Orbán álma
Svájcot utánozva



Ez egy tipikus cigány reakció. Meglát valami szépet, azonnal szeretné. Persze, mivel mi magyarok vagyunk, így megkérdezzük magunktól, mi is szeretnénk ezt, vagy csak engedjük a nyomort álmodozni?
Gondolkodjunk egy kicsit felnőtt fejjel, s az ábrándokat hagyjuk meg a már amúgy is bukásra ítélt Orsós vajdának.
Megpróbálom össze szedni azokat a valós információkat és létező adatokat, ami bemutatja Európa ékszerdobozát úgy, ahogy azt nem szeretné senki olvasni vagy hallani. Pedig szorosan együtt él azzal az országgal, amiről fantáziál az egész putris elme, annál az oknál fogva, hogy Svájc soha nem engedte be a cigányokat, nem hogy letelepedni, de átutazóban sem nagyon. Talán ezért is marad a cigánynak, csak az elérhetetlen álom, amit célul kitűzhet, de a megvalósítás egy picit macerás. Olyannyira, hogy szinte lehetetlen.



Svájc 1903-ban még olyan szegény ország volt, hogy a lakosság fő foglalatossága, jégkockák, házról házra való cipelgetése volt, ami napi 5 frankot hozott a konyhára maximum. Az amúgy is hotentota nyelvükkel, túl nagyot nem rúgtak Európa füves pályáján. Az első világháború kezdte lendíteni az országot. A hadizsákmányokat és a lopott pénzt valahol el kellett rejteni, így erre az alpesi országra esett a választás. Azonnal nekiláttak furkálni a hegyeket, ahol biztonságos rejtekhelyeket alakítottak ki. Tudván, hogy ebben az országban csak azért nem voltak említésre méltó háborúk, mert a helvét őslakosság olyan balfasz és primitív volt, amihez, minden különösebb nehézségek nélkül hozzá lehetett jutni Európa nagy zsiványainak, harcok nélkül. Legutoljára ép a magyarok ősei égettek fel mindent és sorra kefélték a sajtos menyecskéket 942-ben. A hunok ott járta emlékeket őriz, így fellelhető különböző megnevezésekben. Kleinhüningen, Huningue stb...
A második világháborúra már olyan felkészült volt, mint egy templomi rézpersely. Fénylett és óriási lakat volt az oldalán. Csípőből kezdte mindenki tisztelni a világon, ezzel egy érinthetetlen tabuvá nőtte ki magát. Ez érthető is, mert a világon nincs olyan épelméjű ember aki beleszarna a saját hűtőszekrényébe, ahol a megélhetésének tartaléka van. Főleg akkor nem, ha az a rezerv egy lopott lecsókonzerv, amit a saját népe bízott rá, a nagy befőzésnél. Sorra alakultak a bankok, akik dominózhattak a lopott cuccokkal. A hallgatásnak ára van, így minden nagyobb és kisebb tolvaj hajlandó volt fizetni azért, ha letörölgeti Svájc néha, a rablott kincseket. Fontos volt minél mélyebbre beásni a sziklák gyomrába, mert az áldozatok démoni jajkiáltásai így nem voltak hallhatóak éjszakánként a völgyek, faházakkal beépített nyugalmában. A kamatok és hálaprémiumok, lehetővé tették, hogy egyre drágább festékeket vásároljon ez a kis ország, mert ha elolvadt a hó, akkor a fehér helyett egy olyan képet festhetett az alpesi csúcsok tövébe, ami elterelte a figyelmet azokról a sziklákról, amelyek már elviselhetetlenül szurkálták az Isten seggét a lemenő nap ragyogásában.
Mára már egy példaképpé vált, főleg az ilyen Orsós -féle cigányok szemében, akik véletlenül sem akarják tudni, mi van a kép mögött.
Igaz, hogy van mit csodálni, de ennek csak pénz a háttere.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sv%C3%A1jci_bankok_list%C3%A1ja



Legfontosabb megemlíteni, hogy manapság hogyan is működik ez a legelőkre alapozott kis páncélterem, ahol még a tehén is 24 karátos aranykolompot visel és Bach kölnit fingik, majd a smaragdzöld arcpakolás kicsöpögtetése után, ugyan úgy bőg fel, mint egy más országban tejelő, egyszerű marha.



- A hét és fél millió lakosból másfél millió a létminimum alatt él, ami rendkívül kínos, de letakarható.
- Hivatalosan is, egy millió lakos analfabéta. Nem hozzák nyilvánosságra, mert a pénzt meg tudja számolni, s ahhoz nem kell, hogy tudjon írni, olvasni.
- Aki látszatra jól él, az úgy el van adósodva, hogy az unokája is a hypotéket fogja fizetni, amíg él. Persze, itt több százezer frankokról van szó.
- Az a gazdagság nem kimondottan az országé, hanem a bankoké, túlnyomó részt.



