Ilyen jellegű kérdéseket persze nem szabad feltenni a nyugati világban, mindamellett a „politikailag korrekt” válasz az lenne, hogy a Nyugat „demokratikus államok közössége”, az al-Kaida pedig egy terrorszervezet. Igen ám, de ha megnézzük, hogy vajon a „nyugati demokráciák” vagy pedig az al-Kaida gyilkolt-e le több polgári személyt, mondjuk az elmúlt 10 év folyamán, akkor arra a következtetésre jutnánk, hogy bizony a Nyugat lelkén sokkal, de sokkal több ártatlan emberélet szárad. Irakban immár az egymilliót is meghaladja a 2003-as amerikai invázió óta harci cselekmények során életüket vesztett emberek száma, akik között civilek százezer számra akadnak. Több tízezer ártatlan életet követelt a NATO-erők afganisztáni, pakisztáni, szomáliai és jemeni háborúja, ezen kívül pedig a Nyugatot súlyos felelősség terheli azokért a bűncselekményekért is, amelyeket Izrael a palesztin nép ellen 1948 óta elkövetett.

Csakhogy amíg az al-Kaida tudatosan gyilkol civileket, addig a nyugati hadseregek a terroristák katonai célpontjaira mérnek csapást, a harcok során meghalt civilek sajnálatos „járulékos veszteségnek” tekinthetők – sugalmazza a „politikailag korrekt” nyugati propaganda. Természetesen ez az érv hamis: amikor Tel-Avivban és Washingtonban döntést hoztak Afganisztán és Irak megtámadásáról, illetve amikor elrendelték a katonai akciókat pakisztáni, jemeni, szomáliai és palesztin célpontok ellen, akkor úgy a politikusok, mint a katonai vezetők tisztában voltak azzal, hogy lesznek „járulékos veszteségek”, vagyis polgári személyek nagy számban fognak meghalni. A civil áldozatokat a „demokratikus Nyugat” eleve belekalkulálja mindenféle hadműveletébe. Mennyiben más ez a cinikus módszer az al-Kaida által alkalmazott eszközökhöz képest?

A Nyugat kizárólagosságra törekvő gondolkodása, a mindenütt jelen lévő „kettős mérce” nyomán elkerülhetetlen a zűrzavar fokozódása a világban. Természetesen a nyugati hatalmak a legkevésbé sem bánnák, ha az al-Kaida líbiai jelenlétére bizonyítékokat találnának, mert akkor „nyomós érvekkel” lehetne megindokolni a beavatkozást. Másrészt viszont az al-Kaida is ugyanígy gondolkodik: amennyiben a Nyugat a saját érdekeinek megfelelően erőteljesen igyekszik befolyásolni az eseményeket Líbiában (vagy bárhol másutt), akkor az al-Kaidának is meg kell jelennie az arab-muzulmán érdekek érvényesítése céljából. És ha a NATO jogot formál „repülési tilalmi övezet” létrehozására Líbiában, akkor miféle kifogást lehetne felhozni bármelyik iszlám állam – akár Irán – beavatkozása ellen?

Amióta zajlanak a népfölkelések az arab világban, az al-Kaida feltűnő óvatossággal követte az eseményeket, és igyekezett a háttérben maradni. Egyértelmű jelei vannak annak, hogy Oszama bin Laden terrorszervezete az elmúlt fél év során stratégiát váltott. Az elmúlt esztendő őszén radikális iszlamista weboldalakon megjelent egy Szulejmán Abu Ghaith nevű, az al-Kaidával rokonszenvező ideológus Húsz alapelv a dzsihadisták részére című elemzése. Ghaith éles kritikával illette a szervezetet azért, mert nem volt képes kapcsolatokat kialakítani a muzulmán világ iszlamista pártjaival és mozgalmaival, sőt megkérdőjelezte a szeptember 11-i terrortámadások szükségességét is. Hasonló álláspontot fogalmazott meg ez év januárjában egy másik radikális iszlamista ideológus, Saif al-Adil Saif is, hangoztatva, hogy az al-Kaidának támogatnia kellene az arab világ muzulmán szervezeteit, és jó viszonyt kellene ápolnia olyan jelentős mozgalmakkal, mint a palesztin Hamász és a libanoni Hezbollah, továbbá érdemes lenne nyitnia az iszlamista értelmiség irányába is. A vita tovagyűrűzhetett az al-Kaida legfelsőbb köreibe is, ugyanis a szervezet egyik legfontosabb vezetője, Ayman al-Zawahiri egy néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott videoüzenetében a következő meglepő kijelentéseket tette: „Tévesen, vagy sem, de sok esetben a mecsetekben, piactereken, vagy más nyilvános helyeken muzulmánokat ért támadásokért is a mudzsahedineket hibáztatják. Én magam, valamint testvéreim az al-Kaida nevében elhatárolódunk az ilyen jellegű cselekményektől, és elítéljük azokat… Felszólítom a mudzsahedineket, hogy a dzsihád nevében végrehajtott akcióik során vegyék tekintetbe a saria törvény előírásait, és mérlegeljék a muzulmánok érdekeit… A szervezet harcosainak tartózkodniuk kell a muszlimok és nem muszlimok elleni válogatás nélküli támadásoktól” – jelentette ki Zawahiri.

Számos jel szerint tehát az al-Kaida megértette: a bármilyen vallású civilek elleni támadásaival maga ellen fordítja még a radikális iszlamista mozgalmakat is. Célszerűbb stratégiának tűnik, ha igyekeznek a háttérből támogatni a muzulmán irányultságú mozgalmakat a Közel-Keleten és másutt a világban, és ha maguk mögé tudják állítani az iszlamista értelmiség bizonyos csoportjait. Mindamellett a Líbiában kibontakozó polgárháborús helyzet, valamint a cionista erők készülődő beavatkozása nyomán úgy tűnik, a szervezet igyekszik megvetni a lábát az észak-afrikai országban. A felkelők oldalán küzdő Líbiai Iszlamista Fegyveres Csoport állítólag szoros kapcsolatban áll az al-Kaidával. Afganisztánban és a pakisztáni Wazirisztánban számos líbiai mudzsahedin fegyveres harcol. (Líbiai származású volt például Abu Laith al-Libi, az afganisztáni al-Kaida egyik kiemelkedő vezetője, aki még 1994-ben puccsot szervezett Kadhafi ellen, amiért aztán Líbiából menekülnie kellett. Ő 2008-ban egy amerikai légi csapásban vesztette életét. Szintén Líbiából – Bengázi környékéről – érkezett Afganisztánba Abu Yahya al-Libi, akit jelenleg a szervezet egyik vezető ideológusának és katonai stratégiájának tartanak, sőt, egyes híresztelések szerint, Zawahiri távollétében ő elnököl az al-Kaida legfőbb tanácsának ülésein.)

Természetesen Oszama bin Laden terrorszervezetének stratégiája változhat, a fő cél azonban továbbra is a régi: elzavarni az idegen hódítókat a muzulmánok földjéről, és létrehozni az erős, egységes, a cionista-nyugati nyomásnak ellenállni képes iszlám kalifátust. Az újabb politikailag inkorrekt kérdés a következő: vajon miért kevésbé legitim és elfogadható az al-Kaida hosszú távú célja, mint a nyugati hatalmaknak és Izraelnek a Közel-Kelet feletti hegemónia kiterjesztésére és megszilárdítására irányuló szándéka?