Beküldte: 0308 Kategória: Betiltott irodalom|Cikk, beszéd, jegyzet|I. világháború|II. világháború|Kommunizmus, bolsevizmus|Nemzetiszocializmus|Általános zsidókérdés

(SA des Führers.)

A Magyar-Német Társaság 1942. október 29-i ülésén tartott előadás.

Mélyen tisztelt Kegyelmes Uraim, Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy mindenekelőtt a Magyar-Német Társaság elnökének mondjak szívből jövő és mélyen átérzett köszönetet azokért a szavakért, amelyeket éppen most hozzám intézett. Magam, miután most már közel másfél éve lehetek itt Budapesten a Német Birodalom követe, életem mind nagyobb szerencséjének érzem a Führertől rám bízott feladatot: a nagy német birodalom és bátor, velünk szövetséges magyar nemzet közötti kapcsolatok ápolását. Ehhez hozzá szeretném fűzni köszönetem és örömöm kifejezését, hogy ma, itt először, a Magyar-Német Társaságban beszélhetek, amely abban a megtiszteltetésben részesített, hogy tiszteleti tagjává választott. Ezért szívből hálás vagyok és szeretném köszönetemet kifejezésre juttatni azzal, hogy beszámolok egy szervezetről, a rohamosztagról, amelyet a Führer teremtett, nem valamelyik ország rovására, hanem egyedül és kizárólag a maga segítségére, hogy Németországot azzá tehesse, ami az ma, és ezáltal egyidejűleg e rohamosztagnak célt állított, hogy az javára legyen az eljövendő új Európának is.

Ezzel tárgyamra térek:

Az utolsó német császár, II. Vilmos, midőn az első világháború kitört, a következő szavakat mondotta: „Nem ismerek többé pártokat, már csak németeket ismerek”. E szó akkor az egész német nép lelkéből fakadt és azért meg is szívlelték. A pártok, felekezetek és osztályok örök viszálykodása Németországban elnémult. Az egész német nép a tűzvonalba sorakozott, hogy megharcolja a háborút és megvédje a hazát akkori szövetségesei oldalán. De azok, akik a marxista pártokat vezették és azokra hatással voltak, nemkülönben azok, akik a polgári-demokrata-liberális pártokat képviselték, köztük mindenek előtt a zsidóság, nem hallgattak a császárnak ezekre a szavaira, hanem arra használták a háború hosszú idejét, hogy a német népet ismét egyenetlenségbe sodorják és meghasonlást támasszanak. Ennek az eredménye volt azután Németország összeomlása az 1918-as úgynevezett novemberi forradalomban.

A szerencsétlen 1918. esztendő novemberének 10-ik napján a pomerániai Pasewalk kis segédkórházát felkereste az illetékes lelkész és könnybefúló hangon és egész testében remegve szólt arról, mi történt e napokban Németországgal. A császárság megbukott, kikiáltották a köztársaságot. Ebben a köztársaságban bolsevista mintára katona- és munkástanácsok törekedtek a hatalom átvételére. E kórházban feküdt valaki, csukott szemekkel. Nem tudta szemeit kinyitni, gázgránáttól időlegesen megvakítva szállították oda azokban a napokban: Hitler Adolf őrvezető volt ő. Hallotta e szavakat. Szégyen és düh volt szívében, de értelme dolgozott. És ha Önök azt a fejezetet olvassák, melyet ezekről a pillanatokról írt könyvében, a „Harcom”-ban, akkor az utolsó sor gyanánt a következő mondást találják: „Elhatároztam, hogy politikus leszek”. E mondás, ez elhatározás lett az új Németország alapköve. Kellett jönnie valakinek, akit senki sem ismert, aki nem tartozott soha egy párthoz sem és nem lépett volt valamiképp előtérbe. Kellett lennie valakinek, akiről senki sem mondhatta, hogy valamilyen hatása lehetett, midőn a háború 1914-ben kitört. Kellett lennie valakinek, akiről senki se mondhatta azt sem, hogy valamilyen hatása lehetett volna, amikor kitört az 1918-i forradalom. Egy rovásnélküli férfiúnak kellett lennie. Ez volt Hitler Adolf! Őt nem ismerte senki a német közvéleményben. Egy eszmével jött, amely új volt. És újnak kellett jönnie, valami régiséggel nem lehetett a világtörténelem kerekeit helyrelendíteni. Ő új eszmével jött. Hirdette a nacionális szocializmust, a szociális nacionalizmust. Addig azt mondták, a szocializmus nemzetközi, minden népek közt az elnyomottakra, a proletáriusra épül. A Führer valami mást mondott: szocializmus és nacionalizmus egy nép legnemesebb fogalmai, már eleve átélve a tűzvonal bajtársiasságában; fanatikus nacionalizmus párosulva a tűzvonal bajtársiasságából keletkezett szocializmussal. Ez a nemzetiszocializmus. Ez volt az új eszme.

