A NEMZETKÖZI ZSIDÓ HENRY FORDTÓL -10. Fejezet

ZSIDÓ HATALOM A SZÍNHÁZBAN ÉS MOZIBAN

A színház sokáig a zsidók programja volt, a közízlés alakítására és a közvélemény befolyásolására. Nemcsak a színháznak van különleges helye a protokollokban, hanem az a szövetsége estéről estére és hétről hétre minden ötletnek, amelyet a 'színfalak mögötti erő' terjeszteni kíván. Nem véletlen, hogy Oroszországban, ahol most alig van valamijük, színházuk még mindig van, amelyet a zsidóbolsevikok különösen fölelevenítettek, támogatnak és fellendítettek, mert pont úgy hisznek a színházban mint a sajtóban. Ez a közvélemény formásásának egyik hatalmas eszköze.

Nemcsak a színház, hanem a filmipar, amely az ötödik legnagyobb iparág, teljesen zsidó irányítás alatt van. Ennek az a természetes következménye, hogy a civilizált világ egyre ellenségesebb annak a szórakozásnak, amelyet ma fogyaszthat az egyszerűsítő és demoralizáló hatásával szemben.

Ahogy a zsidó az amerikai szeszesitalok ellenőrzését megszerezte, drasztikus mértékű alkoholproblémával kerültünk szembe. Ahogy a filmipar ellenőrzését megszerezte, olyan filmproblémával kerültünk szembe, amelynek most láthatók a következményei.

Ennek a fajnak a különös zsenije, hogy minden üzletben, ahol többségben van, erkölcsi problémákat hív elő.

Minden este emberek ezrei mennek két vagy három órára a színházba, minden nap emberek milliói mennek 30 perctől 8 óra hosszáig a moziba. És ez azt is jelenti, hogy amerikaiak milliói minden nap önkéntesen zsidó élet, szerelem és munkaideáloknak lesznek tanúi, zsidó propagandának, amely néha ügyesen, néha ügyetlenül van elrejtve. Ez megadja a közszemlélet zsidó masszőrjének mindazt a lehetőséget, amit csak kíván. Egyetlen panasza az, hogy ez a lámpafényben állás kissé megnehezítheti a játékát.

A színház nem csak az igazgatói szinten zsidó, hanem az irodalmi és szakmai részében is. Mind több az olyan darab, amelynek írója, rendezője és színészei mind zsidók. (A kabaré zenei előadásait szinte csak zsidók tartják). Nem különösen értékes darabok, nem hosszúak. Ez természetes, mert a zsidó színházi érdekek nem keresnek művészi győzelmeket, nem keresik az amerikai színpad dicsőségét, nem törekednek nagy színészek támogatására. Érdekük kizárólag faji és gazdasági. Hatalmas júdaizálási mozgalom folyik. A munka majdnem készen van. Az amerikai érzés kiment a színházból, helyett egy sötét keleti atmoszféra jött be.

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: 1948 augusztus 6-an a londoni "Jewish Chronicle" zsidó riportere bevallja: "senki, aki fejét törte a problémán, nem vette figyelembe, hogy a zsidók az amerikai életet a legnyilvánvalóbb módon a tömegszórakoztatásban, a rádióban, filmekben, a színpadon és az éjjeli klubokban befolyásolták, Azt is lehet mondani, hogy az amerikai kultúrának egészében zsidó felhangjai vannak."

1885-ben az amerikai színház még gójok kezében volt. Attól kelteződik az zsidó befolyás első támadása. Ez az időpont majdnem egybeesik a zsidó uralkodási terv, a cionizmus szervezésével és összehangolásával, és ez az év nemcsak a zsidó beékelődés kezdetét jelzi, hanem valami sokkal fontosabbat is.

Nem az a fontos, hogy a színház és koncertigazgatók ma zsidók míg régen gójok voltak. Az sokkal fontosabb, hogy a vezetők változása a színművészet és erkölcs romlását vonta maga után, és az a romlás felgyorsult ahogy a zsidó irányítás széleskörű lett. A zsidó irányítás azt jelenti, hogy az amerikai színházat akarattal és rendszeresen kiszorították, kivéve a legnemkívánatosabb elemeket, és azok a nemkívánatos elemeket tették a legmagasabb helyekre. Az amerikai színház nagy ideje elmúlt, a nagy színészek a múlté, követőik nincsenek. Egy héber kéz van a színpadon és a természetes tehetséget nem látja szívesen a színpadon. Újfajta imádás alakult ki. 
'Shakespeare tönkretesz' - mondta a zsidó igazgató. A 'magashomlokú' dolog (amely minden nem buját jelent) szintén zsidó kifejezés. Ez a két kifejezés, az egyik a vezetőségnek tetszik a másik a közönségnek, formálta a klasszikus korszak sírfeliratát.

