Bevezető 

Meglehetősen közhelynek számít az a szólam, hogy a szélsőjobboldali eszmerendszerek - ezen belül a hungarizmus is – kirekeszt más népeket mindennemű együttműködésből, mivel soviniszta alapokon áll. Az első állítás valóban sokrétű, így bővebb és részletesebb kifejtést igényelne, de célunk most eredendően a Hungarista Mozgalom '30-as, '40-es évekre kiterjedt nemzetiségpolitikájának vizsgálata.

Már maga a kifejezés: „testvérnépek”is jól tükrözi Szálasi felfogását a kérdésről. Itt természetesen nem nyelvi vagy genetikai, legfeljebb lelki rokonságról beszélhetünk, vagy ahogyan Szálasi előszeretettel fogalmaz „élet-, társ- és sorsközösség”-ről. A Kárpát-medence különböző, a magyar néppel évszázadok óta együtt élő, un. „honképes, talajképes” etnikumait egyértelműen magyar vezetéssel kívánta egységbe forrasztani, a konnacionalizmus elgondolása alapján. E szerint minden nép megkapná a legteljesebb lehetőséget erkölcsi, szellemi, és anyagi jólétéhez, ami magától értetődően nem mehetne a másik fél rovására. Az, hogy a hungarizmus célkitűzései nem valósulhattak meg, nem Szálasin és mozgalmán múlt.

A NYKP 1940 táján kidolgozott szabályzata szerint minden hazai nemzetiséget vártak a párt soraiba, pontosabban annak nemzetiségi tagozataiba. Megkezdődött a nemzetiségi színekkel kombinált nyilas lobogók és jelvények tervezése; a nemzetiségi származású hungarista vezetők kiszemelése a vezető szerepre. 
 
Nyitás a szlovákok és ruszinok felé

Csehszlovákia széthullásának küszöbén a magyar kormány nem mozgósított ugyan az erős szomszéd ellen, ám elrendelte önkéntes zászlóaljak toborzását. 18 ilyen egység állt fel, amikbe tömegével jelentkeztek a nyilasok. Ezek a párttagok- és szimpatizánsok a Hungária Egyesült Földek szellemiségének megfelelő propagandát is igyekeztek kifejteni; a határon röpcédulákat juttattak át: "Szlovákok, ruszinok! Eljön és megszabadít titeket Magyarország kormányzója és legfelsőbb hadura, Horthy Miklós, és elhozza nektek Szálasit. Ne higgyetek a cseh hazudozásoknak! Szálasi soha többé nem engedi, hogy különbség legyen a Hungária Egyesült Földek őslakói: szlovákok, magyarok és ruszinok között! Szálasi a cseh áldemokrácia helyett igazi szabadságot és népi uralmat, s krisztusi szeretetet hoz1.” Ide kívánkozik, hogy Horthynak esze ágában sem volt Szálasit „elhozni” a Felvidék lakosságának, továbbá a részleges revíziós siker sem a Kormányzó egyéni érdeme. A hungaristák – noha üldöztetést szenvedtek a rendszer részéről – itt idealizált képet festettek az államfőről.

Michal Harminc szlovák emigráns, aki 1939 márc.-nov. között a Slovenská Noviny munkatársa volt, teljes mellszélességgel együttműködött a nyilasokkal. Értékes fordításokat készített a Slovenská Jednotából a NYKP tájékoztatására, sőt Harminc munkája a Hubay-Vágó féle törvényjavaslat, és Vágó azon tanulmányának szlovákra való átültetése is, melyben Vágó párhuzamba állítja a nyilas törvényjavaslatot a Teleki-féle kárpátaljai autonómiajavaslattal. Harminc 1940. szept. 26-án formálisan is belépett a NYKP-be, és a hazai szlovákok beszervezésének fő szószólója lett.

Szálasi a börtönből való szabadulása után szülővárosába, Kassára látogatott, és tárgyalásokat kezdeményezett az ottani "jednotárokkal", akik nyilatkozatban zárkóztak el tőle: "A Nyilaskeresztes Párt népközösségi munkaterve nem alkalmas semmiféle kooperációra. Ez a munkaterv nem jelent egyebet, mint a szentistváni Magyarország ideológiáját, mellyel szemben harcolt mindig a szlovákság. Semmiféle tárgyalásba nem bocsátkozunk, mert Szálasi nincs birtokában annak a hatalomnak és közjogi állásnak, melyek bármilyen tárgyalás megállapodásait komoly valósággá tehetnék. A szlovákok egyébként egy külön, a magyar nyilaskeresztes mozgalomtól és párttól független, önálló nemzetiszocialista párt keretén belül, saját népcsoporti vezetőik irányítása mellett kívánnak szervezkedni, miként a szlovákiai magyar népcsoport részére is éppen a közelmúltban tétetett lehetővé. Szálasi és a magyar Nyilaskeresztes Párt arra semminemű garanciát nem jelent, s emiatt a szlovák mozgalomban résztvevők számára tilos bárminemű további együttműködés vagy tárgyalás a magyar Nyilaskeresztes Párttal2." 
  
