Napi zsidó lelet: Feldmájer zsidóführer, a „gyémántfúró”2011. augusztus 21. 22:37
Falusy Márton - Hunhír.info

Ma délelőtt, 11 óra előtt néhány perccel jelent meg a mazsihisz nevű képződmény honlapján A magyar tragédia kézikönyve című iromány, amely Feldmájer Péter zsidóführer nemrég megjelent könyvét magasztalja. A Síp utcai különítmény vezére messze földön híres közismert szerénységéről, nem véletlen tehát, hogy az őt dicsőítő - elképesztően primitív - szöveg vezető anyag lett az általa felügyelt honlapon.

Az említett írás eredetileg a Heti Hírek címet viselő, számomra eleddig ismeretlen médiumban jelent meg augusztus 10-én, onnan vette át a Síp utcai különítmény honlapja. Megnéztem, micsoda ez a Heti Hírek. Az újság honlapja szerint: „Dél-Pest Megyei Közéleti Hetilap”. Így már minden világos: Feldmájer köztudottan Nagykőrösön él, ez a város pedig tényleg a megye déli részén fekszik. Van ebben a városban egy százfős zsidó hitközség, amelyet az önkormányzat honlapja szerint a Feldmájer-család tart kézben. A hitközség elnöke Feldmájer Sándor, a hitközség elöljárója Feldmájer Péter. A hitközség tevékenységét a Klein Dezsőné Emlékalapítvány segíti. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Feldmájer Lea, tagjai pedig Feldmájer Györgyi és Alba Mirjam. Az utóbbi a kakukktojás.

A Feldmájer-klán feje a csokornyakkendős, törpe Péter, a mazsihisz elnöke. Beszédeiből, írásaiból idén adott ki egy kötetre valót az Ulpius-ház: a 220 oldalas könyv ára 2999 forint. Nos, erről a könyvről zengett dicshimnuszt az említett hetilap, melynek ismeretlen szerzője „a magyar tragédia kézikönyvé”-nek nevezi a zsidócsillagos borítójú nyomdaipari terméket.

A hetilap szerzője azt mondja Feldmájerről: „nagykőrösi illetékességű”. Szóval például Budapesten nem illetékes. Hm. Akkor is hümmögtem, amikor azt láttam, hogy a törpe zsidót a „Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének” elnökeként emlegette a rajongó firkász. Nem „Magyar” - „Magyarországi” (így mondják a Síp utcában). No de haladjunk tovább, kotorásszunk izgalmasabb leletek reményében a zavaros szövegben.

A cikk ismeretlen szerzője azt írja, hogy Feldmájer zsidóführer könyve „önismereti gyakorlókönyvként is használható minden korosztály számára”. Hm. Minden bölcsődébe, óvodába kérünk egy példányt a könyvből! Miután az idézett, szerény állítást megemésztettük, lépjünk egy nagyot, nézzük az alábbi (betűhív) idézetet:

„Akik hallották már Feldmájer Pétert közszereplőként megnyilvánulni nyilvános eseményen tudják, hogy szavai bekúsznak az ember bőre alá. Ettől pedig mindenki, legyen az zsidó, vagy nem zsidó szemlesütve feszengeni kezd, mert Feldmájer Péter soha nem kenegette és homályosította el terjengősen a szavait /…/.”

Kígyózik ám még tovább is ez a mondat, de a kedves Olvasót megkímélendő lemetszettem a farkából közel két tucat grammatikai egységet. Idézetünk így is tartalmas, szép, megejtő. Magunk előtt látjuk a bőr alá bekúszó feldmájeri szavakat, amelyeket a törpe führer terjengősen soha el nem kenegetett és homályosított. Mi pedig - zsidók, nem zsidók elegyesen - szemünket lesütjük, feszengünk, hiszen bőrünk alatt bizseregnek az el nem kenegetett führeri szavak!

