Réges-régen, sok-sok évvel ezelőtt, élt Názáret nevű városban egy gyönyörűségesen szép leány, úgy hívták, hogy Mária. Mária olyan szép volt, hogy aki látta, mind megcsodálta. Hosszú barna haja lágyan omlott a vállára, pirospozsgás arca szelídséget sugárzott, és mikor mosolygott, még a nap is kisütött. Szép barna szemei úgy ragyogtak, hogy a csillagok sem különben. Karja kecses volt, dereka karcsú, és a járása olyan fenséges, hogy akármelyik királylány megirigyelhette volna. De Mária nem csak szép volt, hanem kedves és szorgalmas is. Derűsen és vidáman vett részt a házi munkában, és közben olyan szépen énekelt, hogy aki csak hallotta, mind elámult. A favágó kezében egy percre megállt a fejsze, a kocsis befejezte a káromkodást, de még a zsémbes szomszédasszony is elhallgatott ilyenkor. Mária mindig énekelt. Ha jókedve volt, akkor vidám dalt, ha szomorú volt, akkor bánatosat.

Élt ebben az időben, a szomszéd utcában egy József nevű ácslegény. Nagyon tetszett neki a szépséges Mária. Ha elment a házuk előtt, és a leány éppen az udvaron szorgoskodott, nem mulasztotta el, hogy udvariasan be ne köszönjön neki. Máriának is tetszett ám a jóvágású legény, mindig illendően köszönt vissza.

Látták ezt Mária szülei is, és azt mondja egyszer Anna asszony Máriának: „Derék legény ez a József, és a szülei is becsületes emberek. Hívd meg hozzánk ebédre, had ismerjük meg jobban.” Örült ennek a szónak Mária, csak úgy repesett a szíve, alig várta már, hogy átadhassa Józsefnek a meghívást. Valahányszor kiment az udvarra, titkon mindig a kapu felé pillantott, nem jön-e éppen József. Hanem jött is ő szokása szerint. Köszönt udvariasan, és nagy örömmel elfogadta a meghívást. Attól fogva szívesen látták Józsefet a házban. Egyik alkalommal, mikor Mária kikísérte Józsefet a kapuig, kis virágot adott át neki, és ezt mondta: „Ezt a virágot én ültettem, öntöztem, gyomláltam és neked neveltem.” József örült a virágnak, mindjárt a gomblyukába tűzte a szíve fölé, és vidáman fütyörészve indult haza. Legközelebbi alkalomra összeszedte minden bátorságát, odaállt Mária édesapja elé, és megkérte a lánya kezét. „Na, végre, csakhogy elszántad magad, fiam!” nyújtotta a kezét Mária apja, és nemsokára meg is tartották az eljegyzést.

Egyik este, miután Mária kikísérte jegyesét, Józsefet a kapuig, majd visszament a házba, hogy lefekvéshez készülődjön, csodálatos dolog történt. Éppen az ágya mellett térdelt, és belekezdett esti imádságába, amikor nagy fényességet látott a szobában. Odanézett, és látja ám, hogy egy angyal áll előtte. „Üdvözlégy, Mária! Kegyelemmel teljes!” Köszönt az angyal. Mária úgy elcsodálkozott, hogy meg sem tudott szólalni. De az angyal, akit Gábor angyalnak hívtak, így folytatta: „Az Úr veled van. Áldott vagy te az asszonyok között. Az Élő Isten téged választott ki, hogy Egyszülött Fiát a világra hozd.” Mária lassan ocsúdott fel: „Hogyan hozhatok én a világra fiút, hiszen még hajadon vagyok.” „Ne félj Mária! Ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. József mindenben segítségedre lesz. A megszületett gyermeket nevezzétek Jézusnak!” Mária szívét nagy boldogság töltötte be, és csak ennyit válaszolt: „Az Úristen szolgáló leánya vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.”

