Miután megtudták, hogy életfogytiglani börtönbüntetés várhat rájuk, megszökött a háziőrizetből a két gyilkos ároktői cigány. Az egész ország felháborodva kérdezgeti, egyáltalán miért nem börtönben raboskodnak az ítéletig? Ennek kapcsán egy korábbi írásunkat közöljük újra, amely azt a kérdés feszegeti, vajon erkölcsileg megengedhető-e a halálbüntetés? Az esettől - ami csak a jéghegy csúcsa - elválaszthatatlan a cigányság integrációjának csődjére adandó hungarista válasz. A két kérdés az érthetően fellépő, vérgőzös lincshangulattól mentes, higgadt tárgyalást igényel.Tesszük ezt azért, hogy a kérdés általánosabb összefüggéseit megvilágítva ne csak a szív, hanem az értelem előtt is megálljon álláspontunk. Csak így érhetjük el, hogy álláspontunk ne labilis fanatizmuson, hanem belátható meggyőződésen alapuljon.

I. kérdés:

Vajon erkölcsileg elfogadható-e a halálbüntetés?

Válasz:

Igen, a halálbüntetés természetjogilag teljes mértékben elfogadható.

Magyarázat:

Az idő a változás mértéke.

A változás a lehetőségből a ténylegességbe való átmenet.

Az olyan változást, amely az ember szabad akaratától függ, erkölcsi cselekedetnek hívjuk.

Erkölcsileg akkor helyes egy szabad akarattól függő emberi cselekedet, ha eléri természetadta célját, illetőleg a célját az emberi szabad akarat meg nem gátolja.

Mivel Istenben a létezés és a jó kölcsönösen felcserélhető - Ő lényege szerint jó -, az isteni örök törvény (lex divina aeterna) Isten örök elhatározását jelenti az általa teremtett világról.

Isten eme örök törvénye mintájára alkotta meg az egész világot, s a világ belső létviszonyait szabályozó természettörvényt (lex natura). E természettörvény az ember lelkiismeretén, mintegy "szíve köldökén", szellemi lelkének közvetlenül Istentől való teremtését jelző anyajegyén keresztül szól: "tedd a jót, kerüld a rosszat." Ez a belső hang megdicsér, ha konkrét jót teszünk, és vádol, ha konkrét rosszat teszünk. A természettörvény értelmünk segítségével felismerhető, a dolgok belső létviszonyait eszünk segítségével megismerhetjük.

Azonban az első emberpár akaratszabad döntése révén szakított Istennel, s ennek következtében az eredeti emberi állapot megroncsolódott:

a) elveszítettük a megszentelő kegyelmet (az isteni életben való részesedést);

b) értelmünk elhomályosult (nehezen ismerjük föl az igazságot, és tusakodunk ellene);

c) akaratunk rosszra hajló lett (erkölcsi erőfeszítést kíván a jó megtétele);

d) sokat kell szenvednünk, végül meg kell halnunk.

Ez a nyomorúságos állapot általános tapasztalata az emberiségnek. Ebből csak két következtetés vonható le:

a) vagy nincs mindenható és jóságos Isten;

b) vagy a vele való kapcsolat az ember eredeténél megsérült, amely természetszerűleg minden emberre átered. Ezt hívjuk eredeti bűnnek.

Mivel a „világ hangja" sokszor erősebb mint a lelkiismeret halk fuvallata, s mivel mi is sokszor édeni bujkálásba kezdünk hangja hallatán, ezért Isten maga is tételesen törvényt nyilatkoztatott ki (tízparancsolat) - ezt hívjuk tételes isteni törvénynek (lex divina positiva). Így az emberiség jelen létállapotában az örök isteni törvénynek két változatlan - tértől és időtől független - megnyilvánulási alakja van:

a) közvetett - ez a természettörvény (lex natura);

b) közvetlen - ez a tételes isteni törvény (lex divina positiva).

