Átalakuló világ: Nemzetiszocializmus II. rész

2012. 09. 21. péntek. - 17:59
Világnézetünk kifejezetten idealista. Hiszünk az Igaz, Jó és Szép örök eszméjében s ezt a hősi szemlélettel közelítjük meg. Más szóval hiszünk maradandó értékekben s ezeket elérendő, a személyt alávetjük a közösségnek. Ugyanakkor tiszteljük a személyiséget, annak kibontakozását szükségesnek tartjuk. A magántulajdont mint az individuum megnyilvánulási keretét tiszteletben tartjuk, de túlnövését a közösség rovására nem engedjük meg.

Hiszünk abban, hogy a Gondviseléstől rendelt feladatunk tisztelni őseinket, tanítómestereinket. Életkeretünk nem a nagyvilág, hanem a család és a Nagy Család, a Nemzet viszonyában fejeződik ki. Kötelességünk ügyelni az ősök láncolatán át hozzánk folyó Vér tisztaságára és kötelességünk megvédeni azt a Földet, amit az ősök verítéke, vére és hamva megtermékenyít. A nemzet tagjának elsősorban kötelességei vannak, jogai csak másodsorban.

Ezen a ponton merül föl a fajelmélet botrányköve.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a hungarizmus nem ismer el olyan faji felsőbbrendűséget, mint a Rosenberg-féle volt, vagy amilyen a Talmudból olvasható ki.

Az azonban nem kétséges, hogy a vér a kozmikus (pszichikus) öröklések és ráhatások hordozója. Valami nagyon is a tudatalatti (numinák) világából való, elkerülhetetlen misztikus jelleggel. Ha impulzusait követjük, együtt élünk, együtt cselekszünk a Titokkal, de ha definiálni akarjuk, könnyen sületlenség lesz belőle. Ezért numina.

Nemcsak a kutya-, marha-, lótenyésztők tudják gyakorlatból, hogy mennyire fontos a vér, a faj tisztaságára ügyelni, hanem az antropológusok is.

A kommunisták kezén halálra kínzott antropológusunk, Gáspár János a tiszta faj megőrzését több okból tartja fontosnak.

Az a különbözés - mondja - ahogy az emberek reagálnak a világ jelenségeire - amennyiben ez nem a műveltségen múlik - a fajiság rezonanciáját jelenti. Helyesen látta meg Rosenberg: a faj a külszínre vetült lélek. Minden faj sajátos lelkiséget hord magán s ez a sajátosság csak akkor alakul harmonikus egységgé az utódban, ha mindkét szülő részéről ugyanazok a sajátságok, faj van jelen.

Mindenekelőtt azért, mert a korcs utódok ellen maga a természet is tiltakozik. Bizonyos kórhajlamok ismerhetők fel a korcsban és magának a kórképnek a lefolyása is súlyosabb ezeknél. Sem az élettani szervek, sem a pszichológiai faktorok nem tudnak tökéletesen összhangba kerülni a korcsban. A korcs alkalmazkodási képessége zavart, mozaikszerű, mert az egyik szerve vagy lelki sajátossága az apától, a másik az anyától öröklődött. De ez a diszharmónia már a terhesség idején, az anya testén belül is megmutatkozik.

„Meg kell előzni - írja Méhely -, hogy az anya és a gyermek között vérbeli ellentét lehessen - az ilyen házasságot nem szabad megengedni". U. i. a 4 vércsoport minden fajon belül képviselve van, de nem egyenlő arányban. Épp ez az arány a jellemző az egyes fajokra.

Amikor szülési rendellenesség lép fel, akkor tulajdonképpen a természetes kiválasztódás jön működésbe, az életre kevésbé képest a természet el akarja vetélni.

Már a múlt század közepén feltűnt az amerikai kutatóknak, hogy az északi típusú angolszász és néger házasságból született korcsok a második generációval kihaltak.

