Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Ellenállás klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Ellenállás klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
14 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás
Zsidó származású olvasónk levele: "Soha többé nem akarok visszamenni Izraelbe!"
Tisztelt Szerkesztőség!
Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy írjak-e önöknek, de úgy gondolom, ezen élményeimet semmiképpen sem hallgathatom el. Először is le kell szögeznem, hogy családom zsidó származású, de semmiképp sem vagyunk vallásos zsidók, mindenképpen magyarnak és hazafinak tekintjük magunkat, hiszen tudjuk, nem a származás számít, hanem a hazaszeretet...
Az antiszemitizmustól mindig is tartózkodtam, habár mindig rossz szemmel néztem Izrael állam agresszív politikáját, illetve az európai térségben meglévő felvásárlási tendenciát... Most azonban mégis arra ragadtatom magam, hogy kendőzetlenül leírjam azokat az élményeket, amelyek akaratom ellenére értek, mikor Izrael területére léptem. Egy kint élő rokonom hívott meg, eleinte húzódoztam, ám amikor olyan gáláns volt, hogy felajánlotta, fizeti a 200 ezer forintos útiköltséget oda-vissza, elfogadtam a meghívást. A meghívás csak nekem szólt, egy hét időtartamra.
Mivel tudatában voltam a Közel-Keleten uralkodó áldatlan állapotoknak, terrorveszélynek és fokozott biztonsági intézkedéseknek, utazásom előtt tájékozódtam az interneten. Több helyen olvastam, hogy sokszor ok nélkül zaklatnak, meghurcolnak és visszafordítanak külföldi állampolgárokat, de ezt nem vettem annyira komolyan, mivel mindig is szelíd, törvénytisztelő humánértelmiségi voltam, engem ugyan ellenőrizhetnek, nincs rejtegetnivalóm.
Augusztus elején indult a gépem Tel-Avivba, azaz pontosabban a Ben Gurion Reptérre, s mivel hívő református vagyok, optimistán vágtam neki a szent földnek... Rokonom, aki meghívott, egyébként apám anyai nagynénje, elvileg ott várt rám a reptéren, e-mailben azt írta, nincs mitől félnem. Annyira nem is féltem, csak akkor leszálltam a gépről és sor került a vám- és poggyászvizsgálatra, akkor kezdtem kicsit remegni. A hosszú sorból találomra emeltek ki 5-10 embert a biztonságiak, akiket zöld egyenruhás, huszonéves katonafiúk kísértek.
Én is beleestem a szúrópróbába, egy fiatal, huszonöt év körüli lengyel lánnyal együtt egy biztonsági őr és két katonafiú beterelt minket egy apró, ablaktalan szobába a poggyászunkkal együtt. Még ekkor sem féltem annyira, hiszen nem volt mit rejtegetnem. Az idősebb biztonsági őr feltúrta a táskámat, aztán megkérdezte, mit keresek Izraelben. Angolul kérdezett, angolul válaszoltam, hogy egy rokonomhoz jöttem látogatóba, egy hétig szándékozom az országban tartózkodni. Közben mellettem túrta fel a két fiatal kiskatona a lengyel lány táskáját, majd ráparancsoltak, hogy vetkőzzön, motozás lesz.
Én igyekeztem elfordítani a tekintetemet, a fiúk szemmel láthatólag élvezték a lány megalázását. Mikor a melltartóját nem akarta levenni, az egyik katonafiú a géppisztolya tusával vállba vágta és letépte róla. Engem közben a biztonsági tiszt minősíthetetlen hangnemben, kezdetleges angolságával arról faggatott, miért nem tudok héberül, ha él itt rokonom és a nevem alapján zsidó származású vagyok...
Nem tudtam mire vélni a dolgot, mondtam, hogy magyar vagyok - a lány közben felöltözhetett, miután a fehérneműjét is levetették vele, félig már sírt -, magyar az anyanyelvem és keresztény vagyok... Erre ordít velem, hogy mit képzelek, hogy idejövök az ő országukba, és még héberül sem tudok, különben is tudja, hol van Magyarország, az a szar kis közép-európai állam, amit a befektetőik már félig felvásároltak... Értetlenkedem, kérem, hogy ne szidja az országomat, mire úgy orrba vágott, hogy eleredt az orrom vére. Megszédültem, a két kiskatona emelt fel és fogott közre. A biztonsági tiszt a szemembe vágta, hogy biztos magyar kém vagyok és a palesztinokkal működöm együtt. A lengyel lányt közben a vetkőztetés után egy-két angol szitokszó (pl. bitch - kurva) kíséretében kidobták a helyiségből, úgy tűnik, ő nem volt gyanús, csak szórakoztak vele. Én feleltem, hogy nem vagyok kém, szakmámra nézve tanár vagyok, és semmi közöm semmiféle titkosszolgálathoz. A biztonsági őr rám parancsolt, hogy ne hazudjak, majd elővette jókora pisztolyát és közölte, hogy az ilyen embereket a hatályos törvények szerint helyben agyonlövik, fogjam be, én, büdös magyar. A pisztolyt a fejemhez tartotta, gondoltam, le azért nem lő, de megijedtem, végül megfordította és a markolatával fejbe vágott. Megint megtántorodtam, vérzett a halántékom, újra a két kiskatona állított talpra.
