A Német Filozófiai Társaság elnökének, Prof. Bauchnak meghívására a Társaság vendégeként nemrégiben Németországban tartózkodtam, ahol a Társaság berlini kongresszusán előadást tartottam. Előadásom és a kongresszus egész munkája a szellem és a lélek fogalmai körül forgott. Erről azonban más alkalommal fogok beszámolni. Jelenleg arra vállalkozom, hogy szíves felkérés folytán beszámoljak azokról a megfigyelésekről és élményekről, amelyeket az új Németországgal való személyes érintkezésben a filozófiai kongresszus munkáján túlmenőleg is, általában nyertem. Meg kell említenem, hogy nem először voltam most Németországban. Tíz évvel ezelőtt éveket töltöttem ott és legutóbb 1931-ben hónapokig tartózkodtam a birodalom fővárosában. Ez pedig azért fontos, mert ígyközvetlen tapasztalat alapján tehettem összehasonlítást a régi és az új Németország között és szemembe tűntek azok a különbségek, amelyeket a nemzetiszocializmus uralomra jutása a német élet különféle területein előidézett. Előre kell bocsátanom azt is, hogy napi politikával nem foglalkoztam, s nem foglalkozom. Megfigyeléseim és gondolataim egy nem-politikus közleményei, melyekben lehet tévedés, de megvan mégis az az előnyük, hogy a helyszínen keletkeztek és az igazság meglátására való pártatlan törekvésből fakadtak.

Az első, ami Berlinbe érkezésem után szembetűnt, az élet elevenebb pezsgése, ami nyilván a munkanélküli millióknak a nemzetiszocialista kormányzás által munkába való bekapcsolásával függ össze. Munkaképes emberek százai, ezrei, végeredményben milliói nem lézengenek tétlenül, elhagyottan és elhanyagoltan, hanem dolgoznak. A munkanélküliség csökkentéséhez kétségkívül hozzájárult a német nép katonai erejének fokozása, s végső sorban a hadkötelezettség bevezetése is. De amellett és ezenkívül a nemzetiszocialista állam mindent megtett a munkanélküliség leküzdésére. Ebből a célból nagy közmunkák indultak meg és a nemzetiszocialista munkaszolgálat (Arbeitsdienst) segítségével, sőt kötelezővé tételével számtalan kéz jutott újra munkához. Az lehet, hogy a munkáért járó díjazás alacsony, talán nem sokkal magasabb, mint volt a munkanélküli segély, amelyet a munkanélküliek ezelőtt élveztek. De a két állapot között mégis mélyreható különbség van. A munkanélküliek, akiknek fenntartásáról a munkanélküli segély által azelőtt is gondoskodtak valahogy, a kötelező munkaszolgálatba való bekapcsolódás és más munkaalkalmak által nemcsak kenyérhez, hanem egyúttal munkához, - hivatáshoz is jutottak. Nem lézengenek tétlenül, kitéve a tétlenség önmagában is demoralizáló állapotának, de kitéve az állami és társadalmi rendet bomlasztó áramlatok mindenféle kísértésének, propagandájának is, hanem életük a munkával együtt tartalmat és célt nyert. Munkájuk, hivatásuk van. Ebben áll a nemzetiszocialista munkaprogram és az annak keresztülvitelével bekövetkezett nagy változás erkölcsi jelentősége. A nemzetiszocializmus itt valóban mint szocializmus mutatkozik, amelynek legfőbb gondja a nagy tömegek munkába állítása, az elégedetlenség megszüntetése és a tömegeknek az állami és a társadalmi rend szilárd támaszaivá nevelése.

