Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Mi a különbség a japánok és a négerek között?03/17/2011
Beszámoló a Katrina hurrikán utáni New Orleans-i állapotokról:
Elszabadultak az indulatok és elképesztő, Észak-Amerikában eddig még soha nem tapasztalt állapotok uralkodnak az Egyesült Államok három, természeti katasztrófa sújtotta déli államában.
Fegyveres néger bandák ölnek, rabolnak, fosztogatnak, gyújtanak fel magánházakat, iskolákat, szállodákat, középületeket, irodaházakat, benzinkutakat, kórházakat, áruházakat, és erőszakolnak meg nőket és gyerekeket. New Orleansban a helyzet sötédeséskor válik súlyossá, mikor az elektromos áram, ívóvíz, kommunikációs hálózat, közlekedés és hatósági felügyelet nélkül maradt nagyvárosban a 20-30 főből álló fegyveres csoportok esti rabló kőrútra indulnak. A fegyveres bűnőzők mellett megjelentek az utcákon a zálogházakból, fegyvereket is áruló nagyáruházakból és magánházakból lopott vadászpuskákkal és karabélyokkal felfegyverzett részeg és bekábítózott bűnőző bandák.
A néger bandák először a város külterületein található, főleg fehérek és jobb módúak által lakott részeket rabolták ki, majd szerda délutánra, csütörtök reggelre már megjelentek a víz alatt levő belvárosi üzletek, szállodák és kormányépületek környékén is. Nemcsak az üres házakba törtek be, hanem a hurrikán előtti kitelepítési utasítás ellenére az otthonukban maradt embereket fegyverrel az egyik szobába terelték és utána kirabolták a házat. Az eltulajdonított árukat frissen lopott gumimatracokon, csónakokon, nagyméretű, műanyag hordókban és szemetes kukákban tolták maguk előtt a hömpölygő árban.
A banditák a város szárazon maradt részein és az egyetlen használható, városból kivezető országúton tucatjával állítják meg és lökik ki a saját kocsijukból a menekülő embereket, és az így megszerzett személy- és kisteherautókkal visszafordulnak a további beszerző útra. A Charity kórházba betört fekete bűnözők előbb végigrabolták a kórtermeket, utána fegyverrel kényszerítették az orvosokat és a gyógyszerészeket a narkotikumokat őrző szobák kinyitására és az erős fájdalomcsillapítókat, morfintablettákat és injekciókat nagy fekete szemetes zsákokban kilószámra vitték el.
John Matessino, a Louisiana Hospital Association (az állami kórházszövetség) elnöke azt nyilatkozta, hogy tudomásuk szerint minden hozzájuk tartozó kórház parkolóját és emeletes parkolóházát végigrabolták, amelyik gépkocsit nem tudták elvinni, abból kiszerelték a rádiókat, a magnókat, az akkumulátorokat, a csomagtartókat felfeszítették, az ablakokat beverték és sok autót felgyújtottak. Az egyik, árvíz által elöntött és evakuált idősotthon lakóit szállító buszt néger fiatalok szándékosan leszorították az útról, és az életük minden emlékét, megmaradt jeggyűrűjüket vagy egyéb kis értéküket a táskájukban szorongató beteg, tolókocsis és magatehetetlenül síró idős emberektől mindent elraboltak. A kátyúba ragadt buszt csak órák múlva tudták a mentőcsónakok megközelíteni.
Az egyik louisianai tévéadó riportot sugárzott egy hölggyel, aki a halott férjét egy deszkalapon csónakázta be a kórház vízzel derékig elöntött volt betegfelvételi irodájába. A New Orleans határában épen maradt és utolsóként működött 203 ágyas kórházat azért kellett az egyik pillanatról a másikra bezárni, mert a kórházba tartó, a betegeknek ívóvízet, élelmiszert és gyógyszert szállító 18 kerekes nagyméretű kamiont fekete fegyveresek megtámadták és kirabolták. A Tenet Health Care csoporthoz tartozó kórház vezetése, mikor látta, hogy a felbőszült csőcselék elindult a kórház épülete felé, akkor azonnali segítséget kért, és a Nemzeti Gárda helikpterekkel menekítette ki a 130 beteget és a kórház 351 dolgozóját.