A Führer, mihelyt egészsége valamennyire helyreállott, Münchenbe ment és politikai tevékenységbe kezdett. Hat rokonérzelmű férfiúval együtt megkezdte új mozgalmának életre hívását, lendületbe hozását. Szónoki tehetsége hatalmával, szervezői talentumával és kimagasló propagandista képességeivel rövid idő alatt elérte, hogy a tömegek érdeklődjenek az új eszme iránt, úgyhogy már 1919 őszén naggyűléseket rendezhettek Münchenben 3-4000 résztvevővel. Azután jött 1920. február 24. E napon hirdette ki nagytömegű ülés előtt a nemzetiszocialista programot. Ettől kezdve pártja roppant mértékben duzzadt. Mit tettek ellenfelei? Először nem vettek tudomást erről az új mozgalomról. Elhallgatták. Sem újság, sem hetilap nem írt róla, sem a rádió nem említette. Azt hitték, ily módon elnyomhatják és ezáltal tönkretehetik a mozgalmat. De nem sikerült nekik. A Führer képességei és fiatal híveinek fanatizmusa az agyonhallgatásnak ezt az időszakát győzelmesen kiállta. A gyűlések mind nagyobbak lettek, az új eszméről a városban és országszerte mind többen beszéltek.

És ekkor tették meg az ellenfelek a második lépést. Rágalmazással és hazugságokkal halmozták el a Führert és mozgalmát. De az emberek mégis elmentek a gyűlésekre és átláttak a hazugságokon. Látták, hogy Hitler nem zsidóbérenc, hogy nincs megvásárolva a nagytőke által, hanem becsületes ember, aki semmiképp sem felelős azért, ami a nemzetet érte. Így a mozgalom hónapról-hónapra nagyobbra nőtt. Már 1920 nyárutóján megkezdődtek 6-7000 résztvevővel a Krone-cirkuszban tartott naggyűlések, amelyeket túlzsúfoltság miatt az ülés kezdete előtt már ¼ órával mindig le kellett zárni. Ekkor az ellenfelek terrorhoz folyamodtak, mint mindig, ha a szellemmel szemben tehetetlennek érezték magukat. Felizgatták és fellázították Münchenben és más városokban a munkástömegeket. A Führer megtette az ellenlépést: 1921 tavaszán pártján belül egy férfiszervezetet alapított és azt először „a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, Torna- és Sportosztályának” nevezte. Én magam abban a, megtiszteltetésben részesültem, hogy az 1921. évben Münchenben átmenetileg a Torna – és Sportosztályt vezethettem. 1931 nyárutóján és őszén a Krone-cirkuszban tartott nagygyűlések alkalmával magam voltam a Teremőrség vezetője. Ebből az osztályból keletkezett a rohamosztag. A Führer ennek nemcsak azt a megbízást adta, hogy a naggyűléseket védje és az ellenfeleket eltávolítsa, ha azok a teremben zavart és nyugtalanságot támasztottak, hanem eleitől kezdve egy egészen világos eszmei célt is tűzött eléje. Szeretném felolvasni Önöknek, mit írt erről a Führer könyvében, a „Harcom”-ban: „A rohamosztagnak különösképpen ifjú párttagjainkat kell egyesítenie és mint egy acél-szervezetnek erejét faltörő kos gyanánt az egész mozgalom rendelkezésére bocsátania. Ez van hivatva, hogy hordozója legyen egy szabad népben a véderő gondolatainak. Ez kell, hogy nevelje mindenek előtt híveink szívében a tettre való, korlátot nem ismerő akaratot, ennek kell belekovácsolnia, beleégetnie a szívekbe, hogy nem a történelem teremti a férfiakat, hanem férfiak a történelmet.”

