A cionistákat csak tömjénezni szabad: Ismét kitoloncolják Izraelből a Nobel-békedíjas Mairead Corrigan-Maguiret
Az észak-írországi Nobel-békedíjas Mairead Corrigan-Maguire szerdán repülőgéppel szeretett volna Izraelbe látogatni, ám a Közel-Kelet egyetlen demokratikus államának hatóságai már „várták” a loddi Ben Gurion Nemzetközi Repülőtéren, és kiszállása után rögtön lefogták azzal az indoklással, hogy a legutóbbi, a júniusi kitoloncolása előtt aláírattak vele egy nyilatkozatot, miszerint többé nem lép Izrael Állam területére. Holnap valószínűleg kitoloncolják Izraelből.
Mairead Corrigan-Maguire a Gázai övezet blokádja ellen
Mairead Corrigan-Maguire az elmúlt esztendőkben, a Gázai övezet ellen több mint négy esztendeje érvényben levő izraeli blokád óta a zsidó állammal szemben a palesztinok oldalára állt. Nos, ez a bűne az ír asszonynak, de bizonyos zsidó körök logikáját követve, aki Izraelt bírálni merészeli - Golda Meír, néhai miniszterelnök filozófiája szerint -, az megátalkodott antiszemita. Mairead Corrigan-Maguire 2010. május 31-én ott volt a Gázai övezet partjai felé tartó segélyhajóraj egyik tagjának, a Rachel Corrienak a fedélzetén, amikor az izraeli haditengerészet kalózai föltartóztatták, majd bevontatták őket az ásdodi kikötőbe. Corrigan-Maguiret néhány napos fogság után kitoloncolták Izraelből.
Mairead Corrigan-Maguire szerdán egyenesen Izraelbe kívánt érkezni, majd onnan a Gázai övezetbe, de a repülőtéren lefogták és rögtön föl akarták tenni a Lufthansa német légiforgalmi társaság nemsokára induló járatára. Az asszony azonban nem hagyta magát és az igazát. A loddi repülőtérhez közeli Petáh-Tikvá város bíróságán Corrigan-Maguire elmondta, hogy négy izraeli biztonsági férfi tuszkolta a német repülőgép irányába, ám a bejárati ajtó előtt leült és nem volt hajlandó beszállni. Az esetnek szemtanúja volt a Lufthansa német pilótája, aki kijelentette, hogy nem hajlandó elszállítani olyan személyt, akit erőszakkal akarnak beszállásra kényszeríteni.
A Nobel-békedíjas asszonyt ekkor visszavitték a repülőtér zárkájába, majd szerdán a bíróságon elmondta: Nem felel meg a valóságnak az az izraeli állítás, miszerint „botrányosan őrjöngött” volna, amikor a biztonságiak föl akarták tenni a német repülőgépre. Megjegyezzük, hogy Corrigan-Maguire az észak-ír katolikus-protestáns gyűlölködés kellős közepén is a gyűlölet- és erőszakmentességet hirdette, s ezért nehéz őt „botrányosan őrjöngőnek” elképzelni. Leült az bejárati ajtó előtt, amit a cionistákon kívül mindenki passzív ellenállásnak nevez. Ezt a jelenetet észlelte a német pilóta is, ezért nem volt hajlandó részt venni az erőszakos hatósági eljárásban.
Mairead Corrigan-Maguire a bíróságon elmondta azt is, hogy azért ellenkezett a német gépre történő föltuszkolása ellen, mert tudomása volt róla, hogy az Adálá (igazság, tisztesség) nevű palesztin emberi jogi szervezet az ügyében már kérelmet nyújtott be az izraeli bírósághoz. A Petáh Tikvá-i bíróság pénteken újabb tárgyalást tartott az ügyben és úgy döntött, hogy kitoloncolják Izraelből a Nobel-békedíjas asszonyt, ám a végrehajtást 48 órára fölfüggesztették, hogy legyen ideje a döntés elleni föllebbezésre. Egyértelmű, hogy átlátszó színjátékról van szó, és a zsidók vasárnap kitoloncolják a békeaktivistát.
Mordeháj Váánunuval a pénteki bírósági tárgyaláson
A pénteki bírósági tárgyaláson megjelent Mordeháj Váánunu, aki tizennyolc esztendőt húzott le teljes elszigeteltségben az izraeli börtönben, amiért fölfedte a nagyvilágnak, hogy Izrael már akkor is atomarzenállal rendelkezett. A pacifista Mairead Corrigan-Maguire már a börtönévek alatt Váánunu pártjára állt, s az álságos és virtuálisnak mondható szabadulása óta pedig azért küzd, hogy Váánunu elhagyhassa Izrael Állam területét és szabad emberként élhesse le a hátralevő éveit.
Mairead Corrigan-Maguire 1944-ben született Belfastban, a brit koronához tartozó Észak-Írország fővárosában. A hozzá hasonlóan katolikus Betty Williams-szel együtt az észak-ír katolikus-protestáns gyűlölködés csillapítására megalapítja a Béke Embereinek Közösségét és a Nők a Békéért mozgalmat. A testvérháború elleni küzdelmében több tízezer embert szólít az utcára, amiért 1976-ban békeharcostársával, Betty Williams-szel megosztva megkapja a Nobel-békedíjat. Mordeháj Váánunu szabadulásakor, 2004-ben elutazik Izraelbe és személyesen köszönti a zsidó pacifistát, majd a Gázai övezet ellen több mint négy esztendővel ezelőtt elkezdett izraeli blokád nyomán a palesztinok ügye mellé áll. Ez a bűne a Nobel-békedíjas ír pacifistának, ezért toloncolják ki Izraelből. A zsidó államot és általában a zsidókat ugyanis csak dicsérni lehet, ám bírálni soha.
Hering József
Kapcsolódó hírek:
Egy újabb pályázat, amelyből faji alapon zárták ki a magyart - csak zsidóknak jár a pénz
"A zsidók kétszer is romba döntötték Oroszországot" - jelentette ki Putyin pártjának egy politikusa
A kormány által tízmilliókkal kibélelt Zsidó Gárda feljelenti Pörzse Sándort
Budapest-Erzsébetváros újdonsült izraeli testvértelepülésének elhallgatott XX. századi története