Úgy hiszem, minden nemzeti érzelmű honfitársam nevében kijelenthetem: ezekben a napokban mindannyian egyiptomiak vagyunk! Egyiptom nagyszerű népe a mai napon kétségkívül megnyert egy csatát; a háború azonban még nem ért véget. 

A legsúlyosabb veszély most az, hogy Omár Szulejmán kezébe csúszik át a hatalom, aki teljes mértékben az izraeliek és az amerikaiak kiszolgálója. Ez az ember – aki hosszú éveken keresztül irányította az egyiptomi titkosszolgálatokat, és szoros kapcsolatokat épített ki a cionistákkal – valójában veszedelmesebb, mint maga Hoszni Mubarak, s bármiféle gazemberségre kész hatalmának megőrzése érdekében. A forradalmároknak semmiféleképpen sem lenne szabad kiegyezniük vele, mert ha megteszik, minden áldozat és erőfeszítés hiábavalónak bizonyul majd. 

Akármilyen kormány is alakuljon az elkövetkező időszakban, az egyik legfontosabb teendője (remélhetően) az lesz, hogy lefoglalja Hoszni Mubarak és családja minden vagyonát, a bukott diktátort magát pedig letartóztatja. Egyes becslések szerint Mubarak és legszűkebb hozzátartozói nem kevesebb mint 70 milliárd dollárt loptak el az egyiptomi néptől az elmúlt harminc esztendő alatt. A pénz jelentős része külföldi számlákon rejtőzik, illetve ingatlanokba van befektetve szerte a világban, de meg kell találni a módját, hogy minél nagyobb összegeket lehessen visszaszerezni az egyiptomi nép számára. 

Ami pedig a legfontosabb: a forradalom csak akkor fog győzelmet aratni, ha teljes mértékben sikerült megszabadulni az izraeli-amerikai befolyástól, vagyis nem a cionisták döntik el, ki lesz Egyiptom új elnöke, milyen összetételű lesz az új kormány, és az milyen politikai irányvonalat követ majd. A forradalom csakis akkor fog diadalmaskodni, ha beszüntetik a megalázó amerikai katonai és gazdasági „segély” folyósítását, melyért cserében Egyiptom vezetői végrehajtották a cionisták minden parancsát.

Bármiféle „átmeneti” kormány alakuljon is, két lépést azonnal meg kell tennie: meg kell nyitnia a Gázai övezetbe vezető határátkelőt, lehetővé téve a segélyek eljuttatását az éhező palesztinok számára, valamint fel kell mondania az Izraellel kötött, a palesztin-arab ellenállást ellehetetlenítő, kizárólag a cionisták érdekeit szolgáló 1979-es egyiptomi-izraeli egyezményt. Ami ha nem történik meg, akkor a forradalom nem érte el kitűzött célját. 

Elképzelhető, hogy az egyiptomi forradalom más arab országokban is tettekre sarkallja a tömegeket, azonban Európában vagy a világ más tájain sajnos aligha talál követőkre. Ami Európát, és benne Magyarországot illeti, két fő oka is van annak, amiért nem reménykedhetünk egy győztes forradalomban: az egyik, hogy kevés a fiatal, aki a barikádokra vonulna, a másik pedig, hogy hiányzik, vagy legalábbis roppant gyenge az eszmei – esetleg vallási – hajtóerő. (Amit az arab világban az iszlám jelent, noha jelen van természetesen a nacionalizmus is.) 

Perge Ottó

Kedves Perge Ottó!

A Mubarak lemondása, az egyiptomi nép sikere fölött érzett felhőtlen örömét minden nemzeti érzelmű honfitársa nevében nyilvánította ki.
Helytelenül tette!

Szerintem tévedett: figyelmen kívül hagyta az aggodalmainkat, noha emlékezetem szerint a kuruc.info hírportálon valaki - talán éppen Ön? - már megfogalmazta ezeket.

Mert mi van, ha az egyiptomi nép megnyeri a háborút is, Izrael pedig ezáltal két tűz közé kerül, és helyzete, akár puszta léte is kérdésessé, sőt, tarthatatlanná válik? Hová is képzelte Herzl Tivadar az európai Júdeát?

Ahogy Ön kristálytisztán látja: Európában, és benne Csonka-Magyarországon győztes forradalomnak esélye sincs. Itt bármi megtörténhet, itt létezhet már honlap Judapest címmel, és a nemzettestvéreink számára létrehozott kettős állampolgárság intézményének is vannak diszfunkcionális hatásai. Maglód határában gyakorta látom a teljesen előkészített, közművesített lakópark területét, amely már csak az építőkre és a beköltözőkre vár, sajátos módon évek óta!

Magam, mint a klasszikus (tehát nem a mai neoliberális) szabadságeszmények iránt elkötelezett, nemzeti érzelmű ember, tehát aggódom. Értékeim szerint persze tudom, hogy Egyiptom népének éppúgy joga van az önrendelkezéshez, a szabadsághoz, mint bármely más nemzetnek (lenne, lehetne). Nemzeti érzelmeim viszont berzenkednek az ellen, hogy maradék hazámból előbb menekülttábor, később terrorkülönítmények harci terepe, s végül egy olyan ország legyen, amelyben majd a turizmus bevételeit növelendő, fallal körülvett rezervátumban mutogatnak egy különös népet, amelynek érdekes, ismeretlen eredetű nyelvét, a "mádzsárt" néhányan még beszélik.

Nem, kedves Perge Ottó, ezen az áron én nem lelkesedem az egyiptomi forradalom végleges győzelméért.

Őszinte tisztelettel,

(név és cím a szerkesztőségben)