De a nemzetiszocialista állam a tömegeknek nemcsak a hétköznapjával törődik, midőn a köz- és a magángazdaság minden eszközével és sokszor áldozatra kényszerítésével is gondoskodik arról, hogy a munkanapok a német nép számára valóban a munka napjai legyenek, hanem a nemzetiszocialista állam gondoskodása, figyelme és fegyelme kiterjed az emberek pihenőidejére is. A „Kraft durch Freude" mozgalom erre a célra szolgál, midőn a szombat déltől hétfő reggelig tartó szabadidőben a különféle foglalkozású egyéneket: ifjakat és felnőtteket, férfiakat és nőket különböző csoportokba egyesíti és közös tornagyakorlatok, közös éneklések, közös kirándulások, stb. által pihenéshez, testedzéshez, szórakozáshoz juttatja, egyszóval ahhoz, amit a „Kraft durch Freude" mozgalom már az elnevezésében ígér. Egyik vasárnap este az egyik berlini pályaudvaron éneklő fiatalok élénk csoportjára lettem figyelmes, akik éppen hazatérőben voltak, a „Kraft durch Freude" mozgalom hétvégi programja szerint. A Harmadik Birodalom - gondoltam - valóban törődik alattvalóival. Vagy talán azért foglalkoztatja ennyire őket, hogy ne legyen túl sok idejük és alkalmuk veszélyes gondolatokkal, ellenséges áramlatokkal való érintkezésre...

A másik szembeötlő jelenség és törekvés, amelyről szólanom kell, az osztályharc ellen indított küzdelem. A marxizmus egyik fő programpontja az osztályharc gondolata, amelynek értelmében a különböző társadalmi osztályok közötti szakadékok elmélyítésére és egy katasztrófa előidézésére törekszik, hogy ezáltal a fennálló polgári társadalmi rendet megsemmisítse. Hitler és kormánya mindent megtesz, hogy a társadalmi osztályok között a távolságot áthidalja és ránevelje az embereket az egy néphez tartozás elszakíthatatlan kapcsolatának sorsdöntő tudatára. A nemzetiszocialista állam és társadalom ebből kifolyólag ellensége minden olyan szervezkedésnek és szervezetnek, amely nem keres kapcsolatot a német élet organizmusával, hanem távol a népi erőktől és törekvésektől, egyes kiváltságos egyének vagy csoportok érdekeit szolgálja. Ezért kellett megszűnni a szabadkőművességnek, de számos más szervezetnek is, amely a maga exkluzivitásában nem tudott kapcsolatot találni az új birodalom programjával és népies célkitűzésével.Hogy ennek az átalakulásnak, amely erőszakkal is érvényesítette a maga jogait, esetenként értékes mozgalmak is áldozatul estek, mint pl. régebbi nemzeti szervezetek, azt természetesen nem lehet elhallgatnunk. - A társadalmi osztályok közötti kapcsolatok megerősítése céljából a külön-féle hitlerista szervezetekben a társadalom minden rétegének részt kell vennie. Az egyetemi hallgatók pl. egyévi munkaszolgálatra vannak kötelezve, amely idő alatt fizikai munkát végeznek. Ezáltal a fizikai munka komoly megbecsülésére jutnak és bajtársi szolidaritás fejlődik ki köztük és az állandó fizikai munkások között, amely a különböző foglalkozású emberek egymást megértésének és a nemzettest organikus összefüggésének egyik biztosítéka. Hogy ez a nevelés az intelligencia részéről bizonyos áldozatokkal jár, alig vonható kétségbe. De megvannak a maga előnyei is. Ilyen előny, hogyaz új nevelésen keresztülment ifjú tartózkodni fog az egyoldalú intellektualizmus gőgjétől, az értelmi képesség és műveltség egyoldalú értékelésétől, mert közvetlen tapasztalatból ismeri a különféle munkák fontosságát és egymásrautaltságának jelentőségét. De a fizikai munkás is más érzésekkel és gondolatokkal tekint arra a szellemi munkásra, akivel egyszer munkaközösségben élt, s akinek az ő törekvéseit megértő érzületére több bizalommal számít. Ha jól láttam és jól értettem, erre törekednek, így gondolkodnak ma a németek. És bárhogyan is ítélkezzék valaki törekvéseik és főleg kísérleteik értéke felől, annyit el kell ismernünk, hogy jobb áldozatok árán is hidat verni az emberek között, mint megvárni a forradalmat, amely vérrel tölti ki az elmélyülő szakadékot. - Nekem az volt a benyomásom, hogy a német társadalom a bomlasztó erők leküzdésével a közös cél felé egységesen masírozik. Masírozik a katona fegyverrel a vállán és masírozik a munkás ásóval a kezében. A katonaság sem mutatkozik külön kasztnak, amely elzárkózik a néptől, abban esetleg ellenszenvet ébresztve, hanem a közös cél felé menetelő, nagyszerűen megszervezett német társadalomnak csak egyik, bár megbecsült oszlopa. Az osztályharc-elmélet háttérbe szorulását és a földműves, meg munkástömegek megnyerését elősegíti az értékelésben beállott nagy változás is, amely az új birodalomban a fizikai munka végzését kíséri. Itt a nemzetiszocializmus szocialista jellegének az említetteken kívül újabb bizonyítéka. A dolgozó kisember nemcsak védelmet és segítséget nyer az államtól, de tudja azt is, hogy munkája az uralkodó világnézetben nem másodrendű tényező, hanem az a nélkülözhetetlen alap, amelyre a nemzeti élet minden egyéb alkotása épül és támaszkodik. És tudja azt, hogy ezzel a felfogásával nem áll egyedül, hanem az a Vezér hite is, amely az egész német társadalmon átsugárzik. Általában Hitler főgondját a nagy tömegek, a földművesek és munkások megerősítése és megnyerése alkotja. Ezeknek a széles rétegeknek kell erőseknek, egészségeseknek és megelégedetteknek lenniök, hogy az állam dacolni tudjon az idők minden viharával.

