Az utóbbi évtizedekben sorra születtek a nagyívű tervek a cigányság társadalmi integrálására, hogy aztán, miután milliókat, milliárdokat elköltöttek feleslegesen, minden kezdődjön elölről.

A cigányság egyre nagyobb problémákat „termel ki” magából, melyek parazita, bűnözőéletmódjából, valamint a társadalmon belüli arányuk növekedéséből erednek.

Az utóbbi probléma kapcsán „szokás” kárhoztatni a cigányságot a túlszaporodásra, a túl sok gyermek vállalására hivatkozva, de ha megvizsgáljuk ezt a kérdéskört, ez a fajta kárhoztatás elhibázott logikai renden alapul, ugyanis a cigány családmodell (a sok gyermek vállalása) a normális, míg a magyar családmodell (az egyke, vagy az egy se) az abnormális.

Tehát a cigányság ebből a szempontból (és a saját szempontjából) egészségesebb közösség.

A magyarság egy modernizálódott (szellemileg, erkölcsileg lealacsonyodott) közösség, amelynek szinte megsemmisült a hagyományos érték és normarendszere, mint például az élet tisztelete, az áldozatvállalás képessége, valamint megsemmisült a sokgyermekes, többgenerációs családmodell, és átadta a helyét a nukleáris családmodellnek. Ezzel szemben a cigányság közel sem „sérült” ennyire a modernizmustól, ennek pedig az az oka, hogy bizonyos értelemben a cigányság egy „történelmen kívüli” közösség, ez alatt pedig azt értjük, hogy a cigányság története során mindvégig megőrizte és mindvégig meg is fogja őrizni primitívségét, amely primitívség „megóvja” a cigányságot a történelem változásaival szemben. A cigányság nem nemzet, nem nép, hanem etnikum, amelyet a fizikai rassz dominanciája jellemez, s amely esetben magasrendű, európai értelemben vett kultúráról, hagyományról nem beszélhetünk.

A cigányság tehát egy vérségi köteléken alapuló (a fizikai rassz dominál) érzelemvezérelt (a lelki rasszal „kiegészülve”) primitív közösség, amelynek a parazitizmus és a bűnözés öntermészetéből fakadó „természetes” túlélési stratégiája.

Cigányparazitizmus

A magyarság és a cigányság együttélését nem határozhatjuk meg szimbiózisként, mert abból mindkét „alkotónak” haszna lenne, a cigányság viszont élősködik a szociális és egészségügyi ellátórendszeren. De ezt csak azért teheti meg, mert a többségi társadalom, pontosabban annak vezetői ezt lehetővé teszik.

A cigányparazitizmus, szemben a zsidóparazitizmussal, nem „támadja meg” a többségi társadalom szellemi, gazdasági központjait, „csak” az ellátórendszerek kínálta lehetőségeket (megélhetési gyermekvállalás, közgyógyellátás stb.) használják ki.

A cigányparazitizmus stratégiájának nem része a mimikri (szemben a zsidóparazitizmussal) ezért a társadalom számára nyilvánvalóbb is, s ezt az országhódítók ki is használják arra, hogy a saját törekvéseikről eltereljék a figyelmet. A cigányparazitizmus tehát „passzív”, csak a fennálló lehetőségeket használja ki, addig a zsidók stratégiája támadó, „aktív”, tehát veszélyesebb is.

Cigánybűnözés

A bűnözés a cigányság „túlélési stratégiájának” része, jellemző a vagyon elleni bűncselekmények (lopás, betörés), a prostitúció, a drogkereskedelem. Egyik specifikuma a cigánybűnözésnek a védtelen áldozatok elleni brutalitás (verés, kínzás, csonkolásos gyilkosság). Ezek a fajta brutális elkövetési módok más, hasonlóan primitív közösségek (négerek, arab bevándorlók) bűnözőinél is megfigyelhetők.

A cigány primitívitás egyik jellemzője a primitív erkölcsfelfogás és vallásosság, a cigány vallásosság emocionális gyökerű s nem a metafizikai orientáltság kifejeződése.

