Ellenállás klub

Ellenállás klub hírei

Modern világ a zsidó szellem kohójában

13 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

Modern világ a zsidó szellem kohójában

Werner SombartHa világi, látszólag “hitehagyott” is volt a 19. század végi, 20. század eleji zsidó, s többé nem követte a talmudi előírásokat, mégis egész lényét - mint liberális vagy kommunista zsidóét -, népének évezredes tanai, reflexei hatották át. A Talmud által kétezer éven át belénevelt kiválasztottság, magasabbrendűség tudata. Mindenekelőtt a faji, intellektuális felsőbbrendűségé, melynek okán persze jogot formált a befogadótársadalom vezető, irányító pozícióinak betöltésére, elit rétegének kisajátítására, és az ehhez vezető út módszereiben nemigen válogatott.

Tehát a talmudi, sőt ószövetségi tanok predesztinálták a liberális, világi szupremációs törekvésekre, „világmegváltó” tervekre. Például a liberális, szocialista – Talmudból sarjadt – tanokon nevelkedett Moses Hesst, aki a fajok és nemzetek közti harcot látta a történelem jellemzőjének, melynek meghaladása a zsidóság küldetése. Természetesen az emberiség felszabadítása és egyesítése nevében, mint írja a Róma és Jeruzsálem c. könyvében. (1862) A nagy feladat: a nemzeti hovatartozások felszámolása érdekében egy palesztinai zsidó állam megalapítását is javasolta – ugye ideiglenes jelleggel(!) -, még Herzl előtt.

Mintegy mottónak használhatnám a fenti sorokat Werner Sombart egy agyonhallgatott művének aktuális sorai elé. A 20. század eleji német, illetve európai szellemi életének egyik kiemelkedő, sziporkázó egyénisége a szociológus, közgazdász és gazdaságtörténész Werner Sombart. Kortársához, Max Wéberhez hasonlóan, ő is egy meghatározó szellemi áramlatot keresett a modern kapitalizmus születése, működése mögött. Wébertől eltérően, Sombart nem a protestáns etikában, de a zsidóságban találta ezt meg. Az 1911-ben megjelent: Zsidók és a gazdasági élet (Die Juden und das Wirtschaftsleben) című könyve két évvel később a kifejezőbb: Zsidók és modern kapitalizmus (The Jews and Modern Capitalism) címmel jelent meg angolul. (A jelen írásban található idézetek, hivatkozások e fordítás 1962-es kiadásából származnak. – Collier Books. New York) Sokakkal ellentétben, Sombart elutasítja, hogy a profitmotívum a zsidókra leginkább vagy kizárólagosan jellemző vonás, mert az, véleménye szerint: „túlságosan emberi”, habár ótestamentumi és talmudi példákkal kimerítően szemlélteti az uzsora szerepét a zsidóság világfelfogásában az elmúlt évezredek folyamán. A profitorientáltság helyett bizonyos zsidó jellemvonásokra, lélektani tulajdonságokra, gondolkodásformára hívja fel a figyelmet, melyek előnyösek a kapitalista, liberális – s mint tapasztaltuk: a kommunista – rendben a gazdasági, társadalmi vagy kulturális szerepkörök betöltéséhez.

„Az Isten mentsen meg a gój kéztől és a zsidó észtől”, járta a mondás a lengyel zsidók körében. Gój „koach” (fizikai erő) és zsidó „moach” (elme)! „Moach vs koach – ez a zsidó probléma dióhéjban”, könyvemnek ezt a címet is adhattam volna - írja Sombart. A zsidók esetében egy hihetetlen fokú intellektualitást tapasztalhatunk – annak minden zsákutcájával, amint azt a későbbiekben kifejti Sombart. „(…) a szellemi érdeklődés és az észbeli képességek erősebben fejlettek náluk, mint a fizikai adottságok. A zsidóról valóban el lehet mondani: ’l’intelligence prime le corps’”.