Ez volt a jelszó, melyet a csapat útravalóul kapott. 1921. november 4-én gyűlésre készültek, nem oly nagyarányúra, mint a többiek voltak. Münchenben a Hofbräuhausban tartották. A Führer, miután a Krone-cirkuszban hétről-hétre egyszer, néha kétszer is beszélt, kisebb gyűléseken egyes városrészekben akart hatást kifejteni. Némileg szerencsétlen nap volt annyiban, hogy pártunk ügyvezető-hivatala épp költözködött. A régi helyen a telefont már leszerelték, az új helyen pedig még nem volt felszerelve. Így a pártvezetőséghez a fenyegető hírek csak későn jutottak el és már nem lehetett a terem védelmére további századokat odavonni. Midőn a Führer este a gyűlésterem előhelyiségébe lépett, mindjárt hallotta, hogy odabenn zúgás és tombolás van. A teremben körülbelül 2000 ember gyűlt össze. Köztük 700-800 marxista munkás az ottani gyárakból, akik semmi kétséget sem hagytak afelől, hogy azért jöttek, hogy ez alkalommal végleg megakadályozzák a Führert a beszédben és szétszórják gyűlését. A Führer a belső teremhez vezető ajtókat bezáratta. Előtte állt egy 48 főnyi kis csapat arra hivatva, hogy este a terem védelmét ellássák. A Führer felhívta figyelmüket a helyzetre: „Ma törésre és szakadásra kerül sor. Minden egyestől legteljesebb odaadást követelek mindhalálig. Ha a gyűlés nem folyik le nyugodtan és ti a rendzavarókat nem tudjátok kidobni, a mozgalom olyan vereséget szenved, amelyet hosszú ideig nem fog kiheverni. Mindenkiről személyesen fogom letépni a karszalagot, aki e pillanatokban gyáván viselkedik.” – A rendezők már akkor azokat a karszalagokat viselték, amelyeket mi még ma is hordunk.

A Führer beszélni kezdett és másfél óráig beszélt. Ekkor vették csak észre a boncok, hogyan kerültek saját munkásaik beszédje varázsa alá. Füttyök hangzottak el, a szabadság szót kezdték kiabálni. A teremben csata keletkezett, amilyent a párt ugyan még azután is sokszor átélt, de ritkán oly, kedvezőtlen arányban – 700 vagy 800-an 48 ellen. Húsz perc múlva egy rendzavaró sem volt a teremben, és Esser Hermann, aki a gyűlést vezette, kijelenthette: „A gyűlést folytatjuk, a szó a Führert illeti meg”.

A gyűlés végeztével azután a Führer rendezőcsapatának minden sebesültjével beszélt, kifejezte háláját és elismerését és úgy döntött; mától kezdve a rendezőcsapat neve rohamosztag (Sturmabteilung). Rövidítve: SA.

Így jött létre az SA neve. Az SA a párt nagy férfiszervezete, amely katonai alapon épült fel; mégsem militarista, hanem egy politikai csapat. Ezután az SA szervezetét építették fel. Az élén állott a legfelső SA-vezetőség, miként minden nagyobb szervezet élén egy legfelső vezetőség áll. Az SA-t századokra (Hundertschaften) osztották. A század volt az az egység, amelybe a városnegyedekben és a falvakban az SA férfiait tömörítették. Öltözetük csukaszürke zubbony, csukaszürke sísapka és karszalag volt. A Führer adta nekik a nemzetiszocialista rohamzászlót: vörös alapon, amely számunkra a szociális akarást jelenti, fehér mező, amely népünk nemzeti tisztaságát és becsületét dokumentálja, beleiktatva a fekete horogkereszt; a fajilag öntudatos német ember harci jelvénye. Ez volt az a zászló, amelyet hordtunk, ezek azok a férfiak, akik a zászlóra felesküdtek.

De hadd beszéljenek a számok is: 1922 nyárutója volt, midőn Münchenben a Königsplatzon a hazafias szervezetek felvonulást rendeztek. Velük együtt elsőízben a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, élén az SA 8 századával. Néhány hónappal később, a koburgi napon, melynek 20 éves fordulóját épp most; néhány nappal ezelőtt ülték meg Németországban; a Führer minden marxista fenyegetés és terror ellenére bevonult Koburg városába és 2000 SA-férfival két nap alatt kényszerítette a vörös csőcseléket, hogy kiürítse az utcákat és átengedje – a nemzeti és valóban szociális gondolatnak. Egy évvel később, 1923-ban Nürnbergben tartották az összes nemzeti szervezetek nagy napját. Velük vonult fel az SA is. Akkor már 6000 főnyi erővel. És ezután következett 1923. november 9-ike, a Führer felvonulása a Feldherrenhallehoz, amely felvonulás 16 halottat szakított ki sorainkból.