S ha a nemzetiszocialista szellem a német népre jellemző szívóssággal és rendszerességgel hű marad programjához és továbbhalad ebben az irányban, a német népnek aligha kell félnie attól, hogy akár békében idegen szellemű bujtogatók, akár háborúban esetleg repülőgéppel a front mögé csempészett idegen csapatok, a lakosság körében élő szociális és gazdasági elégedetlenség felhasználásával a hazájukért küzdő csapatait hátba támadják. Az egészséges szociális struktúrájú és nemzeti hivatása tudatában összeforrott nép vasgyűrűként fog körül és roppant össze idegen betöréseket. Általában az egész mai német élet egy nagy készülődés képét mutatja. Ez a nép vezére szavát követve tudatosan készül arra, hogy testileg és lelkileg megerősödve ellenálljon a viharoknak, ha üt a történelem órája... Vajon kisszámú és rokontalan népünk tisztában van-e azokkal a veszélyekkel, amelyek kívül és belül fenyegetik? És vajon minden megtörténik-e nálunk népünk erőinek, testi és lelki egészségének fokozására, a gazdasági aránytalanságok megszüntetésére, a társadalmi feszültségek áthidalására, hogy erős és egységes magyarság nézzen szembe eljövendő sorsával?...

Hogy a német nép az előtte álló nagy feladatra folytonosan készüljön és a rája leselkedő veszélyekről meg ne feledkezzék, arról az említett intézkedéseken kívül különféle nemzetiszocialista szervek állandóan gondoskodnak: kezdve a birodalmi pártüléstől (Reichsparteitag), ahol a Vezér és közvetlen munkatársai ébresztik és erősítik a német nemzeti érzést és tudatot, - a propagandaügyi minisztérium és annak szervei egyéb állami szervekkel karöltve rendszeresen foglalkoznak a nép politikai nevelésével. Ez a nevelés behatol az iskolákba, az egyetemekre és mindenütt érvényesíti a maga szempontjait. Általánossá tételét biztosítja az is, hogy mikor pl. fontos politikai előadások tartatnak, a gyárakban és műhelyekben szünetet kell adni, hogy minden munkás hallgathassa rádión a német politika irányítóinak célkitűzéseit és gondolatait. Ezt a célt szolgálja pl. a nemzetiszocialista forradalmi múzeum is, amely Berlin egyik mozgalmas utcájában (a Friedrichstrasse egyik sarkán) nyert elhelyezést. Reggeltől estig nyitva van a múzeum és állandóan szól benne a zene, hogy felhívja az emberek figyelmét. Így bukkantam rá. Az első tanulság, amit nyújtott, egy téves nézet szembeszökő cáfolata. Ez a téves nézet abban áll, hogy a kommunizmus csak Keleten valósul meg brutális kegyetlenséggel, ahol a kegyetlenségben az ázsiai népek kultúrátlan vadsága tör elő, de a művelt németek között a kegyetlenség és rombolás szellemének nincs ilyen tere, itt a kommunista paradicsom nyugodtabban fog átmenni a valóságba. A nemzetiszocialista forradalmi múzeumnak megtekintése alaposan rácáfol e megtévesztő vagy naiv véleményre. A falakon többek közt ott láthatók a bajorországi pár napos proletárdiktatúra áldozatainak fotográfiái, valamint a nemzeti-szocialisták uralomra jutását megelőző és úgyszólván az egész birodalom területén folytatott harcok sebesültjeinek és halottainak fényképei. A felvágott nyakú, felismerhetetlenségig összeszurkált arcú és összeroncsolt testű emberek fényképeinek szemlélése iskolapéldát nyújt a németországi kommunizmus módszereiről. Részletesen képviselve van a zsidóság is a múzeum bemutatott anyagában, a marxizmus vezetői közt. Ott díszlik Kun Béla képe is. Az egész egy folytonos figyelmeztetés a kommunista veszedelemre, amitől a hitleri mozgalom Németországot megszabadította. Mert az emberek, a tömeg könnyen felejtenek. Ez ellen küzd a nemzetiszocialista forradalmi múzeum.