A mai idők nézőjének, aki a színháznak kedves, átlagos intelligenciája, nem haladja meg a 13-18 évesek színvonalát. A 'fáradt üzletember' (egy másik zsidó kifejezés) színvonal a színházi közönséget gyengeelméjűeknek tekinti, Ez tetszik egy fiatalos agynak, amelyet a héber színházmonopólium eszméi könnyen befolyásolnak.

A tiszta, hatékony, építő színdarabokat -az a kevés, ami maradt - a múltból megmaradt gyorsan csökkenő létszámú színházlátogatók kedvelik, és az a pár fiatal, akik elméje szabadon maradt a zsidó színház mocskoló hatásától.

A mai nemzedék nagy többségét teljesen más darabok kedvelésére szoktatták rá. A tragédia tabu. Egy komplikáltabb jellemet játszani, mélyebb jelentőséggel mint ami egy gyereknek örömet okoz, nem divatos. Az operett színek és mozgások csiricsáré keverékévé fajult, buja komédia és jazz-zene keveréke, amelyet zsidó zeneszerzők komponálnak (a jazz nagy szállítói), és a különleges komédiák divatosak. A hálószobai komédia áll első helyen, a történelmi dráma átadta helyét a vérszomjas daraboknak túlzó színpadi jelenségekkel körítve, amelynek az alapeleme egy nagy csoport lány, akik ruhája nem haladja meg a fejenkénti 150 gramm súlyt.

Felületesség, érzékiség, illetlenség, szörnyű tudatlanság és végtelen közhelyek sora jelzi az elkorcsosult amerikai színházat zsidó irányítás alatt.

Ez természetesen az a 'Kis színház' mozgalom jelentése, amely Amerika olyan sok kisebb és nagyobb városában megkezdődött. A színműírási művészet, amelyet a zsidó színház indított el, az ország tanulmányi köreinek ezreiben talál otthonra. Az emberek nem láthatnak igazi színműveket - ezért olvassák őket. Az előadott darabokat nem lehet elolvasni, mert a bennük előforduló jazz-zene nem olvasható. Ezek semmit sem tisztítanak meg. Azok az emberek, akik igazi színdarabokat akarnak látni és nem tudnak, ki saját színműklubokat alapítanak, pajtákban és templomokban és iskolákban. A dráma elmenekült kizsákmányolóitól és barátoknál talált otthonra.

A 'CSILLAGOK' MŰKÖDÉSE ÉS ELLÁTÁSA.

A zsidók négy fő változást vittek véghez a színházban. Először is a technikai részt tökéletesítették, ezzel az emberi tehetség és hozzáértés kevésbé szükséges. A színpadot 'realistává' tették elmesélő helyett. Nagy színészeknek nincs szükségük gépekre, a zsidók alkalmazottai tehetetlenek gépek nélkül. A legfeltűnőbb a mai daraboknál, bármilyen kategóriába is tartoznak, hogy a technikai rész eltörpíti és elhomályosítja a cselekményt. És ennek a zsidó tehetségtelenségi irányvonal az oka, a zsidó rendező inkább bízik a tárgyakban és fizet a fáért, vászonért, ruhákért és flitterért. A fa és festék sohasem nézi le aljas ideáljaiért és a bizalommal való visszaélésért. Így ma a vakító fényhatások és mozgások színháza látható, ötletek nélkül. Sok színházi alkalmazott, de nincsenek színészek, gyakorlás és tánc vég nélkül, de nincs dráma. A zsidó behozta a csillogást de kivonta a mélyebb gondolatokat a színházból. Másodszor a zsidók keleties érzékiséget hoztak a színpadra. Az erkölcstelenség árja addig emelkedett, amíg beborította az egész színházat. New Yorkban, ahol a zsidó managerek ostobábbak mint amilyenek valaha is lesznek Jeruzsálemben, a színházi kalandok a tilalmak birodalmába egyre tovább törnek be. A kábítószerkereskedelem tilos, de az erkölcsi mérgezés nem. A kabaré és az éjszakai mulatságok zsidó eredetű behozott dolgok.. A Montmartrei éjszakai életnek semmi köze a buja New Yorki élvezetekhez. De sem New Yorkban, sem más amerikai városokban nincs francia kabaré, amely a párizsi kozmopolitizmus ördögét ellensúlyozná. Hol van a színműíróknak esélye ebben a bujasági hullámban? Hol van a tragikus és komikus színészeknek esélyük egy ilyen színműben? Ez a kóristalányok korszaka, érzéki teremtéseké, akiknek a szellemi színvonalának a drámához semmi köze nincs és akik a dolgok állása alapján nem fognak karriert csinálni.