Még magamhoz sem tértem, mire a biztonsági őr cinikusan közölte, hogy ha már összevéreztem az ő szent irodáját, takarítsam fel. Ennek vonakodtam eleget tenni, mire intett a kiskatonáknak. Az egyik gyomorszájon vágott a fegyverével, földre kerültem, legalább két-három percig rugdostak. Mindenem fájt, bár éreztem, hogy csontomat nem törték, erre nyilván vigyáznak. Végül is felállítottak, aztán a biztonsági tiszt közölte, hogy a kihallgatás véget ért, a vizsgálaton nem mentem át, kémkedés gyanújával haladéktalanul kitoloncolnak, és örüljek, hogy ennyivel megúszom, mert a kémeket az izraeli bíróság jellemzően halálra ítéli, és itt nem szórakoznak, mint Európában, hanem bizony az ítélet után egy héttel főbe lövik az embert és jelöletlen sírba dobják, mint valami állatot.
Nem értettem semmit, de szólni már nem mertem, nem akartam újabb verést. Rájuk hagytam, legyek kém, legyek bármi, csak jussak innen el. A két kiskatona egy bűzös, kétszer két méteres zárkában vitt, majd szó nélkül rám zárták az ajtót. Megkérdeztem, mi lesz velem, mire az egyik röhögve azt felelte, úgyis lelövünk és meggyalázzuk a hulládat, a másik viszont lecsitította és azt mondta, nyugodjak meg, nem lesz semmi, kitoloncolnak, nemsokára felraknak az első budapesti gépre, vagy bármelyikre, ami a térségbe tart.
Nem tudtam, meddig leszek a zárkában, de a karórám szerint alig telt el négy-öt óra, mire értem jött két másik fiatal katona, és közölték, hogy készüljek, felraknak egy Bécsbe tartó gépre, onnét meg már csak hazatalálok, természetesen saját költségemre. Mivel követelmény a napi száz amerikai dollár költőpénz, volt nálam nyolcszáz dollár, amit persze nem akartam elkölteni. Egy irodába vittek, ahol egy unott arcú, középkorú férfi közölte, hogy 450 dollár, átszámítva olyan 95000 forint a visszaút költsége, ezt fizessem ki a nálam lévő pénzből. Az egyik kiskatona kivett a tárcámból öt darab százdollárost, meg sem szólaltam, aztán a kezembe nyomtak egy héber nyelvű cetlit mint elismervényt, amiből persze egy szót sem értettem. Még észbe sem kaptam, mikor az egyik katona kezembe nyomta az útlevelemet, karon fogtak és felvezettek egy Bécsbe induló repülőgépre, leültettek, és közölték, hogy a poggyászom már a csomagtérben, jó utat.
A gép felszállt, én mocskosan, véresen, mosdatlanul érkeztem meg Bécsbe, zúzódásokkal, hámsérülésekkel. Itt jegyet váltottam a maradék pénz euróra váltása után egy budapesti intercityre, így jutottam haza... Ennyit láttam tehát Izraelből, ami meggyőzött arról, hogy soha-soha ne akarjak oda visszamenni. Mert "ezek" ilyenek. Nyilván nem szabad hatmillió zsidó emberről kollektív ítéletet mondani, de az izraeli állam politikája paranoiás és idegengyűlölő, a nem-zsidó ember élete pedig egy fabatkát sem ér, de még azé sem, aki szegről-végről zsidó, mint én, csak mondjuk nem véresszájú cionista...
Rokonom e-mailben persze szabadkozott. Én elmentem orvoshoz, látleletet vetettem a sérüléseimről, amelyek bár nyolc napon belül gyógyulók voltak, mégis elégségesek ahhoz, hogy panaszt tegyek. Aztán hagytam az egészet a fenébe, végül is minek rohangáljak a sóhivatalba, kinél tegyek panaszt? Az izraeli nagykövetségen? Jó vicc, esetleg ott is lekevernek egy-két pofont. Meg aztán sok helyre elér a cionizmus keze, nem akarok bonyodalmakat, elveszteni az állásomat, a jó híremet.
De mégis megírtam önöknek mindezt, mert úgy vélem, a magyar embereknek, és általában az embereknek tudniuk kell, mire számíthat, ha Izraelbe utazik. Megverhetik, megalázhatják, saját költségén indokolatlanul visszaküldhetik...
Kérem, amennyiben levelemet közlik, azt névtelenül tegyék. Tanúságul szolgálhat ez a felháborító eset, amin én nagyjából már túltettem magam, minden jóhiszemű és tisztességes embernek, aki eddig azt hitte, az izraeli állam toleráns és ér ott valamit az ember, ha nem zsidó... Igyekszem nem elhinni azoknak az állításoknak a jelentős részét, amelyeket időről időre a Zsidóbűnözés rovatban olvasok, de ezek után úgy érzem, bármi megtörténhet...
R. D.
|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
Köves Slomóék Izraelben folytatták az antimagyar szervezkedést - külön dicséretet kaptak a Kuruc-ellenes fellépésért
Szertartás és zsidó szokások, avagy nem akarok hávdálát
Moszkva háborús bűnössé nyilvánított egy izraeli-ukrán oligarchát
Újabb zsidóinvázió: tízezer tetűhintást szabadítanak rá a fővárosra ebben a nagy melegben