Természetes dolog, hogy az állami és társadalmi életnek nagy átalakulása, gyökeres megváltozása nem ment és nem megy áldozatok nélkül. Most erről kell szólanom. A kultúra, a szellem finom és érzékeny virág, amely az erők éles harcában nem mindig részesül kellő figyelemben. Súlyosbítja a helyzetet ezen a téren a németségnek egy nagy képessége, amely nagy erényeknek, de nagy túlzásoknak is forrása: a német természet erős logikai tehetsége és készsége, amellyel mindig a dolgok végiggondolására és a szó szoros értelmében végrehajtására törekszik. Ez a képesség az alapja annak az erénynek, amely német alaposság néven ismeretes, s amely erény kicsiben és nagyban egyaránt kitűnő alkotások és művek forrása. Ebből táplálkozik a magas színvonalú német tudományosság. És ez teszi a németséget par excellence filozófus néppé. Hiszen a filozófia nem egyéb, mint a dolgok végiggondolása. De épp e nagyszerű képesség lehet nagy túlzások forrása, amint az a német forradalom megnyilatkozásainál is látható. A Führer-princípiumnak alapulvétele és a német állami és társadalmi életnek ez alapon való megszervezése közben a logikai következetesség törvényének engedelmeskedő német nem ismer határokat. Míg pl. a politikai ösztöne szerint igazodó angol képes az angol impériumba különféle szervezeteket beiktatni, azoknak nagy mozgási szabadságot és autonómiát engedélyezve, a princípiumokat hajszoló német logikai hajlamát követve olyan területekre is rákényszeríti az alapul vett princípiumot, amely területek nyugodt funkcionálása és fejlődése csak nagyfokú autonómia mellett érhető el. Így szüntette meg a nemzetiszocialista állam a tudományos kutatás és oktatás nagytekintélyű szerveinek, a német egyetemeknek autonómiáját is. A tanárok kiválasztása most nem az autonómia útján történik, hanem a miniszter nevezi ki a rektort, a rektor a dékánokat, s a dékánok szava döntő az egyes tanárok kinevezésénél. Kari ülés nincs. Az egyetemi tanárok egyik egyetemről a másikra helyezhetők át. Ez a rendszer pedig több kísértést és lehetőséget tartalmaz az egyetem vezetőinek kiválasztásánál tudományon kívüli érdemek jutalmazására, mint az egyetem autonómiáján felépülő berendezkedés. Egyébként ha az ezen a téren elkövetett hibákra hivatkozunk, a mai rendszert védők viszont nem teljesen jogtalanul mutatnak rá arra, hogy az előző, általuk liberális-marxistának nevezett rendszer volt az, amely a német egyetemeket a maga protegáltjaival megtölteni igyekezett és nem eredmény nélkül. A zsidóknak az egyetemi tanári társadalomban való aránytalanul nagymérvű térfoglalása ekkor ment végbe. A nemzetiszocializmus ennélfogva, mikor az uralmat átvette, nem tűrhette, hogy a német egyetemek és rajtuk keresztül a német ifjúság a liberális-marxista szellemi világot képviselő professzorok irányítása alatt maradjon. Innen indult ki az egyetemek átszervezése, amely - sajnos - nem ment veszteségek nélkül, kiválasztásában sem volt mindig szerencsés. De ha hibák történtek is és a jelenlegi egyetemi rendszer nem mindenben kielégítő, meg kell állapítanunk, hogy nagy túlzás volna a német egyetemek és a német tudományos élet lehanyatlásáról vagy éppen megsemmisüléséről beszélni, amint ezt nálunk bizonyos érdekeltségű körökben teszik. Komoly német tudósokkal érintkezve bepillantást nyerhettem abba az intenzív tudományos munkába, amely a szellemi élet különféle terén a mai Németországban folyik és amelynek irodalmi megnyilatkozásait állandóan figyelemmel kísérem. És meg vagyok győződve arról, hogy a német nép az újjászületés harcain keresztüljutva, a veszély csökkenésével arányban korlátozni fogja a művelődési intézmények tevékenységére hatást gyakorló állami szervek befolyási körét. Mert a Harmadik Birodalom tisztában van a német tudományban rejlő hatalmas értékekkel, mint a németség világ-érvényesülésének egyik legjelentékenyebb eszközével. A többi pedig a szellemi fejlődés törvénye szerint az eszme kibontakozásának útján bizonnyal jönni fog. Jönni fog, mert jönnie kell egy olyan népnél, amelyben oly töretlen erővel él az értékek tisztelete és csodálata. És minden panasz mellett, amely a szívekből feltör olykor, a nemzeti művelődés élén álló német professzorok nem felejtik el az új rendszer mindent felülmúló érdemét, amely mellett az átmeneti idők sérelmei eltörpülnek, t. i. hogy megmentette a német népet, de egyúttal a német szellemet is az elbolsevizálódás veszélyétől.