A katonai és mentőhelikoptereknek a tegnapi nap folyamán többször meg kellett szakítani a segélyakcíókat, mert "ismeretlenek" géppisztollyal célba lőttek a leengedett fémkosárban ülő vagy a kötélbe kapaszkodó és a levegőben himbálódzó emberekre. Az átforrósodott háztetőkön étlen-szomjan integető emberek kimenekítésére érkezett helikopterekre is több helyen rálőttek, a Kenner Memorial kórházba élelmiszert, ivóvízet és gyógyszereket szállító helikopterek sem tudtak leszállni, mert rövid sorozatokat adtak le rájuk, ezért a mentőhelikopterek pilótái meg sem próbálták az ereszkedést.
Az utcákon tomboló néger bandák villás targoncával hajtottak neki és törték be az üzletek kirakatait, feszítették fel a pénzkiadó automatákat, törték be a gyógyszereket is áruló háztartási bolt kirakatait, a fő cél itt is a narkotikumokat tároló helység volt. Az üzletek és áruházak teljesen üresek, a szó szoros értelmében a polcokat is leszerelték, pontosabban kitépték a helyükről. A játékkaszinókat is megrohanták, a nyerőgépeket vascsövekkel, csákányokkal és kalapácsokkal verték szét és vették ki belőlük az aprót, vagy a semmire sem használható érméket. A hatalmas Oakwood Mall bevásárlóközpontot előbb végigrabolták és utána üzletenként felgyújtották.
A város fő turistalátványosságának számító és részben szárazon maradt Bourbon Street-i bárokat, szállodákat, üzleteket már az első éjszaka végigrabolták és felgyújtották. A hírügynökségek korábban jelentették, hogy egy rendőrt életveszélyesen megsebesítettek, azóta több rendőrt ( egyet a Bourbon Streeten, a járókelők szeme láttára) és a Nemzeti Gárda egy tagját is agyonlőttek. A hatóságok által a New Orleans Convention Centerben elszállásolt, magukból kivetkőzött néger fiatalok már az első éjszaka nők és gyerekek százait erőszakolták meg, a segélyhívásokra kiérkezett 88 (nyolcvannyolc) fős rendőri egységet dorongokkal és hosszú botokkal percek alatt kiverték a sportcsarnokból és folytatódtak az erőszakoskodások. A csarnokban nem működnek a vécék és a mindenhol összepiszkított épületben térdig áll az emberi ürülék.
A Superdome orvosi személyzete több napi félelemmel teli küzdelem után, látva a hatóságok tehetetlenségét, a gyilkosságokat, a nők és gyerekek elleni nemi erőszakot és a verekedéseket, csütörtök este megtagadta a munkát és a saját egészségük és testi épségük megóvása érdekében elhagyták az épületet.
A hurrikán után a belvárosban és környékén rekedt fehér turisták tucatjait verték meg és fosztották ki. A nagy országos tévétársaságok állig felfegyvezett magántestőröket bérelnek fel a helyszínen dolgozó riporterek, tudósítók és a műszaki személyzet védelmére.
Folyamatosan érkeznek a bejelentések a város minden pontjáról az erőszakoskodásokról, az emberi mivoltukból kifordult feketék összeverekednek a koncon, egy férfi a saját nővérét lőtte agyon egy zacskó jégkockáért. Nem lehet elfogni, megbilincselni a bűnözőket, nincs hova vinni őket, nincs épen maradt épület ahol őrizni lehetne őket, nincs bíróság, nincs ügyészség, de még papír vagy ceruza sincs.
A néger rendőrök is csatlakoztak a váratlanul jött nyárvégi szabadrablási akcióhoz. Szerda este az NBC televíziós csatorna esti hírösszefoglalójában a kővé meredt amerikai tévénézők láthatták, hogy az áruházat fosztogató bűnözők közé vegyülve két nevető feketebőrű rendőrnő egyenruhában, adóvevővel és pisztollyal az oldalán, térdig feltűrt nadrágban pakolta púposra a bevásárló kocsiját ruhákkal és kocsinként minimum 10-12 pár cipővel. A New Orleans Times-Picayune nevű újság szerdai számában megírta, hogy a riporterei látták és videóra vették, mikor egy másik egyenruhás New Orleans-i néger rendőr óvatosan kitolta a bevásárló kocsiját az áruházból, majd futva indult a szolgálati autója felé egy 27 inches televizióval és egy nagy dobozos vadonatúj személyi számítógéppel.