Ezzel úgy látszott, hogy az SA fejlődése kifelé befejeződött és valójában mégsem szakadt meg. A Führer börtönbe került, és vele együtt legtöbb vezető embere, vagy pedig külföldre mentek. A pártot betiltották. Midőn azonban 1925-ben a Führer visszatért, azonnal kitűnt, hogy a mozgalom a párt tilalom dacára sem halt meg. Mindenütt voltak hívei, összetartva és vágyakozva várva a napot: „A Führer egy: napon ismét hívni fog bennünket”. Az SA-t is újjá szervezték. Új egyenruhát kapott, a barna inget. Miért választotta a Führer a barna inget? Alapvető különbségtevést akart ezzel az összes szervezetek között, amelyek mint úgynevezett véderő-szervezete csukaszürkét hordtak, és saját politikai szervezete között. A barna ing azonban nevelő eszköz is volt az egyes SA-férfiú számúra. Mindenki látta az egyenruhában. Ott, ahol lakott, mindenki tudta, hogy ő SA-férfiú. Tudta az egész utca, az egész városrész, az egész falu. Nem rejtőzködhetett el és nem hihette azt, hogy neki nem kell színt vallania. Színt kellett vallania és ezt már pusztán az által megtette, hogy az SA barna tiszteleti ruháját hordta.

A szervezet megnövekedett. Az SA élére 1923. november 9-töl a Pour-le-Mérite-tulajdonos Göring Hermann, az előbbi háború Richthofen-rajának utolsó parancsnoka lépett. Ekkor az SA legfelső vezetősége további kiépítést nyert. Észak-, Dél-, Kelet- és Nyugat-, valamint Középső Németországba a legfőbb SA-vezetőnek helyetteseket állítottak. Németország rájuk bízott ötödében ők voltak egyedül felelősek az ottani SA kiépítéséiért, latba vetéséért és vezetéséért. Az SA-t kerületenként az úgynevezett kerületi rohamosztagokban (Gausturm) foglaltak össze. Abban az időben az az öröm jutott osztályrészemül, hogy magam a Württemberg-Hohenzollern kerületi rohamosztagot vezethettem. Minden kerületi rohamosztag zászlóaljakra (Standarte) volt felosztva. Nekem a württembergi kerületben eleinte három, később öt zászlóaljam volt. A zászlóalj most már többé nem századokra (Hundertschaft) oszlott, mint régebben. A század fogalmát elejtették, mert azt Németországban a rendőrség is alkalmazta. Neve SA-rohamcsapat (SA-Sturm) lett és kb. egy századhoz hasonló erőt lépviselt. Az SA-rohamcsapat megint rajokra (Trupp) tagolódott, a raj SA-őrsökre (SA-Schar). Ha pld. egy kisvárosban 60 SA-férfiú gyűlt össze, az egy rajt jelentett. A raj a környékbeli falvakban kint lévő őrsökkel együtt rohamcsapatot alkotott. Ha egy nagy varosban rohamcsapatot állítottak fel, a falvakban rajokat alapítottak, amelyek egy nagyobb területen ismét rohamcsapatot tettek ki. És így haladt előre mind nagyobb és szélesebb területen az SA szervezkedése. A feladat mindig ugyanaz maradt, mint előbb volt: a mozgalom védelméül és propagandacsoportjául szolgálni. Ennek a szervezetnek kiképzése politikailag és testileg mindenekelőtt a sport útján történt. Akkoriban a helyi csoportokban az esti megbeszélések intézményét rendszeresítettük. Minden helyi csoportban a párttagok hetenkint egyszer összegyűltek és megbeszélést folytattak a programról vagy valamely időszerű problémáról. Legtöbben még egy kívülállót is hoztak magukkal, aki a mozgalom iránt érdeklődött, vagy még hitetlen volt. Gyakran egy kommunistát, egy szociáldemokratát, egy centrumpártit, vagy német-nemzetit. Ez ott békében elbeszélgethetett velünk. E mellett az SA-férfiak is tanultak és képezték magukat. Rendkívüli politikai iskolázottságot, amely még mélyebbre hatott, értünk el a politikai latba vetéssel. Mert az – SA-férfiút mindig oda küldték, ahol másképp az eszme továbbterjesztése nem volt lehetséges. Ő szóba elegyedett az utcán mindenféle árnyalatú ellenfelével és így az üzemben, a vendéglőbon egyiket a másik után nyerte még a mozgalomnak. Azért növekedett a mozgalom és növekedett az SA. Az 1925-26. években a Führernek nem engedték meg. hogy nyilvánosan beszéljen. Csak Württembergben és Thüringiában tehette meg. Ekkor Heilbronba ment. A tömeg tombolt. Mégis sikerült a Führert háborítatlanul a terembe juttatni. Egy SA-férfiút azonban, akit a tömeg Hitlernek tartott, a Neckarba dobtak. Más alkalommal egy kis ipari városban kellett ülést tartani. Négy SA-rohamcsapatot vontunk össze. Az ottani ipari munkásságból egy óriási, rendkívül felizgatott néptömeg a mi SA-nkat egy helyiségbe szorította és két napon át ostromolta. Lövöldözés, kőzáporok, sebesültek és halottak volt az eredmény.