A Harmadik Birodalom és az egyház viszonya az előbbiekből önként következik. A Führer-princípium következetes érvényesítése összeütközésre kellett, hogy vezessen a keresztyén egyházakkal, melyek alapelve Krisztus fővezérsége, amely előtt minden más hatalomnak meg kell hajolnia. Ezen összeütközés részletei eléggé ismeretesek, nem kell reá kiterjeszkednem. Hiszen a keresztyén egyházaknak a nemzetiszocializmussal szemben való védelme ma már az egyébként a keresztyénség ügyéért nem túlságosan buzgó, magyar nyelvű liberális lapoknak is állandó gondja.

Ami természetes. Mekkorákat lehet ütni a Harmadik Birodalmon a keresztyénség védelmében! Meg kell azonban állapítanom, hogy nagy túlzás volna akár katolikus, akár protestáns részről történjék, a keresztyén egyházak szörnyű elnyomásáról beszélni a nemzetiszocialista Németországban. A tények mindennél szebben beszélnek. Vasárnap volt, Berlinben voltam, a nemzetiszocialista Németország fővárosában. A harangok zúgtak, a templomok tele voltak. Tele volt a protestáns dóm és tele volt a katolikus Hedwig-Kirche, amelybe szintén elmentem. A változás az előző állapottal szemben csak az, hogy most sokkal többen voltak a templomban, mint évekkel ezelőtt, a nemzetiszocialisták uralma előtt, amikor néha leverő hatást tett rám pl. az általam felkeresett egyik-másik protestáns templom gyér látogatottsága. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a nemzetiszocialista párt küldi közvetlenül az embereket a templomokba. Csak azt akarom demonstrálni, hogy mennyire elfogultak azok, akik Hitler nevét együtt emlegetik Sztálinnál a keresztyénség elnyomóinak sorában és a jobboldali nemzetiszocializmust egyenlő veszélynek állítják a baloldali nemzetközi szocializmussal, a marxizmussal, amely ellen a keresztyénségnek egyaránt küzdenie kell. Ettől az elfogultságtól az igazság érdekében tartózkodnunk kell. Nem szabad a templomokat perzselő és papokat gyilkoló bolsevizmust a bolsevizmus közép-európai fellegvárát megsemmisítő német nemzetiszocializmussal keresztyén szempontból egy színvonalra helyezni. És aligha lehet feltételezni, hogy pl. Sztálin táviratot intézzen egy keresztyén intézményhez, miként azt Hitler tette a kaiserswerthi diakonissza-intézethez fennállásának százéves évfordulóján, midőn Isten áldását kérte a felebaráti szeretet érdekében kifejtett munkásságukra. E távirat szövegét még Berlinben olvastam.