Jelenleg még nem csak a helyi hatóságok, de a helyszínre a szomszédos államokból egyre nagyobb számban érkező hadsereg, a Nemzeti Gárda tagjai és a kétéltű járműveken közlekedő katonai, rendőri alakulatok sem tudnak megbirkózni a feladatokkal. A kimosott temetőkből az utak felett álló vízben lebegnek a koporsók, az utakat, utcákat több méter magasan elöntötte az árvíz, a környező tavak és mocsarak víze és állatvilága keveredik a városi csatornák szennyvizével és sok régi és új emberi holttest és állattetem úszik és oszladozik a rendkívül magas páratartalmú, 32-34 C fokos hőségben. Most a legnagyobb feladatnak a rend és a közbiztonság helyreállítása mellett az egyre biztosabbnak tűnő súlyos kolera- és egyéb járványveszély elhárítása tűnik.
Dennis Hastert, a kongresszus elnöke, az Egyesült Államok sorrendben harmadik legmagasabb rangú politikai vezetője (az elnök és az alelnök után) csütörtök késő este egy chicagói lapnak adott, nagy megdöbbenést kiváltó nyilatkozatában kijelentette, hogy semmi értelme a várost újjáépíteni. Kijelentette, hogy New Orleanst nemcsak a Katrina hurrikán okozta árvíz, hanem a saját lakói is megsemmisítették.
Az egészségügyi helyzet óráról órára romlik, a gyönyörű, különleges hangulatú, egykor nagy történelmi és kulturális múlttal rendelkezett New Orleansban a káosz és az anarchia csütörtök estére teljesen átvette a hatalmat.
Jack Corn
2005 szeptember 02.
Magyar Nemzet Online
**********
Haitin a mai napig hasonló állapotok uralkodnak a 2010 január 12-i földrengés után. A 100 százalékban néger lakosságú országban azóta is mindennaposak a gyilkosságok, a rablások, és elképesztően magas a segélyt osztó külföldiek, többnyire fehér emberek kárára történő brutális és erőszakos bűncselekmények száma.
A négerek nem csak a saját fajtájukat bűnözik, de a nekik ingyen élelmiszert, vizet, takarót és gyógyszert osztó sátrakból fényes nappal azárt rángatják ki az embereket, hogy megöljék, vagy hogy több tucatnyian megerőszakolják a jótevőiket.
A Haitin élő négerek az áldozataikat vallási okokból vagy szórakozásból gyakran meg is csonkítják, férfiakat, nőket egyaránt.
Jack Corn
***********
A kuruc.info Japánban élő olvasójának beszámolója az ottani állapotokról:
Tisztelt Mindenki!
Először is mindenki dolgozik, s mindenki jól van. Ahogy csak telik tőlem, leírom saját helyzetelemzésemet.
Sendai felé tartva már tudtunk Tomohiróval kapcsolatot létesíteni, már tudtuk, hova kell menni, s így sikerült őt ma hajnalban hazahozni.
Közben egy időben két földrengésriasztás volt, de ez a második nagy lehetett. Tokió nem volt benne, mégis eléggé mozog a ház, ami azt jelenti, hogy a középpontban nagy rengés lehetett (Chiba-ken, Tochigi-ken). Ez 5 mínuszos volt (Richter-skála szerint 4–6 közötti).
A velünk tartó riportereknek köszönhetően szereztünk papírokat, amelyek feljogosítottak az autópályák használatára, s ott még van gázolaj és benzin is. Oda egyszerű ember nem mehet, csak a rendőrség, mentők, hadsereg, tűzoltók és különböző mentőcsapatok.
A valóságban délen már nincs üzemanyag, mindenhol – Tokiótól felfelé az országban, a keleti part mentén – kilométeres sorok állnak az üzemanyagért, de a legjobb helyzet Tokióban van, ami annyit jelent, hogy 3–6 óra várakozás után egy kocsi 10 liter benzint kap. Mikor utaztunk, a sugárzásmérőnk nulla álláson volt egész végig.
Sendaiba érve – amelynek már milliós lakossága van –, a belváros világos volt, de mindenhol látszott, hogy csak ott és annyira, amennyire muszáj. Éjjel-nappalik, éttermek, bárminemű üzletek majdnem mind zárva voltak, de a belvárosban találtunk egyet, amely nyitva volt, s ott kétféle ételt is ajánlottak (sült hal vagy sashimi nyers hal), melyet gyorsan meg is ettünk, mivel ki tudja, meddig tehetjük. (Közben bemondták, hogy a Richter-skála szerint 6-os volt a rengés.) Sendaitól észak felé, Minami-Sanriku-Machi-ig mentünk (Sendaitól 130 kilométerre a tengerparton), s ami ott várt minket, az leírhatatlan számomra: pusztítás, teljes pusztítás.
