Nyílt levél a zsidók oldalán "ordas eszmék" ellen harcoló magyarországi püspökhöz
Tisztelt Püspök Atya!
Mivel igen sokszor hallok az Önéhez hasonló
kijelentéseket mostanában a katolikus egyház képviselői részéről,
anélkül, hogy tudnám, mi az, hogy antiszemitizmus, és főleg, mi nem esik
ezen fogalom alá, szeretnék Öntől választ kapni a témával kapcsolatban
néhány konkrét kérdésre. (Már a II. Vatikáni Zsinat ideje alatt, a
Nostra Aetate közzététele után kifogásolták többen, hogy a dokumentum
elítéli az antiszemitizmust, anélkül, hogy definiálná, mi az
antiszemitizmus.)
Ugyancsak nem tudom, mire gondolnak Önök az ordas
(szélsőséges) eszmék kifejezés kapcsán. Evvel kapcsolatban is szeretnék
néhány konkrét kérdést föltenni.
Következzenek tehát konkrét kérdéseim:
I. Antiszemitizmus-e Ön szerint, ha
- elvárom a zsidó vallású személyektől, hogy határolódjanak el a Talmudban található, Jézust és Máriát gyalázó passzusoktól?
- mindenféle dialógustól távol tartom magamat az
Ovadia Josef és Shifren rabbi-féle alakokkal, és a tőlük való
elhatárolódást elvárom azoktól a zsidóktól is, akikkel párbeszédet
folytatok, közös nyilatkozatot teszek stb.?
Idézet:
Ovadia Josef izraeli rabbi és Talmud-tudós már 2010 augusztusában
feltűnést keltett nyilatkozatával, mely szerint reményének ad
kifejezést, hogy a palesztin nép és vezetői a pestisnek esnek áldozatul.
Mostani (2010 október) szombati prédikációjában avval sokkolta a
közönséget, hogy a nemzsidók csak azért lettek teremtve, hogy a
zsidóknak szolgáljanak. További kijelentéseiben a nemzsidókat
szamaraknak titulálta, akiknek a Gondviselés hosszú életet ad, hogy a
zsidók pénzügyi veszteségeit csökkentse; (
Forrás)
Idézet:
Nachum Shifren rabbi: „Szolgáljatok a zsidóknak, vagy pusztuljatok“; (
Forrás)
- Michael Ben Ari cselekedetét a legélesebben elítélem?
Izraelben egy ultranacionalista parlamenti
képviselő haragjában széttépte az Újszövetségnek egy kéretlenül küldött
példányát. Michael Ben Ari, a Nemzeti Unió parlamenti képviselője avval
igazolta tettét, hogy ez az “undorító könyv” is felelős a milliós
gyilkosságokért. Utalt az egyházi inkvizíció általi zsidóüldözésre. Az
Újszövetséget is tartalmazó Biblia szétküldése egy “rettenetes missziós
provokáció”, mondta Ben Ari. A könyvnek és küldőinek “a történelem
szemétdombján van a helyük;” (
Forrás)
- elfogadhatatlannak tartom az Izraeli Televízió,
azaz Izrael állam eljárását, mely szerint 2011 nagyböjti időszakában a
TV gyerekműsorában keresztre feszítettek egy plüss gorillát, mert egy
keresztény lányt akart feleségül venni? (
Forrás)
- a zsidók közötti keresztény missziót a katolikus hit magától értetődő részének tartom?
- a palesztinok számára ugyanazon jogokat
követelem, mint a zsidók számára, azaz ugyanannyi hozzáférést az
ivóvízhez, a zsidó telepek építésének leállítását a palesztin
területeken, a polgári lakosság elleni aránytalan, megtorló akciók
beszüntetését, melyeknek igen sok gyerek esik áldozatul, mozgási
szabadságot Gáza és Ciszjordánia között, idővel önálló államiságot?
- minden erőmmel küzdök Magyarország zsidók általi
felvásárlása (ld. S. Peresz elhíresült kijelentése), valamint hazámnak
kamatrabszolgaságba történő taszítása ellen, mely kamatrabszolgaságnak
haszonélvezői a zsidó tulajdonú amerikai bankok (FED tulajdonosi köre)?
II. Abszolút a sötétben tapogatózok, ha az “ordas, szélsőséges eszmékkel” kapcsolatban próbálok konkrétumokat megtudni.
Ordas eszmék csak a keresztény kultúrkörben
fordulnak elő, vagy a zsidó kultúrkörben is? Ha a zsidó kultúrkörben is,
az ezek elleni küzdelmet is zászlajukra tűzték a holokauszthoz
kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen? Tudna néhány példát mondani ordas
eszmékre akár keresztény, akár zsidó kultúrkörből?
Ordas eszmének tekinthető-e,
- vannak politikai erők, melyek javítani szeretnék
a közbiztonságot, hatékonyabban szeretnék megvédeni a főleg vidéken,
magányosan élő idősebb honfitársainkat a lopásoktól, rablásoktól,
öregezéstől, csicskáztatástól, gyilkosságtól?
- vannak politikai erők, melyek szeretnének tenni a
kilakoltatások ellen, szeretnének javítani a devizahitelesek sorsán,
egyenlő jogokat és kötelességeket szeretnének az országban élő összes
népcsoport, úgy magyarok, mint zsidók, cigányok számára?
- Yisrael Rosen rabbi amelekitáknak tekinti a ma
élő palesztinokat, akiket meg kell ölni, nem kímélve sem asszonyaikat,
sem gyermekeiket, sem állataikat? (
Forrás)
- a mai izraeli társadalomban semmiféle felzúdulás, elhatárolódás, visszavonás követelése nem követte Yisrael Rosen szavait?
- Izraelben
pólóingeket árusítanak “One shot two kills = egy lövéssel kettőt öltem” felirattal, melyen egy babát váró palesztin nő képe látható?
- Izraelben
külföldieket lehet kiutasítani missziós tevékenység vádjával, illetve, hogy 1977 óta öt évig terjedő börtönbüntetéssel lehet sújtani a tiltott hittérítést?
- a 2010. augusztusi jeruzsálemi konferencia a
Tóra értelmezéséről megállapítja, hogy a Tóra bizonyos körülmények
között megengedi a gójok megölését, asszonyokét, gyerekekét is?
- a mai izraeli társadalom egy részét annyira áthatja a keresztények elleni gyűlölet, hogy
rendszeres a templomok gyalázása, keresztény papok inzultálása, leköpése.
Szeged, 2014. május
Válaszát a konkrét kérdésekre várva maradok egyházfiúi hűséggel és tisztelettel,
Bálint József
(A levelet elektronikus úton eljuttattuk a püspök úrhoz. Válasz a mai napig nem érkezett rá.)
Kapcsolódó hírek:
Köves Slomóék Izraelben folytatták az antimagyar szervezkedést - külön dicséretet kaptak a Kuruc-ellenes fellépésért
Szertartás és zsidó szokások, avagy nem akarok hávdálát
Moszkva háborús bűnössé nyilvánított egy izraeli-ukrán oligarchát
Újabb zsidóinvázió: tízezer tetűhintást szabadítanak rá a fővárosra ebben a nagy melegben