PHM közlemény: Összenő, ami összetartozik?

2012. 11. 26. hétfő. - 17:30
Az elmúlt hetekben egy igencsak furcsa, mondhatni szokatlan dolognak lehettünk szemtanúi, melyről már a Népszabadság is cikkezett. A történet ismert előzményeivel, tehát más szervezetek belügyeivel nem kívánunk foglalkozni, azonban ami miatt mégis szükségét éreztük annak, hogy véleményt nyilvánítsunk, az nem más, mint a tény, hogy sokak olyat vélnek belelátni a hungarizmusba, ami nincs benne. Miről is van szó? Némelyek - a hungarizmus ellenlábasai - imigyen csettintenek örömükben: lám-lám, mi már jó előre megmondtuk, a hungarizmus és a bolsevizmus egy tőről fakad, tehát összenő, ami összetartozik. De valóban így van?



Bármely eszmeiségről is legyen szó, először az alapvetéseit kell vizsgálnunk, és csak azután a gyakorlati megvalósítását és a tetteket. Mert minden eszme követői között akadtak olyan gazemberek, akik visszaéltek annak szép és nemes elképzeléseivel, és önös érdekeik által vezérelve rossz fényt vetettek rá. De ettől függetlenül az eszme maga még nem válik rosszá. Ezt fontos látnunk. Ezt az alapelvet tartsuk szem előtt akkor is, amikor röviden arra vállalkozunk, hogy a kommunizmus és a hungarizmus alapvetéseit összevessük egymással. Annál is inkább, mert rengetegen vannak azon az állásponton, hogy „a kommunizmus elképzelése szép volt, a célkitűzések jók voltak, csak a megvalósítás siklott ki rossz emberek keze által!" Nos, ez a legmesszemenőbbekig nincs így. Sőt, ahogy Tudós-Takács János testvérünk is mondta, az elképzelés még szörnyűbb, még borzalmasabb volt, mint a megvalósítás, és adjunk hálát az Istennek, hogy nem valósult meg teljességgel az, amit a bolsevizmus kitűzött maga elé végcélként.

Mert mi is volt ez a végcél? A dialektikus materializmus talajából kinőtt elgondolás tagadott minden olyan értéket, mely az embert valóban emberré emelheti. Mely sohasem a szellemből indul ki, sőt, annak létezését tagadta. Állításuk szerint nem a tudatunk határozza meg a létünket, hanem éppen fordítva: lényegében minden visszavezethető materiális okokra. Ezek az alapgondolatok következésképpen vezettek ahhoz, ami annak idején a szovjet alkotmányban benne foglaltatott, miszerint Isten nem létezik. Tehát a marxizmusnak - bármely válfajának - alapvető princípiuma volt az isten- és vallásellenesség. Ezt az alapkoncepciót továbbvezetve törvényszerűen ütközött össze a bolsevizmus a haza fogalmával, hiszen az mint olyan, szellemi kategória is, elég, ha csak arra gondolunk, bármely hazáját szerető ember büszkén tekint vissza őseire, kulturális értékeire és múltjára, s könnyen belátható, hogy ezek mind olyan dolgok, melyek nem vezethetőek le pusztán a racionalizmus talaján állva. Míg Isten helyébe semmit, csak a puszta tagadás tényét, az ateizmust kívánta állítani, addig a nacionalizmus helyébe a homályos és zavaros internacionalista gondolatot helyezte. Ezért kijelenthető: a bolsevizmus amellett, hogy nem vette figyelembe a természetfeletti létrendet, a természetit is meg kívánta erőszakolni azzal, hogy tagadta a nemzet fogalmának létjogosultságát.

Az internacionalista világszemlélet a „nemzetközi munkásosztályra" hivatkozott, a „világ proletárjai egyesüljetek" jelszó szellemében. Hogy ez mennyire nem volt működőképes, azt az I. és II. világháború is tökéletesen bizonyították. Előbbi esetében arra számítottak, hogy a különböző nemzetek munkásai inkább lesznek egymással szolidárisak, mint saját nemzetükkel. Azonban ez az elképzelés csúfosan kudarcot vallott, és az a bizonyos „világforradalom" csak nem akart kirobbanni. De ugyanez játszódott le akkor is, mikor 1941-ben a német támadás után nacionalista jellegű szólamokat volt kénytelen hangoztatni Sztálin a „nagy honvédő háborúban", hiszen a nemzetközi proletariátusra és osztályöntudatra való hivatkozás vajmi keveset nyomott a latba akkoriban.

