A Lex Sacra köznapló (blog) újabb bejegyzését olvashatják, mely közelebb viszi a kedves olvasót az Igazsághoz.

Jó olvasást, előre a Szent Törvény útján!

Írta: Fehér Harczos
Megjelent: http://www.szentmagyarorszagert.blogspot.com/

A népuralmi rendszer, az úgynevezett „demokrácia" abban tér el más uralmi formáktól, hogy egyedül ez nem őszinte, egyedül ez tagadja le saját valóját. A társadalom hierarchia nélkül elképzelhetetlen. Az egalitarizmus nevetséges gondolat, amely egy belátóbb óvodás fejében sem ver már gyökeret. A demokratikusság, a demokratikus szellemiség doktrínái, olyannyira abszurdok, és irracionálisak, hogy azokat csak oly emberek vallhatják, akiknek hazudnak, vagy akik magukat minduntalan becsapják, és a valóságot is meghamisítják, hogy érzékeny demokrata gyomruk számára emészthetővé váljon.

Vezető, vagy vezetőség mindig van. A vezetők száma - értelemszerűen - nem haladhatja meg, sőt meg sem közelítheti a vezetettekét. Minden társadalomban minden uralmi rendszerben kiválasztódik az elit, van hierarchia, megkülönböztetés, rang, és mindenhol van vezető.

Van, ahol tagadják ezt, és van, ahol nem kell tagadni...

Az államban véges számú ember él, akik között társadalmi helyzet tekintetében: különbségek vannak. Tehát - elvileg - az állam minden lakója elhelyezhető a hatalmi skálán, és annak - a személyek végessége miatt - vannak alsó és felső tagjai, fokozatai. Az alsó szinteken helyezkedik el az államban élők legnagyobb része. Fölfelé haladva a hierarchiában egyre kisebb csoportosulások figyelhetőek meg. Ez törvényszerű. A társadalom piramis formája egyáltalán nem csak a feudalizmus (illetve a tévesen feudalizmusnak nevezett középkori hatalmi rendszer) sajátságos vonása, sajátja, ahogy a történelemkönyvek sugallják. Minden létező társadalom hierarchikus, és (olykor leegyszerűsítve ugyan, de) piramissal modellezhető. A társadalmi berendezkedések, rendszerek közti különbség (tárgyunk vonatkozásában) mindössze annyi, hogy mindegyikben más-más módon választódik ki az elit, és más-más módon értelmezik önnön létüket. A demokratikusnak nevezett rendszer például hazudik. Tagadja a hierarchiát, tagadja a vezetőséget. (Tagadnia is kell, mert nem megszentelt királyai vannak, hanem ködös háttérhatalma.) Állítja, hogy a piramis képes megállni a csúcsán, és hogy jelenleg is így áll.

Minden kísérlet hasztalan lenne erre. A demokrácia (a nép uralma) ugyanúgy nem jöhet létre, ahogy a folyók folyásiránya sem fordítható meg [noha a Szovjetunióban erre történt próbálkozás].

Nem a kormányok jelentik a vezetőséget. Ez esetben lenne tétje a választásoknak, amelyek csupán az uralkodás illúzióját hivatottak kelteni a népben. Négyévente adagolt hatalmi aktus, mert nincs is jobb marketing fogás, annál amikor elhitetik a széles tömegekkel, hogy ők uralkodnak. Valóban szívmelengető nemde?...
Mégis, hatása abszurd.

Miért? A válasz egyszerű: A demokrata skizofréniában szenved. „Második énje" egy bizonyos „Nép". Amikor rátör a roham, polgári jogainak monumentális emelvényére hág, és egy X-rajzolásának erejéig uralkodói öntudatának teljében lehet. A médiából, a kedvenc könyveiből, és filmjeiből alaposan megtanulta már, hogy a világpolitika valami magas szférákban mozgó dolog, amelyet a megfelelő szakemberek kezelnek neki jobb, ha nem kerül a közelébe. Azt is megtanulta, hogy ideálokért lelkesülni nevetséges dolog, és hogy a legtöbb érzéki öröm gyűjtése lehet csak élete célja. Ami ezen túlmutat, az irreális. Egyszóval alaposan képzett, ami persze nem azt jelenti, hogy megért bármit is a világból.

Pszichés torzulása, betegsége, nem válik attól normálissá, hogy sokan gondolkodnak hasonlóan. A mennyiség, a többség nem legitimál, és nem jelent minőséget. A demokrata persze tagadni fogja, hogy őrült. Megteheti, hiszen megteremtette maga számára azt az igazolást, amely saját lét-hazugságrendszerével kompatibilis: „Mi vagyunk többen." Vajon meghatná ez a kijelentés a páciensét kezelő pszichiátert vagy a légiónyi démont elűző Krisztus Urunkat [Mk 5,1-20]?

Kétségkívül nem. Mégpedig a normalitás tudata, a normálisok számtól teljesen független identitása akadályozná meg ebben. A minőség ismerete, melyet a mennyiség nem képes elfedni, meghamisítani az ép elmékben.

