„Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!”- válaszolta 1805-ben Francois Talleyrand Napóleonnak, amikor a francia hadvezér Bécs városához érkezve megkérdezte tőle, hogy mit tegyen a magyarokkal. Az azóta eltelt több mint 200 évben Talleyrand gondolata önálló életre kelt és mára kimondva kimondatlanul ez lett a globalista világ szekértolóinak jelmondata, mondhatnám ars poeticája.

A dolog pedig működik. Itt a szemünk előtt. Néha észrevesszük, néha nem, hol burkoltan, hol nyíltabban, de rombolnak. Mindent. Kezdetben csak kis dolgokkal, majd ahogy egyre nő a tűrésküszöb mindig durvábban, aztán a végén semmi nem marad. Semmi nem marad a nemzeti érzésekből, a kultúrából, a hősi legendákból és a nemzeti büszkeségből. Végül mindent ellep a kozmopolita mocsok, a gyökértelenség.

És akkor győztek.

És abból a posványból már nagyon nehezen lesz kiút. A posványból, amit manapság Európai Uniónak hívnak. Ahová csak úgy nyersz bebocsátást, ha előbb feladod magad, ha leköpöd a nemzeti érzéseid, ha megtagadod az őseid által rád hagyott elveid.

Azonban addig, amíg idáig elérsz hosszú az út és közben, ha nem figyelsz, észre sem veszed, hogy hová tartasz, észre sem veszed, hogy a felvilágosult európérek hová csalnak, hová vezetnek. Azt hiszed, hogy a nagyon demokratikus, a nagyon magasztosnak látszó összeurópai értékek tényleg jelentenek valamit, hogy azok a modern kor, modern mintái. Aztán csak telnek a hónapok és az évek, megy az agymosás és már nagyon késő lesz akkor, amikor majd rádöbbensz arra, hogy az egész lényegében nem más, mint egy jól körülhatárolható réteg globális biznisze.

Talán sokan emlékeznek azokra a világsajtót is bejárt képekre, amik még 2005-ben készültek a Kanári-szigeteken. A Hotel Bitacora éttermét hirtelen a spanyol terroristaellenes egység speciálisan kiképzett katonái lepik el.
A fegyveresek körbevesznek egy fehér ingben és farmerben vacsorázó férfit, aki jól láthatóan minden meglepetés nélkül néz szembe az ideges, fiatal harcosokkal. Aztán nyugodtan felemeli a poharát, beleiszik a vörösborába majd fanyar mosollyal az arcán, hátra nyújtja a csuklóit megbilincselésre.

Akkor, azon az estén kezdődött el Horvátország uniós kálváriája. Akkor azon az estén, amikor az ENSZ, az Európai Unió és az Egyesült Államok nyomására a horvát kormány, az ország európai uniós csatlakozásának felfüggesztését megszüntetendő, megkérte, vagy utasította Ante Gotovina tábornokot, hogy adja fel magát. A horvát kormány az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáért beáldozta azt az embert, aki nélkül Horvátország a mai formájában egyszerűen nem létezne.

A történéseket már akkor is komoly felháborodás követte szerte Horvátországban, de az emberek még naivan bíztak abban, hogy végül majd kiderül az igazság, hogy a vizsgálatok végén a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) bizonyítékok hiányában elismeri, hogy Gotovina nem bűnös, hanem egy szabadságát harcokban kivívott nép hőse.

Az elfogás óta eltelt 6 év.

A tábornok elleni vizsgálatok néhány hete lezárultak. A hágai Nemzetközi Törvényszék Ante Gotovinát április 15-i ítélethirdetésen 24 év börtönre ítélte. Horvátországot sokkolta a hír. A nagyobb városok utcáin és terein tízezrek gyűltek össze tiltakozva a törvényszék ítélete és az Európai Unió ellen.