Az amerikai színpadok zsidó túlsúlyának harmadik következménye a csillagrendszer megjelenése annak hirdetési gépezetével. A színházat elárasztják a 'csillagok', akik sohasem nőnek és biztosan soha nem fognak ragyogni, de akiket a zsidó színházi szindikátusok hirdetései magasra emeltek, hogy a közönségben azt a benyomást keltsék, hogy ezek a gyenge gyertyafények a drámai alkotás legnagyobb remekei. A trükk áruházi trükk. Tiszta hirdetési stratégia. Míg régen a közönség ünneplése határozta el, hogy ki a csillag, ma a zsidó managerek hirdetései döntenek erről. 
A zsidó gyors sikerre vágyik mindenütt, kivéve a faji dolgokban. A gój színház lebomlása idején a siker nem lehet neki elég gyors. A művészek betanulása időt vesz igénybe. Sokkal egyszerűbb a hirdetési jegyre tenni, a sajtó megvásárolható kritikája szolgál pótlékul. Napjaink zsidó managere a drámai erő helyett a színház drámai szegénységére tesz, konfetti, a végtagok, a női fehérnemű és flitteres díszletek vakítják el közönsége szemét.

A ZSIDÓ SZÍNHÁZI TRÖSZT FÖLEMELKEDÉSE.

A zsidó színházirányításnak ezt a három tragikus eredményét egy negyedik magyarázza el. A változás titka a zsidó kedvtelésben rejlik, mindenből üzletet csinálni, ami csak a kezébe kerül. A figyelem központja a színpadról az irodára terelődött. Az elcsépelt politika: 'Add meg a közönségnek azt, amit kíván', a cinkos politikája és nem az alkotó elméé. Az 1885-ös első színházi megszállás úgy indult el, hogy két élelmes zsidó New Yorkban egy úgynevezett közvetítőirodát nyitott, amely átvette a kissé komplikált rendszert, amelyben a színházigazgatók az ország nagyobb, de távolabbi városaiban kötöttek szerződést a következő szezonra. A régi eljárás kiterjedt levelezéssel járt a keleti managerekkel és sok helyi helyi igazgató köteles volt néhány hónapot New Yorkban tölteni, hogy a szezon szerződéseit elintézze. A központi szerződőiroda előnye az volt, hogy a helyi igazgatóknak sok időt, munkát és gondolkodást megtakarított, minden részletet kialkudtak és a következő szezon le volt kötve számára. Így tették le a későbbi színházi tröszt alapjait. A színházak kemény ellenőrzésének az alapját Klaw és Erlanger fektette le. Ez az egész probléma kulcsa, amely az amerikai színház zuhanását okozza. A színházi tröszt felívelése teljessé tette az igazgató és a társulat viszonyának tönkretevését. A régi személyes rendszer lehetővé tette a tehetség kibontakozását a felnövés, kibontakozás és érés természeti törvényeinek alapján.

Nem a színház zsidó irányításának puszta ténye a gond. Ha bizonyos zsidók, akik egyesével vagy csoportosan dolgozva elvették ezt a gazdag üzletet korábbi gój tulajdonosaiktól, az tiszta kereskedelmi ügy. Ez csak annyi, mint ha egy csoport gój egy másik csoporttól vette volna át az irányítást. Itt, mint minden más hasonló esetben van egy erkölcsi vizsgálat, hogy hogyan szerezték meg az irányítást és hogyan használják azt. A társadalom általában egykedvűen fogadja az irányítás tényét, feltéve, ha azt nem fordítják társadalomellenes célokra.

A tény, hogy a régi gój színházigazgatók szegényen haltak meg, míg a zsidó színházigazgatók hihetetlenül meggazdagodtak, azt illusztrálná, hogy a gój igazgatók jobb művészek és rosszabb üzletemberek voltak, mint a zsidó igazgatók. Lehet hogy rosszabb üzletemberek voltak. Másrészt a régi rendszernek nem az volt az egyetlen célja, hogy darabokat mutasson be haszonért.

A zsidó irányítás hajnala a színházat erősebben üzleti alapra tette, mint ahogy az régen volt. Valójában a tröszt ötletét alkalmazta a színházra, még mielőtt az az iparban szokás lett volna.

A fontos városok régebbi színházai irányítása, a művészek közvetítő irodái, a független színházak tönkremenetele, a színdarabokért kért nagy összegek, amelyeket a tröszt színházai játszottak, valójában más módon szolgáltak zsidó érdekeket. A filmipar tört előre. Ez elejétől fogva zsidó vállalkozás volt. Nem volt többé szükség a gójok kiűzésére, mert soha nem volt esélyük bekerülni. Így a független színházak igazgatóit kiűzték és a részvénytársaságok az üres színházakból mozikat csináltak, és az egészből egy faji csoport húzott hasznot.

