REMÉLEM MÉG AZ INDITÓ ÁLLÁSBAN FELROBBAN, HOGY A MOCSKOK EGYBESÜLJENEK...

"A propagandacélokra készült felvételeket Hitchcock készítette, minden hamisítvány" - interjú Erich Priebkével (II. rész)
Reklám


Az interjú első része itt olvasható: "Ami a gázkamrák jelenlétét illeti, még mindig a bizonyítékokra várunk" - interjú Erich Priebkével (I. rész)
Erich Priebke hagyatéka - 2. rész
- Mikor hallott Ön először a zsidók gázkamrákban való megsemmisítésének tervéről?
- Mikor először hallottam ezekről a dolgokról, fogoly voltam egy angol koncentrációs táborban, Walter Rauffal együtt. Mindketten meg voltunk döbbenve. Nem tudtunk elhinni ilyen szörnyű dolgokat: gázkamrák, férfiak, nők, és gyermekek megsemmisítésére. Rauff ezredessel, és más foglyokkal napokig erről beszélgettünk. Noha mindnyájan az SS-hez tartoztunk, mindenki a maga szintjén, bizonyos pozícióval a nemzetiszocialista rezsim alatt, de ilyesmi soha senkinek a fülébe nem jutott.
Gondoljon csak arra, hogy sok évvel később jutott tudomásomra, hogy barátomat, és felettesemet, Walter Rauffot, ki a fogolysors keserű kenyerét megosztotta velem, azzal vádolják, hogy a rejtélyes gázautó feltalálója volt. Ilyet csak olyasvalaki gondolhat, aki Walter Rauffot sohasem ismerte.
- És a gázkamrák létével kapcsolatos összes tanúvallomás?
- A táborokban sohasem találtak gázkamrákat, azon az egyetlenegyen kívül, melyet a háború után az amerikaiak Dachauban építettek fel. Gázkamrákkal kapcsolatos bizonyíték, mely jogi, vagy történelmi értelemben megbízhatónak tekinthető, nincs; éppilyen megbízhatatlanok a táborok utolsó parancsnokainak és felelőseinek vallomásai, mint például a legismertebb, Auschwitz parancsnokáé, Rudolf Hössé. Előadásának nagy ellentmondásaitól eltekintve, Nürnbergben, tanúvallomása előtt megkínozták, s utána az oroszok megbízásából száját betömve felakasztották. E tanúk számára, kik a győztes hatalmaknak rendkívül értékesek voltak, elégtelen együttműködési készségük esetén, a fizikális és pszichés erőszak elviselhetetlenné vált; a fenyegetések a családtagjaikra is kiterjedtek. Fogságom alatti saját tapasztalatom, és kollégáimé, hogyan lettek a győztes hatalmak oldaláról a vallomások a fogolytáborokban kicsikarva. A foglyok kezelése a szibériai orosz táborokban időközben közismertté vált, az embernek egyszerűen minden vallomást alá kellett írnia, mást nem tehetett.

