E cikk valójában egy történelmietlen kérdést boncolgat. Mivel korabeli dokumentumok nem állnak rendelkezésére e sorok írójának, pusztán két volt hungarista tisztségviselő személyes visszaemlékezésére hagyatkozik. Így a tervek – még ha autentikus forrásból is erednek – mégis csak az„orálhisztori” tárgykörébe tartoznak. Az viszont kétségtelen, hogy betekintést nyerünk a hungarista értelmiség gyakorlati elképzeléseibe.

Az államfelépítés terveinek elképzelt részleteinek leírását Marschalkó Lajos szavai váltották ki. Állítása szerint a kommunizmus és nemzetiszocializmus azonos világnézet, mert diktatórikus. A magyarázat meglehetősen primitív. Ha közelebbről vizsgáljuk meg a korabeli két eszmerendszert, alapvető különbségek fedezhetőek fel.

„Ellenségkép”:

• a kommunizmus osztályharcot hirdetett
• a nemzetiszocializmus faji harcot

Kultúra:

• a kommunizmus internacionalista világszemlélete folytán a nemzeti öntudatot, materialista felfogása szerint a vallást szándékozott elnyomni
• a nemzetiszocializmus a nemzeti kultúrát és a vallást az első sorba helyezte.

Megállapítható tehát, hogy a kommunizmus osztályuralmat (munkás-paraszt), a nemzetiszocializmus pedig egyetemes nemzeturalmat vizionált. Mindkét rendszer kíméletlenül lépett fel ellenfeleivel szemben. Ám - Tudós Takács János szavait kölcsönözve szabadon - a nemzetiszocialista rendszerben tudta az ember, hogy van-e félnivalója. A kommunizmus alatt azonban senki sem tudhatta, hogy a rendszer ellensége-e.

Marschalkó Lajos írására Völgyi János levélben reagált. Véleménye szerint a két rendszer közötti különbség abban rejlik, hogy az „uralmon lévő rendszer a nép 99%-ának érdekeit kívánja-e szolgálni az 1% rovására, vagy pedig az 1% érdekeit a 99% rovására. Lényege továbbá az is, hogy egy diktatúra meg tud-e maradni – az elvi síkon – egy nép, vagy egy ország keretein belül anélkül, hogy azt imperialista célok szolgálatába állítanák be. Láttuk, hogy a német és olasz diktatúrákat mindaddig, amíg azok megmaradtak kereteiken belül, elismerték a nyugati hatalmak is és velük szemben csak akkor léptek fel, amikor kereteikből kilépve, imperialisztikus céljaik elérésére […] használták fel diktatúrájukat. […] A diktatúra nem világnézet! A világnézet: Eszme – elmélet! A diktatúra gyakorlat! Egy hatalomnak, uralomnak külső megnyilvánulása, gyakorlati formája! Ahogy volt a múltban […] van és lehet a jövőben is diktatórikus hatalmi rendszer, amelynek nem világnézet képezi alapját.”¹

A két rendszer közötti alapvető különbség abban rejlik, hogy a nemzetiszocializmus nemzetelvű. Ebből következik, hogy az ideológia gyakorlati megnyilvánulása függ az adott nemzet karakterétől.

Hungarista államvezetés

Az államvezetés legfelsőbb szervét tekintve hasonló vonásokat fedezhetünk fel az 1919-es Peidl-kormánnyal és az 1944-es Ideiglenes Nemzetgyűléssel a tekintetben, hogy mindhárom kormányzat nagyobb szerepet szánt a szakmai érdekképviseleteknek. Az utóbbi kettő a szakszervezeteken, a hungarista pedig a hivatásrendeken keresztül.

Fazekas Emil szerint az Út és Cél, valamint Szálasi többi írása csak elvi síkon mutatott irányt, alkalmazkodva a korabeli közjogi körülményekhez. Gyakorlati útmutatás nincs rögzítve. Az elvi útmutatásokat a következő pontokba lehet összegyűjteni:

1. Államforma. Fazekas állítása szerint ezek privát megnyilatkozások, illetve utalások voltak.