Az eltérő típusok kereszteződésekor elkerülhetetlen az egyes testrészek, szervek rendellenes elhelyezkedése és az idegrendszernek funkcionális zavara. Pl. a tiszta északi fajú angol katonák csak 1/20-ad része lúdtalpas, ezzel szemben a kevert fajú, korcs zsidó katonák 1/6-a szenved lúdtalpban. Oroszországban az orosz elmebajosok aránya 0.91%, a zsidóké 2.19. A magyar elmegyógyintézetekben háromszor annyi zsidó van, mint magyar. Jung is megállapítja, hogy betegeinek túlnyomó többsége a zsidókból került ki.

Ha a világirodalom drámai műveit tanulmányozzuk, világosan fölismerhető a kétféle típus: a tiszta faj és a korcs. A klasszikus drámában (görög, Shakespeare) az ép testű-lelkű ember összeütközésbe kerül a világrenddel; az ember vezekel, a világrend érintetlen marad. Ezzel szemben a modern, korcs ember drámáiban (Ibsen, B. Shaw) a korcs önmagával kerül összeütközésbe, amiből nem tud kikeveredni, ezért támadja meg a világrend egészét. E kategória alá esik pl. a korcs Marx és a többi zsidó támadása a régi, keresztény világrend ellen. Ide vezethető vissza minden baloldali, proletár forradalom mint a korcsnak összeütközése önmagával s ennek kivetülése a régi rend elleni gyűlölete. (Lásd erről bővebben a Tömeg c. fejezetet.)

A sikertelenség a korcsot beteggé teszi (zsidó pszichózis és üldözési mánia), a tiszta fajtát bölccsé. Érthető, hogy miért ellenzi a zsidóság az apartheid politikát s miért erőszakolja a fajkeveredést. Nyilván könnyebb beteglelkű korcsok fölött megszerezni az uralmat, mint bölcsek fölött.



A korcs így lesz a társadalomnak is terhére. Folytonos önviaskodása kifejleszti benne az erőszakos, káros individualizmust. Ennek vagyunk gyakori tanúi napjainkban. Radikális gondolkodó s belevész a nihilizmusba. Ha érdeklődik a művészet iránt, akkor új, bizarr irányokat erőszakol. Így rezonál a faj a szellemi élet minden megnyilatkozásában.

Belátható, hogy mily veszedelem fenyegeti az embert (a fajt), ha az ilyen korcs, önmagukkal és a világgal meghasonló elemek számbeli és politikai súlya nyomni kezd a latban. Ezt az állapotot a kapitalizmus és a szabadverseny demokráciája és a marxizmus tervprogramja a vissza-nem-térési ponton túlra vitte. A fajilag tiszta (vidéken izolált) partikuláris lelkületű csoportok feloldódtak, a több kényelmet és jobb keresetet biztosító városokba vándoroltak, ahol aztán elkerülhetetlenül belesodródtak a korcsokkal, illetve a saját lelkületüktől idegen fajúakkal való házasságba.

Ez volt pl. a falun élő magyar parasztság valóságos katasztrófája, amikor Rákosiék a „vas és acél országa" által igényelt emberanyag feltöltésére a városokba tódult s azok faji és mentális fertőjében hamarosan el is sorvadt. Ennek a bolsevizmusnak az volt a legnagyobb bűne, hogy népességünk nagy rezervátorát, a magyar parasztot elpusztította. Ma a falvakban jóformán csak betegek és öregek morzsolgatják napjaikat.

A fajok közti asszimiláció a természet rendje szerint lehetetlen. Az asszimiláció pl. Észak-Amerikában egyáltalán nem következett be, Dél-Amerikában pedig korcsosodáshoz vezet. A fajtaellentétek az USA-ban épp oly élesek, mint Kanadában és Angliában. Itt nem négerre vagy zsidóra gondolunk, hanem a dinári franciára és a földközi fajtájú írekre, szemben az északi fajtájú angolokkal.

De nem sikerült az asszimiláció Magyarországon sem, ahogy azt az 1919-es terror és az 1945-os „fölszabadulás" bizonyította, hasztalan erőlködtek liberális honatyáink két generáción át. A faj misztikum, egészen más logikája van.

A proletariátus nem tört volna föl oly elemi erővel a mi kultúránkban, hogyha egyúttal az elkorcsosodási folyamat nem következett volna be a kapitalista-fogyasztói rend taposómalmán.