A színházi tröszt, amely zsidó vállalatként indult, a huszadik század elején teljesen irányította a terepet. Valamiből, ami eredetileg művészet volt, egy időmérő, pénzszedő rendszer lett, amely egy gyár precízségével működött. Elnyomta az egyéni kezdeményezést, megölte a versenyt, a független igazgatót és a természetes tehetséget kizárta, csak ismert külföldi darabokat játszott, a kezdőt támogatta, aki többnyire zsidó volt, teméntelen kagylónövésű 'sztárt' adott a védtelen közönségnek, a valódi művészeket a homályban hagyta. a színdarabokat, színházakat és színészeket gyári termékekként kezelte és elkezdett mindent közönségessé és kereskedelmivé tenni, aminek a színházhoz volt köze.

AZ 'IRÁNYÍTOTT' KRITIKA.

Lehetséges, hogy sokan, akik ezeket a sorokat olvassák, nem érdeklődnek a színház iránt, és igazából meg vannak arról győződve, hogy a színház és a film fenyegetések.De mi teszi ezeket alapvetően fenyegetéssé? Ez: a színpad és a mozi ma az emberek 90%-ának alapvető kultúrális eleme. Amit a fiatal ember helyes formának, jó alakításnak, finomnak mint a durva ellentéte, a beszéd helyességének, a megfelelő szavak választásának, más népek viselkedésének és öltözködésének, öltözködési divatnak gondol, aminek alapján véleményét a jogról és vallásról kialakítja, azok a filmekből és színdarabokból származnak. A tömegek elképzelése a gazdagok lakásáról és életéről is a színházból és a filmekből származik.

Egy hét alatt több rossz eszmét, több előítéletet hoz létre a zsidók irányította színház és film, mint amit a zsidókérdéssel való komoly foglalkozás számlájára lehetne írni egy évszázad alatt. Néha furcsállják az emberek, hogy honnan jönnek a fiatal nemzedék eszméi - ez rá a válasz.

A közvélemény zsidó ellenőrzésének a megszerzése nem volt ellenállás nélküli folyamat, de az amerikai hagyományok védőit apránként legyőzték vagy megadták magukat az őket eltipró hatásoknak. A zsidó színházi trösztöt 1897 december 25-én megtámadta a New Yorki 'drámai tükör' szerkesztője, Ő a híres drámai kritikus, Harrison Grey Fiske volt. Ezt írta:

"Mit várhatunk egy csapat gyanús származású neveletlen kalandortól, akiknek semmi művészi ízlése sincs? Tartsuk eszünkben, hogy a színházi trösztöt alkotó embereknek a legtöbbje még a legalacsonyabb szerepre sem lenne alkalmas a színpadon, és nem lenne szabadna őket eltűrni ezeken a helyeken csak a legszigorúbb, nem megalkuvó aktív fegyelem alatt. Múltjuk rosszhírű és néhány esetben bűnözők voltak, módszereik pedig megfelelnek hírüknek."

Fiske cikkét 1898 márciusában újranyomták. A zsidók természetesen úgy reagáltak, ahogy ez szokásuk, ha egy zsidót elcsípnek, amint rosszat cselekszik vagy ha egy csoport zsidót vádolnak gonosztettekkel. Az Egyesült Államok minden zsidója a színházi tröszt védelmére szövetkezett. Cégekre, akik az Egyesült Államokban újságokat adtak el, nyomást fejtettek ki. Szállodákat győztek meg, hogy ne terjesszék a 'drámai tükröt'. A tükör újságíróit nem engedték be a tröszt által irányított színházakba. Nagyszámú földalatti befolyás szabadult el, hogy Fiskét és üzletét megfojtsák.

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE:Ugyanezek az 50 évvel ezelőtti eljárások ma is élnek az Egyesült Államokban, ha egy zsidót vagy zsidók egy csoportját bármilyen módon kritizálják. Ha valami, akkor a hangtalan kritika eszközei hatásosabbak, mert a zsidóság még hatalmasabb lett.

Becsületsértő pereket indítottak Fiske ellen, mert a tröszt tagjainak jellemét bíráló megjegyzései gigantikus károkat okoztak. Hirtelen a tröszt emberei jártak pórul. Lelepleződött, hogy ők sokkal erkölcstelenebb emberek voltak, mint akiket az amerikai közvélemény az amerikai színház élén elképzelt.