Ezzel természetesen nem tagadom és nem is kívántam egy pillanatra sem tagadni, hogy a nemzetiszocialista totális állam eszméje és a keresztyén egyházak között feszültség van. Sőt, mint említettem, ez elkerülhetetlen, hiszen mindkettő igényt tart az egész emberre. Amíg azonban ez a feszültség nem vezet a templomok bezárásáig és a bátor hitvallók legyilkolásáig, amíg zsúfolt templomokat látunk és a küzdelemben elmélyülő lelkek bátor hitvallását hallgathatjuk és olvashatjuk, különbséget kell tennünk a keresztyénség kommunista eltiprói és nemzetiszocialista „elnyomói" között. A német pogányság mozgalma, az ú. n. német hitmozgalom (Hauer-mozgalom) a diadalmas előretörés leghatásosabb idejében sem tudott a 70 milliós népből néhány 100.000-nél többet meghódítani. További hódításra pedig aligha van kilátása. A német népben mélyebben gyökerezik a keresztyénség, semmint, hogy azt erről az oldalról a pusztulás veszélye fenyegetné. A másik veszedelemmel, a gyűlölködő pusztítás minden fegyverét megragadó bolsevizmussal pedig épp a nemzetiszocializmus számolt le. Ma már nem vonulhatnak fel kommunista hadoszlopok a német városok utcáin, amint azt 10 évvel ezelőtt oly gyakran láttam. Nem éneklik a német gyerekek kórusban az Internacionálét, s nem dalolják hazájukat tagadva, hogy „A mi hazánk nem Németország, hanem a szovjet-köztársaság". Az istentelenek mozgalma is eltűnt a német földről és helyreállott a családi élet tisztelete.

De menjünk még tovább a példákkal. Megsemmisült az ú. n. szennyirodalom, eltűntek vagy megszelídültek az alacsony ösztönökkel s vágyakkal kereskedő képes folyóiratok, nincsenek többé meztelen klubok és nyilvánosan hirdetett homoerotikus mozgalmak.Tisztább lett az utca és a piac, halkabb a szemérmetlenség. Egészségesebb, szembeötlően tisztább az egyéni és a társadalmi élet erkölcsi levegője a nemzetiszocialista forradalom zúgó szelében.

Természetesen nekünk, keresztyéneknek gyönyörűség volna arról hallanunk, hogy a német nép lelki összefogásának, a társadalmi osztályok közötti szakadék áthidalásának és a közélet megtisztításának munkája a keresztyén egyház szellemében és irányításával történik. Hiszen az egyház hivatása, hogy a nép eleven lelke legyen, amely összegyűjti a nép minden rétegét az egy Atya házába. Ki volna jobban hivatva egy nép egyesítésére és erkölcsi felemelésére a felebaráti szeretet parancsa értelmében, ha nem Krisztus egyháza? Itt nem mernék belemenni annak kifejtésébe, mit köszön a nemzetiszocializmus a keresztyénségnek, amely elgyengülve és elhalkulva is, de óvta a német lelket a pusztulástól, a bolsevista szellem előretörésének nehéz óráiban. De kétségtelen, hogy a keresztyén egyház nem tett eleget és nem képviselte feladatát teljes odaadással és elevenséggel. Hirdette a felebaráti szeretetet és az emberi méltóság gondolatát, de nem tudta áttüzesíteni a lelkeket, nem tudta áthidalni a népet szétszaggató mélységeket. Évszázados formák közé merevedve és a múlt túltengő hatása alá kerülve nem tudott a jelen legelevenebb hajtóerejévé válni és ezért át kellett engednie a jövő irányítását elevenebb és bátrabb szellemeknek, akik egész életük rátételével vállalták a megoldatlan feladatok elvégzésének terhét és kockázatát. Így válhatott a nemzetiszocializmus a németség szabadítójává. És ezért kell fizetniük ma az egyházaknak tevékenységi körük megszűkülésével, midőn a templomok nyitva vannak, de a templomon kívüli élet megszervezését a nemzetiszocializmus magának igényli a nemzeti egység érdekében. A nemzetiszocializmus magáévá tette azokat a területeket, amelyeket az egyház hosszú időn át magának követelt, de szegényes termésével megtartani nem bírt. A nemzetiszocializmus arra tanít, hogy nem elég történelmi egyháznak lennünk, hanem a jelen egyházává kell válnunk, hogy a jövő egyháza lehessünk. És nem elég a Szó egyházának lennünk, hanem a Tettek egyházává kell válnunk, hogy a Diadalmak egyháza lehessünk.

