Nagyon meleg horrortörténet a "sötét" középkorból - A Kuruc.info köcsögnapi ajándéka a vonulóknak
Szerkesztőségünk is gesztust kíván tenni az
aberrált, tangás vonaglóknak, ezért aprócska figyelmességként,
stílszerűen illeszkedve a napok hangulatához és a korszellemhez, újra
ajánljuk kedves, bár talán nem kellőképp felvilágosodott olvasóink
figyelmébe az alábbi, immár közel öt éve közölt írást.
A „progresszív” neoliberális dogmatika szerint
korlátlanná kell tenni az egyén szabadságát (legalábbis a kiválasztottak
számára) ad absurdum olyan mértékben, hogy az ember szabadon
választhassa ki, illetve változtathassa meg szexuális irányultságát,
nemi identitását, sőt, az azonos neműek egymás iránti vonzalma a
legtermészetesebb és legnormálisabb szexuálpszichológiai jelenségnek
tekinthető.
A sötét középkorban ellenben tombolt a keresztény
fanatizmus, a kirekesztés, a vallási alapú antiszemitizmus, a szent
mássággal szembeni intolerancia, korunk felvilágosult embere nem is
értheti, hogyan őrizhette meg az európai civilizáció életerejét és
dinamizmusát több mint ezer éven át, s hogyan jutott a dicső
felvilágosodás kezdetétől számított kétszáz éven belül a végelgyengülés
és a pusztulás határmezsgyéjére.
Hogy érzékeltessük, milyen szörnyű állapotok
uralkodtak az éjsötét középkorban az élet minden területén, idézzük fel a
14. századi angol, illetve francia történelem egy röpke epizódját Druon
Az elátkozott királyok című, magyarul is több kiadást megért regénye
alapján.
Történt, hogy II. Edward angol király (aki nem
azonos A walesi bárdokból ismert I. Edwarddal) feleségül vette a
szépséges Valois Izabellát, a templomos lovagrenddel leszámoló IV. Fülöp
francia uralkodó lányát. Az angol király gyengéd vonzalmait férfi
alattvalóinak látványa azonban sokkal inkább felkeltette, mint a
királynéé. A Despenser-család két férfitagját, az ágyasait elhalmozta
minden földi jóval és ranggal. A királyi pár fölöttébb ritka, intim
együttléteit is meglehetősen groteszk előjáték vezette be minden
alkalommal. Izabella királyné felfedi a kegyencből a későbbiek során
kedvesévé váló Mortimer lordnak a sokáig leplezett titkot: „Nos,
legutóbb, abban az időszakban, amikor Edward kényszeredetten bár, de
legutoljára felkereste nyoszolyámat, és legkisebb lányunk fogantatott,
férjem az ifjú Despenserrel kísértette magát ágyamhoz. Ott becézgették,
simogatták egymást, amíg Edward eleget nem tudott tenni férji
hivatásának. Kijelentette, hogy nekem éppúgy kellene szeretnem Hugh-t,
mint őt magát, mert ők ketten annyira összetartoznak, mintha csak egy
test lennének.”
Fájdalom, de a 14. században még ismeretlenek
voltak a mi nagyszerű korunkban már minden civilizált országban évről
évre megrendezett magasztos és szívet melengető szivárványos vonulások,
rózsaszín tangabugyis homomaskarádék, s a felvilágosodás napsugarától
még érintetlen, éjsötét szellemi tudatlanságban vegetáló királyné a
hozzá hű Mortimerrel és lordokkal összeesküvést szőtt a szodomita Edward
ellen. A királyt megfosztották a tróntól, fogságra vetették
élettársával, az ifjú Hugh Le Despenserrel együtt. A királyi szerető
kivégzését így írja le Druon:
„Hugh-t lefektették, és tagjait rákötözték egy
vízszintesen elhelyezett Szent András keresztre. A pribék egy
köszörűkövön lassan fente a henteskéshez hasonló, hosszú pengét,
amelynek élét a hüvelykujja körmén próbálta ki. A tömeg visszafojtott
lélegzettel várakozott. Aztán az egyik hóhérsegéd egy fogóval megragadta
az elítélt hímvesszőjét. A hisztéria hulláma csapott át a sokaságon: a
dobogó lábak robaja megremegtette az emelvényeket. De a lárma ellenére
is hallhatták Hugh sikoltását, egyetlen metsző sikolyt, és láthatták a
fellövellő vérsugarat. Ugyanezt a műveletet ismételték meg a két
herével, de az eszméletlen Hugh teste ekkor már érzéketlen volt. A
gyászos maradványokat egy izzó parázzsal telt kemencébe vetették,
amelyet az egyik hóhérsegéd legyezgetett. Az égett hús szörnyű bűze
terjengett a téren. A kürtösök előtt álló herold kihirdette, hogy mindez
azért történt, mert Despenser szodomita volt; a szodomitaságban
támogatta a királyt, akinek ágyából elűzte a királynét.”
