Benjamin Netanjahu szeptember 27-én, csütörtökön az ENSZ Közgyűlése előtt egy teljesen nevetséges rajzot mutogatott annak alátámasztására, hogy Irán rövidesen nukleáris fegyverre tesz szert. Sajnos kevesen emlékeznek ma már arra, hogy az izraeli miniszterelnök egészen pontosan húsz évvel ezelőtt – még mint egyszerű parlamenti képviselő - 3-5 év múlva lehetségesnek tartotta az iráni nukleáris bomba létrehozását. 2002. szeptember 12-én egy amerikai kongresszusi bizottság előtt pedig azt bizonygatta, hogy Szaddam Huszein iraki diktátor rendelkezik atomfegyverekkel.
Amikor a bizottság egyik tagja feltette neki a kérdést, miképpen lehetséges, hogy az iraki nukleáris létesítményeket vizsgáló 250 nemzetközi ellenőr semmiféle nyomát nem találta a fegyverek előállítására irányuló iraki atomprogram létének, Netanjahu pofátlanul azzal a hazugsággal állt elő, hogy Szaddam földalatti alagutakban rejtette el a nukleáris centrifugákat. Azóta kiderült, hogy Irakban nem voltak tömegpusztító fegyverek. Hogyan lehetséges, hogy akad a világon bárki is, aki még hisz ennek a beteg lelkű gyűlölködőnek és mindazoknak az izraeli és amerikai vezetőknek, akik az iráni atomfegyverek veszélyeiről vizionálnak? Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – tekintsük át az „iráni atomprogrammal” kapcsolatban az iszlám forradalom óta felmerült - egymásnak is súlyosan ellentmondó - információkat.
Az 1970-es évek vége: Amerikai titkosszolgálati források szerint Reza Pahlavi sah nukleáris fegyver előállítására irányuló program megindítására adott utasítást.
1979: A sah diktatórikus rendszerének megdöntését követően az USA leállítja a dúsított uránium szállítását Iránnak. A forradalmi iszlám kormány elítéli az atomfegyverek használatát és birtoklását.
1984: Nyugatnémet titkosszolgálati forrásokból származó információk szerint Teherán atomfegyverek létrehozására irányuló programja a „végső fázisába érkezett”.
1984: Alan Cranston amerikai szenátor közli, hogy Irán hét éven belül megalkotja első atombombáját.
1992: Egy republikánusokból álló amerikai kongresszusi „vizsgálóbizottság” megállapítja: „98%-os biztonsággal kijelenthető, hogy Irán rendelkezésére állnak azok a feltételek, melyek két vagy három nukleáris bomba előállításához szükségesek”.
1992: Benjamin Netanjahu, az izraeli Knesszet képviselőjeként kijelenti: Irán 3-5 év múlva nukleáris bombával fog rendelkezni. A fenyegető veszély elhárítása érdekében „nemzetközi frontot kell létrehozni az USA vezetésével” – javasolja Netanjahu.
1992: Simon Peresz izraeli külügyminiszter az egyik francia televíziós társaságnak adott interjújában annak a véleményének ad hangot, hogy 1999-re a perzsa állam atomfegyverekre fog szert tenni. "Irán a legnagyobb fenyegetés és a legsúlyosabb probléma a Közel-Keleten, mivel nukleáris fegyverek előállítására törekszik, és szélsőségesen vallásos szellemiségű hadsereget tart fenn” – jelenti ki Peresz.
1992: Joseph Alpher, a Moszad egyik korábbi ügynöke egy lapinterjúban arról beszél, hogy "Iránt az első számú ellenséggé kell nyilvánítani”, továbbá szerinte az „iráni nukleáris program félelemmel tölti el Izraelt”.
1992: Robert Gates, a CIA akkori igazgatója kijelenti, hogy az iráni nukleáris program 5 év múlva, vagy annál is korábban „súlyos gondok forrása lehet”.
