Nem csitulnak a kedélyek a Képíró-per ítélethirdetése óta. Pontosabban a Jordán-partiak nem nagyon akarnak beletörődni abba, hogy azért létezik a világon olyan igazság is, ami nem esik egybe az ő elképzeléseikkel, hogy néha azért előfordulhat az, hogy egyik-másik gyarmaton homokszem kerül a nagy cionista gépezetbe.

Ilyenkor persze, mint ahogy most is azonnal beindul a gyalázkodás, a mocskolódás és a kollektív bűnbakkeresés. Talán még sokan emlékeznek Ana Frenkel, a Wiesenthal Központ újvidéki irodavezetőjének a bírósági döntés utáni nyilatkozatára, ahol rögvest kiterjesztette vádjait a magyarság egészére, és úgy vélekedett, hogy az ítéletben „nincsen semmi váratlan egy olyan társadalom részéről, amely még nem érett meg arra, hogy szembenézzen a múltjával”.

Másnap pedig már Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója lázította a szerbeket mondván, hogy „a szerb hatóságoknak a legmagasabb szinten kell tiltakozniuk az ellen a szégyenteljes ítélet ellen, amely Magyarországon felmentette Képíró Sándort”. A vén gazember pontosan tudta, hogy mit beszél, mert a rá következő napokban Boris Tadic, szerb elnök az utasításnak megfelelően rendkívüli sajtótájékoztatón állt ki a zsidók vélt igazsága mellett, és mély megdöbbenésének adott hangot mind a felmentő ítélet, mind annak magyarországi fogadtatása miatt.

„Szerbia most szembesül az 1990-es évek háborúi által okozott problémák megoldásával, de nem feledhetők a második világháborús bűncselekmények sem, a bűncselekmények után ott maradtak az áldozatok családtagjai, akik igazságszolgáltatást várnak" - mondta az elnök, majd az ajvékolást így folytatta: „Szerbia Magyarországgal együtt elindított egy folyamatot annak érdekében, hogy megállapítsák a történelmi igazságot, és biztosítsák a magyar és a szerb nép tartós megbékélését, de a budapesti bíróságnak ez a hozzáállása biztosan nem segíti elő a megbékélést”. Végül pedig bejelentette, hogy Belgrádban a szerb emberek tüntetést szerveznek tiltakozásul az ítélet ellen.

A ”szerb” emberek aztán a Társaság a holokauszt emlékének megőrzéséért nevű csoportosulás hívására néhány százan az utcára is vonultak, hogy hangot adjanak a megdöbbenésüknek, és hogy meghallgassák a szónoklatokat: „Azért jöttünk össze, hogy kinyilvánítsuk egy igazságtalan döntés miatti elégedetlenségünket. Ma este Belgrád azt a világos üzenetet szeretné küldeni az Európai Uniónak, a demokratikus Európának, hogy Képíró bűnös. Arra számítunk, hogy másodfokon igazságos döntést hoz a budapesti bíróság, és bűnösnek nyilvánítja a volt csendőr századost” - mondta Avram Israel, a "Bűnös" címmel meghirdetett tiltakozás egyik szervezője.

A megmozduláson részt vett Bruno Vekaric, a háborús bűncselekmények ügyében eljáró szerb különleges ügyész helyettese is. „Az egész világon minden normális emberben nyomot hagyott, hogy a budapesti bíróságon a hallgatóság egy része tapsban tört ki az ítélethirdetés után. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt a tapsot nem hallotta meg Anders Breivik, mielőtt megölte azokat a fiatalokat Norvégiában” – mondta az ügyész, alantas módon összemosva a magyar tárgyalótermi eseményeket, a több mint 90 halálos áldozatot követelő norvégiai kettős merénylettel.