A hungarizmus azonban egész más felismerésből indult ki akkoriban, és indul ki ma is. A lét végső értelmében való elmélyedés, és az ebből adódó kérdések megválaszolása minden eszmeiség alapvető lényegét határozzák meg. Álláspontunk e tekintetben teljesen világos, erkölcsi alapunkat az az isteni világrend képezi, melyet maga a mindenható Úr nyilatkoztatott ki nekünk. Erkölcsi felfogásunk középpontjában Jézus Krisztus áll, és Belőle vezetjük le szellemi és anyagi alapjainkat is, éppen ezért nem akarjuk megerőszakolni az emberi természetet és a valóságot sem. Valljuk, hogy az ember mint közösségi lény integrálódni akar, mégpedig oda, ahol olyanokat talál, akiket magához a legközelebb állóknak vél. Ezért a legalapvetőbb emberi sejt a család, majd utána a szoros vérségi, kulturális és szellemi kötelékek által a nép és a nemzet. A hungarizmus és a bolsevizmus semmilyen módon nem hozható szintézisbe: az istenhit és az idealizmus az ateizmussal és a materializmussal szemben nem olyan határvonal, mely bármiféle maszatolással homályossá lenne tehető olyannyira akár, hogy az átjárás megengedhető legyen egymás között.

De ha ilyen mértékben eltér már alapvetéseiben is egymástól a hungarizmus és a bolsevizmus - a gyakorlati megvalósításról már nem is beszélve -, akkor mégis mi táplálja azt, hogy már a két világháború között, és ma is újra és újra feltűnnek olyan törekvések, melyek a kettőbe valamiféle hasonlóságot akarnak belelátni? Egyrészt a hungarizmussal szemben gyűlölettel viseltetők részéről, de másrészt azok részéről is (ugyan kisebb mértékben), akik magukat hungaristának nevezik.

A válasz a szocializmus tanában rejlik. Való igaz, mindkét ideológia szocialistának (is) nevezi magát, való igaz, jelszavak szintjén, ha valaki nagyon akar, akkor láthat hasonlóságot. Azonban, és most már elhagyva az eszmei alapvetések boncolgatását, a gyakorlat vizére evezve, a történelem elég példát szolgáltat arra, hogy a munkások sorsának jobbra fordítása általában véve a bolsevizmus eszköztárában csak hazugság volt, míg a nemzetiszocialista világnézetben valóság. Mert vegyük csak a két legjellemzőbb példáját a gyakorlati megvalósításnak: a nemzetiszocialista Németországot és a bolsevista Szovjetuniót. A megbecsült és a tisztességesen megfizetett munkások millióival szemben a bolsevizmus csak terrort és éhezést tudott produkálni. Más kérdés, hogy valójában nem is akart egyebet tenni. Mert a bolsevizmus számára a testvériesség csak szépen hangzó frázis volt arra nézve, hogyan szítsanak elégedetlenséget egy nemzeten belül, hogyan rombolják le a korábbi, tradicionálisabb, az isteni világrendhez még jóval közelebb álló államformákat.

A mi szocializmusunk főbb ismérvei a következők:

- a nemzetiszocializmus szocializmusa távolról sem egyezik meg a marxizmus szocializmusával;

- a marxizmus osztályszocializmust hirdet, ezzel ellentétben a nemzetiszocializmus egyetemes, az egész nemzetre kiterjedő szocializmust tart megvalósítandónak;

- a marxizmus materialista, istentagadó világnézet, míg ezzel szemben a hungarizmus-nemzetiszocializmus tana mélyen kötődik a transzcendenshez, s egyben vallásos, Isten végtelen mindenhatóságát és jelenlévő gondoskodását tanító és feltételező eszme;

- a marxizmus szocializmusában nincs helye magántulajdonnak, amivel totálisan elnyomja az egyéni érdekeket, így nincs meg a megfelelő összhang egyén és közösség között

- a marxizmus szocializmusa a jog előtti egyenlőséget a teljes vagyonegyenlőségig igyekszik fokozni (ami, lássuk be, utópia - elég csak a mindenkori magas rangú szakszervezeti és pártfunkcionáriusok luxusvagyonára gondolni), ezzel szemben a hungarizmus az egyének különböző gazdasági teljesítőképességét elismeri, és ezekre épít.