1995: A The New York Times meg nem nevezett amerikai és izraeli tisztségviselőkre hivatkozva közli, hogy Irán „sokkal közelebb áll az atombomba kifejlesztéséhez, mint korábban gondolták”. A cikkből az is kiderül, hogy a perzsa atomprogram 1987-ben kezdődött, az utóbbi időszakban „felgyorsították”, és pakisztáni és orosz szakemberek is segítik az iráni atomtudósok munkáját.
1997: A The Christian Science Monitor jelentése szerint az „amerikai nyomás eredményeképpen módosítások történtek az iráni atomprogram ütemezésében”. „Szakértők úgy vélik, nyolc-tíz éven belül aligha lesz Iránnak nukleáris fegyvere” – olvasható a lapban.
1998: Donald Rumsfeld, egy Amerikát fenyegető ballisztikus rakétatámadás lehetőségeit vizsgáló bizottság elnökeként bejelenti a Kongresszusnak, hogy Irán 2003 körül már rendelkezhet interkontinentális rakétával, amely elérheti az Egyesült Államok területét.
1998: A The New York Times egy korábbi titkos ügynökre hivatkozva arról számol be, hogy „Irán nukleáris fegyverek előállítására törekszik, ugyanis senki sem épít 800 mérföld távolságra repülni képes rakétát, amely kizárólag hagyományos robbanófejet hordoz”.
2002: Robert Walpole, a CIA magas rangú tisztségviselője az amerikai szenátus egyik bizottsága előtt azt fejtegeti, hogy az iráni rakétaprogram a vártnál sokkal gyorsabban haladt az elmúlt két évben, és „az észak-koreaiak szintjét is elérte”.
2004: Colin Powell amerikai külügyminiszter (akinek az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverek létét igazoló előadása az ENSZ Közgyűlése előtt szintén felejthetetlen marad, mivel minden egyes szava hazugság volt) arról beszél, hogy Iránban nukleáris robbanófejeket helyeznek el rakétákra.
2005: Az USA-ban nyilvánosságra kerül egy hozzávetőleg ezer oldalas dokumentum, amely állítólag egy iráni számítógépről származik, és a nukleáris program bizonyos részleteit ecseteli. Iráni részről az ellenséges hírszerző ügynökségek hamisítványának nevezik a „tanulmányt”.
2006: Amerikai tisztségviselőktől származó információk szerint a perzsa állam elleni csapás elkerülhetetlen, és állítólag tervek is léteznek arra vonatkozóan, hogy taktikai nukleáris fegyverekkel rombolják le az iráni földalatti atomlétesítményeket.
2007: George W. Bush amerikai elnök arról beszél, hogy ha Irán nukleáris fegyverekre tesz szert, elkerülhetetlen lesz a 3. világháború. Dick Cheney alelnök korábban „komoly következményekkel” fenyegette meg Teheránt, amennyiben a perzsa állam nem hagy fel nukleáris programjával.
2007: Alig egy hónappal Bush elnök bejelentését követően a 16 amerikai titkosszolgálat közös jelentése megállapítja, hogy Irán „nagy valószínűséggel” 2003-ban felhagyott az atombomba előállítására irányuló erőfeszítéseivel. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök nemzete győzelmeként értékeli a jelentést.
2008. június: John Bolton, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete azt jósolja, hogy Izrael 2009. januárja előtt támadást intéz a perzsa állam ellen, kihasználva az új amerikai elnök beiktatása előtti hónapok nyújtotta „lehetőséget”.
2009. május: Az amerikai szenátus külkapcsolatokkal foglalkozó bizottságának jelentése leszögezi: "Nincsen jele annak, hogy az iráni vezetők elrendelték volna a bomba megépítését.”