Voltunk egy menekülthelyen is, itt 1200 menekült lakott, a napi adagjuk két liter víz és egy kicsike epres ízesítésű szendvics. Ezen a helyen senki nem mentett, mint megtudtuk, azért, mert még idáig nem jutottak el. Hatalmas erőfeszítéseket igényel az élők ellátása, rendezése, emberi módon való tartása, amire a mentések miatt nem tudnak mindenhol erőket fordítani. Sok katonát láttunk már, mindenhol kiépítik a kommunikációs sátraikat, s csak jönnek és jönnek egyre többen. A sugárzásmérő mindig nullán volt.
Hozzá kell tennem, hogy láttam véges-végig embereket éjjel és nappal is, akik az utakat javították, hogy járhatók legyenek. Ők mind egyszerű emberek voltak, itt már nem működik a telefon, s nincs mivel kommunikálni, csak szóban és személyesen. A televíziót is csak Sendai előtt 100 km-ig tudtuk nézni, onnantól már nem lehetett.
Amit láttunk, az az emberi erőfeszítés s a keserűség ki nem mutatása – senki nem veszekedik, egy hangos szót soha sehol nem hallottunk, mindenki fegyelmezett. Hosszú sorokat láttunk az iskolák udvaraiban, kannákkal vízért állva. Néha van, aki felsír, de mintha muszáj lenne, azonnal összeszedi magát.
Emberileg viszont úgy gondolom, hogy ez a hatalmas stressz ki kell törjön egyszer. Sendaiban hozzánk szólt egy fiatal hölgy, s látszott rajta, hogy küszködik az idegösszeroppanással (megint rengünk), mintha mentálisan beteg lenne – már csak hallgatni és látni volt nehéz.
Magáról északról ennyit írnék, mert ami ott van, az számomra leírhatatlan, ezt látni kell. Remélem, a magyar riporterek hűen megteszik ezt. Le a kalappal előttük, nagyon erősek voltak, és bátran viselkedtek az egész út alatt, s éreztem, hogy nemcsak a sztori érdekli őket (megint rengünk, inkább most csak hintázunk), hanem maga a japán összetartás, a világ egyik legfegyelmezettebb népének a viselkedése, ellentétben más külföldi újságírókkal, akik olyanokat mondtak egymás között, ami az emberi ridegség határát is túllépi; s itt nem is írnék se országot, se személyeket, inkább csak megvetésemet tudom irántuk kifejezni, a japán nép nevében s velük egy szívvel.
Eredetileg nem akartunk még hazamenni, de a riportereinknek köszönhetően a külföldi média által olyan dolgokat is megtudtunk, amit a japán kormány még nem lát jónak közölni, ezért az azonnali hazatérés mellett döntöttünk.
Érdekes, és soha nem tapasztaltam még ilyet, hogy se az én, se az alkalmazottam, se a bátyám telefonjain nem jött be a CNN, sőt, azt írta ki, hogy ez a honlap ezen a területen le van tiltva. Ilyet még soha nem hallottam. Annyit viszont megtudtunk, hogy a CNN mind a hét stábja, nagy rohanásban, még tegnap visszatért Tokióba. Visszafelé rengeteg kamion, katonai jármű jött velünk szembe északra, de, meglepetésünkre, nagy volt a délre tartó mentőalakulatok száma is, a legtöbbjük nagoyai és tottori rendszámú volt, így mentek haza (?!).
Az eddig mindig nullán lévő sugárzásmérő már Sendai után kilengett a még kék 3-as számig. Fukushimánál már tartósan a 3–10-es között volt, s ha kiszálltál, akkor ennél kicsit több a szabad levegőben (ezt az egyik benzinkútnál mértük). Ami még jobban meglepett, hogy a benzinkútnál már a segélykocsiknak is csak 20 liter üzemanyagot adtak, ami már igen nagy utánpótlásgondot jelent. Épen, egészségesen érkeztünk meg Tokióba.
Tokió. Egy nagyon fontos dolgot le szeretnék szögezni: Tokióban nem volt, és most sincs pánik, semmilyen formában! Akik ezt írják, megértem őket, mert ők maguk vannak pánikban. Igen, az itt élő külföldiek pánikolnak, rohangálnak, menekülnek, s elhagyják az országot, amilyen gyorsan csak lehet. Ezt megértem, megértjük. De mi nem pánikolunk, mindenki fegyelmezetten dolgozik.