Az ideális embert, a jövő „civilizált” szupermenjét így látja a zsidó intellektuel: a „vak ösztönök helyébe… a civilizált ember céljának tudatában levő értelemmel bír. Az ösztönök szétzúzása, akaraterővel történő helyettesítése és a merő ihlet (impulse) gondolkodással való felváltása mindenki megingathatatlan ideálja kell hogy legyen. Az egyén csak akkor válik emberré a szó szoros értelmében, amikor természetes hajlama értelmi képességének ellenőrzése alatt áll. És ha az ösztönök alóli felszabadulás folyamata teljes, előttünk áll a tökéletes géniusz, a természeti törvények uralma alóli abszolút belső szabadsággal. A civilizációnak csak egy célja lehet: szabaddá tenni az embert mindentől, ami misztikus, az ösztönös cselekedetek homályos sugallatától és lényének csak a tisztán racionális oldalát művelni” - idézi Sombart J. Zollschont, a zsidó liberális szellem szemléltetésére.
Csak gondolkodni! A géniusz, a zseni - akinek lényege: a spontaneitás, az ösztönös ráérzés és kifejezés -, a tudatosság, és a szellemiség legmagasabb fokaként feltüntetve! (1.)

Már önmagában a héber nyelv mutatja a zsidó szellem szélsőséges racionalizmusát. Nem kevesebb, mint 11 szava van a tudakozódásra vagy kutatásra, harmincnégy a megkülönböztetésre és elválasztásra s tizenöt a kombinációra. A gyors gondolkodás, pontos elemzés, egzakt szétválasztás és gyors összekapcsolás, a problémalátás, az analógiák felvetésének készsége, a rokon vonású, szinonim dolgok közti különbségtétel és a végső következtetések levonásának adottsága az átlagosnál sokkal fejlettebb a zsidóban, írja Sombart. Ezek a szellemi adottságok kiváló sakkozóvá, matematikusokká, orvosokká teszik és előnyére válnak az ügyvédi, újságírói és színészi pályán.

No de ennyi „átlagon felüli” tulajdonsággal megáldva, lehet-e árnyoldala a zsidó szellemnek? Nem a szőrszálhasogatás - ami nevetségessé fajul, pl. a zsidó szent könyv: a Talmud nem egy oldalán -, de az elme egyoldalúságra való hajlama az igazi probléma. „A zsidó intellektualitása olyannyira domináns, hogy általában más szellemi képességek rovására fejlődik és az elme hajlamos lesz az egyoldalúságra.” Épp ezért „a zsidóból hiányzik az ösztönös megértés adottsága, inkább az értelemre, semmint az érzésekre reagál…, nem szimpatikus neki a gondolat, hogy belefeledkezzen a világba, az emberiségbe vagy a természetbe.” Ehelyett, ami nagy gyakorisággal szembeötlik, írja Sombart, az a zsidó szakadatlan vonzalma az elvont irányában, az érzékitől elforduló hajlama és otthonléte az absztrakciók világában! Mivel környezetét nem élő, eleven voltában látja, „elvesztette az élet igazi fogalmát”, azt, hogy az egy természetes növekedésben levő szerves egész.

Jó példa a zsidók érzékitől elforduló, absztrakciók iránti hajlamára, a kelet-szibériai zsidó diák esete, aki Sombart tanítványa volt a sziléziai Breslauban, ahol Sombart a közgazdaságtani tanszéket vezette 1890 és 1906 között. A zsidó diáknak három hetébe tellett, míg Breslauba ért, de már érkezése napján felkereste Sombartot, hogy kölcsönvegye Marx egyik munkáját. Néhány nap elteltével újra felbukkant, megbeszélte az olvasottakat és egy másik Marx kötetet vett kölcsön. Ez így ment néhány hónapig majd visszatért szülőfalujába. „A fiatalember semmiféle benyomást sem szerzett új környezetéről, nem ismerkedett meg senkivel, sohasem ment sétálni, valójában aligha tudta, hol tartózkodott. A breslaui élet teljesen elhaladt mellette. Semmi kétség, ugyanígy volt, mielőtt Breslauba jött és ugyanígy lesz élethossziglan a jövőben. Áthalad az életen, a világon, anélkül, hogy látná. De megismerte Marxot. Tipikus eset ez? Úgy vélem, igen. Mindennap látható” – írja Sombart. – Talán Sztálin zsidó komisszárjai egyikeként ott volt ez az ifjú Ukrajnában, esetleg Spanyolországban, hogy a helyi, sajátságos világra, kultúrára rákényszerítse a zsidó szellem életidegen, véres absztrakcióját.