A nyugati társadalom tagjai 90 %-ban proletár szemléletben élnek. A proletár (korcs) volta valakinek nem függ sem vagyoni helyzetétől sem iskolázottságától. A fennmaradó 10 % a hősi szemléletű elit közt minden bizonnyal kevés korcs akad. Ez az elit azonban nem tud hozzájutni ahhoz, hogy a hatalom kulcspontjait kezébe vehesse, mert a demokráciában a szavazatokat számolják és nem mérik. A korcs vagy proletárszemléletű szavazópolgár nem talál semmi vonzót a fajilag erős elit gondolataiban. A verébnek nem lehet ideálja a sas. Ezért ülnek a kulcshelyzetekben többnyire korcs proletárok és még korcsabb zsidók, beválasztva a hasonló tömegtől. (Ebnek is eb az ideálja - mondja Madách.)

Ez az oka annak, hogy a világnak ma sok politikusa van, de államférfija egy se.

Az egy ember - egy szavazat tipikusan proletár szemlélet s a legbiztosabb útja annak, hogy tehetségtelen, szűklátókörű emberek kerüljenek valamilyen fajta hatalomra. Ahogy a nagy angol hősi szemléletű történész, Carlyle mondja: soha meg a történelemben nem fordult elő, hogy annyira kis emberek sodródtak volna oly nagy események viharába, mint a Francia Forradalomban. Pedig ez a forradalom nem is volt proletár jellegű!

Az államügyek intézése sokkal bonyolultabb valami, mint pl. egy gyárüzem vezetése, de nincs olyan gyár, még a Szovjetben sem, ahol a dolgozónak beleszólása volna abba, hogy ki legyen a gyár vezetője és hogy milyen legyen a termelési programja.

Ha egy állam vezetőjének minduntalan az őt hatalomra helyező szavazóknak kegyét kell lesnie, sem ideje, sem energiája nem marad arra, hogy egy valódi államférfiúi programot vigyen keresztül.

A zsidók által erőltetett ilyen demokrácia eredménye az ilyen bábkormányok fölötti, igazi hatalmat képviselő és a szavazatoktól nem függő titkos Világkormány létesítése. A nemzeti kormány csupán adminisztratív végrehajtója a hátsó, igazi hatalomnak. Tulajdonképpen két malomkő közt őrlődik nyomorultul: a szavazatával őt hatalomra segítő proletár zsaroló igényeinek kielégítése és ezeknek az igényeknek pénzügyi fedezésére a pénzzel őt ellátó zsidó bankároknak való engedelmes alávetettsége és kiszolgáltatottsága között. Mind többet és többet kell ígérnie az ugyancsak zsidó kommunista agitátorok által „felvilágosított" proletárnak azért, hogy hatalmon maradhasson, ugyanakkor mind jobban és jobban eladósítja az országot a zsidó pénzembereknél, akik felé mindig több es több engedményt kell tennie a saját nemzete bérére.

A politikusok a demokráciának legnyomorultabb és legfelelőtlenebb alakjai. Röviden: a 400-aknak nevezett zsidó világkormány ügynökei. Mindezt már világosan kifejtették a zsidók a Jegyzőkönyvekben.

A hősi szemléletű államférfi, ha hatalomra kerül, érthető módon, mind a zsidók, mind a proletár szemében diktátornak tűnik.

Itt azonban máris rá kell mutatni arra, hogy az elit diktátora mindig megválasztás útján kerül hatalomra, a korcs diktátora pedig mindig erőszakkal. Továbbá az intuitív képességű elit-diktátorra nemcsak szavaz a nép, hanem sokkal inkább önként el is fogadja vezetőjének (Führer princip). Ez az elfogadás jelenti a nemzet szuverén akaratát és ez akaratának átruházását, mi több hűséget a Vezérhez és benne önmagához. Ehhez, persze elsősorban fajilag egészséges, pszichológiailag harmonikus népség kell.

Ezért a nemzetiszocializmus alaprendszere a szó tiszta értelmében vett arisztokrácia, az elit uralma. Éppen elit volta biztosítja, hogy a nemzetközösség érdekéért dolgozik és független minden kormányon túli pénzhatalmasságtól.

