Az üzemi munkaszolgálat.

A testi munka, legyen az bármiféle is, a német nép boldogulásához szorosan hozzátartozik, tehát sem megalázó, sem alsóbbrendű nem lehet. Hogy pedig ez ne csak írott malaszt, hangzatos szófecsérlés maradjon, arról a nemzeti szocialista nevelés igen kézzelfoghatóan gondoskodik. A fiatalokat illetően, ennek megértésére nevel, egyéb feladatai között, a birodalmi munkaszolgálat; az idősebbeket illetően: "Az üzemi munkaszolgálat". Utóbbi elve, hogy minden, a néppel összeköttetésben lévő és a nép sorsába beleszóló vezetőnek meg kell ismernie a dolgozó népet és saját bőrén kell tapasztalni a nép munkájának lényegét. Ezért minden párt vagy államhivatali tisztviselőnek, - feltéve, hogy a háborúban nem vett részt és a mozgalom harcának idején vagy nem volt, vagy a kedvezőtlen körülményektől kényszerülve nem került munkássorba (mert számosan kerültek) - két hónapot üzemi munkában, mint munkásnak kell eltöltenie. Legyen az illető kerületi vezető, vagy miniszteri titkár: az tökéletesen mindegy. Két hónapra bevonul a gyárba segédmunkásnak, a kézműveshez tanoncnak, vagy a paraszthoz béresnek, ahogy az a vérmérsékletének legjobban megfelel. E két hónap alatt tisztviselői fizetését nem húzza, hanem pusztán abból a bérből kell megélnie, amelyet két keze munkájáért kap. (Ha családja, vagy egyéb támogatottja van, annak gondját erre az időre az állam veszi át.) Az üzemi munkaszolgálatos, munkaideje alatt, nevén kívül más megkülönböztető címzést nem viselhet. Végzettsége, doktori címe éppúgy szünetel, mint hivatali rangja és hatalma. Beosztása, munkaköre, munkaideje azonos a többi munkáséval.

A rendelkezés, mely ezt előírja, távolról sem tréfa. Az egyik minisztériumbeli urat, akit berlini minisztériumában hiába kerestem, Opelék rüsselsheimi gyárában találtam meg. Kék mackóruhában állt a doktor úr a hathengeres autók futószalagja mellett és konok buzgalommal szerelte a motort. Elképedésénél csak az én elképedésem volt nagyobb, hogy ott találtam. Fájdalom, sokat nem beszélgethettünk. Alig mondta el, hogy a reggel hatkor kezdődő szakmányban dolgozik, az előmunkás rádörrent: "Hé munkásember! (Arbeitsman) vigye csak ezt a kimutatást a hatosba!" A doktor úr zavartan búcsúzott, fogta a cédulát és indult a hatosba. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a doktor úr arca földöntúli boldogságtól ragyogott, de akkor is hazudnék, ha azt mondanám, hogy keserű volt. A doktor úr egyszerűen dolgozott és nem vidámkodott. És bizonyos, hogy a két hónap elteltével másként fogja megítélni a dolgokat, mint előtte. Továbbá az is bizonyos, hogy előkelő, öreg államtitkár korában is olyan emléke lesz, amely nemcsak szívének lesz kedves és derűs, de mindenkor megfogja óvni attól is, hogy a testi munkást és nehéz felelősségteljes munkáját hamisan értékelje.

Kitartás.hu kommentár: A fenti szövegrészlet Lovas János, NS Germánia c. könyvéből származik. Lovas a '30-as években Németországban járt, és személyes benyomások alapján alkotott valós (pozitív) ítéletet a nemzetiszocialista Németországról. Futószalag mellett dolgozó minisztériumbeli ember? Ma ez elképzelhető lenne? Nem!