Az emberi jogalkotó által felállított tételes emberi törvényeknek (lex humana positiva) negatív normája a természettörvény és a tételes isteni törvény. Azaz értelmileg belátható, hogy nem lehet igazságos a liberális demokráciák által hirdetett  (Istentől és az általa teremtett természettől független) erkölcs és törvénykezés. Az Egyház így gyakorlati kérdésekben (például a konkrét költségvetés kérdése) nem nyilvánul meg, nem ad pozitív normákat, azaz "nem politizál". Azonban a természettörvényt, valamint a tételes isteni törvényeket köteles hirdetni az Egyház, és köteles az állam saját tételes törvényeinek megalkotásának azokat mintnegatív normákat figyelembe venni. Ilyen értelemben az állam nem abszolút mértékben "autonóm". A szabadkőművesek által hirdetett "világnézeti semlegesség" (amit "kereszténység nélküli keresztény kurzusunk", a FIDESZ-KDNP is vall) nem más, mint a természettörvénytől és a tételes isteni törvényektől független jogalkotás, mely teret enged sátáni törvények (magzatok tömeggyilkossága, habituális bűnözők adóforintokból való etetése, homoszexuálisok szodomista konkubinátusának kodifikálására) meghozatalára.

Mit mond a természettörvény és a tételes isteni törvény a halálbüntetésről?

A természettörvény tiltja az ártatlan emberi élet szándékos kioltását. A tételes isteni törvény is hasonlóan szól, a tízparancsolat kifejezetten tanítja, hogy "ne gyilkolj".

Fontos itt megjegyeznünk, hogy mind a természettörvény, mind a tételes isteni törvény az ártatlan emberi élet szándékos kioltását, a gyilkosságot tartja tárgyilag (objektíve) súlyos bűnnek. Az emberölés (ami a bűnös gyilkosság, és az erkölcsileg helyes állami ítéletvégrehajtás is) nem bűn anyagában, nem bűn önmagában.

Amennyiben a törvényes hatalom (potestas legitima) bizonyos súlyos bűnök (szándékos emberölés, nemi erőszaktevés, hazaárulás) esetén halálbüntetést hajt végre, erkölcsileg helyesen jár el.

Az emberi bírónak kötelessége ugyan, hogy a büntetés nevelő (pedagógiai) jellegű is legyen a megtorló (vindikatív) mellett, azonban csak addig a határig, ameddig ez lehetséges.

Felmerülhet a kérdés, hogyan fér ez össze Jézus Krisztus akaratával, az ellenségszeretettel, amit kifejezetten megparancsolt? Nem írta felül Jézus Krisztus mindezt?

Először is meg kell határoznunk a szeretetet. "Isten a Szeretet." - mondta a szeretett tanítvány, Szent János apostol. Az isteni Lényeg a három isteni Létalany egymásbalevése (perichorésis) által áll fenn. Azaz a Szentháromság maga "a" Szeretet! Az Atya öröktől fogva kiüresítve magát teljesen a Fiúnak adja át egész valóját, s a kettejük közötti kapocs is Személyt képez. Minden szeretetben hárman vannak: a Szerető, a Szeretett, és maga a Szeretet. "Ha látod a Szeretetet, látod a legszentebb Háromságot" - tanította Szent Ágoston.

A szeretet így nem más, mint létakarat: "jó, hogy vagy!" Isten "nem bánja meg adományait", ezért is tartja létben az elkárhozott lelkeket is! Azonban míg az isteni Szeretet tüze a mennyeieknek örök boldogság és melegség, addig az elkárhozottaknak iszonytató tűz.

Az emberszeretet, így az ellenségszeretet nem más, mint ez: azt akarom, hogy Isten akarata teljesedjen be minden felebarátomon!

A legtudósabb szent és legszentebb tudós, Aquinói Szent Tamás mondta: "Az igazságosság irgalmasság nélkül kegyetlenség, az irgalmasság igazságosság nélkül a bomlasztás szülőanyja." (Iustitia sine misericordia crudelitas est, misericordia sine iustitia mater est dissolutionis.) Istenben az értelem és az akarat teljes harmóniában van, az Ige és a Lélek, az Igazság és a Szeretet egymásban áll fönn. A világ is így működik, hisz önmaga igaz képmására teremtette szeretetből Isten. Ezt konkrét helyzetünkre úgy fordítanám, hogy az igazság ismerete nélkül nem a valódi szeretet akarása áll fönn. Isten nem valami szabadkőműves értelemben (mindegy, ki miben hisz) vett "szeretet-vallást", "szeretet-vallásokat" adott, hanem szeretet és igazság-vallást! Isten nem szubjektív érzelmeket, hanem objektív igazságokat nyilatkoztatott ki! A szeretetet prédikáló Jézust mindenki kedveli, hisz jót akarni könnyű... Az igazságot prédikáló Jézustól mindenki elfordult. Szomorúan kérdezte tanítványaitól: "Ti is elhagytok engem?" Jézus azért könyörgött a Szálasi által legjobban kedvelt főpapi imájában, hogy tartsa meg tanítványait az igazságban, mert egységüknek csakis ez lehet az alapja. Azt kérdezte szomorúan Jézus, talál-e vajon igaz hitet, ha visszatér? Nem azt kérdezte, hogy szeretetet!