Azt már mindenképpen látjuk, hogy a hungarizmus és a bolsevizmus között ebben a témakörben sincs lényegazonosság. De a kérdés továbbra is áll: miért közelednek egymáshoz olyanok, akik magukat hungaristának vallják s olyanok, akik magukat kommunistának? A kérdést úgy érdemes megfogni, ha feltesszük a következő kérdést: Thürmer Gyula is csak pragmatikus okokból hangoztatja a munkásság érdekeit javítani szándékozó gondolatait? Vajon Thürmer Gyula és a jelenlegi Munkáspárt is hű követői elődeiknek a tekintetben, hogy a munkásság felemelésének hirdetése csak hazug frázis a számukra? Nagyon egyszerű volna elintézni a kérdést azzal, hogy igen, hiszen a kommunista mindig hazudik. Azonban mi azt gondoljuk, Thürmer Gyuláék tényleg őszintén hisznek abban, amit mondanak. És mondják ezt anélkül, hogy ehhez bármiféle anyagi érdekük fűződne, hiszen belátható, hogy ez nincs így. Önmagában véve a dolgozó emberek megsegítése és a tisztességes megélhetés biztosítása valóban szimpatikus elképzelés - ha pedig ezt őszintén is akarják, akkor mi lehet a baj velük?

Ennek megválaszolásához látnunk kell még egyet s mást. A bolsevizmus létrehozásában, világszintű elterjesztésében és az azt követő terrorban döntő szerepet játszott a nemzetközi zsidóság. Ennek bárki utánanézhet; abban a korban, amelyben az információáramlás már nem korlátozott, az idevonatkozó irodalmat bárki fellelheti akár az internet segítségével is, egyáltalán nem számít már „vad összeesküvés-elméletnek" - jóformán a zsidóság és a bolsevizmus összefonódását már épeszű ember nem próbálja meg tagadni. Mint ahogyan nagyon is világos volt ez mindig, csak az elmúlt 22 évben próbálták meg ezt elhazudni előlünk, mivel könnyen efféle következtetésekre juthatnak az emberek: „mivel a jelenleg regnáló liberális kapitalista rendszerben is ők a fő döntéshozók, s az előző bolsevista rendszerben is ők voltak, és egyik sem volt éppen üdvös a magyarság számára, akkor bizony valami nagyon nincs rendjén."

Azonban a Szovjetunió megszűnésével a bolsevizmus világszinten megbukott (befolyását tekintve legalábbis nagyon visszaszorult). De mit is hozott magával ez a bukás? Nem mást, minthogy a nemzetközi finánczsidóság ezt az álarcot eldobta - hiszen ez is csak eszköz volt kezükben - a munkásságért aggódó szólamokkal együtt. Új idők jöttek, új szelek fújtak. Hirtelen átváltoztak demokratává és liberálissá, s szépen elfoglalták új helyüket a különböző pártokban. Jobboldaltól a baloldalig egyaránt. Az a maroknyi kommunista, akik pedig őszintén és tényleg hittek eszmeiségük alapvetéseiben, azokból is főként a dolgozó emberek megsegítésében, maradtak a Munkáspártban. Ha lehet így fogalmazni, ők a kommunizmus „lúzerei", akiken túlhaladt a történelem (Thürmer Gyula mondta az MSZMP kettéválásakor: "Mi örököltük Marxot, az MSZP pedig a tőkét"). Mert bár valóban tiszta szívvel hirdetik azt, amiben hisznek, s a jelenlegi rendszerrel szembeni kritikák tekintetében valóban sok hasonlóságot felfedezhetünk a között, amit ők mondanak, s a között, amit mi, de a dolog lényege nem itt rejlik. Mert a fentebb említett éles ellentétpár istenhit és ateizmus, idealizmus és materializmus között még akkor sem halványul el, ha történetesen talán először a történelem folyamán van olyan célkitűzés, amiben őszintén egyetértenek a hungaristák és a kommunisták.

Mert az embernek három fő megnyilvánulási formája van. Az első az, hogy keresi a kapcsolatot a természetfelettivel, viszonyba akarja magát helyezni az Abszolútummal. Tehát keresi Istent. A második fő törekvése a közösségbe való integrálódás vágya, származási kötelékei által ez a vágy pedig a nacionalizmusban (tágabb értelemben a rassztudatban) nyer beteljesedést. A harmadik fő irányultsága valóban a szocializmus iránti vágy. A tisztességes megélhetés, a létbiztonság és a becsületes munka megbecsülésének vágya. Az emberiség folyamatos tragédiáit láthatjuk abban, hogy ezt a hármat megpróbálták kijátszani egymás ellen, ahelyett, hogy szintézisbe hozták volna őket. Ezt mindmáig egyedülálló módon a hungarizmus tette meg, mert e három tényező (kereszténység, nacionalizmus, szocializmus) összhangba hozásával valami egészen újat alkotott. De amint látjuk, a szocializmus csak az egyik alkotóeleme a hungarizmusnak. A rész nem lehet azonos sohasem az egésszel. Mert amíg az embernek nincsenek valódi erkölcsi és szellemi törekvései, addig a szépen hangzó és valóban őszintén hirdetett szocialista szólamok csak egy félember kesergéseinek képét mutatják előttünk.