A lovagiasság, a patriarchális eszme idegen a zsidó számára. Azt a társadalmi rendszert, amely erre épül, nem érti. Politikai nézeteiben individualista és a liberális - vagy tehetjük újból hozzá: kommunista – elvek született képviselője, azé a társadalmi berendezkedésé, „melyben nincsenek hús-vér férfiak és nők határozott személyiséggel, csak polgárok – ill. Sombartot kiegészítve: elvtársak –, jogokkal és kötelességekkel. És ezek nem különböznek a különböző nemzetekben, hanem az emberiség részét képezik, amely csak végtelen számú, alaktalan egységek összege”, jellemzi Sombart a zsidó szellemet. Mivel nem a „lelkükkel”, de az intellektusukkal, eszükkel szemlélik a világot, könnyen jutnak arra a következtetésre, hogy„bármi legyen is az, amit ügyesen papírra lehet vetni és az elme segítségével szépen elrendezni, az alkalmas a világba való átültetésre.” (Kiemelés általam – B. J. )

Ezen észrevételek igazát bizonyítják az elmúlt, több mint 200 év, nemzeteket, kultúrákat felforgató, egyformára buldózerezni igyekvő forradalmai. Főleg a legvéresebbel: a kommunistával. A zsidó értelmiségi mindegyikben vezető szerepet játszott. (Maga Theodor Herzl, a cionizmus atyja írta: „Amikor süllyedünk, a forradalmi proletariátussá válunk, a forradalmi párt altisztjeivé; amikor emelkedünk, úgyszintén növekszik pénztárcánk borzalmas hatalma.” Herzl csak ott tévedett, hogy a „főtiszteket” is, ráadásul csaknem kizárólagosan, a zsidóság adta. És hát mi, magyarok igazán megtapasztaltuk eleink – „nemzetfenntartó” uraink - meg hát jelen örököseik bűnös zsidópártoló politikája miatt, hogyan nő újra pénztárcájuk hatalma.) „A mágikus kultúrába tartozó zsidóság számára a haza fausti eszménye, az anyanyelv, a monarchia, mind idegen, bűnös és esztelen. Viszont az internacionális szóból a földtelen, határtalan konszenzus lényét hallja kicsendülni s ezért lelkesíti a proletárforradalom.” (Boros Jenő) – Ezen hajlamuk történelmi okairól lásd Nietzsche észrevételét a lábjegyzetben. (2.)

A világmindenség fogalma egy olyannyira intellektuális hajlamú nép, mint a zsidóság gondolkodásában egy, az értelem szabályai által pontosan elrendezett építmény lehet csak, érvel Sombart. Ezért a „zsidó világnézete teleologikus… tehát a cél, a rendeltetés vagy egy terv szemszögéből hajlamos a világra nézni… és szakadatlanul azt kérdezni: miért, mi célból? … Cui bono?” Következésképpen leginkább az eredmény – és nem a dolog önmagában - érdekli. Nem zsidóra valló az olyan tevékenység, amely mint cél létezik önmagában, az olyan élet, melynek sodra a véletlenre van bízva, az a szemlélet, ami ártatlan örömet keres a természetben. A zsidó szemében az egész univerzum egy bizonyos céllal lett megalkotva. Sombart, csakúgy, mint korábban Heine, ebben látta az egyik különbséget a judaizmus és a pogányok hite között. - Feltételezhetően a gójok lennének a „pogányok”, legalábbis mai vallásaik követése előtt. „Nekik (a pogányoknak) mindnyájuknak van egy végtelen, örökös ’múltjuk’, amelyik a világban gyökerezik és a szükségszerűség törvényeit követve, azzal együtt fejlődik, de a zsidók Istene a világon kívül volt, melyet mintegy a szabad akarat gesztusával teremtett” – írja a zsidó Heine.