Az üzletekben kevesebb áru van, a kenyér azonnal elfogy, de az éjjel-nappaliban például késő éjjel még szendvicsek voltak, bár azok persze reggelre már eltűntek. Mindenestre víz, gáz mindig, áram majdnem mindig van. Azt még tudni kell, hogy azért is van hiány, mert a nagyobb vállalatok mind északra küldik a készleteiket, mert ott nagyobb szükség van rá.
A sugárzásmérő Tokióban ma hajnalban, nullán volt. Viszont a nukleáris erőmű nagy probléma számunkra, ez igaz. Az is nyilvánvaló, hogy a kormány nem mondja meg, hogy pontosan mi lesz. Ma volt egy jelenet, miszerint az egyik professzor, aki a tévében nyilatkozott, azt mondta a sok-sok kérdés nyomására: Akkor most elmondom őszintén, mi a helyzet. S hirtelen reklámokat játszottak be (!). A reklámok után ugyanez az ember már nem mondott ilyeneket, s látszott rajta, hogy nem azt mondja, amit előtte akart. Mindazonáltal a tévében elhangzott a varázsszó (mondat): „a legrosszabb esetben a reaktor felrobbanása elképzelhető”. Ez a kijelentés japánul magyarra fordítva: már nagy az esélye annak, hogy a reaktor felrobban, nem tudjuk, hogy mi lesz, megtesszük a tőlünk telhetőt.
A mi családunk is készül: Yamaguchiban élnek a barátaink, velük beszéltem; azonnal foglalnak hotelszobákat, s a gyerekeket, nőket mi és a barátaink körében a cégem kocsijain el tudjuk szállítani, ha a legrosszabb megtörténik. Yamaguchi délen van, szerintem 1000 km körül légvonalban. Nekem, bátyámnak, öcsémnek maradnunk kell, a munkások is maradnak, mi is maradunk s dolgozunk.
Magyarnak születtem, magyar vagyok, de ez is a mi országunk, itt születtek gyermekeim. Én nem menekülök, itt maradok velük, s dolgozunk mindenkiért, akik itt maradtak. Nagyon reméljük, hogy a reaktor nem fog felrobbanni, s nem kell szétszakítani a családot.
A velünk pár napot eltöltött riportereknek minden jót kívánok, kérem őket, a jövőben jöjjenek el újra hozzám, akkor, amikor mar újjáéledtünk.
kuruc.info
2011 március 16.
***********
Egy másik Japánban élő magyar beszámolója:
Március 11-én Japánban soha nem tapasztalt, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés rázta meg Honshu fősziget észak-keleti partjait. Bolygónkon három esetben mértek ennél nagyobb földmozgást (a legerősebb 9,5-ös volt).
A földrengés okozta károknál azonban messze nagyobb pusztítást végzett az azt követő cunami. A helyenként 10 méternél magasabb víztömeg gyakorlatilag egész tengerparti városokat "leradírozott" a térképről. A földdel tette egyenlővé Minamisanriku várost, és 17 ezer lakosából 10 ezret elsodort. Óvatos becslések szerint a tragédia halálos áldozatainak száma 16 ezer, de félő, hogy valójában meghaladja a 20 ezret is.
Megközelíthetetlenné váltak egyes települések a mindent elborító romok miatt. Az épületekkel együtt gyakorlatilag eltűntek a villanyoszlopok is, és közművesítésre csak a roncsok alól kikandikáló úttestdarabok utalnak. Nincs áramellátás, sem víz- és gázszolgáltatás, megszűnt a vezetékes telefon- és mobilkapcsolat. Ezeken a településeken a kórházakban is elfogyott a víz, az élelem és a gyógyszer.
Tokióban és környékén kiürültek a boltok, mert az emberek hosszú krízisre készülve felvásárolták a készleteket. Többségük a radioaktív sugárzás ellenszerének tartott jódot keres. Annak hiányában kombut, a magas jódtartalmú tengeri sást vásárolják.