- Akkor az Ön számára a milliónyi halott csupán kitaláció?
- A tábort személyesen láttam és megismerhettem. Utoljára 1944 májusában voltam Mauthausenben, Himmler parancsára Badoglio fiát, Mariót kihallgatni. Két hosszú napon át tartózkodtam a táborban. Volt ott egy óriási üzemkész konyha minden táborlakónak, sőt még egy bordély is, szükségleteik kielégítésére - gázkamra nem volt.
Sajnos sok ember elpusztult a táborokban, de nem gyilkosságvágyból. A háború, a kemény életfeltételek, az éhezés, a kellő ápoltság hiánya gyakran lett végzetük. De a civilek eme tragédiája nem csak a lágerekben volt napirenden, hanem egész Németországban, mindenekelőtt a német városok válogatás nélküli bombázása miatt.
- Így lekicsinyli tehát Ön a zsidók tragédiáját: a holokausztot?
- Nemigen van mit lekicsinyelni: egy tragédia – tragédia. Sokkal inkább a történelmi igazság problémájáról van itt szó. A II. világháború győztes hatalmainak érdeke volt, hogy a bűntetteik miatt ne lehessen elszámoltatni őket. Egész városokat romboltak le Németországban, melyekben egyetlen katona sem volt, hanem csak nők, gyermekek és öreg emberek, kiket meg lehetett ölni, s ezzel megtörve a harci szellemet, mely az ellenféllel szemben tovább harcolna. E sors érte el Hamburgot, Lübecket, Berlint, Drezdát és más városokat. Kihasználták bombázóik fölényét, s őrült kíméletlenséggel öldökölték a civileket. Aztán következtek Tokió lakosai, végül, az atombombával Nagaszaki és Hirosima civil lakossága. Ezért volt szükség egészen különleges bűntények kitalálására, melyeket Németországnak kellett volna elkövetnie, s így a németeket, mint a Gonosz teremtményeit bemutatni, és mind, a többi esztelenséget, a szörnyregények figuráit, melyekkel Hollywood filmek százait forgatta.
Mindezektől eltekintve, a II. világháború győztes hatalmainak módszerei nem sokat változtak: a nézeteik szerinti demokráciát exportálják úgynevezett békemissziókkal, a söpredékkel szemben, miközben megalkotják terroristák ellenségképeit, melyek mindig hatalmasabb, elképzelhetetlenebb tetteket hajtanak végre. De a gyakorlatban ők támadják meg légierejükkel első sorban azokat, akik nem hajlandók nekik alávetni önmagukat. Lemészárolják a katonaságot és a civil lakosságot, kik nem rendelkeznek eszközökkel a védekezésre. Így lesz aztán, hogy egyik vagy másik humanitárius beavatkozás a különböző országokban azzal végződik, hogy az élre egy bábkormány kerül, aki a gazdasági és politikai érdekeiket képviseli.
- De hogyan magyaráz Ön akkor néhány egyértelmű bizonyítékot, mint a videofelvételeket és fotókat a koncentrációs táborokból?
- Ezek a filmek további bizonyítékok a hamisításokra: csaknem mindegyik a bergen-belseni táborból való. Ez egy olyan tábor volt, melybe a német hatóságok azokat a foglyokat szállították, akik munkaképtelennek bizonyultak. A táboron belül található egy részleg a lábadozóknak is. Ez önmagában is köteteket elmond a németek gyilkos szándékáról. Mégiscsak különösnek tűnik, hogy háborús időben ilyenfajta struktúra lesz azok számára készítve, akiket el kéne gázosítani. A szövetségesek 1945-ös bombatámadása a tábort táplálék, víz és gyógyszer nélkül hagyta. Tífuszfertőzés terjedt el, mely betegek és halottak ezreit eredményezte. A film1945 áprilisában készült, mely időben a bergen-belseni befogadó tábor a járvány által elpusztult, és már a szövetségesek kezében volt. A speciális propagandacélokra készült felvételeket a brit rendező, a horror mestere, Hitchcock készítette. A cinizmus, az emberiesség értelmének hiánya, melyet még ma is e képek kapcsán gondolnak, elképesztő. Évek óta tv-képernyőkre vetítve, egy mélybenyomású háttérzenével, szörnyű jelenetek összekapcsolása a gázkamrákkal, melyekhez semmi közük sincs, ez a nézők gátlástalan, alattomos becsapása. Mindez hamisítvány!