Így harcolt akkor az SA az utcán. És így haladt előre a nép felvilágosítása évről-évre. És évről évre mind világosabb lett, hogy megjött az új népmozgalom, erős a vezérben, erős a szellemében, erős a szervezetében, amelyet a Führer teremtett. Abban az időben vált ki az SA-ból az SS (azaz Schutzstaffel). Hogy ismét néhány számot említsek: 1926-ban volt Weimarban az első birodalmi pártnap. A párt és vele együtt az SA 20.000 főnyi férfiúval vonult fel. Egy évre rá Nürnberbgen, a második birodalmi pártnapon 35.000 SA-férfiú volt jelen. 1929-ben Nürnbergben 100.000 férfi. 1931-ben Braunschweigben 180.000 férfiú menetelt a Führer előtt. E nagy felvonulások mindegyike alkalmával a Führer zászlókat adományozott az ő SA-jának. Ez a tábori jelvény, melyet a szervezeten belül az ugyanazon nevű egység (Standarte) hordoz. A zászlóalj hordozza a tábori jelvényt (melynek neve „Standarte”), a rohamcsapat a rohamzászlót. Braunschweigben mondta a Führer jövőbe látó szavait: „ezek az utolsó tábori jelvények, amelyeket az én SA-mnak a hatalom kézbevétele előtt átadok”.

Úgy is lett!

Hogy Önöknek fogalmat adjak egy akkori SA-férfiú küzdelmeiről, szeretném elbeszélni egy berlini SA-férfiú napjának lefolyását az 1930 és 1933 közötti időkből. Az SA-férfiú, ha reggel felkelt, talán már testvérével megkezdte a vitát, aki vele egy kamrában aludt és kommunista volt. Az a legnagyobb szemrehányásokat tette neki és megkérdezte, hogy mikor hagyja már végre ott a munkásság árulóját, Hitler Adolfot. az SA-férfiú így választolt neki: „Tévedsz. Ő nem árulója a munkásoknak. Mit tudsz te egyáltalában róla. Nem olvasol semmit sem tőle, nem hallgatod őt. Tudod-e, hogy ó maga is egyszer mint munkás Bécsben ott állt az építési állványon? Hogy négy és fél éven keresztül egyszerű katonaként ott volt legelöl a tűzvonalban? Hogy semmi vagyona nincs, munkanélküli is volt?” Ezt a másik nem tudta, de szidalmazni tudta. És ez az SA-férfiú azzal kezdte napját, hogy testvére lelkéért küszködött, hogy megnyerje őt Hitler Adolfnak. Azután lementek a keskeny lépesőn, a szülők lakásába értek. Azok szegénységbe süllyedt emberek voltak. Amit az atya mint kézműves szerezhetett, a pénzhigítás elvette tőlük. Az atya így. szólt hozzá: „Szeretném, ha te ebből a pártból és az SA-ból kilépnél”. A fiú rekedt hangon kérdezte: „Miért?” – „Megmondom neked”,- válaszolta az atya: „mert mindnyájan munkanélküliek lesznek, akik Hitlernél vannak; mindazokat ki fogják dobni. És akkor nem lesz mit enned és végül a zsebünket fogod terhelni”. Ez volt a legkeserűbb, amit egy 18 éves SA-férfinak. mondhattak. Ő azonban így válaszolt: „Nem fogom a zsebeteket terhelni, de nem is fogok az SA-ból kilépni. De azt én is hiszem, hogy egy napon munkanélküli leszek. Az 1925. évben 2 millió munkanélküli volt nálunk. 1926-ban 3 millió, 1927-ben 4 millió, 1928-ban 5 millió. Ma 7 millió munkanélküli van és ez így fog továbbmenni évről-évre. Munkanélküli leszek úgy is. És sohasem fog ez a nyomorúság megszűnni. Csak ha egy ember hatalomhoz jut, Hitler Adolf. Ettől a naptól kezdve nem fog többé növekedni a munkanélküliek száma, hanem csökkenni fog!” De az anyjának is kérése volt hozzá: „Arra szeretnélek kérni, hogy lépj ki az SA-ból. Aggódom érted.” „Ugyan miért aggódsz értem?” Hallottam éjjel, – már nem is tudok aludni hogy nyomodban voltak, kővel hajigáltak és utánad lőttek és te csak nehezen tudtad a házat elérni és az ajtót magad mögött bezárni. Gondold meg, tönkre megyek az érted való aggodalomban.” Ekkor az ifjú így válaszolt: „Anyám, ez kemény próba neked. De lásd, künn a világháborúban 2 milliónyian estek el Németországért. Ha ma senki sem akarná többé életét latba vetni, mindez hiába volna.” És az anya megértette ezt.