• „Kijelentette, hogy mindig volt, van és lesz államfőm [és] a Nemzet döntése alapján a királyi trón került volna betöltésre. Köztársaságra nem gondolt.”
• „Többször kihangsúlyozta, hogy azt a közjogi helyzetet akarja, illetve képzeli el, ami a király és Mussolini között fennállott, s amely nálunk a nádori méltóság betöltésével nyert volna megoldást.”
• „A hatalom átvétele után a Szentkorona előtt tette le az esküt, ezzel is kifejezésre juttatta, hogy a királyság intézményét tartja legmegfelelőbbnek.”
• „A hatalom átvételekor saját kívánságára, mint ideiglenes államfői teendőkkel megbízott miniszterelnök ténykedett.”2 Ezen időszakra használta a Nemzetvezető titulust, mely a kormányzói szék betöltéséig szól. Megalkotta az országgyűlés 1944. novemberében az ún. X. törvénycikket, melynek „6. paragrafusa úgy szól, hogy a Nemzetvezetőt az alkotmány vagy a törvény felelősségre vonhatja […] a Képviselőház legalább száz tagja által aláírt indítvány alapján és összes tagjainak 2/3 részének szavazatával […] A bíráskodást az 1848 III. tc. 34. paragrafusa szerint megszervezett bíróság gyakorolja.”³

2. Felsőház. Tagjai a hivatásrendek képviselőiből kerültek volna ki, tehát színtiszta szakmai érdekképviselet szerint. Tizennégy hivatásrendet terveztek. Az ország tíz Kormányszékre lett volna felosztva, melyek élén egy-egy Kormányszéktartó állt volna. Munkájukat a hivatásrendek egy-egy képviselője, a Rendnagy segítette volna. Feltételezésem szerint tehát, ha minden Kormányszék beküldi a maga hivatásrendjeinek egy-egy képviselőjét, az összesen 140 képviselőt (Rendnagyot) jelent. Nem derül ki, kikből állott volna a Felsőház elnöksége, valószínűleg a ház tagjainak számát ez tovább növelte volna.

3. Alsóház. A legnagyobb zavar a képviselőház összeállítása körül áll. Szálasi a győztes háború után pártját megmérettette volna egy általános, titkos választójogon alapuló választáson. Győzelmében joggal hitt, hiszen 1944 őszére sikerült az összes jelentős nyilas pártot saját pártjába olvasztani. Fazekas szerint „nem akart egypártrendszer alapján […] kormányozni […] Kezdettől fogva két részre osztotta elgondolásának megvalósulását: a Ma és Cél rendszere […] tudomásom szerint ő ezt öt évre számította.” A tervezett öt év összhangban állt a korabeli országgyűlés mandátumával. „A képviselőház [Alsóház] bár választási kerületekből beküldött képviselőkből is állott volna, de a Hivatásrendek által beküldöttekből is [akiket] választás útján küldöttek volna be.”⁴ A képviselőház tagjainak számát meg sem kíséreljük kiszámítani, hiszen a választási törvényekről ez esetben fogalmunk sem lehet. Mivel választókerületenként kerülnek be képviselők, így valószínűleg a képviselői székekben 50-50%-ban osztozhattak volna a politikusok a hivatásrendi képviselőkkel.

Hivatásrendek. „A Hivatásrendek felállításával akarta az egész ország erkölcsi, szellemi és anyagi újjászervezését [Szálasi] megkezdeni. Tizennégy Hivatásrendet jelölt meg […] amelyek különböző szakmai csoportokra oszlottak volna [és] a Rendnagy kezében futottak volna össze a szálak. Egyes Hivatásrendek egymással kapcsolatban állottak volna.” Fazekas Emil a Magyar Nemzeti Bank egyik igazgatójaként saját szakterületéről adott példát. „A MNB, amelynek az ún. Főtanács a legfőbb irányítója […] megszűnt volna, s helyébe a tizennégy Hivatásrend egy-egy képviselője foglalt volna helyet, mert az ország pénzügyi irányítása és igénylése mindegyiket érinti, s így saját maguk döntenek a hitelek stb. ügyében.”⁵

Összegezve az írottakat, jól látható, hogy a Szálasi Ferenc által meghirdetett Munkaállam legfelsőbb érdekképviseleteiben és döntéshozó szerveiben a dolgozók arányaiban sokkalta nagyobb szerepet kaptak volna, mint bármelyik rendszerben. Hogy a rendszer diktatórikus lett volna? Nincs olyan rendszer, amelyben ne érezné magát legalább egyvalaki elnyomva.

Forrás:

Völgyi János levele Marschalkó Lajosnak 1948. március 1-én. (1)

Fazekas Emil levele Bús Ferencnek 1953. február 18-án. (2, 4, 5)

Fazekas Emil levele Medvey Lajosnak 1954. május 28-án. (3)

Schutzbach Csaba - Kitartás.net