A földrengés és cunami okozta károkat azonban feledteti az egyre erősödő radioaktív sugárzás. A földrengés és az azt követő áramszünet következményeként a fukushimai atomerőmű reaktoraiban leállt a vízhűtés, és beindult a rudak visszafordíthatatlan túlmelegedése. Ennek következtében több robbanás és tűzeset történt. A fűtőelemek 7 cm vastag acélburkolata kezdetben kitartott, ám később megrepedt, s azóta egyre több radioaktív anyag kerül a légtérbe. Az erőmű 20 kilométeres körzetéből evakuálták a lakosságot. A fokozatosan erősödő sugárzás előőrse már elérte Tokiót és környékét. Az Amerikai Egyesült Államokból nukleáris szakértők érkeznek, Dél-Korea pedig a láncreakció megállításához 52 tonna bórsavat küld Japánba. Akihito császár tv beszédében köszönetet mondott az ország megmentését irányozó nemzetközi összefogásért.
Japánban péntek délután 3 óra óta kisebb-nagyobb megszakításokkal gyakorlatilag folyamatosan mozog a föld, egymást követik a 4-6-os erősségű rengések. Előrejelzések szerint csütörtökre 7-8-as nagyságú várható. Az utóbbi két nap földmozgásainak epicentruma közelebb tolódott a 13 millió lakosú fővároshoz, amely így akár cunamiveszélybe is kerülhet. Ám lakossága ennél súlyosabb fenyegetésnek érzi a Tokió környékén (egyelőre hibátlanul működő) atomerőműveket.
A miniszterelnök nyugalomra és összefogásra szólította fel a szigetország lakót. Amint az itt töltött 31 évem alatti katasztrófák alatt mindig, most is tapasztalhattam a japánok példamutató összefogását és öntudatát. A Tokiói Elektromos Művek programot dolgozott ki az egyes megyék napi többórás áramkorlátozására. Eddig azonban csak naponta 1-2 órás áramszünetre volt szükség, mert a lakosság önkéntesen takarékoskodik a villamos energiával.
A japánok fegyelmezetten viselik a katasztrófa következményeit. Az élelemért és gyógyszerért sorban állók csöndesek és türelmesek. Pánik dulakodás, fosztogatás elképzelhetetlen. Csak egyetlen tabutéma akad. A "földrengés", "cunami" és "sugárzás" szavakat illik elkerülni.
Doma-Mikó István, Tokió
Inter Japán Magazin
2011 március 16.
nemenyi.net
********
A japánok erre a világ történelmében is ritkaságba menő hatalmas természeti csapás-sorozatra való tekintettel most kivételesen szakítottak a hagyományos "mi országunk - mi bajunk - mi is oldjuk meg" szemlélettel és ezúttal elfogadnak külföldi segítséget is.
Emlékezetes, hogy a szintén hatalmas pusztítást végzett 1995-ös Kobe-i földrengéskor Tokió udvarias japános módon visszautasította a külföldi kormányok segélyajánlatait. Az ennek ellenére a magánszemélyek és a nemzetközi jótékonysági szervezetek által Japánba utalt segélyeket részben felhasználták, a többit viszont pénzé tették és japán bankokban helyezték el. Az így összegyűlt összeget egy, az akkori kormány által megbízott alapítvány gondjaira bízták, amely a Kobe-i földrengés után árván maradt gyerekek egyetemi tanulmányait fogja fedezni. Érdekes módon az, hogy cigány művelődési központra, vagy valami hasonló hülyeségre fordítsák a földrengés károsultjainak szánt pénzt, ott fel sem merült.
Az amerikai médiában a jelenlegi bőséges japáni beszámolókban fájdalmasan erőlködve kerülik a Katrina hurrikán utáni New Orleans-i és a jelenlegi japáni földrengés/szökőár utáni helyzet összehasonlítását.
Különösen a "looting" (fosztogatás) és az "after tragedy crime wave" (a tragédia utáni bűnözési hullám) szavakat mellőzik.
Az internetes blogokon azonban ezúttal is nagy számban hömpölyögnek a személyes hangvételű beszámolók. Ezekben szinte kivétel nélkül hangsúlyozzák a japánok szinte mindenről lemondó áldozatkészségét, hazájuk iránti önfeláldozási készségét, egymás iránti segítőkészségét, számunkra nehezen elképzelhető önuralmát és a Tokióban tartózkodó külföldiek iránti változatlan és mosolygós (!) hozzáállást.
Ahol engedik a fosztogatással vagy a négereket a japánokkal összehasonlító kommenteket, ott 20-30 perc alatt több ezer hozzászólás is felkerül - és ezeknek a tartalma nagyjából megegyezik az Ön jelenlegi gondolataival.
Jack Corn
2011 március 16.
|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
Tegyünk mi is Izrael ellenes plakátokat a metróba!