Az izraeli zsidó kommunisták pedig már akkor is kevesen voltak, mert a zsidók egy része általában nem szokta tolni a szekerét olyan mozgalomnak, pártnak vagy országnak, amely számukra nem biztosít anyagi és erkölcsi hozamot. Így aztán az elmúlt évtizedekben a győzelem napját Izraelben szinte földalatti körülmények között a Jeruzsálem melletti Ábú Gós arab falu határában levő erdőben szokták megünnepelni, leginkább a palesztinai arab kommunisták. 


Magyarországon is csak addig voltak kommunisták a zsidók, amíg egy részük a megszálló Szovjetunió itteni kiszolgálójaként betöltötte a gazdasági, kulturális, tájékoztatási és politikai kulcspozíciókat. Meghatározó részük, köztük Péter Gábor, Piros László, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Rákosi Mátyás, Aczél György, Apró Antal és a többi hírhedt, illetve kevésbé ismert kommunista, ávós politikus vezetésével – akkor természetesen a vörös zászló alatt – a Szovjetunió és háborús szövetségesei győzelme után rögtön hozzálátott a „fasiszta, nyilas osztályellenséggel”, de valójában a keresztény magyar középosztállyal és a nemzeti érzelmű alsóbb rétegekkel való leszámoláshoz, erkölcsi, anyagi, és sokszor fizikai megsemmisítéshez. 

Hatvanöt esztendővel a második világháború hivatalos befejezése után Simon Peresz Moszkvában ünnepelte Németország és szövetségesei, köztünk hazánk vereségét, amely a németség, magyarság és más népek szisztematikusan véghezvitt, máig tartó kiirtását, gulágokra hurcolását, deportálását, lelki és fizikai megnyomorítását eredményezte. 

Moszkvában, Budapesten és Jeruzsálemben a győzelem napját ünneplők történelmi igazságtételről, a rasszizmus feletti győzelemről beszéltek, azaz erkölcsöt prédikáltak az egykori gyilkosok, azoknak ivadékai vagy a hajdani történések egyszerű mai haszonélvezői. Cipi Livni, az izraeli Kádimá párt elnöke egykori zsidó partizánok, tehát minden valószínűség szerint potenciális gyilkosok körében feszített Jeruzsálemben a győzelem napján. Az a Ciporá Livni, aki a Gázai övezet elleni másfél esztendővel ezelőtti, több száz palesztin gyermek életét is kioltó irtóhadjárat külügyminisztere volt. Az a Cipi Livni, aki ellen emberjogi csoportok a nyugati világban időnként letartóztatási keresetet nyújtanak be, mert a hölgy, politikustársaihoz hasonlóan még nem adott számot a külügyminisztersége idején elkövetett cselekedeteiről. 


De nem adott számot népirtó tettéről Éhúd Bárák sem, a „gázai mészáros”, aki a másfél évvel ezelőtti események idején hadügyminiszter volt. Meg most is az. Bárák a győzelem napján a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeumban egykori szovjet zsidó partizánok és veteránok részvételével tartott megemlékezésen kijelentette: „A Németország feletti győzelem, s annak ára azt az erkölcsi parancsot rója a szabadságért küzdő erőkre, hogy az egész világon őrt álljanak a rasszizmus, antiszemitizmus, idegengyűlölet és a népirtásra való fölhívások elleni harc vártáján”, mondta ezt rezzenéstelen arccal Éhúd Bárák, egy olyan ország háborús bűnös hadügyminisztere, ahol manapság is faji, vallási és társadalmi írott és íratlan kirekesztő törvények vannak érvényben. 


Hatvanöt esztendővel a második világháború befejeződése után a nemzetközi zsidóság követelésére 90 éves, vagy még ennél is idősebb aggastyánokat fognak el és hurcolnak el a világ egyik végéből a másikba azért, hogy a hét évtizeddel ezelőtti valós, vagy nem valós tetteikért példás büntetésben részesítsék. Eközben a zsidóság másokat rasszistázó, gyilkosozó, antiszemitázó hangadói még hallani sem akarnak arról, hogy elszámoljanak a saját, a hozzánk időben jóval közelebb eső bűntetteikért, Piros László, Gerő Ernő, Péter Gábor, Éhúd Bárák, Gábi Áskenázi, vagy a 2006. október 23-i budapesti rendőrterrort elrendelők gaztetteiért. 

A mások valós, vagy legtöbb esetben koholt vádakon alapuló rasszizmusát, idegengyűlöletét és népirtásait állandóan fölemlegető, s mindebből politikai és gazdasági tőkét kovácsoló győzelem napjai megszólalók beszédei ismét csak azt bizonyítják, hogy az elmúlt 65 év során mit sem változott a második világháborúban győztes, vagy a győztesekhez simuló nemzetek, országok cinizmusa, nem csillapodott a történelem meghamisítására, bizonyos események átírására és eltitkolására irányuló vehemens szándékuk. 

Hering József – Kuruc.info