A zsidó fülének legismerősebben hangzó szó a „tachlis”, vagyis a cél, szándék, törekvés. Minden cselekedetnek, az egyes ember életének, az egész világmindenségnek kell, hogy legyen egy célja: tachlisa. Ez a szemlélet nem tudja elfogadni, hogy „az élet, a világ mibenléte nem ’tachlis’, de tragédia.” (Sombart) Az ész korlátlan hatalmába vetett hittel a zsidó állandóan a haladást és annak áldásait trombitálja, mindig kéznél van nála valamiféle elixír a lelki, társadalmi, gazdasági bajokra – melyek árát persze nem ő fizeti. Mégis, a zsidó intellektualitás gyökerei sohasem nyúlnak kellően mélyre, mert – mint Sombart mondja – „mindenféle intellektualitás hosszabb távon sekélyességet jelent. Sohasem engedi a jelenség valódi gyökeréig való lehatolást, a lélek vagy a világmindenség mélyeibe való bepillantást.” Így aztán könnyen csap egyik szélsőségből a másikba, de szélsőségeiben is megmarad felszínesnek, középszerűnek.

Tachlis! Amennyiben vallásos a zsidó, életének célja, tachlisa: várni a Messiást - akinek persze ők a választott népe, így gátlástalanul kihasználhatnak bárki mást. - Ha világi a zsidó – tehát a judaizmus normáit többé ugyan nem a Tóra vagy a Talmud kimondott parancsai, elvárásai szerint követő egyén – akkor is ugyanaz a reflex működik benne, s az ateista messianizmus különféle formái irányába löki. Legyen az a humanizmus, liberalizmus, kommunizmus, megint csak ő az, akinek küldetése életünk megreformálása, az „emberiség felszabadítása”!

S mégis, legjobb esetben középszerűek, amit Nietzsche is a zsidóság jellegzetes vonásának látott. „Mindenütt, ahol hatalomról van szó, tudják, hogyan kell hatalmasnak lenni: de hatalmukat mindig egyazon irányban használják. A becsületszó a középszerű számára közismerten a ’liberális’”. A liberális elme az ember, a társadalom „megreformálhatóságába”, a haladásba vetett hittel mindenre összekotyvaszt valamiféle áltudományos választ. De „az emberiség célja – tachlisa – nem lehet az idők végezetén”, Marx kommunizmusában vagy egyéb globális utópiákban, „hanem csak legkiemelkedőbb személyiségeiben”, írja Nietzsche. S ezen egyének „kitermelése”, létezése csak annyiban lehet a társadalmi lét „célja”, amennyiben azok befogadói egy nép legmagasabb rendű kulturális normáinak, újrateremtői értékeinek, mondhatnánk: fermentumai „mitológiáinak”, melyek hiányában „minden kultúra elveszíti egészséges, természeti erejének teremtőkészségét”. (Nietzsche)

