A természetjogot és a nemzetközi jogot is sárba taposva egy felfegyverzett horda megtámadott egy szabad országot - Líbiát -, arra hivatkozva, hogy ott veszélybe került a lakosság egy részének az élete. Líbiában egy természetes folyamat részeként változások zajlanak, mely csak és kizárólag a líbiai nép ügye. Az ilyen változások, amennyiben valós változásokról van szó, mindig azzal járnak, hogy a lakosság egy részének veszélybe kerül az élete. Időtlen idők óta ez mindig így történik. A támadók zsarnoknak kiáltanak ki egy olyan embert, aki lehet hogy zsarnok is volt, de aki többet tett a népéért, mint az elmúlt idők összes vezetője együttvéve. Erre a saját meghatározásukra hivatkozva - de valóban az ország kirablásának az okán -, úgy ötvenszeres túlerővel megkezdték a hadműveleteket.

A komoly változások vérrel járnak. Ez errefelé szokatlan és ismeretlen, mert itt a változásoknak nevezett változatlanságok kerekasztaloknál, rózsadombi villákban, szavazó fülkékben szoktak megtörténni azért, hogy ne történjen semmi. Na de, ahol még van egy kis kurázsi, ahol nem a gyávaság és a lapítás a társadalom jellemzője, ott ha eljön a változás ideje, bizony lőnek az utcákon, és sokan meghalnak. De ezek után akkor is bekövetkezik az igazi változás, ha a változtatni akarók esetleg vereséget szenvednének. A külső beavatkozás ezt az egészséges és szükségszerű folyamatot akarja fegyverrel és terrorral megakadályozni, hogy semmi se változzon. Teljesen mindegy, hogy ki mellett és ki ellen, milyen indokokra hivatkozva követik el ezt a bűncselekményt.

Ahogy a közelmúlt hasonló történései is bizonyítják, az ilyen beavatkozások sehol nem voltak sikeresek. Voltak olyan országok, ahol megrendítő és felettébb szégyenletes vereséggel kellett pánikszerűen elmenekülniük, és vannak országok, ahol nyomorultul vergődnek mind a mai napig. Annak ellenére, hogy mindenhol óriási haditechnikai fölénnyel rendelkeztek. Mi lehet ennek a szégyennek az okozója?

A fegyverek szelleme. Minden, ami része a természetnek, így minden emberi alkotás is rendelkezik valamiféle szellemiséggel, jó, vagy rossz kisugárzással, hangulatformáló képességgel. Ez a szellemiség képes érzéseket felerősíteni, vagy eltompítani. A természet szépsége sok művészt ihletett nagyszerű alkotásokra, de a különleges emberi alkotások is lenyűgöző erejűek. Ezek a tulajdonságok kiemelt erővel jelentkeznek a fegyverekben, mint az emberré válás és fennmaradás legnyilvánvalóbb eszközében. Az emberi ember fegyveres ember. Ennek a meghatározásnak az igazsága, bármilyen kort is vizsgálunk, bizonyítható. Különösképp vonatkozik ez az egyéni fegyverzetre. Azokra a fegyverekre, melyek bármikor, minden külső támogatás nélkül a rendelkezésünkre állnak, melyeket teljes egészében birtoklunk, ismerünk és mellyel az adott pillanatban tökéletes egységet képezünk.

A fegyverek szelleme is nagyon erős, a gyenge embert teljes mértékben a hatása alá vonhatja. "Velem erős vagy, engem harcra alkottak és téged is, ezért harcoljunk!" - sugallja erősnek és gyengének egyaránt. Így lesz az erősnek társa, a gyengének ura. Mert az erős erősebb lesz, a gyenge pedig felismeri, hogy fegyver nélkül egy senki, és ezért szolgálni fogja. Nem a tárgyat, hanem a szellemiségét.

A fegyver szelleme egyetlen embertípusra nincs csak hatással, a teljesen közönyösre, a kiégettekre, az alsóbbrendű ösztönök foglyaira. Tehát: a nyugati típusú emberekre. Ezért nem tudnak azonosulni azzal az erővel, amit a fegyverek jelentenek és ezért szenvednek kiváló fegyvereik ellenére szégyenletes vereségeket. A fegyvereik többsége abból az időből való, amikor még a fehérek nem irtották ki az európai árják többségét, akikre jellemző volt a fegyverek szeretete. A tervek és a technológiák fennmaradtak, de a szellemiség elveszett.

De a természeti népek között a férfi még férfi, és ha fegyverrel kerül kapcsolatba, azonnal kialakul a szellemi kapcsolat, és az együttműködés. A harcos szellemiségű ember és a harcra készült fegyver tökéletes egységet alkot. Ez nem az anyag feletti uralomról szól - mint a fehéreknél -, hanem egy bensőséges kapcsolat, egy majdnem szerelem. Olyan, ami nem ismeri a felesleges áldozat fogalmát, mert mindenre képes, minden áldozatra. És kiáll mindenki ellen. Mint az árja mesékben a lovag egy szál karddal a sárkány ellen. Ahol a lovag és a kard tökéletes szellemi egységet képezve olyan belső világgal rendelkezett, melybe már nem fért bele a félelem.

Líbia vezetője most megnyitja a népe előtt a fegyverraktárakat. Tudja miért teszi, ismeri a titkot. Tízezrek, százezrek jutnak fegyverhez, és ha ennek a sokaságnak csak egy kis része képes szellemi egységet alkotni a kapott fegyverével, akkor a fegyverek szellemét nem ismerő nyugatiaknak egy újabb, és már ki sem heverhető vereséggel kell számolniuk. Mindenhol a fegyveres ember célkeresztjében lesz, más néven a halál várja. És várja, mert egy ősi rítus szenvedő alanya lesz, míg az igazi fegyveres ugyanennek a rítusnak a hősévé válik. Saját és a fegyvere akaratából.

Kassai Ferenc