De térjünk rá a lakosság eszméletlen boldogságára, amit próbálnak leplezni, de kevés sikerrel. Minden második ember boldogtalan és depressziós. Egyik napról a másikra vállnak fizetésképtelenné, még azok is akik 90-98-ig milliókban turkáltak. Svájc létrehozott egy úgynevezett Betreibungsamt-ot ami nyilvántartja az adósokat. Az ott található számok nem hazudnak, ha esetleg rólam azt feltételeznék, hogy eltúlzok valamit.
Különböző módon próbálják enyhíteni ezt a nyomást, ami rájuk nehezedik.
Van aki egy pár hónapot dolgozik és összegyűjtött pénzével, több hónapra eltűnik az országból. Sokan ezt nem tehetik meg, így különböző drogokkal nyomják el a kilátástalan rossz kedvüket. Persze a drog nem csak a hangulat javítására szolgál, hanem egy fajta dopping is. Amíg, a kevésbé tehetősebb lakosság csak talán heti egyszer vagy kétszer szívhat be, addig a banki alkalmazottak naponta felszippantják a kokain adagjukat, amivel szinten tudják tartani a teljesítményüket, valamint jobbá tenni azt a közérzetet, amit amúgy már rég meguntak. De van aki egyik napról a másikra csak megelégeli, aztán értékesít mindenét, majd szolidan keres magának egy új hazát valahol a világban. Ezzel talán rá is közelítek arra, hogy egy turistának mi a legszembetűnőbb ebben a kis aranykalitkában. Alig találsz szép embereket a svájciak között. Pedig, nagyon is vannak, csak ugye nem hülyék ebben az országban mutogatni létezésük, ahol nem érzik jól magukat. Ennek ellenére, a hófehér korallhomokon, pálmafák árnyékában, vagy a világ bármelyik táján ahol napsütés van, ott minden negyedik ember valahol svájci. Persze ezt nem fogja senki észrevenni egyszerűen, mert remekül beszélnek több nyelvet is.
De legyen az egy magyar is, aki már járt Svájcban, egy hét után úgy érezte, szép szép, de valahogy nem érzem jól magam itt.
Nem semmiért húzta vissza a belét sok 56-os vagy későbbi diszidens magyar sem. Amíg kényszerből vagy egy szar helyen, addig elviseled. De ha nem muszáj, akkor inkább úgy gondolod, hogy lehet itt bármekkora tisztaság, gazdagság, szépség, akkor is jobb nekem a kevésbé ragyogó Magyarország, ahol teljes szívemből nevethetem el magam és lehetek boldog korlátok nélkül.
No és tudod miért van ez így? Mert érezhető a hamisság, ami nem ér meg annyit hogy leleplezzük. Inkább el onnan és vissza sem nézni.
De ennyi ótvar után, még is mi az ami működteti ezt a világkasszát.
A hegyekben nem csak az aranyrudak vannak elrejtve, hanem a svájci nép vízfejű, ET forma, agy nélkül született termékei is, akiket családon belül csak azért hoztak a világra, hogy a vagyon ne kerülhessen idegen kezekbe. Amikor saját szememmel láttam a torzszülött lényeket, leírhatatlan utálat és hányinger fogott el. Eszméletlen pénzeket fektetnek különböző terápiákba, hogy életben tartsák őket, így a vagyon nem szállhat a bankokra.
Svájcnak lépni kellett és beengedni a külföldieket, mert ha ez így ment volna tovább, akkor a saját vérükben mérgeződnek meg. Az agyonemancipált, végtelenül csunnya, haszontalan svájci kancák, új divatot vezettek be a vérfrissités, nem igazán tisztességes kivitelezésére. Utazásaik során magukhoz édesgettek némi frankkal egy gigacsődör farokkal megáldott négert, majd teherbe esésük után kib..ták a fekát az utcára. Ezek a keverék gyerekek diszitenek a malájbarna szinükkel egy országot, ahol a nap is csak akkor süthet ki, amikor felmutatja a munkaengedélyét. Persze a svájci törvények ezt lehetővé tették, sőt, szinte kényszerítették a nőket, majd a negrót még ki is penderítették az országból.
Különös hangsúlyt fektettek, melyik nép és melyik rétege legyen az akik élvezhetik Svájc gyönyörűségét, de annál mérgezőbb ízét. Fontos volt, alsóbb értelmiszintű népeket kiemelni, mert az amúgy is idióta svájciakat nem überelheti felül egy intelligens nép. Az is egy szempont volt, hogy valamilyen formában politikai üldözött legyen a kiválasztott. Így a kurdok, leszakadt, primítiv törökök, az ex-jugoszlávia alsóbb rétege, horvátok, szerbek, albánok, akik megfelelő rabszolgáknak bizonyultak.
Igen ám, de nem csak a szolgaságuk mentették magukkal, hanem felvirágoztatták a bűnt is becsülettel, a rajtuk uralkodni vágyó országban. Amire én azt mondom meg is érdemlik, de nagyon.
Mára már rendeződött a kasztok Svájc gépezetében. Fölül helyezkednek el a rabló-zsivány bankárok, valamint a kémikai konszernek milliárdos zsidó szélhámosai és tömeggyilkosai, akik mára már tisztára mosták a nevüket. Aztán jönnek a magukat svájcinak mondott szedett vetett népek, a hívő, taknyos zsidók, a bujkáló kalózkapitányok, a rejtőzködő drogbárók, akiknek az ősei valamikor az első világháború előtt települtek be az országba és elsajátitották a dialektust. A helvétek kerülnek a következő lépcsőfokra. Ezek még mindig a hegyekben élnek és zúrbolják a tejet, vajnak, aztán pihenés képen megkefélik még a kecskét is, ha közben az nem ellik. Őket követik a kommunizmus elől bevándorolt, vagy disszidált, keleti, értéktelen alja nép. Ez után kap szerepet a rabszolga csürhe, amolyan, seprűgladiátorok, akik valójában tisztán tartják ezt a sajtos cellát, némi menekült státuszért.
A nem állandó felbukkanó építő alakulat három irányból rohamoz. Északról a német osztag, akik hajlandóak naponta mélyen behatolni Svájcba, hogy megkeressék a maguk kis hasznát, ami talán egyharmaddal magasabb mint ha otthon dolgoznának meg érte. Nyugatról a francia légió, szintén napi átjárással. Délről az olasz keresztapák, akik beolvasztják magukat a napi vérkeringésbe, olcsóbban és profin. Keletről meg az az igazán becsülettel megáldott nép, aki még azt is ellopja ami le van heggesztve.
Ennek a látszólagos gondtalanságnak és szépségnek, nagyon is meg van az ára. A mindennapos depresszió, a mosoly és nevetés nélküli fagyos világ.
A tudatlanság mindennel és mindenkivel szemben. A kocsmák dugik tele, s a további szaporulatot, megoldják a muzulmán, alkoholmentes értéktelen lepedőakrobaták, akiknek Allah emelgeti a seggüket még kefélés közben is. A gazdagabb nőknek marad a néger kertész, vagy a méregdrága vibrátor, s a kevésbé tehetősebb, feldugja a kondomba varázsolt klöpfert. ( szafaládé szerű kolbászka)