A drámai kritika harca, először a megvesztegethetőség ellen, aztán a színházi tröszt brutalitása ellen olyan történet, amelynek visszhangja gyakran jutott nyilvánosságra a sajtón keresztül. A tröszt először békülékeny volt az igazgatókkal, színészekkel, színműírókkal és kritikusokkal, majd ahogy erőre kapott, megmutatta karmait a bársony alatt. Milliókat szedett be a köztől, miért ne? Bármikor kritika érte módszereit, vagy kimutatta a tröszt darabjainak alacsony színvonalú, durva és elfajzott jellegét, a kritikus kizárták a tröszt színházaiból és a helyi igazgatóknak megparancsolták, hogy kérjék az illető elbocsájtását az újságtól. Az újságok majdnem minden alkalommal eleget tettek a kérésnek mert féltek a hirdetések kimaradásától. Az azóta eltelt évek folyamán a tröszt minden kritikust fekete listára tett és elüldözött, aki az igazságot megírta, és megakadályozták alkalmazásukat újságoknál.

Napjaink szenvedélye nem a színdarab hanem a színház. A színházi üzlet földbirtokosi fázisába jutott a tröszt megérkezése után. Székek bérlése 1 és 3 dollár közötti áron jó üzlet. A székek bérbeadása valóság. A színpad illúzió lett amióta volt cipőpucolók, rikkancsok, jegyüzérek, díjbirkózók és hasonló jellemek hatása alá került.

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: Mióta az eredeti 'Független Dearborni' cikkeit kinyomták, az amerikai sajtó újságírói és kritikusai túlnyomórészt zsidók vagy zsidóbérencek.

A köz nem látja és nem ismeri azokat az Isteneket, akik elé évente a millióit önti, és azt sem tudja, hogy milyen forrásból jön a színházi aljasság. Kellemetlen a zöldfülű filozófusok vitáit meghallgatni a 'színpadi irányzatokról' vagy a tudálékos vezekléseket a 'művészet isteni jogairól', hogy olyan tiszteletlen és mocskos legyen, amilyen csak lenni akar, hogyha az 'irányzatot' és a 'művészetet' olyan emberek határozzák meg, akiknek az előéletétől a művészet visítana.

A színházi tröszt mai formája nem felel meg a tíz évvel ezelőttinek. Arrogáns lett és titkos ellenségeket tenyésztett ki saját embereiből. Egy új erő jött létre, amely azonban szintén zsidó. Egy helyett most az amerikai népnek két diktátora van a színpadon.

Tökéletesen természetes, hogy a színház teljes júdaizálása a 'show business'-be való átváltoztatása, csak kereskedelem és csere kérdése. A művészeti vezetőknek kultúrálisan az egyetlen képzettségük csupán üzleti természetű. Ők alkalmazhatnak akit csak akarnak, szerelőket, kosztümtervezőket, festőket, írókat és zenészeket. Ahogy ők becsülik fel a közérdeklődést, amelyet kocsiversenyek és díjbirkózás formáltak, ideáljuk a gonoszság cinkostársa az igenyek kielégítése helyett, nem meglepő, hogy a színház mai színvonala a lehető legalacsonyabb. 
A zsidó igazgató zsidó színészeket alkalmaz, ha ez lehetséges. A gój színműírók és színészek folyamatosan tűnnek el a piacról. A 'fedőnév' elfedi a közönség elől, hogy a 'szórakozást' szállító színészek és színésznők nagy és növekvő számban zsidók.

A TELJESEN ZSIDÓ FILM.

A filmet nem zsidók fejlesztették ki, a műszaki vagy szerkezeti rész kifejlesztéséhez és megjavításához semmiben sem járultak hozzá. Nagy művészek nem kerülnek ki soraikból,sem írók, sem színészek, akik eredetileg játszottak a filmekben. A filmipar, mint szinte minden hasznos dolog a világon, nem zsidó eredetű. De végzetük, mely őket a világ legnagyobb habkinyalóivá tette, a hasznot nem a feltalálóknak adta, hanem az uzsorásoknak, a kizsákmányolóknak.

Ha embermilliók a nap minden órájában éjjel és nappal az ország minden lakható részén a moziba mennek, érdekes tudni, hogy ki vonzza őket oda, ki szerepel fejükben amíg ők csendben ülnek az elsötétített teremben, és ki irányítja valójában azokat az emberi erőket és eszméket, amelyeket a képernyő sugallatai hoznak létre és irányítanak.