A cigánybűnözés „elszabadulása” a rendszerváltás után következett be, egyrészt azok a cigányok is elvesztették a munkájukat, akik a szocialista iparvállalatoknál azelőtt találtak munkát (ma a munkaképes korú cigány férfiak 85%-a munkanélküli), másrészt párhuzamos folyamatként lezajlott a rendőrség tekintélyének, presztízsének és hatékonyságának csökkenése, valamint a liberális jogalkotás és jogértelmezés uralkodóvá válása.

Lényegében elmondható, hogy az ellenségeink rászabadították a cigányságot a többségi társadalomra. Ezzel egyrészt tesztelik a magyarság tűrőképességét, önvédelmi reakcióit (hogy aztán elfojthassák azokat), másrészt mintegy pajzsként használva őket, elterelik a figyelmet az országhódítás végső fázisainak előkészítéséről.

A megoldás

Vannak tehát azok az erők, amelyek eszközként használják a cigányságot, ezek (jelenleg) nem is akarják megoldani a cigánykérdést, ez „eltolják” arra az időre, mikor már az ország új urainak nem lesz rájuk szükségük.

Vannak a jószándékú (de naiv) liberálisok, akik valóban hisznek a cigányság integrálhatóságában, és vannak a nemzeti radikálisok, akik az „erőszakos” integrációban hisznek (közmunkaprogramok, bentlakásos iskolák a problémás cigánygyerekek számára stb.)

Ezekkel az „integrációelméletekkel” az a probléma, hogy nem veszik figyelembe az öntermészet törvényét, a cigánykérdést elsősorban szociokulturális kérdésként határozzák meg.

Ennek az mond ellent, hogy ha megvizsgáljuk a cigányság történetét, akkor azt látjuk, hogy a történelmi kortól, és a földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül mindig ugyanazokat a problémákat „termelték és termelik ki magukból”.

A cigánykérdés tehát elsősorban nem szociokulturális, de nem is genetikai (vérségi) kérdés, hanem a lelki rassz, az öntermészet „problémája”.

Varange szerint minden rassz, kultúra, közösség rendelkezik egy „belső lelki maggal”, amelyhez egy másik idegen entitás nem „férhet hozzá”, ezért ezek egymásra hatását kultúratorzításként határozza meg.

A magyar-cigány együttélést is így „írhatjuk le”. A cigányság kiszakadt (évszázadokkal ezelőtt) saját természetes közegéből (indiai kasztrendszer) és átkerült egy számára idegen közegbe (európai kultúra), amelynek érték és normarendszere idegen számára.

Tehát mindenfajta integrációs törekvés „halálra van ítélve”, mert a magyarság és a cigányság között áthidalhatatlan kulturális szakadék van.

A cigányság évszázadok óta nem tud valódi, európai értelemben vett kultúrát teremteni, szemben a Kárpát-medence többi nemzetével, csak a zsidóság az, amely hozzá hasonlóan gyökértelen maradt Európában, (és az utóbbi évtizedekben érkezett bevándorlók).

A kulturális távolság mellett a genetikai is „áthidalhatatlan”, míg a magyarság az elmúlt évszázadokban jelentős számú, más nemzetiségű társadalmi csoportot volt képes asszimilálni, (a viszonylag csekély „genetikai távolság” okán) a cigányság viszonylatában ez lehetetlen, egy ilyen törekvés egyenlő lenne a faji vérmérgezéssel.

A társadalmunkat kontrolláló zsidó uralom fontos alkotóelemei az úgynevezett jogvédő szervezetek.

Ezek legfontosabb feladata a magyarság önvédelmi reakcióinak „lebénítása”.

Ezen cigányfajvédő szervezetekben megtalálhatók a jószándékú, naiv liberálisok is, de lényegüket tekintve a szemita hadviselés eszközei. A jobboldalnak elsősorban ezen szervezetek, és természetesen az egész zsidó uralmi rendszer ellen kell harcolnia, mert ezen uralmi rendszer legyőzése után lesz csak esély és lehetőség a cigányprobléma megoldására is.

A cigányprobléma megoldásához szakítani kell a liberális mítoszokkal, az integrálhatóság és az asszimilálhatóság mítoszaival, meg kell szüntetni a cigánybűnözés és parazitizmust lehetővé tevő tényezőket, a jogalkotásban, jogértelmezésben, a szociális rendszer kihasználhatóságában.

A cigányprobléma végső megoldása a cigányság eltávolítása a magyarság életteréből.

Guelf - Regnum Sacrum