„Esküszöm a magyar Szent Koronára, hogy az
ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom. Magamat
mindig a hadi törvények szerint, derék, harcoshoz illő módon viseltetem,
és így becsülettel élek és halok. Isten engem úgy segéljen!”
E sorok járnak az eszemben akkor, amikor a tegnapi
kitörés-emléktúrára gondolok. Az óbudai Jobbik szervezésében idén is
több százan vettek részt a budapesti kitörésben elesett hős magyar
honvédekre és német katonákra történő megemlékezés-sorozaton, melynek
keretében a Budai-hegység főbb katonasírjait kerestük fel, hogy
leróhassuk kegyeletünket az elhunyt hősök emléke előtt. Az Erdőalja úti
buszvégállomástól meredek kaptatón jutottunk fel a Csúcs-hegyre, ahol
egy szép emléktáblával megjelölt katonasír fogadott minket. A sírhely
alatti tisztáson naplórészletek, visszaemlékezések felidézésén keresztül
rövid beszéd ismertette a kitörés főbb eseményeit. Az ismeretlen magyar
katona sírjánál mécseseket helyeztünk el, majd az emlékhely szép
nemzetiszín szalaggal ékesített koszorút kapott. A Csúcs-hegy nyergénél
rögtönzött büfé fogadott bennünket, ahol forralt borral kínáltak, majd a
csoportról közös fotó készült.
Az idő sajnos nem volt túl kegyes. Hol eleredt,
hol elállt az eső. Mintha a Jóisten is megsiratta volna a hazáért
elesett hős honvéd fiainkat. Az esőtől felázott talaj nagyon csúszott, a
sáros, agyagos úton nehéz volt az előrejutás. Sajnálatos módon két
baleset is hátráltatta az előrejutást, de az elszánt túrázók így is
rövid idő alatt eljutottak a Homok-hegyi katonasírig. Ismételten
mécsesgyújtás, megemlékezés, koszorúzás következett, mint az összes
többi sírnál, amit felkerestünk. A sírra a koszorút Vágó Sebestyén
országgyűlési képviselő helyezte el. Nem messze innen egy újabb sírra
bukkantunk, ahonnan egy kitisztított futóárkon keresztül közelítettük
meg a negyedik katonasírt. Már Hűvösvölgy felett jártunk. A
pesthidegkúti templom harangjai szépen visszhangoztak az esti
sötétségben. A kegyelet órái voltak ezek. Az idő súlyos léptekkel
haladt, s gondolatainkban az 1945-ös eseményeket idéztük fel, miközben a
sárral küzdöttünk. Hűvösvölgyben sokan villamosra szálltak, és így
fejezték be a túrát, én azonban azzal az elszánt maggal haladtam tovább,
akik elhatároztuk, hogy a végsőkig kitartva végigcsináljuk a
megemlékezést.
Hűvösvölgy fölött, a gyermekvasút felé eső
hegyoldalban áll az első, még 1967-ben erdészek által rendbe tett
katonasír, egy ismeretlen magyar honvéd mécsesekkel díszített síremléke.
Rövid megemlékezés után Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő
helyezte el koszorúját. Innen a Hárs-hegy oldalába kapaszkodtunk fel, és
haladtunk egészen a Széher útig, ahol az erdő szélén négy ismeretlen
katona alussza örök álmát. Az utolsó mécsesemet is meggyújtottam. Az
utolsó megemlékező beszéd is elhangzott, majd a Kárpátia zenekar négy
tagja koszorúzta meg a katonák egy-egy sírját. Aludjatok, ti áldott
hőseink, pihenj, te néma hadsereg! Nemzeti imádságunkat és a Székely
himnuszt Petrás János felvezetésével közösen énekeltük el. Együtt
énekelt mindenki. A néma erdő pár percig a magyar himnusz hangjától volt
hangos. Talán feljutott énekünk a csillagösvényre, s a hős katonák
onnan fentről láthatták, hogy a harcuk nem volt hiábavaló. Mert vagyunk
még magyarok, s mert élni akarunk. Magyarként. Magyarországon. Az eső
meg csak esett, a Jóisten siratta a hazáért elesett hős honvédeket.
A túra végén a szervezők felvarróval jutalmazták
azokat, akik sokat tettek e megemlékezés sikeréért. Köztük volt egy
orosházi fiatal is, aki csak ezért utazott fel Budapestre. Az
elszántsága példaértékű volt. A túra teljesítői zsíros kenyeret és
kitűzőt kaptak, majd egy régi faros Ikarus busszal utazhattak vissza
autóikhoz azok, akik a túra kezdőpontjánál hagyták autóikat.
Ha voltak is rossz pillanatok, mint a sárban való
dagonyázás, azért összességében nagyon jó, színvonalas volt a
megemlékezés. A sérülteknek jobbulást kívánok!
A hős honvédek emlékének ápolása minden igaz magyar ember kötelessége. Mert ne feledjük:
„Tízezrek vesztek a csatamezőn. A halott katonák
immár felköltöztek a csillagok közé. Ott állnak most, dicső őseik közt,
Hunnia égi seregében. És ha eljön a nap, mikor megmérettetik majd hit,
és erény, visszatérnek újra, Isten lángoló kardjaként!”
Dicsőség a hazáért elesett hősöknek!
Bálint mester
Kapcsolódó hírek:
Pintérőrséggel akadályozta meg a rezsim a hősökre való emlékezést Püspökladányban
Becsület Napja 2014 - így zajlott
Megemlékezés Ózdon - Képpel frissítve
Szarházy gyilkosoknak nevezte Budapest hős védőit