1882. április elsején, Tiszaeszláron eltűnt leány halálát mind a mai napig egyértelműen nem tárta fel sem az igazságszolgáltatás, sem a történelmi kutatások. Két változat él az emberek tudatában, de egyiket sem sikerült bizonyítani. Első változat a halál okául a zsidó rituális gyilkosságot jelölte meg, melyre az úgynevezett Tiszaeszlári-per is épült a kezdeti szakaszában. A második változat szerint az eltűnt leány a Tiszába fulladt. Mindkét változat számtalan ellentmondást tartalmaz. Az ügynek óriási irodalma van, melynek a lényege a bizonyítatlanság, mely táptalaja lett a sok szóbeszédnek. Egyetlen bizonyítható tény az, hogy a zsidók súlyosan belekeveredtek az ügybe, valamint a legfelsőbb vezetői az országnak úgyszintén. Solymosi Eszter holtteste azóta sem került elő, a tiszaeszlári temetőben lévő síremléke alatt nem nyugszik senki.

Az eltűnt leány halálának harmadik - és valós - változatáról eddig még nem értesült a közvélemény, annak ellenére, hogy abban az időben bennfentes körökben, zárt szalonajtók mögött megbeszélések tárgyát képezte. Bizonyítékokkal azonban senki sem rendelkezett, és olyan magas hatalmi köröket érintett, hogy az ismerői hétpecsétes titokként kezelték. Az Evangéliumban Jézus mondta, hogy nincs olyan titok, melyre fény ne derülne. Ennek a jézusi mondatnak a szellemében az a pap, akinek a tudomására jutott az igazság, de erről nem beszélhetett, naplójában megörökítette a gyilkosságot úgy, hogy a bűnösök neveit kezdőbetűikkel jelölte. Ennek ellenére a kor ismerői pontosan tudni fogják kiről van szó (több közterület viseli ma is a nevét). A következő eset leírása és közzé tétele csakis az igazságot szolgálja, ezért minden megjegyzés nélkül és röviden összefoglalva, a naplótöredék adataira támaszkodva közöljük.

Egy magas rangú és nagyon gazdag főúr előrehaladott szifiliszben (vérbajban) szenvedett. Ez a halálos betegség abban a korban elterjedt volt a társadalom minden rétegében. Két változata volt közismert, az elevenen elrothadás és a őrület, mint a súlyos fertőzés velejárói. A főúr rettegett a haláltól és különösen a vérbajjal járó szenvedéstől. Mindent megpróbált, hogy legalább az állapotát megtarthassa a még elviselhetőség fokán. De a leghíresebb és a legdrágább orvosok is lemondtak róla, gyógyíthatatlannak minősítették és már nem adtak sok időt neki. Ekkor szerzett tudomást a zsidó "csodadoktorról", aki állítólag jó eredménnyel gyógyította a súlyos állapotban lévő szifiliszes betegeket is. Pénzt nem sajnálva kastélyába hívatta a "csodadoktort", aki megvizsgálta és közölte, hogy egyetlen és utolsó lehetősége a vércsere.

Az akkori zsidó orvosok viszonylag nagy tudással rendelkeztek, melyeket legtöbbször rendkívül erkölcstelen és bűnös úton szereztek meg. Olyan műveletekre is képesek voltak, amelyeket senki más meg nem csinált volna. A főurat egy különösen erkölcstelen, de valóban nagy tudású orvossal hozta össze a véletlen. Az orvos közölte, hogy ki fognak választani egy donort, egy semleges jellegű fiatal lányt, és annak a vérét kell átömleszteni egy titkos műtét során. A lány nem fogja túlélni, de a főúr életesélyei nagyot javulnak. A megegyezés megtörtént.

Az orvos egy donorkereső útján eljutott Tiszaeszlárra és az embereivel Solymosi Esztert elhurcoltatta a főúr vidéki kastélyába. A kastélyt kiürítették, csak a legbelső inasa - bizalmi embere - maradhatott ott. A doktor két segéddel előkészítette a műveletet. A kandallóba tüzet raktak, egy magasabb asztalra fektették a kábulatban lévő leányt, és egy alacsonyabb asztalra a főurat úgy, hogy a fejük közel legyen egymáshoz. A főúron eret vágtak, majd egy idő után a donoron is, melyet átvezettek a főúr érrendszerébe. A leány száját és orrát szintén egy csővel összekapcsolták a főúr arcával, hogy annak a leheletét beszívhassa (?). A segédek a kandalló előtt a tűz kisugárzó melegével plédeket melegítettek, melyeket cserélgettek a két emberen. A vérátömlesztés megtörtént, a leány kivérzésével és elhalálozásával ért véget. A nyomokat eltüntették, a holttesttel együtt.

A nyomozás addig nem okozott gondot a legmagasabb köröknek, amíg vérvád jelleggel folyt. A baj akkor kezdődött, amikor a zsidó küldöttség felkereste a legmagasabb vezetőt - a miniszerelnököt -, és közölte, hogy ha tovább így folynak a kihallgatások, nem tudják az érintettek tartani magukat, és kénytelenek lesznek elmondani az igazságot - melyet akkor közöltek is. Ennek döbbenetes hatása volt, és azonnal elkezdődtek a hatalmi intézkedések. Az ország szociális helyzete rendkívül rossz volt, társadalmi feszültségekkel terhes. Nem engedhettek meg egy ekkora botrányt. A miniszterelnök személyesen is eljárt az ügyben, leváltották a bírót, új alapokra helyezték a tárgyalást. Az eredmény közismert.

Az ügy következményei azonban katasztrofálisak. A megrettent zsidóság hamar felismerte, hogy a főúri, az államhatalmi elit sokkal jobban tart az igazság nyilvánosságra kerülésétől mint ők, és ezért az ügyből zsarolási alapot csinált. Így lett egy közönséges bűncselekményből súlyos politikai csapda a vezetőréteg számára. Beszéltek 60 milliós kölcsönökről, csendőrséggel törték le a nép elégedetlenségét, de közben teljesen kiszolgáltatták magukat a helyzetet jól felismerő zsidó vezetőknek. Hát ide vezet az erkölcstelenség.

Amikor Solymosi Eszterre emlékezünk a tiszaeszlári temetőben, az egész elárult, kivéreztetett magyarságra gondolunk. A bűnre épült hatalomra és a bűnből gyarapodó idegenekre, akiknek minden fontosabb volt, mint az erkölcs. És a tiszta néplélekre, aki soha nem fogadta el a hazugságot, és a történelemre is, mely végül mindenért megfizet.

Az igazság lényegét ismertettük, többé nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Aki érti, megérti, aki nem, az vessen magára.

Budinszky László - Jövőnk.info