Ki áll ennek az irányítótoronynak a csúcsán? Ezt egy mondat megválaszolja: Az Egyesült Államokat és a világot befolyásoló film kizárólag a közgondolkozás zsidó manipulátorainak irányítása, erkölcse és gazdasági irányítása alatt éll. 
A mozi erkölcsi oldala most világszintű probléma. MIndenki, akinek erkölcsi érzéke van látja amit csináltak és amit csinálni kéne. Ez olyan üzlet, amely az ízlést brutalizálja és az erkölcsöt erkölcstelenné teszi, és nem szabadna megengedni, hogy a saját törvényei szerint létezzen. De a mozi propagandaoldala nem látható olyan nyíltan. Az, hogy a mozi hatalmas propagandaintézmény, annak bizonyítékait oldalakon át lehetne sorolni. Bőséges számú tény igazolja, hogy zsidó támogatói ennek tudatában vannak. A jelenlegi propaganda a következőképpen írható le: Hallgat arról, hogy a zsidó élőlény. Zsidókat nem mutat sem a színpad, sem a képernyő, kivéve, ha ez rá nézve nagyon hízelgő. Ez a rejtett propaganda a nemzsidó vallások ellen is megfigyelhető. Zsidó rabbit sohasem látunk a képernyőn csak a legtiszteletreméltóbb cselekedetei közben. Hivatása teljes méltóságát viseli és viselkedése rendkívül tiszteletre méltó. A keresztény papokat, ezt minden mozilátogató igazolhatja, gyakran ábrázolják rossz fényben, nevetségesnek vagy bűnözőnek. Ez a viselkedés tipikusan zsidó. Mint életünk sok nem megjelölt befolyása, amelynek forrása zsidó csoportokra megy vissza, a cél az, hogy minden gondolatot megszüntessenek, amely a keresztény egyházat tiszteli.

A katolikus egyház hamar észrevette ezt és erőteljes ellenkezésük hatására a zsidók visszavonultak. Manapság nem lehet nevetséges katolikus papot látni a képernyőn. Dea református papok még mindig a kinagyított szipákoló, epebajos álszentek a keresztényellenes karikatúrákról. Szerepe az, hogy cselekedeteit 'átfogó' alapokhoz való ragaszkodásával igazolja - amely valójában két legyet üt agyon egy csapással: egyrészt a közönség szemében lefokozza egy vallás képviselőit, másrészt alattomosan beoltja a közönséget veszélyes eszmékkel. A képernyőn sohasem jelenik meg egy héber, mint egy cukorkaüzlet tulajdonosa -pedig minden cukorkaüzlettulajdonos héber, de egy keresztény papból a csábítótól a páncelszekrényfeltörőig minden lehet. A protokollokra emlékezve egy kérdés vetődik fel.

"Félrevezettük, elszédítettük és elrontottuk a nemzsidó fiatalságot azáltal, hogy olyan elvek és elméletek alapján neveltük, amelyekről tudjuk, hogy helytelenek, de amelyeket mégis a lelkére kötöttünk. " - 9. protokoll.

"Régtől fogva azon vagyunk, hogy lerontsuk a gój papság tekintélyét s így meghiúsítsuk földi küldetését, amely ezekben a napokban még nagy akadályt jelenthet számunkra." - 17. protokoll.

"Ebből az okból elengedhetetlen számunkra, hogy aláaknázzunk minden hitet, hogy kiszakítsuk a gójok lelkéből az istenség fogalmát és a szellemét, és hogy ezeket matematikai számításokkal és anyagi szükségletekkel helyettesítsük. " 4. Protokoll.

Két szemléleti lehetőség van: Az egyik az, hogy ezek a vicclapba illő vallási képviselők az elme anyagias állapotát képviselik. A másik az az, hogy ez a hagyományos bomlasztási kampány. Az első az informálatlan emberek természetes nézőpontja. Ezt kéne előnyben részesíteni, ha a lélek békéjét keresnénk. De sajnos túl sok mutat arra, hogy a második a helyes ahhoz, hogy azt elvethessük.

A képek, hogy szándékosan vagy akaratlanul, úgy hatnak, mint egy társdalomveszélyeztetési színdarab próbái. Nincsenek forradalmak, azok kivételével, amelyeket megterveznek és kipróbálnak. A forradalmak nem spontán fölkelések, de gondosan tervezett kisebbségi akciók. Kevés népi forradalom volt. A civilizáció és a szabadság mindig visszaszorultak akkor, amikor bomlasztó elemek indították a forradalmat. A sikeres forradalomnak kell hogy próbája legyen. Ez a filmben jobban megtehető mint másutt: Ez a szemléltető oktatás, amit a legszerényebb képességű is megért. Valójában a túlzott intelligencia ilyenkor direkt káros. Az átlagember a fejét rázza, homlokát ráncolja, kezét tördeli és azt mondja: 'Nem értjük'. Természetesen nem képes rá. De ha értenék a szerényképességűt, akkor nagyon is világosan megértenék. Két család van a világon és az egyik a sötétben lakik.

