Fasisztának lenni...

2013. 02. 17. vasárnap. - 13:51
Mindenen túlmenően a fasizmus egy világérzés, egy bizonyos életstílus, a létezés sajátos megközelítése. A fasizmusban a politikát megelőzve benne van egy esztétikai, szimbolikus és egzisztenciális dimenzió, egy bizonyos arisztokratikus készség a nép iránt, amely a test kiművelésével építi a szellemet, amely úgy dicsőíti a halált, hogy közben teljesen megéli az életét, amely a közösség keretében gyakorolja a szabadságot.

Fasisztának lenni szinte meghatározhatatlan dolog: aktivizmus, fiatalság, harciasság és miszticizmus keveréke. Fasisztának lenni józan és laza, tragikus és szoláris fellépést jelent, a nagyság, az erő, a szépség, az örökkévalóság, az egyetemesség akaratának birtoklását, a testvériség, a bajtársiasság, a közösség logikájának elfogadását. Fasisztának lenni ugyanaz, mint a sors tudata és a vele való megmérkőzés szégyentelen vágya, a bandában, csapatban, klánban való élet képessége, és ennek a kapcsolatnak a nemzet és a birodalom szintjére emelése. Fasisztának lenni annyi, mint 17 évesnek maradni egy életen át: önmagunkon túllépni, önmagunknak és a világnak formát adni.



Fasisztának lenni nem más, mint élvezni az erkölcsprédikátorok (itt nem teljesen világos, mire gondol a szerző - a szerk.), a képmutatók, az öreg parókások megbotránkozását. Radikálisnak kell lenni a pragmatizmusban, undorodni a dekadenciától és a kicsinyességtől, ugyanakkor tudni kell a saját korszakunkban élni, fausti lelkesedést érezve a modernitás iránt.

Fasisztának lenni egyenlő azzal, hogy minden agyi komplikáción túllépve társunknak tartjuk a tüzet, a márványt, a vért, a földet, a verejtéket és a vasat, és hogy sikerül belső húrjainkat a legelesettebbek frekvenciáin rezegtetni, miközben elutasítjuk a hízelgést, az engedékenységet, a demagógiát és a szellemi prostitúciót.

Nosztalgiánk csak a jövő iránt legyen! A fasizmus városok alapítása, földek megművelése, egy civilizációs terv hordozása, a létezés harcként és hódításként való felfogása, neheztelés nélkül. Önfeláldozás a bajtársak, a nemzet, az eszmény iránt, a legvégső áldozatig.

Igen, fasisztának lenni mindez, ráadásul pedig egy stílus, az esztétikum ideája, a rituálék iránti érzék. Elegánsnak és mosolygósnak lenni egészen a bitófáig és azon túl is.

Adriano Scianca