Ha azonban a nemzetiszocializmus az egész németség összefogására, valóban a nemzeti egység nálunk is annyit hangoztatott gondolatának megteremtésére törekszik, miért van az, hogy a nép egy részét, a zsidóságot kizárja a nemzeti felépítés munkájából és megtagadja vele a népi közösséget? Nem ellentmondás-e egységet hirdetni, a valóságban pedig az egységet megtagadni és a németség azelőtt oly nagy szerepet játszó részét, a német zsidóságot idegenné nyilvánítani? E kérdések mellett nem mehetek el szótlanul, ha beszámolóm hű akar lenni feladatához, a mai német élet főbb erőinek és kérdéseinek felvázolásához. A zsidókérdés a mai német életben nagy szerepet játszik. - Itt nem vállalkozom arra, hogy a zsidókérdésre vonatkozólag a véleményemet kifejtsem. Előadásomban tartózkodni kívánok attól, hogy a magyar politikai életben is szerepet játszó zsidókérdés taglalásával a napi politika területére tévedjek. A következőkben tehát a német nemzetiszocializmus feleletét fogom ismertetni a felvetett kérdésekre.

A nemzetiszocializmus legfőbb célja valóban a nemzeti egység megteremtése, amely minden németet magában foglal, a szó átfogó értelmében. A nemzetiszocializmus ezen törekvésének komolyságát mindennél jobban bizonyítja az a körülmény, hogy a német birodalom határain kívül álló németeket is a német egység tagjainak tekinti, a faj és a lélek közössége alapján. De bár így tekintve, a nemzetiszocializmus valóban nem mutatkozik szűkkeblűnek a nemzeti egység kereteinek megállapításában, inkább azt mondhatnók, hogy veszedelmesen bőkeblűnek, midőn pl. a magyarországi németség kérdését is szinte aggasztó mértékben és módon magáénak tekinti, másfelől a német nemzetiszocialisták hallani sem akarnak arról, hogy a zsidóság a németségben a régi szerepet játssza, s a sajtóban, a gazdasági életben és a marxista tömegek útján a politikai életben is irányító befolyásra tegyen szert, amint az a nemzetiszocializmus uralomra jutása előtt történt. Sőt, egyáltalában nem akarnak többé szerepet engedni neki a német élet irányításában. Erre a szerepre pedig alkalmatlannak tartják a nemzetiszocialisták a zsidóságot azért, mert idegen fajtának tekintik, amely testileg és lelkileg is más, mint az árja fajtájú germán. És külső alkalmazkodása ellenére is idegen marad. Ahogy testi jegyei elütnek a germánok jellemző vonásaitól, lelkileg is idegen nekik. A keveredés pedig szintén nem segít, mert általa csak a germán faj veszít. A keverékek a nemzetiszocialista értékelésben nem valami magasan állnak. - Ahogy testileg mások, más szellemet is képviselnek. A germán lélek népies, naiv, heroikus erőivel szemben a hedonista és utilitarista zsidó cinikus fölényt, vagy meg nem értést mutat. Márpedig csak a népies és nemzeti erőkből táplálkozó heroikus lelkület az, ami egy népet igazán naggyá tehet és minden veszedelemmel szemben megtarthat. Ennek a heroikus élet- és világfelfogásnak a nevében visel hadat a nemzetiszocializmus az internacionális antinacionalizmust hirdető zsidósággal, amelyet a mai Németország legnagyobb ellenségének, a bolsevizmus megteremtőjének és vezetőjének tekint. - De mivel magyarázható az a tény, hogy a legnagyobb faji összetartást tanúsító zsidóság annyira a faj szerinti megkülönböztetés ellen van és az internacionális gondolat zászlóvivője? A magyarázat a nemzetiszocialisták szerint abban rejlik, hogy a faji és nemzeti gondolat kompromittálásával a zsidóság a vele szembenálló faji és nemzeti ellenőrzést akarja elhárítani a zsidó faj világérvényesülése útjából. Ennyit a zsidókérdésről, a zsidókérdés állásáról a Harmadik Birodalomban. - Hogy a zsidóságnak más nemzeti társadalmakban és más államokban a többi fajokkal való együttműködése másként értékeltetik, arra ezen a helyen nem térhetek ki.