A nemzetiszocializmus a kultúra bástyája. Mert semmiféle kultúra nem függhet a nemzeten kívüli, idegen fajú, nemzetközi bankár érdekektől és az ezeket kitevő zsidóságtól.

Mivel ma már minden nemzetinek mondott kormány függ az őt pénzzel ellátó, idegen fajú, zsarnoki monopóliumtól, nem nehéz belátni, hogy a világ szükségállapotba került.

A szükségállapotban a diktatúra az egyetlen út.

A nemzetiszocializmus a demokráciának szükségállapota, mert egyedül a nemzetiszocializmus rendelkezik azokkal a világnézeti alapokkal, amiken állva egyáltalán el lehet indítani a mentési munkálatokat.

Az első lépés a mentésben, megszabadítani az emberiséget elsőszámú ellenségétől, a zsidóságtól.

Ez a kérdés egyáltalán nem olyan kényes, ahogyan sokan hiszik. Viszont rendkívül nehéz feladat, amelyben sokkal inkább mély dologismeretre és tudományos tárgyilagosságra van szükség, mint indulatok és erőszakoskodások szabadon eresztésére. Itt valósággal nagy Államférfira vár a feladat megoldása.

Kérjük hát a Mindenhatót, hogy küldje el az emberiségnek ezt az új Megmentőjét.

Pillanatnyi gyarló, tapogatódzó tudásunkban megpróbálunk itt egy olyan meglehetősen új szempontra felhívni a figyelmet, amelyre a modern mélypszichológia mutatott rá. A megközelítés nem könnyű és csak azok számára fog jelenteni igazán valami megvilágítást, akik járatosak CG. Jung pszichológiai terminusaiban és megértették annak lényeget, amit ő Árnyéknak nevez.

Az emberi psziché rendkívül bonyolult és dinamikusan összetett működésének tanulmányozása során Jung olyan élesen elkülöníthető lélektartalmakat ismert föl, mint pl. az Ego, a Persona, a Tudat - továbbá a tudatalatti elemek között a személyes és kollektív tudatalatti (Archetípusok) , az Anima, az Önvalóság és az Árnyék.

Amiről itt írni próbálunk, az a tudatalatti „sötét" árnyék, amelynek ellentétje a „világos" tudati Ego, azaz az Én. Minden Én-nek van Árnyéka. A tudat a jéghegynek vízfölötti, látható része, a tudatalatti s vele az Árnyék, a vízalatti, nem látható rész. A két rész együtt teszi a jéghegyet, el sem választható a kettő. Ugyanígy az ember teljessége áll a tudatból és a tudatalattiból.

Az Én-nek kiegyenlítő tudatalatti ellenpárja az Árnyék. Az Árnyék a gyűjtőhelye mindazoknak a volt tudattartalmaknak, amiket az idők folyamán elfelejtettünk, vagy amiket szándékosan kirekesztettünk a tudatból, mint olyat, amit kellemetlennek, helytelennek tartottunk. (Nemcsak mi személyesen, hanem apáink, nemzetünk közössége is.)

Ezek a gondolatok, élmények nem vesztek el örökre, csupán belekerültek a tudatalatti „szemétládá"-ba. Innen aztán valamilyen oknál fogva olykor felvetődnek a tudatba, és váratlan, szokatlan módon való cselekvésre késztetnek. Az irodalom (főképp Dosztojevszkij) sok példát tud az Árnyéknak a tudat világát megzavaró, a tudatos szándékkal ellenkező és annak érdekét romboló tevékenységére.

Ilyen pl. a Bibliában Ábel és Káin, vagy Faust és Mefisztó, Ádám és Lucifer, Wotan és Alberich.

Az árnyékot nem lehet kiirtani még akkor sem, ha ilyen megszemélyesített formában jelenik is meg. Az Én az árnyékával egyetemben válik teljessé, ugyanakkor azonban az Árnyék sem törhet a tudatba túlsúllyal az egység elpusztításának veszélye nélkül.

