Putyin lépéskényszerben: vagy megmenti ukrajnai orosz "testvéreit", vagy elveszíti népének támogatását
Vaknak kell lennie annak, aki nem látja, mi
történik: az USA minden erővel igyekszik rávenni arra az oroszokat, hogy
avatkozzanak be Ukrajnában. Amely ha megtörténik, lesz ürügy végre egy
új hidegháború megkezdésére és Moszkva teljes elszigetelésére. A végső
cél természetesen nem más, mint Oroszország végleges összeroppantása –
elsősorban gazdasági eszközökkel, de ha másképp nem megy, akár katonai
eszközökkel is.
A nyugati világ ismételten, immár ki tudja
hányadik alkalommal, erkölcsileg gyalázatosan leszerepelt: mert
függetlenül a cionista érdekeknek alárendelt, aljas és gyáva
kormányoktól, hol vannak most a békeaktivisták, hol vannak a jogvédők,
hol vannak a humanisták? Az ukrajnai haderő, valamint az ukrajnai
milíciák együttesen gyilkolják úgy a terroristának bélyegzett orosz ajkú
fegyveres ellenállókat, mint a polgári lakosságot. Borzalmas
vérengzésekről érkeznek hírek, melyek legnagyobb része azonban nem jut
el nyugati közvéleményhez – az „objektív tájékoztatás” legnagyobb
dicsőségére. (De a tájékozatlanság nem mentség azért a nyugati
közvélemény és főleg az értelmiség cinkos hallgatására, hiszen léteznek
azért még az igazságot bemutató alternatív médiumok.)
A nagy kérdés jó ideje a következő: vajon meddig
nézheti tétlenül Vlagyimir Putyin elnök az orosz lakosság ellen zajló
irtó hadjáratot? Természetesen Oroszország eddig is küldött fegyvereket,
hadianyagot és más segítséget a népszavazáson a függetlenségét
kikiáltott Novorosszia védelmi erőinek – azonban a jelek arra mutatnak,
hogy pusztán ilyen jellegű segítségnyújtással nem lehet megállítani a
kijevi bábkormány terrorgépezetét. Éspedig azért nem lehet megállítani,
mert a puccsal hatalomra juttatott ukrajnai vezetésnek parancsokat
osztogató cionista háttérhatalom egyértelműen kiadta az utasítást: még
erőteljesebben kell fellépni a „szakadárokkal” szemben. Az erőszak egyre
kiterjedtebb méreteket ölt, amelyért a felelősség egyértelműen az ukrán
fegyveres erőket terheli.
Hogy az USA vezető körei a konfliktus további
élezésére adtak utasítást, azt világosan bizonyítja Porosenko ukrán
elnök beiktatási beszéde is. A háttérhatalom akaratából Ukrajna élére
helyezett Porosenko beszédében elutasította Ukrajna föderalizálásának
gondolatát, az orosz nyelv hivatalossá tételét, a Novorosszija élén álló
politikusokkal történő tárgyalásokat, valamint a Krím-félszigeten
lezajlott népszavazás elismerését. Mindez nem kevesebbet jelent, mint
hogy a nyugati birodalom vezetői egyértelműen megüzenték Vlagyimir
Putyinnak: nincsen semmiféle egyezkedés és kompromisszum, ezért vagy
most azonnal leteszi a fegyvert, és megadja magát, vagy pedig
folytatódik a vérontás a kelet-ukrajnai orosz lakosság körében, mely
esetben viszont elkerülhetetlenné válik az orosz beavatkozás. Ha pedig
az orosz hadsereg valóban „testvérei” segítségére siet, megkezdődhet a
Nyugat gazdasági háborúja Oroszország ellen.
Persze a Nyugat nem teljesen egységes az ukrajnai
válság és Vlagyimir Putyin politikájának megítélését illetően: a
berlini, a párizsi kormány és még néhány EU-tagállam vezetése –
elsősorban gazdasági okokból – hajlandó lenne kompromisszumot kötni
Oroszországgal - melyre Vlagyimir Putyin is készen áll. A legfrissebb
ukrajnai fejlemények, valamint Porosenko ukrán elnök hadüzenettel felérő
beiktatási beszédén elhangzottak azonban sajnos arra utalnak, hogy a
józan ész (és az európai gazdasági érdek) ismét veszített, és a teljesen
mértéket veszített, vérszomjas amerikai „neokonzervatív” cionista
uralkodó elit akarata érvényesül.