Azonban a gátlástalan és aljas támadások ezzel nem értek véget. A múlt héten Zuroff újabb cikket jelentetett meg az ügyről a Jerusalem Post című izraeli lapban, ahol a magyar bíróság „erősen megkérdőjelezhető” és „botrányos” döntéseiről írt. 
[a JP eredeti cikkéért katt IDE]

„Képíró elítélése csaknem bizonyosnak tűnt, ám ennek ellenkezője történt. Július 18-án Varga Béla bíró bejelentette: meglehet, Képíró nem ártatlan, a vád azonban nem tudta bebizonyítani a bűnösségét. (…)

Minden demokrácia azt állítja, független az igazságszolgáltatása, de kétségtelen, hogy a bíróságok a helyi politikai véleményekre és előítéletekre is reflektálnak. A Képíró támogatására a tárgyalóteremben megjelent több tucat fasiszta zajos ünneplése csupán a jéghegy csúcsát jelenti: a történelmi revizionizmus szennyes hulláma elnyeléssel fenyegeti Magyarországot – egy olyan országot, amelynek, mint számos más posztkommunista országnak, komoly problémát jelent annak beismerése, hogy helyi náci kollaboránsként vett részt a Holokauszt bűneinek elkövetésében, s nemkülönben az is, hogy ezt a tényt a fiatalabb generációk tudomására hozza.

Míg komoly előrehaladás történt, különösen Budapest kitűnő Holokauszt Múzeumának megnyitásával – amely a történelmi igazság fáklyájaként világított egy mind jobban alkonyodó tájban –, a jobboldali Fidesz párt nagyarányú győzelme és a szélsőségeseket tömörítő Jobbik jó szereplése a tavalyi választásokon markánsan megváltoztatta a politikai realitásokat, s mindez sokkal nagyobb jelentőséggel ruházza fel a Képíró-pert annál, hogy mi lesz a vádlott személyes sorsa.”

Ha kicsit visszatekintünk az elmúlt hetekre, azt gondolom, kár lenne tagadni, hogy a felmentő ítélet igazából minket, radikálisokat is meglepett. A többség szerintem magában elkönyvelte, hogy akármennyire is igazságtalan és bizonyítatlan is a vád, a zsidók ezt az ügyet mindenáron le fogják tuszkolni a magyar társadalom torkán. Azonban azon a júliusi napon egy olyan ítélet született, amit nem vártunk, amiről korábban azt hittük, hogy az ügy minden megalapozatlansága és az eljárás minden aljassága ellenére sem fog bekövetkezni. Nem hittük, hogy ma Magyarországon lesz egy olyan bíróság, aki szembe mer szállni a cionista nyomulással.

Mint ahogy látszik, ők maguk sem hitték. Így aztán nem kétséges, hogy Képíró-per ítéletének megváltoztatásáért a továbbiakban a cionista söpredék mindent meg fog tenni. Egyes zsidó körök ma már „nemzetközi nyomásgyakorlást” sürgetnek, ami a következő időszakban szinte biztosan be is fog következni. A kérdés az, hogy a hazai döntéshozók majd miként reagálnak erre.

Vajon lesz-e majd felelős magyar politikus a kormányzati oldalon, aki a következő napokban visszautasítja Zuroff vádjait?

Vajon lesz-e valaki, aki kimondja, hogy az újvidéki háborús kegyetlenségek 1942 januárjában nem értek véget? Elmondja-e valaki, hogy a magyar honvédség partizánellenes támadásaiban mindösszesen 2578 szerb, 1068 zsidó, 64 roma, 31 ruszin, 21 magyar és 15 orosz nemzetiségű ember halt meg, ugyanakkor a szerbek 1944–45-ös megtorló akcióiban 30–45 ezer magyart mészároltak le, sokakat bestiális kegyetlenséggel, például kettéfűrészelve vagy karóba húzva? Hogy a magyar razziáért felelős katonai vezetőket a háború után kivégezték, a szerbek által elkövetett szisztematikus tömeggyilkosságokért azonban senkit sem vontak felelősségre?

Vajon lesz-e majd felelős magyar politikus, aki végre kimondja a világnak a teljes igazságot, aki európai szinten is elutasítja azt a Zuroff-féle jogértelmezést, hogy az eljáró magyar bíróság a későbbiekben ne a tényeket és a bizonyítékokat vegye alapul, hanem a cionista horda nemzetközi nyomásgyakorlásnak nevezett aljas nyomulását?

Vajon lesz-e majd valaki?

Mert igazi üzenete majd ennek, és persze az ilyen előzmények után meghozott másodfokú döntésnek lesz.