Németországban ma egy nagy forradalom van, amely a német nép erőiből táplálkozik és a németség megerősítését tekinti legfőbb feladatának. Míg a mi szerencsétlen 1918-as forradalmunk a nemzeti erők lezüllesztésére és a magyar impérium feldarabolására vezetett egy internacionális mozgalom zászlaja alatt, Németországban a nemzeti-szocializmus más értékjelzőt adott a forradalomnak. A népi és nemzeti erők újjászületését értik alatta. Ez a forradalom áthevíti a lelkeket és áthevíti az egész német életet, ahol most minden újra mérlegre kerül. Régi szokások és hagyományok eltűnnek, ha nem áll mögöttük igazi erő, és új szokások és életformák vannak keletkezésben, amelyekben új szellem nyilvánítja ki magát. De ez az új szellem nem jelent szakítást a német múlttal, amelyet soha buzgóbban nem tanulmányoztak, mint ma, hanem a németség örök lényegét akarja az új időknek megfelelően új formákban érvényre juttatni. A mai német önmagát keresi izzó érdeklődéssel. Itt nem lehet neutrálisnak maradni, állást kell foglalni a dolgokkal szemben, amelyek az új érdeklődés fényében megújulnak és új színt nyernek. Így szikrázott fel előttem a Faust második részének hallgatása közben a berlini állami színházban a mai német élet alapgondolata, midőn gondolatban az új német élet értelmét kerestem. Goethe a tökéletes mű feltételeiről szólva egy szellemről és ezer karról beszél. Ezer karról, amelyet egy szellem mozgat.

Egy szellem és ezer kar. Ez a mai németség programja. És ez minden egészséges nép programja. De ennek a szellemnek az érvényesítésére különféle utak és módok vannak. A mai németség egy személyre bízza a szellemi irányítást, attól várva a német élet egységes és tökéletes megszervezését. Az irányításnak és szervezésnek azonban nem ez az egyedüli módja, és kétségkívül a magyar élet más minta szerint halad. Állami és társadalmi életünk az autonómiáknak és az autonómiákban rejlő egyéni kezdeményezés gazdag lehetőségeinek tág teret nyit és a magyar élet fejlődése ezekben a formákban haladt és vívta meg önvédelmi harcait. A nemzetiszocialista Németországról való beszámolómnak nem is az volt a célja, hogy idegen célok és formák utánzását állítsam a magyarság számára követendő ideálnak. Teljesen tudatában vagyok annak, hogy a német élet formái és a szervezettségnek ottani foka számunkra olyan kényszer volna, amely ellen a magyar természet lázadásba menne. De az egész magyarságot összefogó egységes szellemnek, e szellem anyagi és lelki feltételeinek megteremtése olyan feladat, melyre mindnyájunknak teljes odaadással készülnünk kell azokon az utakon, amelyeket a magyar jellem és a magyar sors kijelöl. És készülnünk kell habozás nélkül minden munkánkkal, hogy ha üt az óra, egy szellemben ezer kar, millió kar lendüljön a magyar jövendő felé.

Kibédi Varga Sándor (1937)

(betiltva.com, kiemelés: Kitartás.hu)