Egyre növekszik az amerikai nyomásgyakorlás az Európai Unió, Törökország, Japán, Kína és India irányába, hogy szüntessék be az iráni olajimportot és függesszenek fel minden pénzügyi kapcsolatot azokkal a cégekkel, melyek nem hagynak fel az iráni olajbeszerzéssel. Múlt héten India és Törökország visszautasították a tőlük elvárt embargó aláírását az iráni nyersolaj importjára vonatkozóan, ahogy pár nappal korábban Kína is kifejezte: esze ágában nincs megfeleltetni saját gazdaságpolitikáját az Egyesült Államok elvárásainak. Miközben az Európai Unió január 23-án készül döntést hozni olajembargó ügyében, egy sor nyugat-európai cég vonakodik felmondani az iráni partnerrel fennálló szerződéseket és igyekszik kijátszani a politikai döntéshozók által kierőltetett szankciókat.

India és Törökország bár hivatalosan elfogadná az ENSZ által előírt megtorlásokat, figyelmen kívül hagynak minden, különálló állam által javasolt Irán ellenes intézkedést. A két ország időhúzásra játszhat, mivel az iráni olajexport India olajigényének 10%-át, Törökország olajfelhasználásának pedig 30%-át teszi ki, így hosszú távon a hiány pótlása jelentős veszteségeket okozna az államháztartásnak.

Az USA kincstára részéről Timothy Geithner így ellenállásba ütközött a két ország esetében, viszont több szerencsével járt Tokióban, ahol azt a választ kapta, hogy Japán csökkenteni fogja az iráni nyersolajimportot. Az Európai Uniót követően Kína a harmadik legnagyobb vevője az iráni olajnak. Dél-Korea közel annyi iráni olajat vásárol mint India, és hivatalosan még nem döntött, hogy Washington mellé áll-e a gazdasági megtorlás ügyében, bár vár várható, hogy az ország az amerikai érdeknek fog alárendelődni. Kína és India továbbra is folytatja az iráni olaj importálását, ami nagyban gyengíti az amerikai gazdasági ármánykodás kényszerítő erejét, ami egyben azt is jelenti, hogy az Egyesült Államok fokozatosan elveszti ázsiai befolyását.

A hétfői értekezleten az Európai Unió külügyminiszterei várhatóan az iráni olajimport beszüntetéséről döntenek, ami több tagállamnak is komoly kihívást fog jelenteni. Kevésbé valószínű megoldásként az uniós képviselők az időhúzás mellett is dönthetnek, ameddig az Európai Unió Irán helyett új beszállítót nem talál. (az amerikai tartalékok felhasználásával maguk alatt vágnák a fát...)

Felmerül annak a lehetősége, hogy az Egyesült Államok gazdasági stratégiája megváltozott, és az Európai Unió olajembargóra való rákényszerítésével az USA az eurózóna bedöntése mellett döntött, hogy ezzel késleltesse az észak-amerikai gazdasági összeomlást és ellensúlyozza a dollár elértéktelenedését. Mivel az Európai Unió a teljes olajszükségletének 40%-át Iránból szállítja be, az unió nem fog egykönnyen új beszállítót találni, az iráni forrás blokkolása így a stratégiai tartalékok feléléséhez és az olaj árának további emelkedéséhez vezethet. Az olajárak emelkedése és a tartósan magas árfolyam lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy gazdaságosan termeljen ki olyan észak-amerikai olajforrásokat, aminek kitermelése 100 dollár alatti árfolyamon még veszteséges lett volna, így kihasználatlanul maradt.

Ebben az esetben az Európai Unió kényszerből az észak-amerikai olaj felvásárló piacává válna, mert csak két lehetséges forrásból juthatna hozzá a szükséges mennyiségű nyersolajhoz: az észak-amerikai forrásból, vagy a Törökország által felvásárolt, és ráterhelt haszonnal eladott iráni olajat vásárolhatná fel. Törökország így bőséges jutalmat kap a NATO-radar telepítéséért...

Végvári Ákos - Jövőnk.info