- Mindeme megtévesztés célja az Ön véleménye szerint, a győztes hatalmak bűneinek eltussolása lenne?
- Kezdetben így volt. A nürnbergi per ugyanazon színpadképét találta ki MacArthur is Japánban, a tokiói büntetőperben. Ebben az esetben más történeteket és bűntényeket gondoltak ki, melyek a vádlottak felakasztásához vezettek. A japánokat, akik már elszenvedték az atombombát, kriminalizálták, még a kannibalizmus vádját is kitalálták.
- Miért csak kezdetben?
- Mert később, a holokauszt irodalma Izrael Államnak két okból is javára vált. Az elsőt Norman Finkelstein, egy deportált zsidó fia világította meg jól. „Holokauszt-ipar” című könyvében rávilágít, ahogyan eme üzlet során, kártérítési követelések formájában, a sokmilliós kártalanítások és jóvátételi összegek Izrael Állam zsidó intézményeinek kasszájába befolytak. Ő rendszeresen szervezett zsarolásról ír. A másik okot Sergio Romano, az író világítja meg, aki semmiképp sem számítható revizionistának. A libanoni háború után Izrael felismerte, hogy a holokauszt-irodalom dramaturgiájának kitágítása és előtérbe helyezése az arabokkal folytatott területi vitájában előnyöket jelent, és egyfajta féldiplomáciai mentelmi joghoz vezethet.
- A holokauszt esetében, az egész világon kiirtásról beszélnek. Ön kétli ezt, vagy mi több, tagadja?
- Akik a globális hatalmat a kezükben tartják, azok propagandaeszköze feltartóztathatatlan. Egy történelmi szubkultúrán keresztül, melyet maguk teremtettek, és a mozin és tv-n át terjesztenek, manipulálják a lelkiismeretet, az érzelmek befolyásával. Különösen az új generációk, már az iskola kezdetével agymosásnak lesznek kitéve, szörnyű történetekkel nyomasztják őket, a szabad véleménynyilvánítás elnyomása céljából.
Amint már mondtam, csaknem 70 éve várunk a bűncselekmények bizonyítékaira, melyeket a német népnek tulajdonítottak. A történészek egyetlen dokumentumot sem találtak, amely gázkamrákról adna hírt. Nincs egyetlen írásbeli utasítás, egyetlen értesítő, egy német intézet állásfoglalása, vagy egy alkalmazott jelentése, semmi.
A dokumentumok ilyen hiánya miatt a nürnbergi bíró úgy vélte, hogy a „zsidókérdés megoldásának programja, ami a zsidók kiutasítására vonatkozott Németország területéről, illetve később a megszállt területekről, egészen egy lehetséges madagaszkári áttelepítésig, egy titkos fedőnév volt, mely megsemmisítésüket jelentette. Ez abszurdum! A háború teljes ideje alatt, mikor még győztesnek számítottunk éppúgy Afrikában, mint Oroszországban, a zsidók, akiket kezdetben csak bátorítottak, később, '41-ig egyre határozottabban fel lettek szólítva Németország önkéntes elhagyására. Csak a háború kezdete után két évvel kezdődtek intézkedések szabadságuk korlátozására.
- Képzeljük el, hogy a bizonyítékokat, melyekről ön beszél, megtalálják. Egy dokumentumról beszélek, melyet Hitler, vagy más tekintély írt alá. Mi lenne az Ön hozzáállása ehhez?
- Ez esetben, egy ilyen tettért, szigorú ítélet mondanék. Az önkényes erőszak ellen, mely nem veszi tekintetbe a valódi személyes felelősséget, bármely csoporttal szemben elfogadhatatlan és abszolút elítélendő. Így van ez Amerikában az indiánokkal kapcsolatosan, Oroszországban a kulákokkal, az olasz foibe-áldozatokkal Isztriában, az örményekkel Törökországban, a német foglyokkal az amerikai gyűjtőtáborokban, német és francia területen, éppúgy, mint Oroszországban. Az egyiket akarattal vitte végbe az amerikai elnök, Eisenhower, a másikat Sztálin. Mindkét államfő tudatosan ignorálta a Genfi Konvenciót, hogy a tragédiát végsőkig fokozza. Mindezen epizódok teljesen egyértelműen elítélendők, bezárólag a zsidók németek általi üldöztetéséig, mely kétségtelenül megtörtént. Minden esetre az igazi, nem pedig az, melyet propagandacélokra kitaláltak.

- Tehát elismeri: van lehetőség rá, hogy a bizonyíték egy lehetséges németek általi megsemmisítésre, a konfliktus végén eltűnt, és talán egy nap előkerül?
- Már mondtam, hogy bizonyos tetteket alapvetően el kell ítélni. Ha tehát el kellene abszurd módon fogadnunk, hogy egy napon bizonyítékokat találnak a gázkamrák létezésére; akik ilyen szörnyű tetteket terveztek, és ölésre használtak, azok elítélésének kérdése abszolút vitathatatlan és egyértelmű. Nézze, én megtanultam, hogy ebben a tekintetben a meglepetéseknek sosincs vége. Ebben az estben azonban, úgy gondolom, ez biztonsággal kizárható, mert csaknem 60 éve, a német dokumentumokat a győztes hatalmak lefoglalták, tudósok százai vizsgálták és átvilágították; ami máig nem került elő, annak előkerülése a jövőben is csak valószínűtlen lehet.
De ezt még más okból is különösen valószínűtlennek tartom: Ellenfeleink már a háború alatt elkezdték a lágerekben történt gyilkosságokról szóló gyanúsításokat megfogalmazni. A szövetségesek 1942. decemberi nyilatkozatáról beszélek, melyben, általánosságban szól a németek zsidók elleni barbár bűneiről és támogatja a bűnösök megbüntetését. Azután, 1943 végén megtudtam, hogy nem egyfajta általános háborús propagandáról van szó, hanem hogy ellenségeink e bűntettre hovatovább hamis bizonyítékok készítését tervezték. Erről az első hírt egyetemi hallgatótársamtól és jó barátomtól, Paul Reinicke századostól kaptam, aki a német kormány 2. számú embere, Göring birodalmi marsall mellett szolgált, kíséretének főnöke volt. Mikor utoljára láttam, szabályszerű hamisítványok tervéről beszélt. Göring fel volt háborodva, mert e hamis állításokat az egész világ szemében rágalmazónak tartotta. Göring, mielőtt öngyilkos lett, a nürnbergi törvényszék előtt a legindulatosabban ítélte el e hamis bizonyítékok produkálását.
Később még egy további utalást kaptam, Ernst Kaltenbrunner rendőrfőnöktől, attól a férfitől aki Heydrichet annak halála után helyettesítette, és a nürnbergi per után felakasztották. A háború vége felé láttam, mikor beszámolt Viktor Emánuel király árulásáról. Említette, hogy a későbbi győztes hatalmak már most dolgoznak azon, hogy háborús bűnök hamis bizonyítékait és más szörnyűségeket konstruáljanak, melyet a táborok számára, mint a német kegyetlenség bizonyítékát találtak ki. Már meg is egyeztek az egyes részletekben, hogyan kellene a vesztesek számára egy egyedülálló tárgyalást megrendezni.