Mi tehát a fő tanulság? Nekünk csak egy mércénk van, ez pedig az Igazság. Igyekeztünk tehát nem a történelmi események különböző értékeléseiből adódóan megközelíteni a kérdéskört, de a fő üzenet így is az: nem a hungarizmusnak kell hozzásimulnia a jelenkori kommunizmushoz, hanem éppen ellenkezőleg, nekik kellene önmagukban felülvizsgálniuk a viszonyukat azokhoz a dolgokhoz, melyek az embert valóban emberré teszik (ahogy ezt a hőskorban sok baloldali érzelmű munkás meg is tette). Ha ezt nem teszik meg, úgy rendben van, de tudnia kell mindenkinek, a hungarizmus addig hungarizmus, amíg alkotóelemei közül egyet sem ad fel. Mert nem nő össze az, ami nem tartozik össze.

Pax Hungarica Mozgalom

Válasz

A Kuruc.info cikke kapcsán kapott ismertséget az a megmozdulás, melyen egy zászló alatt demonstrált a Munkáspárt Győrkösékkel. (Ahogy a cikk is sejteti, Győrkös "MNA"-ja ma már nem azonos a tőle megváló, létszámát és csoportjait megőrző MNA mozgalommal.) Kaptak is hideget-meleget. Mivel mi bárki másnál jobban ismerjük a hátteret, röviden ismertjük az aktus lényegét.
Id. Győrkös régi álma teljesült ezzel a közös megmozdulással. Jó ideje ez képezte a szellemiség fixa ideáját, hogy közös platformra kerülhessenek a kommunistákkal. Egyebek mellett ezért fordult a Magyar Remény konferencia ellen is, mivel annak szervezői nem mentek bele, hogy munkájukra ráülve, az eredeti tervek helyett erre hegyezzék ki a rendezvényt (egy hitelét vesztett szónokot ültetve a partvonalra állított szervezők helyére). Ezzel szembe köpve a meghívottakat, akik nem egy szélek közötti egyeztetést, hanem egy egy új reményt jelentő, markáns, hazafias (a baloldal-jobboldal politikai felosztást elvető) társadalmi-politikai képlet életre hívását várták, mely visszaadhatja sokak elveszett, elvett hitét. De kész tények elé akarták állítani a kommunistákat is, akikkel ezt szintén nem egyeztették, sőt ha velük nem jutottak volna dűlőre, a tervek szerint saját kommunista pártot alakítanak (!), akikkel aztán lehet "egyeztetni". És nem utolsó sorban mindenki előtt eljátszva a mozgalom tekintélyét azzal, hogy több hónapos egyeztetéseket áthúzva mégsem arról szólt volna a konferencia, hogy a várt társadalmi-politikai képlet megalakul.
Az érdi megmozdulást persze általános értetlenség fogadta. Azért sajnálatos, hogy a hozzászólók csak a fórumokon olyan erősek, hogy "el kellett volna taposni az MNA-t", mert az erő nélkül marad vízfejre ráférne a gondolatébresztés! De ha nekünk lenne mondanivalója a vitéz uraknak, az aktuális földharc versenyen nyugodtan meg lehet tenni!
Az igazságosság szellemében világítsunk rá az indítóokokra. Mert id. Győrkös elképzelésében azért vannak olyan rációk, melyek a (vörös zászlós) külsőségek mellett elsőre nemigen látszanak világosan.
Amit mozgalmunk is teljes mellszélességgel felvállal, és egyik irányvonalát képezte a Magyar Reménynek is, hogy a hagyományos, a társadalmat baloldalra és jobboldalra tagoló politikai felosztás elavult. Az embereket ugyanazok a problémák sújtják, a napi megélhetési gondoktól, eladósodástól, a kilakoltatás veszélyétől a cigánykérdésig. El fog jönni az az idő, amikor akár az életben maradásért kell majd harcolni - akkor pedig valami keveset fog számítani, kinek milyen arckép lóg a falán. Az ideológiák kora lejárt (bár a Magyar Remény ellen indult hadjárat során a mégis dicsért kommunista oldalon ellenvetéssel éltek a Győrkös által is hangoztatott tétel ellen), legalábbis ami a tömegeket illeti. A történelmi vitákat is ideje lesz lezárni, tekintve a jelen problémáit, és a jövő kihívásait. Ezekben nem fog sokat segíteni, hogy ki mit gondol az István-Koppány kérdésről, hogy értékeli a '48-as szabadságharcot, vagy miként vélekedik a kádári szocializmusról, vagy a végképp érdektelen holokausztról. Egyetlen megítélési alap létezik, mégpedig az erkölcsi értékrend!