A szerető kivégzése után rövid idővel a király
megölésére is sor került. Bármilyen életet is élt Edward, mégis Isten
kegyelméből uralkodó, törvényes király lévén az angol uraknak meg
kellett találniuk a módját, hogyan szabaduljanak meg tőle. Adam Orleton
érsek és az ország főkancellárja a magyar történelemből is ismert
formulával adja áldását a készülő merényletre: „Edwardot megölni nem
kell félnetek jó lesz…” Tehát központozás híján kétfajta olvasat
létezik: megölni nem kell félnetek, jó lesz; vagy éppen gyökeresen
ellentétes jelentéssel: megölni nem kell, félnetek jó lesz… Értsen
belőle mindenki, akit illet. Az uralkodó foglárainak végül az az ötletük
támadt, hogy rabjuk ott bűnhődjön majd, ahol vétkezett, s így a
gyilkosságról semmilyen külsérelmi nyom nem fog majd tanúskodni. Egy
pompás vacsora elköltése után Edwárdot egy kényelmes szobába vezették
őrzői, azonban nem akartak távozni, egyikük egy zsámolyon ülve bámulta a
királyt, a másik a kandalló tüzét igazgatta, harmadik társuk egy
ökörszarvat meg egy kis fűrészt szorongatott a kezében. Egyszerre, a
megadott jelre az uralkodóra vetették magukat, a hasára fordították
szerencsétlent, majd egy súlyos tölgyfa asztallapot helyeztek a hátára.
Druon így örökíti meg az angol király életének utolsó pillanatait:
„Gournay felhajtotta a fogoly ruháját, és
lehúzta nadrágját, amelynek kopott szövete elhasadt. Groteszk és
szánalmas volt ez a közszemlére kitett ülep, de a gyilkosoknak most már
nem volt kedvük nevetni. Az ütéstől elkábult király, aki az asztallap
súlya alatt a puha derékaljba süppedve fulladozott, tovább rugdalózott,
vonaglott. (…) A királynak sikerült kiszabadítania csupasz tarkóját az
asztallap alól, és arcát oldalra fordította, hogy némi levegőhöz jusson.
Maltravers két kézzel ránehezedett a fejére. Gournay megragadta a
tűzkaparót.
– Ogle! – kiáltotta. – Most dugd bele azt a szarvat!
Edward király a kétségbeesés erejével rándult
össze, amikor az izzó vas a kifúrt ökörszarvon keresztül a beleibe
hatolt. Feltörő üvöltése megremegtette a falakat, a keepet (lakótorony),
majd a temető kövei felett végigfutva felriasztotta a falusi házakban
alvókat is.”
Ez a vérfagyasztó borzalom ma már csak
rémálmainkban elevenedhet meg Európában és a haladó civilizációkban.
Szerencsére a sötét középkor világa a maga babonás hiedelmeivel már
visszahozhatatlanul a múlté. Micsoda barbár állapotok is uralkodtak
akkoriban: minden egyénnek megvolt a társadalom nagy- és
kisközösségeiben a megfelelő helye, a király, a lovagság, a klérus, a
paraszt elfogadta a hite szerint Isten által rárótt hivatást, s a férfi
és a nő – roppant korszerűtlen és haladásellenes módon – egymással
kötött az egyház áldásával házasságot, hogy olyan idejétmúlt örömökben
legyen része, mint például a gyermekáldás.
Ami pedig a legelfogadhatatlanabb ezen ősi világ
normarendszerében, az a tudatlan középkori ember által abnormálisnak
tartott másság elutasítása volt. Mert ugye mennyivel boldogabbak és
kiegyensúlyozottabbak is vagyunk korunk neoliberális édenkertjében, mint
egykoron a gótika kísérteties homályában tévelygő tudatlan,
toleranciaellenes eleink?
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Olvasó: Múltkor jártunk a keszthelyi „Kínzó Múzeumban”, és ott fényképeztem a mellékelt fotókat. Ma is követendő példa lehetne.
Kapcsolódó hírek:
Befolyásos buzi a címlapon
"Nemzeti érzelmű faszszopók" - ezt nevezik Pride-nak a felvonuló aberráltak (GALÉRIA)
Megkezdődött a deviánsok magamutogatása - az eseményhez illő sztárvendégekkel
Betiltották a heteroszexuális családok felvonulását