Nyitás a svábok felé

Dr. Basch Ferenc, a hazai népi németek (továbbiakban: svábok) vezetője eleinte a rendszert markánsan képviselő gr. Teleki Pállal akart tárgyalni, amelynek sikertelensége után Szálasihoz fordult. Szálasi ekkorra már túl volt egy személyes találkozón a miniszterelnökkel, ám eredményt itt ő sem tudott felmutatni. (Eleve aránytalanok voltak a „súlycsoportok”: az új rendet hirdető frissen szabadult fegyenc, és a konzervatív arisztokrata miniszterelnök....)

Az első Basch-Szálasi találkozót a volksbundisták és a nyilasok tettlegességig fajuló összetűzésinek aggasztó híre előzte meg. Ez különösen a svábok lakta településeken volt megfigyelhető, mert a Volksbund itt fokozott mértékben kezdett szervezkedni. Szálasi maga is igyekezett békességre inteni a szervezett német népcsoport ellen felbőszült híveit. 1940. okt. 13-án vasárnap megjelent Budaörsön, pont az incidensek egyik tűzfészkében. Először a templomba ment, majd a párthelyiségben az összegyűlt 50-60 párttag előtt beszédében kifejtette az NYKP és a Volksbund tagsága közötti jó viszony fontosságát. Fő okként a nemzetiszocialista célok hasonlóságát emlegette. A Basch-Szálasi tárgyalás pontos ideje nem ismert, a történelmi irodalom okt. 16-19 közé teszi annak dátumát. Basch azzal nyitott, hogy a bécsi szerződés értelmében a magyarországi népcsoport immár birodalmi védelem alatt áll, vezérüknek pedig egyedül Hitlert hajlandóak elismerni. Szálasi diplomatikusan fejtette ki ellenvéleményét. Igyekezett együttérzéséről biztosítani partnerét, de ugyanakkor arról is meggyőzni, hogy a hungarista berendezkedés valamennyi népcsoportnak megfelelő jogokat fog biztosítani. A vita mégis kiéleződött a két fél között, mert Basch az ideológiát kezdte boncolgatni. Tagadta a hungarizmus nemzetiszocialista voltát, és igyekezett felnagyítani a német származású hungarista vezetők arányszámát. Szerinte „ismét németnek kell lennie mindennek, ami valaha német volt”3. Szálasi azonban Baschtól eltérően nem jött ki a sodrából, hanem szárazon csak a bécsi szerződésre hivatkozott, amely fehéren-feketén lefekteti, hogy ki számít németnek. Basch így nem tudta megszerezni a svábok közötti szervezkedés jogát; sőt, pozícióját gyengítette, hogy Szálasi pártja ekkor már külön német tagozatába hívta a svábokat. Szálasi egyenesen támadta a bécsi német népcsoportegyezményt, mely a sváb kisebbségnek kivételes jogkört nyújtott, míg a többi hazai kisebbségnek nem adott semmit; az első találkozó így tehát kudarcba fulladt. Basch csalódottságában sietett inteni híveit, hogy óvakodjanak a hungaristáktól.

Ennek megfelelően, amikor Szálasi 1940. nov. 16-17-én Kassára látogatott, és a Gruber Lajos vezette delegáción keresztül megbeszélésre invitálta a helyi volksbundistákat, azok udvariasan bár, de egyértelműen elutasították a közeledést. Ez az eset is erősítette az NYKP-n belüli azon aggódó hangokat, hogy a Pártvezető (továbbiakban: PV) magatartása csak felesleges súrlódásokhoz vezet a a hazai és a birodalmi németekkel szemben. A simulékony politika véleményét különösen Ruszkay Jenő – maga is német származású - és gr. Pálffy Fidél osztotta, de nem tudták megváltoztatni Szálasi álláspontját.

Hazánk háborúba való belépését követően már javulás volt tapasztalható a volksbundista-hungarista kapcsolatokban, mert az antibolsevista propaganda terén létre jött némi együttműködés. Ez az eredmény is kevés volt azonban ahhoz, hogy a hazai és birodalmi németek Szálasi- és hungarizmusellenességük csökkenjen.