Két féle demokrata van:

„A-típus":
Rendszerint ezekkel érintkezünk, ismérvük, hogy maguknak is hazudnak. A valóság, és a saját észlelésük közé falakat emelnek, elhitetik magukkal, hogy uralkodnak, meghatározható időközönként elégedetlenek az aktuálpolitikai helyzettel, rendkívül érzékenyek, paranoiások, és elméjük téveszméktől terhes. (A jólfésült, vagy fekete ruhát viselő embereket például rendszerint nácinak nézik.) Viselkedésükben, öltözködésükben, bálványaik kiválasztásában mindig kikérik második énjük véleményét. (Megfeleléskényszer, politikailag korrektség.) A vegetációra szorítják vissza saját életüket, és közömbössé válnak mindennel szemben ami az érzékeiket nem borzongatja meg, vagy sodródnak az árral sebesen, és aktivitásuk, hogy rettegnek mindattól ami nem maximálisan demokratikus és humánus. Általában véve ez a passzív, tehetetlen demokrata tömeg. A népuralom hívei közt ők vannak többségben, mégsem ők a mérvadóak, hanem a „B-típusúak".

„B-Típus":
A demokratáknak, ez az igazán veszélyes fajtája. Tökéletesen tisztában van azzal, hogy demokrácia sosem lesz, és azzal is, hogy a fennálló uralmi forma nem a többségnek, hanem egyedül neki kedvez. Tudja ezt, ennek ellenére táplálja az „A-típusuak" téveszméit, erősíti illúzióikat. Ő az igazi demokrata, a szabadkőműves, a léthazugság mögé rejtezett hatalom birtoklója, akinek létérdeke, hogy becsapja demokrata alattvalóit. A demokráciában a piramis csúcsán foglal helyet, és mindent megtesz, hogy ezt valamint, hogy egyáltalán van piramis, ne tudja meg a skizofrén, aki számára, csak a nép létezik. Miért nem látja? Miért nem tekint a piramis csúcsa felé? Talán az gátolja ebben, hogy 1789-óta a piramis csúcsa helyén, ahol szilárd kőként állt korábban a király, ma valami más van... és a valóssággal nehéz szembenézni.

Ne legyenek illúzióink:
Az új világrend megalkotói, a szabadkőművesek, egyetlen percig sem hittek saját elveikben, és a felsőbb körökben ez ma is pontosan így van. A demokratikus álarc, csupán a hatalom gyakorlásának legkézenfekvőbb eszköze számukra. Hatalmuk záloga. A demokratikus zászló alatt, a kereszténység, a nemzetek, és a monarchiák könnyen megdönthetőek... Gondolják.
Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, Isten szolgáinak, a rend híveinek szembe kell szállniuk ezzel a világtörténelmi tömegpszichózissal. A piramis csúcsára kell emelniük tekintetüket, és leverni onnan az isteni renddel szemben álló uralmat. És...

„...nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat."
(Wass Albert)

Ezek a „kőmívesek" nem rombolni fognak. Nem lesznek szabad-kőművesek, mert a szent munka édes igája, a nehezebbik út, a nagyobb ellenállás felé történő elmozdulás erőfeszítést követel tőlük. A hanyatlással szembeszállva győzni fognak. Győzni fogunk!
Ne feledjük mi, a nemzet, a királyság, és a kereszténység újjáépítői, mi magyarok, akiknek mindez küldetésül adatott,...

„Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!" (Szent Pio)

...hogy a királyság nem a gyógyír, hanem az egészséges állapot. Nem várni, hanem cselekedni kell! Ne legyünk demokraták! A gyógyír mi magunk vagyunk... Talán a mi harcunk győzelmét látta meg Szent Pio látomásában: Szent Magyarország feltámadását! Amely elközelgett... Egy karnyújtásnyira van. Ha azon évek sokaságához mérjük nemzetünk jelen őrületét, melyeket ezen újraépítendő normalitásban töltöttünk, nevezhetjük a köztársaságot múló rosszullétnek, pillanatnyi megingásnak... Igen, hangsúlyozottan: Múló, mert ha józan fejjel tekintünk erre a helyzetre, nem nevezhetjük semminek olyan találóan, és igaz módon, mint: Interregnumnak. Félre a demokratikus frázisokkal! Köztársaság, egyenlőség, népuralom... Nem, megkönnyebbülten sóhajthat majd fel velünk minden magyar: Interregnum volt... Semmi több. Köztes (inter), múló állapot. Mely nem törheti sokáig a rend kontinuitását.

Kedves Olvasó, csak egy dologra kérem:

Ne zavarja meg a köztársaságot jelenlegi elfoglaltságában. Világosítsa föl azokat, akiket megfertőzött, készüljön a hazugság elleni végső harcra, de egyet ne tegyen, ne zavarja meg a köztársaságot! Hisz jobbat nem is tehetne annál, amit most tesz:
Szalad a szakadék felé.

(Szent Korona Rádió)