Minden úgy történt, ahogyan az angyal megjövendölte. Mária a szíve alatt hordozta az Isten gyermekét, s ha lehet, még szebb volt, mint előtte. Ám ekkor parancs érkezett Rómából: Népszámlálást tart a császár, hát mindenkinek jelentkeznie kell az összeírásra születési helyén. Józsefnek Betlehembe kell mennie. Elindultak hát szamárháton, hogy eleget tegyenek a felhívásnak. Már esteledett, mikor Betlehembe értek. Pénzük alig volt, szállást nem adtak nekik, sem a kapzsi fogadósok, sem az önző lakosok. Végül valaki mégiscsak megszánta őket, és azt mondta: „Sajnos szobát én sem tudok adni nektek, mert házam zsúfolásig megtelt, és senki nem akarja átadni a helyét. De látom, hogy a fiatalasszony gyermeket vár, és nem akarlak benneteket az utcán hagyni, hát aludjatok az istállómban. Nem főúri lakosztály, de meleg és biztonságos. Pénzt sem kérek érte.” József megköszönte a gazda jóságát, és elfoglalták szálláshelyüket. Éppen jókor, mert még azon az éjjelen, úgy éjféltájban Mária megszülte gyermekét. A kis újszülöttet tiszta pólyába tették és puha szalmára, jászolba fektették. Jézusnak nevezték el, ahogyan az angyal meghagyta. Mária és József nagy szeretettel vigyázta a kis Jézust.

Hajnalban, mikor Mária és József éppen azon töprengett, hogyan osszák be szerény ennivalójukat, amit a tarisznyában hoztak, csodaszép éneket hallottak odakintről. Pásztorok énekeltek az istálló előtt. József kiment hozzájuk. Ekkor egy öreg pásztor lépett elő, és így szólt: „Angyali szózatot hallottunk az éjszakában, és fényes csillagot láttunk fölragyogni az égen. Meghallgattuk a szózatot, követtük a csillagot, és most itt vagyunk, hogy köszöntsük az Isten Gyermekét, aki ma megszületett mindannyiunk nagy örömére. Fogadjátok hát ajándékainkat. Az Élő Isten áldása legyen rajtatok!” Azzal sorba letették a sok ajándékot, amit hoztak: kisbárányt, tejet, vajat, sajtot, túrót, s minden földi jót. József meghatottan köszönte a sok ajándékot, de az öreg pásztor, búcsúzásképpen, csendben csak ennyit mondott: „Ajándékot mi kaptunk ezen az éjjelen. Ma megszületett közénk a Fény Gyermek, akit már nagyon vártunk, mert nagyon eluralkodott már a gonoszság a sötét lelkekben. Köszönet néktek jár, Szent Család!” József hosszasan nézett a távozó pásztorok után, aztán bevitte az istállóba, amit kaptak.

Még el sem költhették reggelijüket, amikor ismét látogatók érkeztek hozzájuk. Három napkeleti mágus fejezte ki hódolatát az Isten Gyermeke előtt. Az egyik Öreg bölcs így szólt: „Már nagyon vártuk, hogy ebbe a gonosz, sötét világba megszülessen a Fény, ahogyan azt őseink réges-régen megjövendölték. Azóta vizsgáljuk, kutatjuk a csillagos eget, számoljuk az időt, és készítjük a naptárakat, hogy tudjuk, mikor következik be a nagy esemény. Naptáraink és számításaink ezt a napot jelölték ki, és a csillagos égen is most tűnt fel a legragyogóbb csillag, amelyet követve érkeztünk hozzátok. Fogadjátok hódolatunkat az Isten Fia előtt, és szerény ajándékainkat.” Azzal a jászol elé tették, amit hoztak: aranyat, tömjént és mirhát.

Mária és József szóhoz sem jutottak ámulatukban, mikor a napkeleti főpapok már indulni készültek. Búcsúzáskor a legöregebb mágus figyelmeztette őket: „Meneküljetek Júdeából, mert Heródes, a zsidók gonosz királya halálra keresi a Gyermeket. Ha megtalál benneteket, elpusztítja. Gonoszsága határtalan. Menjetek tehát Egyiptomba, ott biztonságban lesztek.” Azzal a napkeleti bölcsek elmentek.

Mária és József megfogadták a mágusok tanácsát, és amint lehetett elindultak Egyiptomba a kis Jézussal.

Ez Jézus Krisztus születésének története. Ere emlékezünk minden karácsonykor. És, ha tiszta lélekkel tesszük, akkor minden évben újból megszületik a szívünkben. Maga a szeretet költözik a lelkünkbe.

Habara László