Napi zsidó lelet: Dési János, az ormány és a bokor
2012. január 8. 17:37:04

A Dörner György igazgatta Új Színház első bemutatója igazi csemege: Kodolányi János Földindulás című darabja, amely bemutatása idején - 1939-ben - hatalmas sikert aratott a Belvárosi Színházban.

Az Új Színházban tehát márciusban színpadra kerül a Kodolányi-mű, áprilisban pedig Páskándi Géza egyik színműve folytatja a sort. A következő évadot Nyírő-premier nyitja, novemberben lesz Csurka István A hatodik koporsó című drámájának ősbemutatója, decemberben pedig egy Jókai-vígjátéknak tapsolhat a közönség. Nem folytatom, ízelítőnek ennyi is elég.

A szinhaz.hu honlapon többen is kommentálták a dörneri közleményt - aschercafésok és a cafén kívüliek egyaránt. Megszólalt a népszavás Dési János, aki hosszú ideig az atv nevű cionista szennycsatorna egyik vezető embere volt (nem tudom, vezet-e még műsort – lehet, hogy végleg lapátra került?). Dési az alábbi megjegyzést fűzte Dörner igazgató úr közleményéhez:

„Erős program. Szegény goj motorosok. Még a végén azt fogják hinni, iylen a színház.”

"Iylen” - ez Dési szóhasználata, betűhíven közöltem a veretes szöveget. Dési sajnálja a goj motorosokat, mert tévedésben lesznek, hiszen Kodolányi, Páskándi, Jókai és mások színműveit nézve soha nem fogják megtudni, milyen (pontosabban: „miylen”) az igazi színház. A nem goj motorosokat nem sajnálja Dési urunk, hiszen ők pontosan tudják (genetikusan?), milyen („miylen) a valódi teátrum.

Miután elolvastam Dési rövidke szövegét, ellátogattam eme jeles férfiú Facebook-oldalára. A „profilkép” nagyon megragadott. Közel egy éve, 2011. január 19-én tette föl az oldalára, s egyik barátja (egy bizonyos Brüll Miklós) így kommentálta a képet: „Holnapi Magyar Nemzet szalagcím: ’Dési János a kipát kalóz sapkára cserélte’.” Szegény Brüll tévedett: bár a hír igaz, mégsem lett belőle szalagcím. Dési ugyanis nem ér meg ennyit….

Mindig álmélkodva szemléltem a felettébb nagy öntudattal megáldott lényeket. Például a désiket. Akik gúnyolódnak mindenen, ami magyar. Akik például pontosan tudják (talán genetikusan?), mi az igazi színház. Akik faji felsőbbrendűségükbe vetett hitüket képtelenek levetkezni. Ezért rühelli ezt a cafés társaságot oly sok - hál’ Istennek egyre több - ember.

Dési képét nézegetve eszembe jutott a 20. századi magyar irodalom egyik jelese, Gombos Gyula. 1939 őszén írt - alább közölt - sorait nem szoktak sűrűn idézni, pedig megérdemelné. Az ormány és a bokor viszonyát boncolgató gombosi okfejtést sok szeretettel ajánlom Dési János és cafés barátai figyelmébe. Gombos az 1867-es kiegyezés utáni zsidó befolyás eluralkodása kapcsán írta az alábbiakat:

„A hatvanhetes dátum csak a zsidó idegenség elhatalmasodására áll. Ők valóban a század utolsó negyedében telepedtek itt nálunk rá az élet nagy szögleteire, annyira, hogy akik Európa felől néztek minket, nem látták tőlük a régi magyarságot. Az ő viszonyuk a különböző nemzetekhez olyan, mint az elefánté a bokorhoz, ahová az ormányát belógatja. Ezer évig lógathatja, az ormányból soha nem lesz bokor. Mégis vannak még nálunk olyanok, akik magyar létükre, érdekből, meghunyászkodásból, vagy más megszorításból még mindig azt állítják, hogy a zsidó ormányból előbb-utóbb bokor lesz.”

Mintha ma íródtak volna az idézett sorok. A probléma a régi, a válasz is a régi: ormányból bizony soha nem lesz bokor (ahogy bokorból sem ormány). Ez bizony cáfolhatatlan igazság. Ezt a désiknek sem szabadna elfelejteniök - bár lógatni azért lógathatják a lógatni valót.

Falusy Márton