aki ezt a földkérdést már meg merte és meg tudta indítani. (Buchinger Manó: Ebben van valami!) Ez politikai kérdés és szerény véleményem szerint ennek a sorrendnek megfordítása az egész kormányzati politika útját veszélyezteti, mert eljutunk a zsidókérdés megoldásáig, de nagy kérdőjel, hogy eljutunk-e a földkérdés megoldásáig, (vitéz Csicsery-Rónay István: Remélhetőleg igen!) ahol pedig milliós rétegek érdekei forognak kockán. (Czirják Antal: Előbb a föld, azután az ipar és a kereskedelem!)

T. Ház! Amint már beszédem elején is mondottam, tekintettel arra, hogy ennek a törvényjavaslatnak nagyon sok kitűnő intézkedése van, ezért a javaslatot feltétlenül helyesnek látom és támogatni tudom, de itt még egy hiányosságát kell mégis taglalnom. (Buchinger Manó: Halljuk! Halljuk!) Ez a hiányosság az én megítélésem szerint az, hogy a törvényjavaslat nem helyesen fogta át a zsidókérdés minden vonatkozását. Értem ezalatt azt, hogy a zsidóságnak csak azt a körét fogta meg, amely kész már, – hogy úgy mondjam – Magyarországon beérkezett. Tehát azokat, akik a bankok, kereskedelmi vállalatok, vagy pedig a közigazgatás asztalai mellé ültek, fogja meg ez a törvényjavaslat és ezek ellen hoz megfelelő intézkedést, egy szó sincs azonban a törvényjavaslatban, vagy talán valami egészen homályosan és gyéren indokolt paragrafus szól csak arról, hogy a zsidóságnak és a zsidókérdésnek végleges megoldása csak az lehet, hogyha a gettók felfrissülő zsidó népi erejét csökkentjük, a forrásokat eldugaszoljuk. Csak ekkor szűnik meg a kérdés. Azzal nem sokra megyünk, ha csak a forrásból felszínre kerülő, a magyar élet vezető társadalmába bekerülő zsidóság ellen hozunk rendszabályokat, de arra nem gondolunk, hogy a forrás tovább bugyog és mindegyre új erőre tör a Dob-utcából és a Király-utcából, vagy pedig a keleti végekről Miskolctól egészen fel a most megszállott területi részekig. Mondom, ha nem gondoskodunk arról, hogy a forrást csökkentsük, hogy a zsidóság intenzitását, életerejét fogjuk meg, akkor ez a kérdés legfeljebb állandóan napirenden lesz és egyre újabb és újabb intézkedésekkel kell majd a már közénk s a vezető társadalomba felkerült zsidóságot kiszorítani.

T. Ház! Az én megítélésem szerint tehát a törvényjavaslatnak az egész zsidóság komplexumára vonatkozó átfogó rendezése nem lehet más, mint az, hogy – és itt minden szentimentalizmust félre kell tenni – a zsidóságnak és pedig a legalsóknak a kivándoroltatását kell erőltetni. Ha évente – nem kell nagy számokat mondani, mert nem is lehet megoldani másképpen – 15–20.000 embert eltávolítunk ezek közül, akik a magyar életbe beállítódni nem tudnak és nem is fognak tudni, ezáltal a feszültség komolyan csökken, mert a forrást csökkentjük és ezzel valóban az egész zsidókérdés létalapját gyengítjük meg. (Buchinger Manó: És lesz ebből munka?)

T. Ház! Az a kérdés merülhet most itt fel, hogy ez a kivándoroltatás lehetséges-e. A kérdés szentimentális részét eleve félreteszem és azt mondom: Ha a magyar parasztság milliós tömege kivándorolhatott, akkor vándoroljon ki innen a zsidóság is, akik csak bevándoroltak ebbe az országba. (Úgy van! a balközépen.) A háború előtti években volt olyan esztendő, amikor 260.0001 magyar hagyta el ezt az országot, több mint egynegyedmillió ember. (Esztergályos János: Kivitte őket a nyomor!) Hát azt hiszik, akik filippikákat tartanak itt a zsidóság érdekében, hogy azok a színmagyarok, akiknek nem volt hely ebben az országban, nem vérző sebbel távoztak erről a földről1? Amerikában járván láttam, hogy hogyan sírnak a kivándorolt magyarok, ha egy magyar embert meglátnak. Örökké nyugtalanságban élnek ezek odakint messze idegenben. Itt a szentimentalizmusnak tehát semmi helye. Ugyanúgy ki kell vándoroltatni a zsidóságot, mint ahogyan a magyarságot kiüldözték innen a háború előtt. (Úgy van! a balközépen.)