2010. augusztus: Jeffrey Goldberg a The Atlantic's című folyóirat szeptemberi számában bemutatja, miként képzeli el az Irán elleni izraeli támadás lefolyását. "Egy nukleáris Irán Hitler óta a legnagyobb fenyegetést jelenti a zsidó nép túlélése szempontjából” – szögezi le a szerző. Goldberg legalább 40 izraeli, amerikai és arab politikussal, valamint katonai vezetővel folytatott beszélgetése nyomán arra a következtetésre jutott, hogy legkésőbb 2011 júliusában bekövetkezik az izraeli csapás az iráni atomlétesítmények ellen. Goldberg idézi Benjamin Netanjahut is, aki úgy véli, „senki nem akarhatja, hogy egy messianisztikus, apokaliptikus szekta atombombával rendelkezzen”.
2010: Amerikai tisztségviselők „kiszivárogtatásai” alapján elterjedt híresztelések szerint az Irán ellen életbe léptetett szankciók miatt a teheráni vezetés kénytelen volt lelassítani a nukleáris programot.
2011: Olyan információk kapnak lábra a nemzetközi sajtóban, melyek arra utalnak, hogy az izraeliek és amerikaiak számítógépes támadásai is komoly nehézségeket okoztak az iráni atomlétesítmények működésében.
2011. január: Meir Dagan, a Moszad éléről történt távozását követően arról beszél, hogy a perzsa állam 2015 előtt nem lesz képes nukleáris fegyvert előállítani. Később Dagan „ostoba ötletnek” nevezi az Irán elleni légicsapás tervét.
2011.január: Az Amerikai Tudósok Szövetsége az iráni atomprogramról írt jelentésében leszögezi: „nem kérdés”, hogy Teheránnak megvan a technikai képessége egy atombomba előállításához.
2011. február: James Clapper, az amerikai titkosszolgálatok működését felügyelő nemzeti hírszerzési igazgató kongresszusi meghallgatásán arról beszél, hogy „Irán nyitva tartja a nukleáris bomba létrehozásának lehetőségét”, ugyanakkor „nem tudja megmondani, hogy Teherán végül a nukleáris fegyverkezési program folytatása mellett dönt.”
2011. november: A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hivatalosan első ízben ad ki olyan jelentést, melyben a perzsa államot atomfegyver előállítására utaló tevékenységgel vádolja meg. Irán cáfolja a dokumentum megállapításait, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi szervezet Izrael és az USA befolyása alá került.
2012. szeptember: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök - akinek országa évtizedek óta rendelkezik atombombákkal - az ENSZ Közgyűlésén ismét az iráni atomfegyverkezési program veszélyeiről értekezik, és „vörös vonal” meghúzását követeli, melyet az irániak nem léphetnének át.
Az egyik kérdés az, hogy vajon a titkosszolgálatok végeznek ennyire csapnivaló munkát, vagy pedig – a „küzdj a megtévesztés eszközével” moszados jelszó jegyében - szándékosan keltik a teljes zűrzavart az állítólagos iráni atomprogram ügyében? Ha pedig ténylegesen zavarkeltésről van szó, akkor vajon mi magyarázza, hogy immár húsz esztendeje ajvékolnak és fenyegetőznek a cionisták a feltételezett iráni atomfegyverkezés miatt? A harmadik kérdés pedig, hogy a cionisták össze vannak-e zavarodva és nem tudják, mit tegyenek, vagy pedig tudatosan tartják hosszú évek óta napirenden a „rövidesen meginduló támadás” lehetőségét?
(Perge Ottó - csmonitor nyomán)
Kapcsolódó hírek:
Ami fontosabb, mint a holokauszt: a száz évvel ezelőtt kitört világháború elhallgatott tanulságai
Részletek az Első Nemzetközi Zsidóellenes Konferencia gyűlöletkeltő nyilatkozatából
Bécsi cukrászda helyett újabb holokauszt-agymosó programokkal kedveskedik az EU a tagországoknak
Íme Európa "legfeketébb báránya", az új közellenség: az egyetlen német nemzetiségű "náci" képviselő az EP-ben