Valaki felhozhatja még Jézus Krisztus másik parancsát is: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" Azonban Jézus itt arra céloz, hogy a belsőrőlne ítéljünk, amiről egyedül csak Istennek van joga ítélkezni. Ő látja át a teljes okszövedéket pontosan minden esetben, az emberi bíró számára ez ismeretelméleti lehetetlenség.

Az emberi bíró csupán a külsőről ítél, arról viszont köteles, különben anarchiába süllyedne a társadalom. Az emberi bírónaknem kötelessége és végelemzésben emberileg lehetetlen is mérlegelnie a nyilvánvalóan súlyos külső cselekedetek esetén minden körülményt.

A "sötétnek" hazudott középkorban is kimondták, hogy egy megégetett eretnek, gyerekgyalázó, erőszakoskodó vagy rablógyilkos belsejéről, azaz arról, hogy elkárhozott-e vagy sem, nem ítélhetünk. Fönnállhat bárkinél a legyőzhetetlen tudatlanság lehetősége.

A szeretet így nem érzelmi, hanem akarati kérdés, nem szimpátia vagy antipátia kérdése.

Azt követeli meg tőlünk, hogy szándékosan ne hagyjunk ki senkit sem a minden ember lelki üdvéért mondott imádságunkból, függetlenül attól, hogy az illető embert utáljuk-e vagy sem. Így, ha a végső ítélkezést Istenre bízzuk, nem vétünk a szeretet parancsa ellen. Ennyiben más a keresztény álláspont a talmudista zsidó és az iszlám semita vallásosság felfogásánál, akik ellenségeiket fanatikus módon a pokolban tudják.

Az emberi bírónak tehát nem feladata a belsőről liberális lelki onanizálást folytatnia, hanem kötelessége a külső cselekedeteket megítélni, és azokat igazságosan büntetni vagy jutalmazni.

Sokan hivatkoznak álságos módon az emberiességre, az emberélet sérthetetlenségére. Azonban ez csupán a liberális demokrácia képmutatása. Irgalmasság címén, mint báránybőrbe bújt farkasok, irgalmatlanok demokratáink: a gyilkosok és más közönséges bűnözők emberi méltóságát az ártatlan emberek méltósága fölé helyezik.

Miközben minket - "nyilasokat, és más vadállatokat, kik kegyetlenül üldözik a demokrácia híveit" (Kádár, Gyurcsány, Orbán...) - önkényuralommal vádolnak ("önkényuralmi jelképek") demokratáink, aközben a legképmutatóbb önkényuralmat valósítják meg. Mint említettük, önkényesen szembemegy tételes törvényhozásuk a természettörvénnyel és a tételes isteni törvénnyel az állam abszolút autonóm voltára, "világnézeti semlegességére" hivatkozva. Ahogy szót ejtettünk róla fentebb, sem a természettörvény, sem a tételes isteni törvény nem pozitív, hanem negatív normája a tételes emberi törvénynek. Mikor előbbiektől elválasztják "törvényeiket" demokratáink, természetellenes módon a társadalmat aknázzák alá, hazaárulást követnek el, amiért a legsúlyosabb büntetést, a halált érdemelik. "Ha az országok alapja nem az igazságosság, mi egyebek azok, mint rablóbandák?" - tette fel a költő kérdést Szent Ágoston.

Van-e visszatartó hatása a halálbüntetésnek?

Igen, van visszatartó hatása a halálbüntetésnek.

A bűnt büntetni kell, és összhangba hozni a megtorló igazságosság mellett nevelés-gyógyítás irgalmassági elveivel, ameddig az lehetséges. Azonban az az ember, aki ártatlan embert szándékosan és aljas indokkal megöl, kiállította magáról a legrosszabb bizonyítványt: nem ismer se Istent, se embert maga felett. A legprimitívebb személyiségjegyekkel rendelkező bűnözők egy részét csak a halálbüntetés elrettentő hatása tartja vissza. Ez készteti előny-hátrány mérleg készítésére, így a halálbüntetésnek komoly visszatartó ereje van. Ellenvetésként fölmerülhet, hogy ahol halálbüntetés van, ott is van súlyos, életellenes büncselekmény. Világos, hogy semmilyen büntetési tétel sem képes minden bűnt meggátolni. Azonban a jogalkotónak az átlagot kell figyelembe venni a törvényhozásnál. Egy példával szemléltetjük. Az emberek 10%-a semmilyen körülmény között sem lopna - ha ezt az állam ténylegesen nem üldözné és nem is büntetné, akkor is képtelen lenne lopni. A társadalom 80%-át az állam üldöző és megtorló törvénykezése tartja vissza minden körülmény között attól, hogy lopjon. 10%-át semmilyen törvény nem tartja vissza. Azonban arra nem lehet hivatkozni, hogy 10%-át semmilyen törvény nem tart vissza a lopástól, így ez a törvény felesleges és nincs preventív hatása.