T. Ház! Amikor azonban ilyen kegyetlen álláspontra helyezkedünk, nem volna helyes a fejtegetésem, ha a kérdés gazdasági vonatkozásait nem nézném, (Buchinger Manó: Úgy van!) mert ahhoz, hogy kimenjenek, sajnos, nem lehet azt az egyszerű álláspontot vallani, hogy a határon szélnek eresztjük őket, mert ez nem megy nemzetközileg. Azonban van ennek a megoldásnak két oldala: van egy nemzetközi elhelyezési oldala és van egy pénzügyi oldala, mert ehhez elsősorban pénz is kell. Ha 15–20.000 ember eltávolításáról beszélünk, akkor fejenkint legkevesebb 1000 pengő értékre van szükségünk és már ez is 15–20 millió pengőt tesz ki évente. (Haám Artúr: Bíró Pálék, Chorinék, Vidáék majd összeadják a pénzt!) Nem azt mondom, hogy ezt a magyar állam fizesse, mert magától értetődőnek tartom, hogy a gazdag zsidóság finanszírozza ezt azért, hogy a feszültség csökkenjen. Nehéz kérdés ugyanis a transzferálás kérdése, hogy tudunk-e és mikor tudunk 15–20 millió pengő valutát előteremteni számukra, hogy végre szabadjára engedjük őket. Az a felfogásom, hogy minden erőt meg kell feszítenünk, hogy ez az összeg rendelkezésre álljon, mert az nem kifogás, hogy nemzetközi vagy pénzügyi szempontból nem lehet megteremteni számukra a kivándorlás lehetőségét. Miért van az, hogy Németországban 150.000 fiatal zsidó gyors kivándorlását tárgyalják az angolokkal? (Buchinger Manó: Tárgyalják!) Egészen bizonyos, hogy le is fogják ezt bonyolítani. Nekem az a felfogásom, hogy Magyarországon olyan légkört kell teremteni, hogy innen elkívánkozzanak és ne ide bekívánkozzanak a zsidók. (Buchmger Manó: Ez nem éppen keresztényi felfogás!) Ha a háború előtti légkörből a magyar fajta, a parasztság kikívánkozott, akkor ugyanolyan légkört kell teremtenünk most is, hogy a zsidók innen el akarjanak távozni és ők tárgyaljanak erről a saját érdekükben. (Helyeslés jobbfelől.) Ez az egyedüli megoldási mód, amellyel a kérdés valóban gyökeres és a jövőre nézve végleges rendezését meg lehet találni. (Helyeslés jobbfelől.)

T. Ház! Ezek az észrevételeim a zsidótörvény-javaslat koncepciójára vonatkozóan. Hangsúlyozom, hogy ennek a kérdésnek végleges megoldását az én megítélésem szerint csak a földkérdés rendezésével és a gettónak, ennek a galíciai rétegnek eltávolításával lehet gyakorlatilag véglegesen rendezni. De legyen szabad újra hangsúlyoznom, hogy bár az előttünk fekvő törvényjavaslat óriási lépést jelent ezen a téren, mégsem győzöm eléggé aláhúzni azt, hogy ennek értékét csak az adja meg, hogy milyen politikai alátámasztottságot tudunk neki adni. (Helyeslés jobbfelől.) Ennek a törvényjavaslatnak értékét a személyi politikai garanciák adják meg. Arra kérem a miniszter urat, ha van módja ezeket a szempontokat érvényesíteni, akkor főleg a földkérdés terén tegye ezt meg, – amihez semmi egyéb nem kell, csak egy végrehajtás előírása – ott hajtsák ezt végre, a zsidókérdés politikai garanciáit pedig teremtsék meg és teremtse meg maga a magyar társadalom, hogy megfelelő nacionalista és népi alapon álló politikai tábor biztosítsa majd ennek a törvénynek a végrehajtását. (Élénk éljenzés, helyeslés és taps. – A szónokot többen üdvözlik.)

Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem.

(Kuruc.info)

Kapcsolódó: "A falusi korcsmákat is most már majdnem kivétel nélkül zsidók tartják bérben"

Még egy kapcsolódó anyag: Amitől a zsidók rettegtek: nyilas híradók a Kuruc.infón