2008. január 26-án egy maroknyi hungarista megalakította a Pax Hungarica Mozgalmat. Figyelembe véve az elmúlt évek magyarországi történéseit, a különböző hazafias szervezetek lassan követhetetlenné váló egyesülését, osztódását, irányváltásait és bukásait, már önmagában az is eredmény, hogy öt év távlatából visszatekintve megállapíthatjuk: mi, „paxosok" ugyanazt képviseljük, mint megalakulásunk pillanatában. Nem hatott ránk az a világméretű zsidó ellenszél, amelynek egyik legfontosabb célkitűzése a nemzetiszocialista kibontakozás csírájában való elfojtása. Térnyerésünknek nem szabott gátat sem a tucatnyi hatósági tiltás, sem a nemzetinek nevezett oldal gáncsoskodása, rosszakarása sem. Miközben mozgalmak, gárdák, kormányok és önjelölt vezérek jöttek és mentek, a PHM megmaradt annak, aminek indult: a Szálasi Ferenc által életre hívott Hungarista Mozgalom szellemi örökösének.

Sokan voltak, akik ezt a nevet ki akarták sajátítani az elmúlt húsz év során. Tették ezt alázat és önzetlenség nélkül, pillanatnyi népszerűséget vagy önös célokat hajhászva. Senki nem vette azonban a bátorságot ahhoz, hogy úgy nyúljon a hungarizmushoz, ahogyan az megérdemli azt. Kiemeltek belőle, hozzátettek nem odaillő elemeket, meghamisították, mert nem volt bátorságuk kimondani: igen, Szálasi Ferenc eszméje a legnagyszerűbb rendszer, amit ez idáig magyar ember alkotott, és mint ilyen, egyedül képes megoldani Nemzetünk legégetőbb problémáit. Ezzel a látszólag egyszerű üzenettel indult útnak a Pax Hungarica Mozgalom hajója.

Kezdetekben az emberek többsége, akik hallottak a PHM-ről, csak legyintettek. Újabb gittegylet, amely pár év után nyomtalanul szétesik - gondolták sokan. El kellett telnie pár évnek ahhoz, hogy a lekicsinylő hangok féltékeny rosszindulattá vagy ritkább esetben elismeréssé változzanak. Annak ellenére, hogy igyekeztünk minden hazafias mozgalommal bajtársias viszonyt ápolni, a hungarizmus következetes képviselete bizony sokszor konfliktusba sodort minket - sajnos legtöbbször pont az elméletileg velünk egy oldalon harcolókkal. De ez sem vette el a kedvünket, és most már kijelenthetjük, hogy az elmúlt öt év során egyetlen betűt sem adtunk fel világnézetünkből, senki és semmi kedvéért.

2013-ra a hazafias szervezetek kavalkádjából egy végletekig leegyszerűsödött képlet kerekedett. A Jobbik parlamentbe jutásával a párt olyan pénzügyi bázishoz jutott, amely lehetővé tette számára a saját, „radikálisabb" ellenzékének a megvásárlását. Régóta ismert taktikát követve semlegesítette a tőle jobbra álló, a demokratikus utat elvető irányzatokat is. Titokban pénzelt hírportálok, zsíros önkormányzati és parlamenti állások, láthatatlan bizottsági, szakértői és ilyen-olyan jogcímen osztogatott pénzek, és lassan kialakult a kétpólusú „nemzeti oldal". Egyrészt ott a Jobbik, mint demokratikus formáció, másrészt ott vannak az elméletileg pártfüggetlen nemzeti szervezetek, amelyek a színfalak mögött - anyagi függőségük miatt - csupán a Jobbik segéderőiként működnek, és mint ilyenek, önálló cselekvésre képtelenek. Elég, ha csak a darabjaira szakadt gárdákra gondolunk.

Minden olyan formáció, amely ki akart szakadni ebből a körből, nem sokkal nyilvánosságra lépését követően belefulladt a belső megosztottság mocsarába. És ez az, amiért oly sokan néznek ránk féltékenyen. Mi, paxosok ugyanis nem hallgattunk a folyamatosan okoskodók tanácsaira, és nem a mások számára megfelelést vagy a gyorsan elérhető népszerűséget kerestük, hanem lassan és szívósan építkeztünk. Nem hitegettük magunkat és másokat sem azzal, hogy egy-egy pillanatnyi fellángolással hosszabb távú eredményeket érhetünk el. Mozgalmi kereteink felépítésében tudatosan nem merítettünk a jelenkori példákból, mert azokat eleve elhibázottnak tartjuk. Ehelyett visszatértünk a hőskorhoz, és igyekeztünk a legtöbbet tanulni a legendás Hungarista Mozgalomtól.

Neveztek ezért minket fundamentalistáknak, múltba révedőknek, korszerűtleneknek, de az idő minket igazolt. Európában szinte egyedülálló módon állunk mint olyan nemzetiszocialista mozgalom, amelyre nem volt hatással az elmúlt hetven év agymosása. Külsőségekben és szellemiségben egyaránt levetkőztünk mindent, amit a zsidó világterror észrevétlenül ráerőltetett a magukat hazafiasnak gondoló szervezetekre is. Büszkék vagyunk őseink jelképeire, és büszkén hordjuk őseink egyenruháját is. Büszkék vagyunk Szálasi Ferencre, a Nemzetvezetőre, mert életével és mártíromságával halhatatlanná tette az általa alkotott világnézetet. Ezt nem vagyunk hajlandóak eldobni semmiért.

Az elmúlt években egyre többen gondolták úgy, hogy azok a mozgalmi keretek, amelyeket magunknak építettünk fel, működőképesek. Egyre több társra, testvérre leltünk. És amíg mások egymás ellen acsarkodtak vagy a saját pecsenyéjüket sütögették, mi lassan megkerülhetetlen tényezővé váltunk.

Téved azonban az, aki mindezzel megelégszik. A Pax Hungarica Mozgalom az elmúlt öt évben bebizonyította, hogy pusztán a hungarista eszme következetes képviseletével erős, egységes és összetartó közösséget lehet építeni. A mi feladatunk most az, hogy a lefektetett fundamentumra erős falakat húzzunk. Az igaz férfimunka még előttünk van: olyan erődöt kell építenünk, amelyből az egész Kárpát-medence meghallja majd a szavunkat, és amelyen nem találhatnak rést Nemzetünk ellenségei. Nekik azt üzenjük innen, hogy rettegjenek, mert mi nem fogunk félúton megállni. Minket nem tudnak majd lefizetni vagy megfélemlíteni, mert nekünk csak a Győzelem számít.

Nektek, hungarista testvérek, pedig innen szól az öt éves Pax Hungarica Mozgalom: a valódi harc csak most kezdődik!

Kitartás! Éljen a Hungarizmus!

Botka János - Kitartás.hu