Vannak visszaeső és habituális (genetikai hajlamosítással rendelkező) bűnözők is. Az ilyenek megkímélése által újabb ártatlan emberéleteket teszünk ki veszélynek, s ezzel a nagy humanisták újra csak kikezdik az emberiességet. A habitualitással kapcsolatban elég megnézni Péntek László kétéves gyermekének karakterológiai vonásait! Nem véletlen, hogy a habituális bűnözőket nemcsak az ezerszer elátkozott Harmadik Birodalomban, de az USA-ban is sterilizálták.

A halálbüntetés visszafordíthatatlansága és a bírói önkény lehetősége nem érv ellene?

Nem, a halálbüntetés ellen nem érv annak visszafordíthatatlansága és a bírói önkény lehetősége.

Ráadásul ez az érv a demokraták szájából a legnagyobb képmutatás, hisz ők törvényileg biztosítják az ártatlan, méghozzá a legártatlanabb és legkiszolgáltatottabb emberi élet kioltását az abortusz és az aktív eutanázia "legalizálásával".

A halálbüntetés visszafordíthatatlansága (irreversibilitas) ellen fölhozható, hogy a siralomházi idő ellenére is ártatlanul kivégzettek száma nagyságrendileg kevesebb, mint azon ártatlan embereké, akik a halálbüntetés elrettentő hatása, illetve a visszaeső bűnözők kivégzése folytán menekülnek meg attól, hogy ártatlanul meggyilkolják őket.

A bírói önkény érve pedig olyan, mintha valaki arra hivatkozva szeretné a férfiak kasztrálását bevezetni és a házasságot betiltani, hogy a férfiak egy része úgyis megcsalja a feleségét. Az eseti szabálytalanság nem érv az általános joggyakorlat ellen!

Fölmerülhet az a megoldás is, hogy súlyos bűncselekmények esetén az elkövető ténylegesen életfogytáig bűnhődjön. Mindezt - érvelnek mellette - a gyógyító igazságosság is megköveteli. Lehetősége van megbánni bűnét és megtérnie. Ez ellen fölhozható, hogy kriminálstatisztikailag tényleges - gyümölcsöző - megbánást és javulást a súlyosan életellenes bűnelkövetők és visszaeső bűnözők a legkisebb esetben (pár %) mutatnak, viszont a jogalkotónak az általánost kell figyelembe venni. Álságos és álkeresztény "érv" az is, hogy így "a bűnbánattól és a megtéréstől" megfosztjuk az illetőt. Az ártatlanul és váratlanul meggyilkolt embert nem fosztjuk meg az esetleges végső bűnbánattól és megtéréstől? Az ilyen ember úr a zárkában, hatalmas pénzösszegbe kerül eltartása és biztosítása, ugyanis a legszigorúbban kell ahhoz őriztetni az ilyen személyeket, hogy meg se kíséreljék a szökést. Azonban ez esetben is annyira eldurvulhat a lelkük, mivel már súlyosabb büntetés ki nem szabható rájuk, hogy megpróbálják ártatlan fegyőr(ök) élete árán is a szabadulást.

Igazi megtérések a bitó árnyékában történtek. Mikor már bizonyos, hogy itt hagy az ember mindent, akkor számol el önmagával a siralomházban igazán. Emlékezzünk a jobb lator esetére! Két rablógyilkost feszítettek meg Jézussal, egyet jobbról, a másikat balról. A bal lator Istent káromolta és kérte Jézust, szabadítsa meg önmagát és őket is, ha ő az Isten Fia. A jobb lator csendességre intette megátalkodott társát: "Mi jogosan bűnhődünk, ő azonban ártatlanul. Emlékezzél meg reám, ha Atyád országába térsz!" Jézus nem javította ki őt, mint valami bárgyú hippi, hogy "nem, ártatlanul szenvedsz", hanem azt mondta: "...Bizony! Mondom, még ma velem leszel a Paradicsomban".