A rációba, az ész erejébe vetett szélsőséges hit miatt a zsidó mindenre kívülről néz, ami kizárja, hogy belefeledkezzen egy nép életébe, sorsába. Meggyőződései nem lelkéből, de értelméből fakadnak. „Álláspontja nem szilárd talajra, de légvárakra épül” – mondja Sombart. „Gondolkodása nem szervesen eredeti, de mechanikusan racionális.” Nem látja veszteségnek, az ember elszegényedésének a helyi szokások, hagyományok, kulturális kontrasztok letűnését. Ehelyett mindenütt igaznak és szükségesnek, – szükségszerűnek – látott rögeszméivel a kozmopolita város szintjére degradálja a világ sokszínűségét. Tovább szőve Sombart gondolatmenetét: nem egy terület, egy földrajzi egység, sajátságos természeti adottságaival – melyek olyannyira rányomják bélyegét az ott élő nép gondolkodására, kultúrájára -, nem egy táj, amihez annyi közös kapocs fűzi, mert ott íródott történelme, de egy spekulatív kódex: a Talmud törvénykönyve lett – mint Heine mondja -, a zsidók „hordozható anyaföldje”! S bárhová is mentek, nem ők, a „hordozható anyaföld” népe, de a befogadó nép és kultúrája, az otthont adó táj és a rajta serkent élet kellett, hogy alkalmazkodjon hozzájuk.

Mennyiben változott a világ száz év folyamán? Sombart, gyökértelen zsidó intellektualizmust elemző sorai óta egyetemes elvvé, fojtogató folyondárrá terebélyesedett a kereskedőszellem. Házaljanak tárgyakkal vagy eszmékkel, az elv ugyanaz mindkettő mögött. A kalmáré, aki aandert, hócipőfélét akart eladni, de nem volt rá igény. Erre így kiáltott fel: „Fiúk, lesz havunk!” És lett vevő a hócipőre nyáron is! Ez a prototípusa a kereskedőnek, mondja Sombart.

Az egykor – végül is saját választása okán - gettókba húzódó zsidóság emancipációjával az uzsora is polgárjogot nyert. De mivel a zsidóság tömegei továbbra sem akartak alkalmazkodni, idomulni, hát mesterséges, új, életidegen igényeket, ízléseket kifejlesztve: „idomítani” kellett a befogadókat. Ma már nincs zuga az elmének, a léleknek, melyre kellő terepmunkával, ködösítéssel – „hócsinálással” - nem lehetne rásózni bármiféle „aandert”. Nincs olyan kényelme, perverz, sátáni vágya a testnek, ami nem kelne el.

Mára a haszonelv, az uzsora vámpírja lett a földi létnek, melynek gyökértelen eszmék sáskajárásai nyomán alig van védettsége. A lélek csak nagy ritkán és iszonyodva döbben önmagára, s ha tiszavirágnyi időre is, de tisztuló elméje, újból szabad lelke fényében az ember megpillantja: amilyennek a Teremtő szánta! De mintha délibáb, futó álom volna, visszazuhan izgága kábulatába. Ma csak a bátrak, a mindenre elszántak nem felejtik: a virtuális valósággá, az élet árnyékává vált világban poklokra kell menni a Teremtő által nekünk szánt lélek megtalálásához. Csak az olyanok tudják, mint a gyöngyhalász, hogy egy hamis világban az élet igazi kincseiért a veszéllyel teli mélybe kell alászállni. Halljuk énekét.

A gyöngyhalász éneke

Dugd be füled! Jobb e tájon,
ha nem hallasz, s nem látsz,
itt csak kaján hazugság indáz,
sárba húz szégyen-folyondár,
hízeleg megannyi feslett varázs,
s holdkóros, hipnotizált bambák,
isszák a sok rongy csodát,
e tájon idült mámortól ittas a nép,
igézi jöttment ripacs, tévévigéc,
- a néphatalom erre ennyit ér…

El hát, el innen, egyre tovább,
sápad a fény, gyűlik az árny,
gomolyog sötét, de egyre alább,
a világ már nem ismer, csak csecsebecsét,
bóvlik s izgága vigécek igézik a lelkét,
el innen, el, itt fuldoklik a lét,
lejjeb, csak lejjebb az igazgyöngyért,
ijeszt gomoly sötét, rebbenő árny,
a dobhártyán a mélység kalapál,
de egyre tovább, egyre alább…

Kapkod a tüdő, sodor az ár,
káprázik szem, rémeket lát,
ős-sziklák, s libegő hínár rejtekén
ólálkodik halál, vad, s gyors vég,
de tovább, egyre alább, alább,
már csak feslett varázs a világ,
bóvli és csecsebecse üli meg lelkét,
el innen, el, egyre alább,
ha kell, jöjjön hát a gyors halál,
méltóbb, mint hajlongni egy életen át!