Mindenekelőtt azonban 1944 augusztusában találkoztam Kaltenbrunner tábornok egy közvetlen munkatársával, a Gestapo főnökével, Heinrich Müllerrel. Neki köszönhettem, hogy a tiszti iskolát kijárhattam. Sokkal tartozom neki, és ő is kedvelt. Azért jött Rómába, hogy parancsnokom, Herbert Kappler alezredes egy személyes problémájának gondját viselje. Ezekben a napokban sikerült az amerikai 5. hadseregnek Monte Cassinónál az áttörés, az oroszok pedig bevonultak Németországba. A háború már feltarthatatlanul elveszett. Ezen az estén megkért, hogy kísérjem el hoteljébe. A fennálló bizalom alapján mertem e témában további részletek után kérdezni. Elmesélte nekem, hogy kémtevékenységünk során egyértelmű jelek utalnak arra, hogy egy végleges győzelemre számítva, az ellenség bizonyítékokat próbált kitalálni bűneinkre, egy látványos tárgyalást akar rendezni a vereség után, mely Németország bűnözői mivoltát igazolja. Ismerte a pontos részleteket és komolyan aggódott. Hangsúlyozta, hogy az ember nem bízhat meg ezekben az emberekben, mert sem a becsület érzését, sem gátlást nem ismernek. Én akkor még fiatal voltam és nem nyilvánítottam szavainak kellő súlyt, de később valóban minden úgy alakult, ahogyan Müller generális mondta. Ők tehát azok a férfiak és vezetők, akikről manapság azt mondják, hogy a zsidók gázkamrák általi megsemmisítését kigondolták és megszervezték! Nevetségesnek tartanám, ha ne lenne az esemény oly tragikus.
Amikor 2003-ban az amerikaiak azzal az indokkal támadták meg Irakot, hogy „tömegpusztító fegyverek” birtokában van (Powell külügyminiszter feltehetőleg hamis esküjével állt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé – noha a háborúban ezt a fegyvert egyedül ő vetette be), akkor arra gondoltam: nem új dolog ez sem!
- Ön, mint német állampolgár, tudja, hogy néhány törvény szerint Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Svájcban börtönbüntetés vár arra, aki tagadja a holokausztot?
- Igen, az erős világhatalmak követelik, és hamarosan Olaszországra is kiterjesztik. A trükk éppen abban van, az emberek elhiggyék, hogy azok, akik például az izraeli gyarmatosítással és cionizmussal Palesztinában szembeszállnak, antiszemiták. Aki bizonyítani mer, aki a gyűjtőtáborokban lévő gázkamrák létét megkérdőjelezné, automatikusan a zsidók megsemmisítésének harcosává válik. Ez egy alávaló manipuláció. Épp az ilyen törvények mutatják meg félelmeiket, hogy egy nap az igazság a felszínre kerül. Nyilvánvalóan aggódnak, hogy egy ilyen érzelmes propagandakampány ellenére, a történészek bizonyítékok után kérdeznek, és a tudósok a hamis állításokat felismerik. Pont e törvények fennállása nyitja fel a szemét annak, aki még mindig hisz a gondolat szabadságában, és a pártatlan történelemtudomány jelentőségében.
Az elmondottakért természetesen vádolhatóvá lehetek, sőt a helyzetem még rosszabb lehet, de e dolgokat el kellett mondanom, mert megfelelnek az igazságnak. Érzek bátorságot ehhez az őszinteséghez, mert ez a hazámmal szembeni kötelességem, 100. betöltött életévem hozzájárulása népem méltóságának megmentéséhez.
E. Priebke
"100 évem bizonyosságával!"
Megjelent 2013. július végén (eredetileg olasz nyelven, németből fordította: Tarnóczy Szabolcs)
Zoom


További részletek: http://kuruc.info/r/6/119545/#ixzz2iwXhH8rT

Hmmm: http://www.youtube.com/watch?v=f0s0lIw_4kY