A reform hívei természetesen szívből megegyeznek ezzel, ha bűnözők leírásáról van szó. A rendőrség tiltakozik az ellen, ha rendőrgyilkosságot a legapróbb részletekig filmre visznek. Üzletemberek kifogásolják, ha mindennap páncészekrényfeltörési oktatás megy a moziban. Erkölcsös emberek az indítéktól függetlenül kifogásolják az elcsábítás bemutatását. Azért teszik ezt, mert látják az ördögi iskolát, amely a társadalom számára keserű gyümölcsöt hoz. Ez a fajta 'vizuális oktatás' folyik ma. Ma nem létezik egy olyan erőszakos cselekmény sem, amelyet ne vitték volna a filmipar képviselői nézők millióinak az agyába. Természetesen lehet hogy ez csak véletlen. De a véletlenek is valóságok.

A filmvilágban van más említésreméltó fejlődés is. Az egyik a növekvő számú nemzsidó irók, akik zsidó propagandát állítanak elő. Zsidó rendezők nemzsidó írók könyveit filmesítik meg, és ezek hatásosabbak az ilyen propagandára, mert az irodalmi világban híres nemzsidó nevek állnak mögöttük. Hogy ez mennyire annak a következménye, hogy az író a szemita propaganda szócsövévé akar válni, vagy inkább amiatt történik, hogy az író nem tud a filmmágnások nagyvonalú ajánlatainak ellenállni, akik már régebben is jól megfizették őket, és most még többet ajánlanak, ez egy más kérdés.

Az országot elárasztó mozimánia miatt szinte lehetetlen elég jó filmet előállítani a mesterségesen is táplált igények kielégítésére. Néhány embernek naponta kettő vagy annál is több filmre van igénye. Felszínes nők egyet délután néznek meg, és este megint egy párat. Az ország minden agya és ügyessége sem tudna óránként egy friss minőségi drámát vagy komédiát, mint kenyeret, megtermelni. A zsidó ellenőrök itt túlzásba estek: túlfűtött igényeket állítottak elő, amelyeket nem képesek kielégíteni, csak olyan anyaggal, amely az igényeket tönkre fogja tenni. A filmipar szociális értékére nézve semmi sem olyan veszélyes, mint a túl nagy étvágy, amelyet addig gerjesztenek és bátorítanak, amíg mánia nem lesz belőle.

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: Ez bőségesen bebizonyosodott 1939-ben amikor a mozi általi hadi uszítás fokozta a gyűlöletet a rosszindulatú hazugságok terjesztésével, amelyek miatt a háború kitört.

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: A zsidó befolyásnak ez a szemlélete az Egyesült Államokban már a rádió és televízió feltalálása előtt is ismert volt. Míg az a jelentős zsidó befolyás ebben az írásban nincs bemutatva, hozzátehetjük, hogy a zsidó befolyás itt is az előállítástól az előadásig ugyanolyan hatásos, mint más amerikai üzletágakban. A rádió és televízió az említett világmeghódítási programban az első helyen van a zsidó ármánykodási listán.

"Hogy a gójok intézményeit ne semmisítsük meg idő előtt, nagyon óvatosan nyúlunk hozzájuk és egyelőre csak az azok mechanizmusát mozgató rugók végeit ragadtuk meg. Ezek a rugók szigorú, de igazságos rendérzékben testesültek meg, mi a liberalizmus kaotikus féktelenségével helyettesítettük őket. Kezünk benne van a törvényhozásban, a választások lebonyolításában, a sajtóban, az egyén szabadságában, mindenek felett azonban a nevelésben és a közoktatásban, mivel ezek az igazi szabadság sarokpillérei."

"Félrevezettük, elszédítettük és elrontottuk a nemzsidó fiatalságot azáltal, hogy olyan elvek és elméletek alapján neveltük, amelyekről tudjuk, hogy helytelenek, de amelyeket mégis a lelkére kötöttünk. "

"Nagyszerű eredményeket értünk el azzal, hogy a törvényeket - lényegileg nem módosítva őket - ellentmondó értelmezésekkel kiforgattuk valódi értelmükből. "

- A kilencedik protokoll.

A NEMZETKÖZI ZSIDÓ HENRY FORDTÓL -11. Fejezet

A ZSIDÓ JAZZ LESZ A NÉPZENÉNK

Sokan csodálkoztak azon, hogy honnan jönnek az émelyítő zene azon hullámai, amelyek tisztességes otthonokba törnek be és ennek a nemzedéknek a fiataljait idióták utánzására késztetik. A könnyűzene zsidó monopólium. A jazz zsidó találmány. Az nyálkás érzelmesség, a csúszós hangjegyeknek az alattomos bujasága zsidó eredetű.