Balla József
2010. dec. 23.

Lábjegyzetek:

1. A zsenialitás igazi természetéről így szól F. Würzbach: „a zseni nem, mint egyén (individuum), sokkal inkább, mint természet szól hozzánk.” „Én hallgatom a híreket, miket mélyemből enszavam hoz”, írja József Attila is, az emberi észlelés, a művészi alkotás intuitív, ösztönvilágból merítő természetéről. Németh László szerint: „a természet csak folytatása az ember lelkének és nincs megnyugtatóbb, mint a megszakadt összefüggést köztük helyreállítani”! Ennek készsége és nem az ész zsarnoki hánykolódása az intellektus nagyságának igazi mércéje.

A Sigmund Freud tanait annyi kritikával illető neves svájci orvos és pszichiáter, Carl Jung is a tudatalattiban, az ösztönvilágban látja gyökerezni az életben való egyensúlytalálás megannyi mozgatórugóját. „A bölcsesség sem nem hit, sem nem tudás kérdése, de gondolkodásunk összhangja a tudatalatti ős-képeivel.” (Wisdom… is neither a question of belief nor of knowledge, but of the agreement of our thinking with the primordial images of the unconscious. - Modern Man in Search of a Soul)

A Friedrich Nietzsche művészetértelmezését elemző J.P.Stern irja, hogy „a görög tragédia hanyatlása akkor kezdődik, amikor a teremtő eksztázis elfojtásra kerül és a hűvös számítás veszi át a helyét.” A zsidóság túlhajtott intellektualitásával kapcsolatban minden bizonnyal igaz, amit Nietzsche, talán ki nem érdemelten, jellemzőnek talált az ókori görög filozófus, Szókratészt gondolkodására: a „dialektikus aszottság, az értelem, mint zsarnok a ’zsarnok’ (ösztön) ellenében.” Mint Szókratész, „aki - Nietzsche szerint - nem képviselt semmi mást, mint a legnagyobb fokú okosságot, intelligenciát” a zsidó is „’erénynek’ hívja ezt”!

2. Nietzsche a zsidóság egyenlősdire bujtogató hajlamának történelmi okai közt említi: „A zsidók megpróbálnak felülkerekedni, noha két rétegük: a harcosok és a földművelők elvesztek… Azáltal, hogy a harcosokat, csak mint uraikat ismerték, ellenséges érzületet vittek hitvilágukba a magas rangúak, a nemesek, a büszkék és az uralkodó osztályok fele – felháborodott pesszimisták.” (Entrüstungs-Pessimisten)

Balla József írásai portálunkon:

- A „szivárványnemzet” valósága - dél-afrikai fehér sors a vb árnyékában

- Volt-e oka Hitlernek az antiszemitizmusra?

- Mesél a zsidó lélek mélye

- A klímaváltozás tömeghisztériája és a tények

-Globális diktatúra a CO2 adó árnyékában – újabb eretnek sorok az ember okozta felmelegedés dogmája ellenében

- Globális felmelegedés vagy újabb lépés a globális hatalom felé?

- Példa nélkül álló felmelegedés vagy példátlan manipuláció?

- Itt csak két pofonra telik?

- Börtönplanéta - Az EU hatalmas „megfigyelő-panopticont” tervez a követésünkre

- Theresienstadti mesék - Újabb lék a Holotitanicon

- Hihetünk-e csatornalényeknek?