500 millió dollár - a Nobel-békedíjas néger a "terrorellenes alapból" képezné ki és szerelné fel a "szíriai lázadókat"
Barack Obama amerikai elnök 500 millió dolláros
támogatás jóváhagyását kérte csütörtökön a kongresszustól a "mérsékelt
szíriai lázadók" kiképzésére és felszerelésére.
Az elnökre nyomás nehezedett több kongresszusi
tag, köztük John McCaind republikánus szenátor, volt elnökjelölt
részéről, hogy az Egyesült Államok támogassa jobban a Bassár el-Aszad
szíriai elnök elűzéséért küzdő "mérsékelt lázadókat".
A Fehér Ház közleménye szerint az Egyesült Államok
először megvizsgál minden egyes lázadócsoportot, mielőtt támogatást
nyújt neki, mert elejét akarja venni annak, hogy az átadandó
felszerelések Amerika ellenségeinek kezébe kerüljenek.
Caitlin Hayden, a nemzetbiztonsági tanács
szóvivője úgy fogalmazott, a támogatás révén "segíthetnek megvédeni a
szíriai népet", de cél az ellenzék által ellenőrzött területek
stabilizálása is annak érdekében, hogy biztosítani tudják a fontos
közszolgáltatásokat és "szembe tudjanak szállni a terrorista
fenyegetéssel".
Az 500 millió dollár abból a több milliárd
dolláros "terrorellenes alapból" származna, amelyet Obama pár hete
jelentett be nagyívű külpolitikai beszédében.
ENSZ: csaknem 11 millió ember szorul segítségre Szíriában
A szíriai segélyek célba juttatásának
elősegítésére szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) Valerie
Amos, a világszervezet humanitárius ügyekért felelős
főtitkár-helyettese, aki szerint a polgárháború dúlta országban 10,8
millió ember szenved szükséget, másfél millióval több, mint fél évvel
ezelőtt.
A BT négy hónapja egyhangúlag fogadott el
határozatot, amelyben a segélyek zavartalan eljuttatását követelte, a
humanitárius segélyekhez való hozzáférés azonban azóta sem javult.
Valerie Amos csütörtökön úgy fogalmazott, a kormány akadályokat gördít a
segélyezés elé. Néhány ellenzéki csoportnak felrótta, hogy megtámadták
vagy megfenyegették a világszervezet munkatársait, de az is előfordult,
hogy nem voltak hajlandók együttműködni.
Szíria ENSZ-nagykövete túlzónak nevezte az Amos
által közölt adatokat a segítségre szoruló emberek számáról, és azt
mondta, hogy Bassár el-Aszad elnök kormánya támogatja az emberek
terheinek csökkentését. Hozzátette, ennek érdekében készek meghozni
bármilyen intézkedést, egészen addig, amíg azok összhangban vannak a
szíriai joggal, és nem sértik az ország szuverenitását.
Valerie Amos ezzel szemben arról számolt be, hogy a
segélyezésben résztvevőknek órákon át kell tárgyalniuk a szíriai
hatóságok embereivel, akik megakadályozzák az orvosi ellátmány
eljuttatását a "lázadók" által ellenőrzött területekre. "A szíriai
kormány továbbra is arra összpontosít, hogy ellenőrizze az ENSZ és
partnerei munkáját. Mi viszont azokra az emberekre, akiknek sürgősen a
segítségünkre van szükségük" - mondta, embertelennek nevezve a
segélyezés ilyen fokú akadályozását.
A BT vétójoggal rendelkező öt állandó tagja - az
Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és Oroszország -
egyeztetéseket folytat egy olyan, Ausztrália, Luxemburg és Jordánia
által kezdeményezett határozatról, amelynek célja megnyitni négy
határátkelőt Irak, Törökország, valamint Jordánia felől.
Oroszország a napokban jelezte, hogy a szíriai
kormány beleegyezett a tervezetben megnevezett átkelők megnyitásába,
Gary Quinlan ausztrál ENSZ-nagykövet azonban ezt nem tartja elegendőnek,
mondván, hogy a damaszkuszi kormány egy sor, a műveletet nagyban
korlátozó feltételeket akar szabni, és így semmiféle előrelépést nem
tudnának elérni a segélyezésben.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó hírek:
Ukrajna - a NATO utolsó szalmaszála
Az USA újra inváziót tervez Irak ellen - érint ez minket?
A Pentagonban általánossá vált az amnézia
Amiért Erdogan betiltatja a Youtube-ot