Id. Győrkös elképzeléseinek még egy, elsőre nem látható hozadéka van. Megosztotta a kommunistákat. A nemzeti érzelműbbek szembe kerültek a vad bolsevistákkal, úgymond a nemzeti kommunisták a judeobolsevista vonallal.
Más kérdés, hogy mindennek mennyire van jelentősége? A kommunisták ugyanis ma létszámmal nem rendelkeznek, együtt nem tudnak annyi tagságot felmutatni, mint mondjuk az Arcvonal (a tényleges mozgalom). Társadalmunkban kilátásaik sem nagyon vannak, hiába a kádári korszak csekély nosztalgiája.
Az egyetlen probléma az elképzeléssel (azon túl, hogy többet visz, mint hoz), hogy ésszerű és higgadt taktika helyett mániává vált. Mindennek meg lett volna a helye, ideje és módja - ha nem kap kizárólagosságot, és nem épül erre minden mást lebontó légvár. Ahogy nem először. A 2012-re irányuló nagy várakozás után most az erre fújódik politikai buborék, gyorsan elmaszatolva a megmaradt szűk holdudvar előtt ez elmúlt évek retorikáját. Ahelyett, hogy felépítettük volna, amire tömegek vártak! És ha csak ez számít, talán még a nemzeti kommunistáknak is tetszett volna...
A mánia folyományaként azonban idiótának nyilváníttatott mindenki, aki nem kommunista (sőt, azok is csak azzal a feltétellel nyernek mentességet, ha elfogadják, ami megmondatik - különben saját kommunista párt alakul); a "nem halok meg, míg saját kezűleg meg nem öltem ezer kommunistát" kijelentésből "tulajdonképpen soha nem voltam kommunistaellenes" lett; és ami már számunkra is nagyon nehezen magyarázhatóvá vált, gyakorlatilag átírásra került a történelem, és már-már a Szovjetunió lett a pozitív hős, a zsidókat megmentésére siető (!) Németországgal szemben. Végül mindezek megkoronázásaként sor került Sztálin visszasírására is, amit még a kommunisták szájából sem hallottunk!
A magunk részéről idejétmúltnak tekintjük a baloldal-jobboldal politikai felosztást. Olyan sarkalatos kérdésekben, mint az otthonvédelem, politikai nézetektől függetlenül kiállunk honfitársaink mellett (lásd a Magyar Remény vonatkozó nyilatkozatát), különösen, ha olyan becsületes emberekről van szó, mint személyes ismeretségünk alapján Kovács István. És természetesen bizalommal tekintünk a szovjet bűneit levetkőző Oroszország felé.
Ugyanakkor elutasítjuk a hungarizmus bolsevizálását, a magukat nemzetinek vallók folyamatos idiótázását, a történelem meghamisítását.
Kizárólag az igazság szellemében vagyunk hajlandóak ítélkezni és cselekedni!
A mozgalomban lezajlott katarzisról hamarosan beszámolunk. Kénytelenek vagyunk, mert híveink sürgetik a tájékoztatást. Egész eddig erre kegyeleti okokból nem került sor. Mivel az igazság az igazság, amúgy sem szorul kétnaponta kiadott nyilatkozatok tömkelegére. Továbbá, mi túlléptünk, van más dolgunk is. Nem fogunk meddő vitatkozása, adok-kapok nyilatkozatháborúba belemenni. Az ügyre egyetlen rövid írást (nyilatkozatot) fogunk szánni, valamint egy átfogó mélyreható ismertetést az elmúlt hónapok történéseiről (Fekete Könyv), mely korlátozottan lesz nyilvános, csak az ezt igénylők fogják megkapni. Ezzel a dolgot egyszer s mindenkorra lezárjuk. Tovább kell vinnünk, amit évekig építettünk (és mi komolyan is vettük), valamint fel kell építenünk egy még nagyobb építményt. Feladatunk van. Nem tekintünk vissza!

Kardos Zoltán - Jövőnk.info

Válasz