Közeledik egy dátum, egy nap, mikor mindenki a nyugati világban lélekben kicsit megmozdul, minden februárban már hosszú évek óta. Egy dátum melynek tartalmáról rengeteg film, zene és könyv készült az elmúlt évtizedek folyamán. Egy dátum amit minden fiatal fiú és lány élénken éltet a lelkében. Nos, ez a nap február 14-e, s sajnálatos módon nem a 68 évvel ezelőtt szövetségesek által porig, rombolt, megbecstelenített, terrorbombázására emlékeznek mely Drezdát érte 1945 sanyarú évének február 13-15-ig tartó napjaiban. Nem erről alkottak filmeket és más műveket az évtizedek folyamán, s nem is a lebombázott tízezrek mártírjait ápolják lelkükben fiataljaink. A nap ami manapság, gyarló korunkban megmozgatja a fehér civilizációnak becézett nyugati létformát, az a Valentin-nap.

Magyar hagyományaink szerint Bálint-nap. S mi, oly sok „áldásos" hatásával együtt ezt az angolszász ünnepnek nevezett egynapos zsidó érdekeltségű vásárlási cirkuszt is, keblünkre öleljük, és építjük be a társadalom tudatába ezt a kultúraidegen giccsparádét. Ez az ünnep pedig több mint a kedveskedésre, a párunk iránt érzett szeretetünk kifejezésére szolgáló ártalmatlan alkalom. Megbújik benne mindaz az alantas zsidó materializmus jellege, ami ellen küzdeni kötelességünk. Már rég tudjuk, s ezerszer elmondott sablon már, de először magunkban kell győzelmet aratnunk. Felülmúlni önmagunk, lelkületünket megtisztítani a liberalizmus kártékony mocskától. Egy megtisztított és tájékozott léleknek pedig kötelessége felismerni a Valentin-nap szánalmas, kiüresedett, semmit mondó mivoltát. A mai judeo-kapitalista világban, a fogyasztói társadalom fenntartása, annak minden anyagi vonzatával együtt és alantas szellemi színvonalának megtartásával egyetemben nagyon fontos, a világot rabigába hajtó hatágú démonának. Ez, az anyagi haszonszerzést a lelkiség kiüresítésének propagandájával egybekötött ékes példája a Valentin-nap. A szerelmet, Istentől kapott legbecsesebb, legmagasztosabb érzésünket akarják most egyszerű vásári cikké, bóvlivá, anyagi vonzattá kovácsolni. Oly, sok ünnep kapcsán is ezt teszik, gyaláznak mindent, ami szent, ami nemes a kultúraalkotó fehér népek számára. Most, pedig februárban a legtisztább érzelmi csodát próbálják a zsidók pénzbeli haszonná alakítani. Minden megvásárolt apróság, minden kicsi, apró, a média és a társadalom által ránk erőltetett ajándék vétel hizlalja elnyomóink pénztárcáját. De ez a kisebbik gond!

Sokkalta fontosabb, rávilágítani világnézetünk mennyire szöges ellentétben áll ezzel a nappal. A nemzetiszocializmus nem játszik érzésekkel, nem csinál üzletet a szeretetből. Az értéket helyén kezeli és a legnemesebb formájába kívánja integrálni. A szeretetünk nem lehet tárgy, vagy valami drágább alkalom. Végzetesen hibás a modern világ szellemisége mikor szeretetünk mértékét és komolyságát, anyagi vonzatokban méri. Minél drágább ajándék, minél drágább vacsora, az, ami alapján az emberek úgy gondolják, ez a biztosíték arra, hogy valamit az illető komolyan gondol. A materializmus istentelen démona mutatkozik meg ebben, mikor a szeretet a társunk iránt a Valentin-nap által kínált keretek között akarjuk megvalósítani. Tudom, sokan nem gondolják bűnnek, nem is az. Sokan a nemzeti körökből is megtartják és valamit tesznek kedvesük felé ezen a napon. Nem baj és nem bűn ez. Azonban egy igaz társnak melyből egyre kevesebb adatik érzelmileg kifordult világunkban, nem az a jellegű mű bájolás szükséges, amelyet ezen a napon akarnak a fejünkbe tuszkolni. Igaz társunkat, párunkat, szerelmünket az év minden napján, minden percében, szeressük és igyekezzünk kimutatni és tudatni ő ki számunkra, és mi mit érzünk iránta. Igyekezzen mindenki, de főleg a magát hungaristának, nemzetiszocialistának valló ember leginkább, újra a férfi és nő közötti köteléket szentté emelni. Legyen az aminek a természet és ez által Isten törvénye is hirdeti, életre szóló, szent kötelék egy férfi és nő között. Mély érzelmeik pedig ne anyagi vonzatokba legyenek mérve, mértékegysége legyen a minél bőségesebb gyermekáldás.

Ugyanezen a napon, még valami kötelessége minimum egy nemzetiszocialistának. Február 14-én megemlékezni, és fejet hajtani Drezda mártírjai előtt. Azoké a gyermekeké és asszonyoké akik elevenen égtek halálra az angolszász bombázók földi poklában. A germán holokauszt. Egy város mely csodaszép építészeti és kulturális büszkeségekkel rendelkezett, és semmilyen katonai létesítmény nem volt a területén, porig égetése kizárólag a közel 80 ezer civil német elpusztítására irányultak. Churchill a bombázásokra azt mondta: „most lenyeletjük egy darabját a német néppel annak a szenvedésnek, amit a világnak okoztak". Milyen emberséges egy demokrata, milyen emberséges egy angol. És az ő ünnepüket ünnepeljük február 14-én, amit úgy neveznek, „a szeretet ünnepe". Mindenki vésse jól az eszébe Drezda példájából hogy a mézes-mázas ünnepnapon, mit is jelentett 68 évvel ezelőtt a szeretet, Drezdában, a nyugatnak.

(Olvasónktól)