Zoltai-Zucker szerint nekik, mint túlélőknek, meg kell békélniük velünk, de megbocsátaniuk nem lehet nekünk2012. január 05. 11:29
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Miközben másról sem papolnak toleranciabajnokaik, mennyire édestestvérek vagyunk ugyebár velük, a Síp utcai különítményesek származási megélhetésijének úgyszólván nincs olyan beszéde, melyben ne jelentené ki, hogy nekik, mint túlélőknek, meg kell békélniük velünk, de megbocsátaniuk nem lehet nekünk, vagyis ezzel egyértelműen jelezve, hogy sohasem békét, mindig háborút akarnak, mert természetüknél fogva csak árkot ásni tudnak, betemetni nem.

Árkot ásni, és nemcsak Zoltai-Zucker, hanem valamennyi, tehát korántsem csak azok, akik ezt kimondják, hanem azok is, aki nem tiltakoznak ellene, ami persze neuralgikus kérdések sorát veti fel: miért képtelenek a háborúmentes, konfliktuskerülő együttélésre, miért, hogy minden általuk gerjesztett feszültségért örökösen másokat tesznek felelőssé, ennek jeléül túlmisztifikált veszteséglistáikért kárpótlássóvárgókként megzsarolva a kormányokat, miért, hogy mindig csak a nekik automatikusan járó jogaikat követelik, anélkül, hogy az értük járó kötelességeiknek is eleget tennének?

Válaszul álljon itt Fáy András meséje: a skorpió arra kérte a teknősbékát, vigye át a hátán a folyó túlsó partjára, mire a teknősbéka vonakodni kezdett, mert ismerte a skorpió orvul támadó alattomos természetét, de miután a skorpió esküdözött, hogy nem tudna hálátlanságot elkövetni, a teknősbéka fölvette a hátára, azonban amikor a víz közepén jártak, érezve, hogy a skorpió fúrja a hátát, fölháborodva szemrehányást tett a szószegésért, mire a skorpió azt mondta, „jobb lenne, te ostoba, ha magadnak tennél szemrehányást, amiért abban bíztál, hogy meg tudom tagadni a természetemet!” 

Egy szarvasi tanítóképzőbeli tanár, Kiss Sándor, alighanem az általuk elkövetett 1919-es százharminchárom napért való soha bocsánatot nem kérésük tapasztalata alapján, két évvel később az iménti mesére hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy aki tőlük bűneik beismerését és megbánását kívánná, ezen az alapon akár arra is vágyhatna, hogy „a róka megutálja a saját alattomos vérengző életmódját, vagy a poloska búbánatba essék, mert csípéseivel háborgatta az alvót”, vagyis sohasem békét, mindig háborút akarnak, mert természetüknél fogva csak árkot ásni tudnak, betemetni nem.