Ezután az SA-férfi kiment az utcára. Ott kiabálták a rikkancsok, ami lapjaikban állt: rágalmakat a Führerről, a mozgalomról, az SA-ról. Az SA tegnap ártatlan munkásokra támadt, leütötték és lemészárolták őket. Így érkezett be üzemébe, kartársaihoz. Azok azzal a kiáltással fogadták: „Itt jön a tegnapi munkásgyilkos!” Védenie kellett magát, megmondva, hogy „ahhoz igen jók vagyunk, hogy munkásokat megtámadjunk. Nem mi, de a ti vörös frontotok támadt ránk!” Ez volt abban az időben az SA-férfi politikai küzdelme. Az egyik napon azután sztrájkot kezdtek miatta és a gyárból elbocsátottak. Most már nem vitatkozhatott többet az esztergapad mellett társaival, hanem a munkahivatalban a lebélyegző helyen tette azt, ahol mindazok állottak, kiknek nem volt munkájuk és azt igazoltatniok kellett: „Itt voltam és igazoltam, hogy munka nélkül vagyok”. Ekkor a politizáláshoz még több idejük volt, mint egyébként. Éltek is vele alaposan. Itt is, ott is lehetett hallani: valaminek jönnie kell, egy új forradalomnak kell jönnie, Sztalin és Lenin forradalmának. Nem kell segíteniök rajtunk. Le a polgárság bandájával! És közöttük állt valaki, aki egészen pontosan így szólt: „Itt nem Sztalin segít, itt csak Hitler Adolf segít!” Akkor csodálkozva nézték, nem tudták, hogy került ide és leütötték. Így ezen a héten mar nem vehette fel a munkanélküli segélyt. De a következő héten már megint ott volt, és ha arra került a sor, épp oly félelemnélkül mondta, mint először: „Itt csak Hitler Adolf segít!” Lassanként azután hozzászoktak, hogy ezt mondta. Sőt többen is jöttek, akik ugyanazt mondták, mint ő. Így hatott ő a bélyegző helyen is. Este ott állt Berlin valamelyik negyedében valamelyik gyűlésen mint teremvédő és védte öklével a gyűlés résztvevőit és hallgatta pártunk szónokait és azt, amit a kommunista mondott, amit az a vörös szakszervezetről mondott, és mindezzel fejlődött politikai iskolázottsága és képessége mások meggyőzésére. Azután a szónokot bajtársaival együtt az állomásra kísérte és nagyon boldog volt, ha az ismét beült a helyiérdekű vonatba és sértetlenül elutazott. De azután igyekeznie kellett, hogyan jusson ismét egyedül haza a forrongó vörösökön át.

Ez volt egy Berlini SA-férfiú napjának lefolyása a hatalom átvétele előtti időből. 400 halottba került a harc! Köztük Horst Wessel, berlini rohamcsapat vezető, ki megalkotta nemzeti dalunkat: „A zászló fenn, a soraink szilárdak, vonul az SA…” Öt lakásán támadták meg. Egy kommunista kitartott fickó, Höler Ali 1930 januárjában szájon lőtte. Tíz napig kellett szenvednie, míg meghalt a berlini SA hőse.