Miután kipihentük magunkat a fenti szöveg okozta megrázkódtatás után, nézzük a következő bekezdést:

„Feldmájer nem rágódik azon, hogy bizony a kritikára, a múltunkkal való szembenézésre elkerülhetetlenül szükség van, ha tovább akarunk lépni, ha fejlődni szeretnénk, mert addig, amíg ez őszinte módon nem történik meg, addig csak újra és újra a régi lemez forog. És amint látjuk, hallhatjuk, a hazai közéletünket, bizony forog és forog az üvöltve sercegő, ócska gramofon.”

Egyetlen, rövid közbevetés erejéig félbeszakítom a cikkíró hagymázas szövegét. Arra szeretném felhívni a kedves Olvasó figyelmét, hogy a szerzőt nagyon elkapta a gépszíj: már nemcsak a lemez, hanem maga az „ócska gramofon” is forog (vélhetően a szerzővel együtt), s mi rettegve várjuk, mi sül ki mindebből. Tehát ott tartottunk, hogy forog és forog az ócska gramofon, majd így folytatja a bódult szerző:

„Péter zsigerből tudja ezt, ezért teszi a dolgát. Pontos és rövid, mint egy gyémántfúró. Mindenki - akár, ha patikamérlegen méricskélte volna ki - annyit kap tőle, amennyit a tettei által érdemel.”

A szerző bizalmaskodik (ennyire bekúsztak bőre alá a feldmájeri szavak), már csak Péterként említi a törpe zsidót, aki tudja, hogy az a rohadt gramofon forog, s ezért teszi a dolgát. S most jön a tagadhatatlanul precíz definíció: Péter „pontos és rövid, mint egy gyémántfúró”. Elfelejtettem mondani, hogy a cikk mellett egy kép található Feldmájerről. Akarom mondani a rövid gyémántfúróról. Kép és szöveg csak együtt értelmezhető.

A könyvismertető anonim szerzője szerint a „világbotrány hazai epizódjaiból” (értsd: az ún. „holocaust”-ból) a törpe zsidóführer „két mozzanatot emel ki beszédeiben, de mindkettőnek akkora súlya van, hogy szétrobban tőle a szentségtartó a katolikus templomban”. Hm. Miért éppen szentségtartó, s miért éppen katolikus templom? Az alábbiakban csak egyetlen szentségtartó-robbantó mozzanatot tárunk a kedves Olvasó elé:

„A másik, amikor felszabadulnak a megsemmisítő lágerek és a nemzetek áldozatai várják az anyaországból érkezőket. Jönnek a csehek, a szlovákok, a románok meg a többiek a meggyötört zsidókért, a magyarokért nem jön senki sem a hazából. Ezzel a sorssal nehéz szembenézni, mégis elkerülhetetlen, segítenek benne a hazai zsidókat megmentők történetei.”

Folytathatnánk persze a sort. Hány hazai zsidó ment a „malenkij robotra”, hadifogságba hurcolt magyarokért? Avagy hányan vonultak közülük az 1956-ban kiszabadult Mindszenty hercegprímásért Felsőpeténybe? Mert bőven vannak ám olyan mozzanatok, amelyektől szétrobban a menóra a zsinagógában.

A cikk végén a szerző annak a reményének ad hangot, hogy a feldmájeri opusz „ott van minden képviselő, jogalkotó és minden olyan magyar ember könyvespolcán, aki szeretne végre túllépni ezen a mai kocsmán”.

Azt hiszem, élnek ebben a honban olyanok is, akik a feldmájeri kocsmán szeretnének végre túllépni. Hogyan is fogalmazott az anonim hírlapíró? A Péter nevezetű rövid gyémántfúrótól mindenki annyit kap, „amennyit a tettei által érdemel”. Vagyis: mindenkinek a magáét. Jut eszembe, ez volt a buchenwaldi koncentrációs tábornak nevezett gyémántfúró műhely felirata. JEDEM DAS SEINE. 

A feldmájeri mű címe egyébként (ha valaki netán kedvet kapna az olvasásra): Átvezetés. Ilyen rövid. Akárcsak a szerzője. A nagykőrösi gyémántfúró.