A horvátok most kezdenek ráeszmélni arra, hogy mi történik velük. Ahogy egyre több információ lát napvilágot az ítéletről és a mögötte lévő dolgokról, úgy döbbennek rá arra, hogy közülük sem gondolkodik mindenki úgy, ahogy azt a nemzet érdeke kívánná, hogy a vezetőik között jócskán vannak olyanok, akiknek fontosabb a globalistákhoz való dörgölődzködés, mint az ország önbecsülése.

A horvát társadalom többsége megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy Stjepan Mesic az ország akkori elnöke és Tomislav Karamarko, az akkori nemzetbiztonsági hivatal vezetője megkönnyítendő az NT munkáját, eljuttatta Hágába annak a Brioni szigetén folytatott megbeszélésnek a hanganyagát, amelyet Franjo Tudjman elnök vezetésével, 1995. júliusának utolsó napjaiban folytattak le a horvát katonai vezetők. A szigeten ekkor született meg a Vihar hadművelet terve a szerb kézen lévő kelet-horvátországi területek visszafoglalásáról és a Krajnai Szerb Köztársaság felszámolásáról.

Gondolom, ha megemlítem azt, hogy Mesic a Horvát Néppárt - Liberális Demokraták (HNS) jelöltjeként nyerte el a posztot és Karamarko is ilyen szellemiségben tevékenykedett, akkor mi magyarok már jobban kezdjük érteni a miérteket. A horvátok pedig csak most kezdik megérteni, hogy egy olyan irányba haladnak, ami egyátalán nem kedvező az országuknak, hogy egy olyan politikai elitet engedtek hatalomba, akik sok mindent képviselnek, csak a horvát érdekeket nem nagyon.

Azonban a vezető politikusok részéről az agymosás folyik tovább.

Stjepan Mesic eloszlatandó a rá vetülő gyanút, kiállt a nyilvánosság elé és közölte, hogy mindenképpen szükség volt a hágai törvényszék eljárására, mert Horvátországban nem volt meg a politikai akarat a délszláv háborúban a horvátok által elkövetett háborús bűntettek kivizsgálására. Erre erősített rá aztán Ivo Josipovic jelenlegi horvát államfő, aki kisebbíteni igyekezet a Mesic elleni vádak jelentőségét és közölte, hogy a Brioni szigetén készült feljegyzés nem az egyetlen bizonyíték, amely Gotovina tábornok elítélését alátámasztja. Egyébként meg ne hőbörögjön senki, hisz Horvátország kötelezte magát a Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésre és ez így európai, így demokratikus.

Az pedig csak már egy kis adalék a teljes történethez, hogy az a Tomislav Karamarko, aki az akkori nemzetbiztonsági hivatal vezetőjeként szerepet játszott a titkos hanganyag Hágába kerülésében, ma az ország belügyminisztereként osztja az észt a horvátoknak.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy déli szomszédaink most fogják vívni az újabb szabadságharcukat, persze ha a tömegek még időben észreveszik, hogy a saját politikusaik mit is képviselnek, ha még időben észreveszik, hogy mi is áll a nagy Európai Unió álságos eszméje mögött. Az utóbbival talán nem lesz gond, hisz a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint az országban 35 százalékra esett vissza az uniós csatlakozást támogatók aránya.

Horvátországban most válik felnőtté az a generáció, amelyik délszláv háborúban született, akik már tudják, hogy mit köszönhetnek a szüleiknek és a nagyszüleiknek. A náluk idősebbek pedig mind harcoltak a csatákban, így ők meg azzal vannak tisztában, hogy mit jelent és jelentett Ante Gotovina az országnak. Pontosan tudják, hogy a hágai ítélet megalázása és szemen köpése a nemzeti érzéseknek és a nemzeti büszkeségnek.

A ma élő horvát nemzetet a vér kovácsolta össze. Azonban hogy ez elég lesz-e arra, hogy most ismét megvédjék magukat egyrészt a saját áruló politikusaiktól, másrészt a globalisták gyarmatosításától még nem dőlt el.

Az igazi harc még csak most kezdődik.