Miközben a dróton rángatott nyugati sajtó
Vlagyimir Putyint már-már az új „Hitlerként” állítja be, az ukrán válság
kirobbanását követően az orosz államfő több békülékeny gesztust tett:
eleinte hangsúlyozottan távol tartotta magát Kelet-Ukrajna eseményeitől,
haderőit visszavonta az orosz-ukrán határtól, elismerte a puccsista
ukrajnai kormány által rendezett választások eredményét (csöndben
félreállítva a megbuktatott, de legitim oroszbarát államfőt, Viktor
Janukovicsot), és kifejezte készségét a párbeszédre, úgy az illegitim
kijevi kormánnyal, mint a Nyugattal. Putyin visszafogottságának legfőbb
oka az volt, hogy újabb éket kívánt verni az Oroszország ügyében amúgy
is megosztott Európa és Amerika közé. A megosztott Nyugattal az
oroszoknak sokkal könnyebb dolga lenne. Csakhogy Putyin kísérlete nem
sikerült, mivel nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a mai európai
vezetők sem erkölcsi, sem politikai szempontból nem mérhetők még a
korábbi nemzedék politikusaihoz sem (pl. Francois Mitterandhoz, Helmut
Kohlhoz, Margaret Thatcherhez vagy akár Gerhard Schröderhez), mert náluk
sokkal gyávábbak, gerinctelenebbek, korruptabbak és ostobábbak. Ezért
azután természetesen nem voltak képesen ellenállni az Oroszország teljes
térdre kényszerítését célul kitűző amerikai-cionista világhódítók
erőteljes nyomásának és zsarolásának.
Pillanatnyilag tehát úgy tűnik, Putyin
békülékenysége nem fizetődött ki. Valószínűleg jobban járt volna úgy
Oroszország, mint a kelet-ukrajnai orosz közösség, ha Putyin a kijevi
puccsot követően, vagy legalább a Krím visszacsatolásával egy időben,
egy gyors katonai akció keretében bevonult volna Ukrajna orosz többségű
területeire. Ami kétségkívül afféle hitleri típusú hazárdjáték lett
volna, melynek nyomán persze hatalmas nemzetközi felháborodás tört volna
ki, és a Nyugat a jelenleginél sokkal súlyosabb gazdasági szankciókat
vezetett volna be Oroszországgal szemben. Csakhogy ha Putyin azonnal
cselekszik, akkor egyrészt megkímélte volna több száz (több ezer?)
ukrajnai orosz lakos életét, másrészt pedig nem került volna a jelenlegi
kutyaszorítóba, vagyis abba a kínos helyzetbe, hogy a Nyugat kívülről
kényszeríti bele egy katonai akcióba.
Az orosz társadalom és az uralkodó elit köreiben
egyre hangosabban követelik az ukrajnai orosz „testvérek” megmentését.
Putyin most hihetetlenül népszerű Oroszországban, de amennyiben rövid
időn belül nem cselekszik, elveszítheti az orosz nép jelentős részének,
valamint a katonai-politikai vezető rétegeknek a támogatását. Az orosz
államfőnek tehát sürgősen cselekednie kell. Az idő sürget. Csak remélni
lehet, hogy a nyugati cionista háttérhatalomnak még van annyi józan
esze, hogy „csak” gazdasági szankciókkal, nem pedig fegyveres erővel
válaszol.
Perge Ottó - Kuruc.info
Kapcsolódó hírek:
BIOLÓGIAI FEGYVERKÉNT HASZNÁLJÁK AZ EMBERT!
A drót mögött is gyarmat lesz!
KŐMŰVES GÉZA KÖZÍRÓ KONCHITÁRÓL!
"elrendeljük, hogy a magyarok KIÍRTASSANAK!"