Erre korunkban is van példa! Jacques Fesch francia fiatalember milliomos bankárcsaládban nőtt fel. Apja ateista volt, elvált anyjától. Mindene megvolt, mindent kipróbált, unta életét. A semmirekellő aranyifjúnak apja mindent megvett. Végül hajót követelt apjától, hogy hajózhasson a csendes-óceáni szigetvilágban. Apja ezt megtagadta. Ekkor úgy gondolta, bankot rabol célja elérése érdekében. Bankrablás közben halálosan megsebesített egy kislányát egyedül nevelő, özvegy rendőrt. Halálra ítélték és kivégezték. A siralomházban megtért, életgyónást tett. Nem kért kegyelmet önmagára, tudta, jogosan bűnhődik, s kivégzésével is vezekel bűnéért.

A tételes isteni törvény kifejezetten tanítja bizonyos súlyos bűnök esetén a halálbüntetés alkalmazását.

Az Ószövetség kifejezetten vallja, hogy "aki embervért ont, annak ontsák vérét!" (Ter 9, 6).

Ezen a ponton az Újszövetség sem bírálja fölül a mózesi törvényt: "Ha gonoszat teszel, félj, mert a felsőbb hatalom nem hiába visel kardot. Isten eszköze ugyanis, hogy végrehajtsa az ítéletet a gonosztevőn." (Róm 13, 4).

Izajás próféta így int: "Ha kegyelmet kap az istentelen, nem tanulja meg az igazságot. Az igazak földjén is gonoszságot művel, s nem törődik az Úr fölségével." (Iz 26, 10).

II. kérdés:

Mi a cigánykérdés igazságos és erkölcsileg helyes megoldása?

Válasz:

A cigányság kitelepítése a magyar és európai élettérből.

Magyarázat:

Ez a kérdés rövidebb magyarázatot igényel, hiszen többször kifejtettük már.

Nemcsak az egyes emberek között, hanem az egyes népek között is hajlamosítási különbségek vannak. Ennek oka nem kizárólag a "külső körülményekben", a "kulturális attitűdben" keresendő, ahogy liberális demokratáink károgják az apriori dogmát.

Az egyes népekben más és más az egyes hajlamoknak mint jellegeknek, mint jellemző mutatóknak az aránya. Ez általános tapasztalat, mely statisztikailag is igazolható, bölcseletileg és természettudományosan is alátámasztható.

Ezeket semmilyen körülmény megváltoztatása nem módosítja. Az ún. "rendetlen kívánság" (concupiscentia), azaz testünk és lelkünk közötti diszharmónia nem egyforma minden emberben, hanem - Aquinói Szent Tamás megfogalmazása szerint - "a test belső alkata szerint különböző". Ezért vannak az emberek között hajlamosítás szintjén úgy egyedileg, mint csoportosan különbözőségek. Egyik embertípus inkább hajlamos erre, a másik meg inkább hajlamos arra.

A cigányság sehol sem tudott tömegében beilleszkedni, még Finnországban sem. Minden liberális demokrata integrációs program csődöt mondott. Deviáns viselkedésük nem magyarázható szociális körülményekkel, hanem csak a cigányságra általánosan jellemző hajlamosításokkal. 100 mélyszegénységben élő magyarból 20 lesz deviáns, míg 100 azonos helyzetű cigányból 90.

Az értékek azonos rendjében a közjó megelőzi az egyén javát.

Ezért a jogalkotónak az általánost kell figyelembe vennie ("ut in pluribus" - "ahogy lenni szokott"), ahol a kivétel erősíti a szabályt. Ezt követeli meg a közjó (bonum commune) elve. Nem érv, a "vannak jó cigányok is" közhely. A szabályerősítő kivételeket egyénilegkell elbírálni (ahogy tette a Harmadik Birodalom, vagy a Magyar Királyság a zsidóság esetében).

Programunk csak ez lehet:

Mivel a cigányság sehol sem tudott beilleszkedni Európában, mindenhol honképtelen és gyökértelen parazitaként rombol, ezért a köz java megkívánja eltávolításukat az európai nagytérből, s azon belül a hungarista élettérből.

III. Összegzés

A Pax Hungarica Mozgalom hungarista álláspontja a két kérdésben világos és következetes:

I. A halálbüntetés bevezetendő.

II. A cigányság kitelepítendő.

Kitartás.hu