Melinda Nadj Abonji ( Nagy Abonyi Melinda ) Svájcban élő, magyar nyelvű, de Szerb írónő, zseniálisan fogalmazott, amikor az egyik regényéről beszélt. ( Galambok röppenek fel )

"- A könyv arra tesz kísérletet, hogy a bevett kliséket újraértelmezze. A bevándorlók esetében nem az a fontos, hogy rossz-e a foguk vagy sem - hanem, hogy egyáltalán látjuk a fogukat. Azért látjuk, mert tudnak még nevetni. A svájciaknak hiába jó a foguk, nem mosolyognak már annyit. Ha tehát az embert elkezdi érdekelni a foga, és már nem nevet - na, akkor megérkezett Svájcba. Tehát nem az emberi mosoly, hanem a hideg tökéletesség visszataszító."

Mint ahogyan visszataszító a hazugság, amit a demokráciáról hirdetnek. Vagy egyáltalán hogyan is működik a szavazás, amivel azt akarják elhitetni, hogy a népnek jogában áll beleszólni Svájc minden mozgásába. Pedig ez ugyancsak egy álca. Aki így szavaz, hogy óriási plakátokon óriási betűkkel van feltüntetve az igen vagy nem. Persze a rossz válasz le van húzva pirossal. Ez azért is fontos, mert mint ahogyan azt említettem, az emberek egyötöde írás tudatlan. A lényeg meg olyan apró betűkkel van, hogy az már, még az írástudót sem érdekli.

Az 1956-os események után, sok magyar ( zsidó ) menekült ebbe az országba. Svájc fel is ajánlott egy lehetőséget. Kanton Jurában alakithattak volna egy magyar koloniát. Amikor belekóstoltak ebbe a savanyú, érzelem mentes világba, hanyat homlok menekültek tovább, vagy beolvadtak egyenként, hogy a megfelelő pillanatban elhurcolják a belüket. Gondolja valaki ezek után, hogy egy magyarnak is van kedve egy ilyen álomban részt venni? Ahh fenéket. Csak a cigány képes erre, mert neki kuss van ettől az országtól és számára csak az illuzió, ami dominál.

Na tehát, ha a mi fő cigányunk egy svájci mintát szeretne Magyarországon, akkor rakjon le előbb patkánymérget, minden redvatelep mellé és irtsa ki a vérét még a csirájukban. Talán akkor lesz esélye egy álomhoz közelebb kerülni. Persze arra meg mi vigyázunk, hogy a maradék méreggel Ő is a testvérei sorsára kerüljön. A magyar nép, sokkal igénytelenebb arra, hogy csillogó-villogó gazdagságot hazudjon önmagának, jeges ábrázattal, amikor jóízűen nevethet is. Még akkor is ha már egy foga sincs.

"Raklap"