Az Árnyék csak ellenőrzés alatt töltheti be feladatát. Krisztust is megkísértette Árnyéka, a Gonosz és ezt parancsolta vissza a tudatalatti mélységbe. A hindu bölcseletben is megtaláljuk az árnyékot Mara személyében.

Ebben az értelemben ismerjük fel, hogy az Embernek faji Árnyéka a zsidóság.

Nem kétséges, hogy a zsidóságban „sötét", emberellenes energiák lappanganak, hogy a zsidóság valamiképpen nem tartozik bele a szűkebb ér telemben vett emberiségbe. Épp ezt az árnyék-jelleget ismeri föl önmagában is a zsidó, amikor azt vallja, hogy ő a gojok farkasa. A tudatalatti sötét régiójába szorított helyzeténél fogva érzi úgy az árnyék, hogy őt üldözik, hogy fel kell szabadulnia és hogy gyűlölnie kell az Én-t, azt a Diktátort, aki őt „igazságtalanul" a mélyben tartja. Az Árnyék lényegénél fogva lázadó, felforgató és az uralkodó tudati rend hatalmára törő. Csak mostanában dereng föl előttünk, hogy tulajdonképpen mit is értsünk a mitológiai kozmogóniák olyan „eseményén", hogy Prométheusz fellázadt Zeusz ellen s emiatt a távoli (tudatalatti) Kaukázusban lett leláncolva. Vagy hogy mit jelent a Bibliában Lucifernek, Isten legékesebb teremtményének a mélybe, a pokolba taszítása.



A zsidóság „Árnyék" jellegével magyarázható továbbá az a közismert jelenség, hogy nagy tudású, tárgyilagosságra törő emberek hirtelen elvesztik tisztánlátásukat, ha a zsidósággal kell foglalkozniuk. Az emberben a tudatalatti „sötét, sátáni" erőktől való ösztönös félelem nyilvánul itt meg. Ehhez csak hozzájárul a zsidóságnak a világban tapasztalható fenyegetése és kíméletlen terrorja. Az emberiség pszichikailag még fejletlen, a mélytudati ismeretlen erők rémületet okozó „mumus"-ként jelennek meg számára, ami ellen úgy védekezik, hogy nem mer beszélni róla. Épp erre a sötét, kárhozati mélységből jövő zsidóságra mondta Krisztus oly találóan, hogy a „sátán zsinagógája".

Más szóval, a legtöbb ember nem tud szembenézni a valósággal s csak borozgatás közben kezd el zsidózni, amikor ilyen gondolatok kiágaskodnak a tudat-küszöb alól.

Az önijesztgető gyávaság oka a hősi szemléletű nemzetiszocialista világnézet hiánya.



Már mondottuk, hogy Jung szerint a fehér ember tudata zavart, feszült és ellentmondásos. Generációk óta a tudathasadás jelét mutatja és ez a hasadás félelmetesen tágulóba n van.

Oly tudattartalmak, amiket főképp a 2000 éves keresztény időkben azért nyomtunk el minduntalan, mert azok „e világból (matéria) valók", mert erkölcstelenek, Isten ellen lázadók, nem egyeznek a dogma és a teológia tanításaival, az „ördög sugallta, haszontalan tudománnyal foglalkoznak, ahelyett, hogy az üdvösség, Isten országát keresnék" - ezek mind belehullottak a tudatalatti „szemétládájába".

A zsidóság mindig is az emberiség Árnyéka volt, hiszen az egyiptomiak, a babyloniak, a rómaiak is épp úgy érezték a zsidó „más"-voltát és utálták őket, mint azóta is minden más nép. Ez az utálat az Árnyék iránti ellenszenv, minden antiszemitizmusnak igaz oka és eredete.

Amit mindennek tetejében mi, keresztények 2000 éven át a mélybe taszítottunk magunkból, a tudatunkba szabadult zsidóság most az arcunkba vágja. Ezért cinikus a zsidó. Ez az a metafizikai gyűlölet, amiről a Judeokereszténység c. fejezetünkben írtunk, amit a zsidó nemcsak irántunk, hanem önmaga Árnyék-volta miatt is érez.