1933 január 30-án, a hatalom átvételének napján ez a berlini SA ott vonult a Brandenburgi Kapu alatt. Győzelmi ünnepe volt ennek a férfiszervezetnek, amely semmi mást nem akart és nem akar ma sem, mint szolgálni Németországot.

A Führer most már hatalmon volt. Ő lett a Német Birodalom vezére, a német haderő vezére, a nemzetiszocialista párt vezére és külön az SA vezére is. Az SA büszke arra, hogy a Führer maga az SA legfelsőbb vezérének nevezi magát. Helyetteseként mint rendelkezéseinek végrehajtója az SA vezérkari főnöke, Lutze Viktor tevékenykedik. Alája tartozik az SA-n belül a legnagyobb egység, az SA-csoport. A hatalom átvétele után Németországban 18 SA-csoportunk volt. Nekem magamnak az a megtiszteltetés és öröm jutott osztályrészemül, hogy egész mostanáig a Berlin-Brandenburg SA-csoportot vezethettem. Más területeknek visszatérése után, amelyek egykor németek voltak és visszatörekedtek Németországba, 22 SA-csoport keletkezett. Most, hogy ebben a háborúban EIzász-Lotharingia és a keleti tartományok visszatértek, 29 csoport van. Az SAcsoport (SA-Gruppe) után mint legközelebbi magasabb egység az SA-brigád (St1-Brigade) következik. A brigád több. SA-zászlóaljból (SA-Standarte) áll: A zászlóaljat 3 vagy 4 rohamkülönítmény (SA-Sturmbann) alkotja, az SA-rohamkülönítményt több SA-rohamcsapat (SA-Sturm), az SA-rohamcsapatot 3 vagy 4 SA-raj (SA-grupp), a rajt több SA-őrs (SA-Schar). Számszerűleg nézve, a helyzet körülbelül a következőképp ábrázolható: Az én csoportom körülbelül 80.000 férfiből állt, az egyes brigádok 15-20.000 férfiúból, a zászlóaljak 3-5000 férfiúból, a rohamkülönítmények 600-800 férfiúból, a rohamcsapatok 120-180 férfiúból.

A feladatok, amelyelvet egykor a Führer az SA-nak adott, továbbra is fennállanak. Hogy, az SA-férfiút és az egész SA-t erre a feladatra előkészítsék és megoldására képessé tegyék, a testi neveléshez intenzív politikai iskolázás járul, úgyszintén továbbra is politikai latbavetés, de többé nem az ököllel, hanem lélekkel és politikai tudással. Mert hiszen mindig úgy állott a dolog nálunk: mi nem akarjuk egy német testvérünket sem ököllel sújtani. Csak, ha a másik öklöt emelt ránk, vágtunk vissza. Mi akkor is az ököllel a másik öklét akartuk kinyitni, kezét megragadni és őt mint bajtársat sorainkba felvenni. Az SA-férfi testi kiképzése kemény SA-hadisport útján történik.

Az egész vezérséget pedig különösen hatékony kiképzésben részesítik az SA-vezériskolákban. A hatalomátvétel után az SA-nak az egész nemzettel szemben feladatot kellett vállalnia. Egy olyan népet kellett honvédelmi akarásra, honvédelmi képességre és egy mindent átfogó honvédelmi közösségre szellemileg és lelkileg ránevelnie, amely 20 éven át liberális-zsidó és pacifista szellemben nevelkedett és amelynek ifjúsása már nagy részben mindezen tévtanok áldozatául esett. Ezzel az SA ebben a szolgálatában többé már nem maradhatott egyedül. A Führer megteremtette az SA-véderőjelvényt. Ezt a jelvényt Németországban minden feddhetetlen, politikailag kifogástalan férfiú megszerezheti. Egy SA-rohamcsapatnál kell hosszabb ideig tartó kiképzés útján különleges politikai és testi képességeket szereznie és honvédelmi rátermettségéből és egyúttal politikai tudásából vizsgát tennie. Ezután megkapja az SA-véderö jelvényt, amelyet a rendőrség bejegyez és amelynek birtoka el véderőnek megmondja, hogy ez a férfiú egészen különös mértékben készséges katona, fegyverforgató és politikailag megbízható. Annak, aki a véderőjelvényt megszerezte, a sok gyakorlat egy részét minden évben ismételnie kell. Valamelyik SA-rohamcsapatnál újból és újból be kell bizonyítania, hogy a megszerzett ismereteket és tulajdonságokat megőrizte. Csak akkor tarthatja meg a jelvényt. 1939. januárjában, röviddel a mostani háború kitörése előtt, a Führer még tovább ment ezen az úton:

Megbízást adott az SA-nak, hogy az SA-rohamcsapatoknál SA-véderőalakulatokat (SA-Wehrmannschaften) állítson fel. Minden férfi, aki a német hadseregben szolgált, egy ilyen SA-véderőalakulatba sorolandó. A rohamcsapatvezető felelős azért, hogy ezen férfiakban ne támadjon helytelen érzület, hogy a latba vetés akarása eleven maradjon, hogy lehetőleg magas életkorig megőrizzék lendületüket. Ez a hadsereg támogatását jelenti oly átfogó mértékben, ahogy az népnél valóban csak ritkán volt meg. Az SA-nak kell törődnie mindazok hadseregenkívüli katonai nevelésével, akik a fegyverfogásra tekintetbe jönnek akár csak mint leendő katonák, akár mint elbocsátottak.

Jött a mostani háború. Az SA-ból vezérek és férfiak tömege került a tűzvonalba. Az SA-vezérek 90%-a ma is az ellenséggel küzd. Az SA-férfiak e többmilliós férfiszervezetének 70%-a ma szintén a csukaszürke ruhát viseli. Kimeríthetetlen tartalékforrást alkotnak, amelyből a tűzvonal tisztjei és altisztjei nevelődnek. Az SA áldozatkészségét ismét teljes egészében bebizonyította. Nem óhajtok és nem közölhetek számokat, egyet azonban nem akarok elhallgatni: az SA-főcsoportvezetők és csoportvezetők köréből eddig 17-en estek el az ellenség előtt. Nagyon nagy szám ez a legfelsőbb SA-vezetőknél, akik már mindannyian a 40-50 közötti életkorban állottak. De az SA-férfiak is halált megvető .bátorsággal harcolnak künn a tűzvonalban. Száztizenöt SA-férfiú hordja büszkén a vaskereszt lovagkeresztjét. E tűzharcosok mellett, állnak azok az SA-férfiak, akik otthon maradtak. Ezek idősebb férfiak. Vagy pedig olyanok, akiket a fegyverkezési ipar és más hadászatilag fontos üzem nem nélkülözhetett. Rájuk Németországban kemény munka vár, ők. azok, akik légitámadáskor gondoskodnak arról, hogy az erkölcsi ellenálló erő ne gyengüljön. Ők azok, akik vasárnapokon és ünnepnapokon a férfiak közül százakat összehívnak, hogy azokat a véderőalakulatokban kiképezzék. Így máris a háború alatt többmillió ember ment át otthon e maradék SA kezén úgy, hogy a kiképző tisztnek az újoncidő alatt a formai kiképzéssel egyáltalán nem kell többé foglalkoznia; ezenkívül pedig az önfeláldozás készsége mellett ismereteket is hoznak magukkal a térképismeret, a terep-megítélés, a célok felismerése, a terepen való tájékozódás, az iránytűhasználat stb. terén. Mindezt ma az otthoni SA körén belül végzik. De mindkét rész a tűzvonalban is és otthon is különös mértékben biztosítéka a német nemzet győzelmi akaratának.

Előadásom vége következik:

Szabad legyen még egyszer a Führer szavára emlékeztetnem, amelyet kezdetben felolvastam: „Nem a történelem teremt férfiakat, hanem férfiak teremtenek történelmet”. Hiszem, hogy a mai idő mindegy más időnél jobban bizonyítja előttünk e szó igazságát. A birodalomban egy férfi áll a mi élünkön. Egy másik a napokban ünnepli Rómába menetelésének 20 éves ünnepét. Ismét egy másik férfiú, kit megtanultam a legmélyebben tisztelni, a magyar nemzet élén áll. Adjon az Úr-Isten e férfiaknak és mindazoknak, akik a szövetkezett nemzeteket vezetik, különösképp ez országban az önök Kormányzó Urának, még hosszú időn át erőt, hogy Önöket és mindannyiunkat együtt vezethessenek.

Egy pedig kétségtelen:

„A győzelem számunkra biztos!”