1944. márc. végén Szálasi Basch közbenjárására leült tárgyalni dr. Höttlel, aki állítólag Himmler helyettesének, Kaltenbrunnernek volt bizalmi embere. Mindenesetre a tárgyalásra a német álláspont minél teljesebb megismerése érdekében szükség volt, így Basch közvetítése kimondottan jól jött. Ezen segítségét közvetett eredményként is kezelhetjük.

Dr. Budinszky László igazságügy-mininszter szót emelt a szövetséges pártok képviselőinek az NYKP-be való átléptetésére, amit azonban Szálasi elvetett. Ehelyett inkább törvénycikket alkottatott „a nacionalista és szocialista eszméért küzdő pártok, egyesületek, és mozgalmak érdemeinek megörökítéséről4”, melyben a NYKP-HM mellett helyet kapott a MMP, a MNSZP, a Nemzeti Szövetség, valamint a Volksbund is.

1944 végén-1945 elején Basch ismét tárgyalt Szálasival, ezúttal Brennbergbányán. Sem a pontos dátum, sem a megbeszélés konkrét tárgya nem ismeretes. Annyi mindenesetre napvilágra került, hogy Basch a volksbundistáknak is hasonló előjogokat követelt, mint amilyeneket a hungaristák is élveztek a különböző élelmiszerek és közfogyasztási cikkek elosztásánál. Basch még mindig nem tett le arról, hogy Szálasi a német eredetű nyilasokat engedje át a Volksbundnak, de az NV továbbra is ragaszkodott a bécsi szerződéshez, s nem vett tudomást az új típusú toborzási egyezményről, amely már a származást vette alapul. Szálasi ugyanakkor egyfajta gesztusként, a jan. 14-i rendelkezésében meghívta Bascht a koronatanácsba, ami ekkorra viszont már elvesztette jelentőségét.

A történelem tragédiája, hogy a háború után a Volksbund tagjai, sőt az egész svábság is a bolsevikok kreálta kollektív bűnösség alá estek, és így legalább akkora üldöztetésnek voltak kitéve, mint a hungaristák.
 
Nyitás a románok felé

A hungaristák az igazi nagy reményeiket Erdély visszakapott részéhez fűzték. A PV megkísérelte, hogy a konnacionalista elméletnek érvényt szerezzen, így a vegyes lakosságú településeken közös magyar-román szervezetek létrehozásával próbálkozott. Teleki Pál igyekezett ugyan elszigetelni a visszatért országrészt a pártpolitikától, sikertelenül. Dalbosfalvi (Picianu) Illés, román származású hungarista vezető Ungurean görögkeleti román pap jóvoltából igyekezett együttműködést kialakítani a vasgárdistákkal; valamint más román papok segítségével a Hubay-Vágó törvényjavaslatot terjesztették Erdélyben. A személyes propaganda is teret kapott: Szálasi, Hubay, Málnási, Széchenyi, és Szabó hungarista ifjúsági szervező négy autóval járta Erdélyt.   

Az észak-erdélyi hungarista szervezkedés 1943 őszére lehanyatlani látszott, hiába járta végig Szálasi augusztus végén-szeptember elején a területet. Jóllehet a PV mindvégig nyitott maradt; újabb, és a fronthelyzet alakulása miatt egyben utolsó kísérlet a magyar-román együttműködés nemzetiszocialista alapokra való helyezésére még 1944-ben sor kerül, ám ez még a fentinél is kevesebb eredménnyel járt.

A PV 1944. aug. végére erdélyi országjárására készült, a sűrűn és kiszámíthatatlanul változó politikai helyzetben azonban nem hagyhatta el a fővárost, hiszen személye felértékelődött a politikai életben. A szervezetlátogatás végrehajtásával Henney Árpádot, Horváth Sándort, és Csonka Emilt, hűséges „íródeákját” bízta meg. Ők egyébként mindig elkísérték vidéki útjaira. A kis csoport aug. 24-én a Székelyföld felé igyekezett, amikor az egyik községi szervezetben csendőrség állta útjukat a párthelyiség előtt. Ekkor derült ki a legegyértelműbben, hogy Horthy megtiltotta a politikai tevékenységet, amivel így tovább gátolta a háború zűrzavarában egyre inkább feszült magyar-román viszony rendezését.

Retkes Tamás 
történész

1. Idézi: Tilkovszky Lóránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon (1938-1941).  Akadémia kiadó, Bp. 1967. 136-137. p.

2. Idézi: uő., uo.

3. Idézi:  Tilkovszky: Ez volt a Volksbund. 111-112. p.

4. Dr. Frank: Zöld ár.  148. p.