Ezen az alapon tudjuk azt is, hogy a zsidóság nemcsak hogy soha nem fog az áhított világhatalomra jutni, hanem azt is, hogy ezzel a magatartásával magát az emberiséget is katasztrófába sodorja.

A tébolydák kórlapjainak szomorú történetei világosítanak fel minket arról, hogy mi történik olyankor, amikor a tudathasadás folytán az Árnyék átveszi a Tudat, az Én uralmát. Az emberi roncsnak már csak megváltás a halál.

Vajon valóban ily borzalmak előtt áll az emberiség? Hát nincs mód arra, hogy a „sátánt és más gonosz szellemeket visszataszítsuk a kárhozat helyére"? (A pápa mélyértelmű imája a zsidó bolsevizmus első megjelenésekor.)

Talán e pontban megértjük azt is, hogy miként értették Hitlerék azt, hogy „a zsidóság az emberiség betegsége". Nem kétséges, hogy ha az Árnyék uralomra jut, az valamilyen pszichológiai betegség.

Mégis, mi legyen a zsidósággal egy nemzetiszocialista világrendben?

A zsidóknak semmiféle kiirtása, megölése soha nem volt és soha nem lesz a mi programunkban. Az e körüli hazugságokra más alkalommal bőven rámutattunk. (Hitler mondása, hogy a hazugság úgy tartozik hozzá a zsidóhoz, mint más emberhez a ruha, nagyon is rámutat a zsidóság „Árnyék" jellegére, hiszen a tudatban levő Igazságnak kompenzáló ellentársa a Hazugság.)

A zsidóságnak csak annyi létezési jogot ismerünk el, amennyit bármely más kisebbségnek. Az élet minden megnyilvánulásában (foglalkozás, tudomány, művészet,) csak abban a számarányban vehetnek részt, amilyen százalékban kiteszik a nemzet összlakosságát. Ennek az lesz a következménye, hogy a zsidóság önként visszahúzódik a gettóba, azaz az őt megillető tudatalatti mélységbe. Ott az „örök zsidó" mint a betokosodott baktérium vár a végtelen időben egy újabb osztódásra, elhatalmasodásra. Ha fenn tudnak tartani maguknak egy önálló államot (Árnyék jellegüknél fogva nem valószínű), ugyanolyan elismerésben részesülnek, mint bármely más állam.

A magunk belső rendjében pedig Prohászka Hungarizmusán állva, Szálasi koncepciója szerint rendezzük be az országot. De külön is kihangsúlyozzuk, hogy noha szigorú keresztény alapokon állunk, a Két Kard elméletét örökre elvetjük, mert ennek világi Kardját a szuverén és integer Magyarország mindenkori Vezetője tartja kezében.

Még talán, tálán nem volna késő a hősi életszemléletű nemzetiszocializmussal kivédeni a ránk zúduló sötét Végzetet. De vajon nem éppen a Végzet rendelte vakság-e az, amely miatt a világ nem tudja meglátni azt, hogy már csak a Nemzetiszocializmus mentheti meg?

Vízöntő

(www.betiltva.com)

Pályi György

Hiába

Hiába a rágalom hadjárat
Sok hosszú évtizeden át
Nem sikerült kiűznötök
Szívünkből a szvasztikát

Hiába hoztatok törvényt
Tiltjátok használatát
Tehettek bármit ellene
A szívünkben visszük tovább

Ha bezártok,leöltök minket
Jönnek a gyerekek az unokák
Rettegtek mert jól tudjátok
Elveszítitek az utolsó végső csatát

Hiába a korlátlan hatalom
a pénz a modern fegyverek
A végső nagy csatát
Csak az igaz a jó nyerheti meg

Hiába lesz jelen a harcban
a Sátán kezében vasvilla
Mi győzünk.mert teljesülni fog
Atyánk Szentakarata

Minden keresztünk ott lesz
Ha kezdődik a végső csata
Krisztus Urunk keresztje mellet
Kettős keresztünk,Szent László
keresztje és a Szvasztika

Azon túl, hogy ez a nap a német történelem egyik legdicsőbb momentuma, ünnepnap lehet a világ bármely pontján élő nemzetiszocialista számára is!!!