A pénz beszédét, a dzsungel rikoltozásának, röfögésének és cincogásának, a serdülők szerelmének zihálásának álcázott zenét elfogadják olyan otthonokban, ahol ugyanezt a konzervzene nélkül undorral kidobnák. Az izgató zeneszámok a modern nagyvárosok pöcegödreinek a hangulatát idézik, és az ezekből létrehozott dalokat zümmögik különösebb mellékgondolatok nélkül az iskolás fiúk és lányok.

Meglepő, hogy bármelyik utat választva keressük a káros befolyások nyomait, amelyek társadalmunkat mérgezik, egy csoport zsidóval találkozunk? A kosárlabdai korrupció esetén- egy csoport zsidó. a kizsákmányoló tőke mögött - egy csoport zsidó. A színházak züllése- egy csoport zsidó. A szeszesitalok hirdetései mögött - egy csoport zsidó. A nemzet háborús uszítói - egy csoport zsidó. A sajtóirányítás és gazdasági zsarolás mögött - egy csoport zsidó. 80%-a a háborúból hasznot húzóknak- egy csoport zsidó. A keresztény törvények és szokások aktív ellenzékének szervezői egy csoport zsidó.

Az úgynevezett könnyűzenének ebben a mocsarában, amely a gyengeelméjűséget a bujasággal kombinálja - újra egy csoport zsidó.

A zsidók befolyását az amerikai zenére akik tudnak róla, komolynak tekinti. Nemcsak kevésszámú nagy zenekaraink növekvő júdaizálása ellen nő a tiltakozás, hanem a koncertdobogókon és könnyűzenei színpadokon is nő a faji összeütközések száma, ahol zsidó művészek minden mást kiszorítanak. Ha jobb művészek lennének, mint a többiek, nem szólnánk semmit. Azonban ők csak ismertebbek, és a zsidó zenei körök jobban támogatják őket.

"Ha én csinálom az ország énekeit, nem törödöm vele, hogy ki hozza a törvényeket"- mondta egyikük. Ebben az országban a zsidóknak nagyon hosszú a kezük ahhoz, hogy mindkettőt ők csinálják. Ennek a cikknek az a célja, hogy az embereket az igazság birtokosává tegye a degenerált zenét illetően, amelyet szokásból éjjel-nappal dúdolnak és énekelnek, és ha lehet, hogy lássák a láthatatlan zsidó karmesteri pálcát, amely fejük felett integet gazdasági és propagandaokokból. Pont úgy, ahogy az amerikai színház és film zsidó irányítás alá került, és annak a művészetet megölő üzleti működése alá, úgy lett a könnyűzene jiddis iparág. A zsidók, akik először kezükbe kaparintották, többnyire Oroszországban született zsidók voltak, némelyiküknek pont olyan kétes volt a múltja, mint sok zsidó színházi és filmipari vezetőnek.

Az 1920-as évek elején Irving Berlint, Leo Feistet és más vezetőit New York hét zenei kiadóvállalatának azzal vádolta az Egyesült Államok kormánya,, hogy a Sherman féle trösztellenes törvényt megsértették. A vádlottak kezében volt állítólag a védett dalok 80%-a, amelyet hanglemezgyárak, zongorahengerek és más zenerögzítési iparok használtak, és meghatározták az árakat, amelyeken ezeket a termékeket eladhatták. A következő vállalatok voltak érintve: The Consolidated Music Corporation; Irving Berlin, Inc.; Francis, Day and Hunter, Inc.; Shapiro, Bernstein & Co.; Watterson, Berlin & Snyder, Inc.; és M. Witmark & Sons, Inc. Mind New Yorkból. Az Egyesült Államok kormánya azt a megállapodást akarta semmissé tenni, amely szerint a vádlottak csak a saját maguk alapította Consolidated Music Corporation-on át voltak hajlandók szerződéseket kötni. A dalüzlet többi 20%-át más zsidó zeneházak kezében volt, akik nem tartoztak ehhez a csoporthoz.

HOGY ÉNEKELTETI ÖNT MEG A ZSIDÓ ÉNEKTRÖSZT.

A zsidók nem alkották meg a könnyűzenét - ők csak meghamisították azt. A zsidók pontosan akkor léptek be a könnyűzenei üzletbe, amikor a dalok erkölcse romlani kezdett. A könnyűzene, mielőtt zsidó iparággá vált volna tényleg népszerű volt. Az emberek énekelték, és nem volt okuk elrejtésére. A mai könnyűzene gyakran olyan kérdéses, hogy lelkiismeretes előadók eléneklésük előtt a közönséget kérdezik meg, hogy beleegyezik-e előadásukba. Felnőtt polgárok emlékeznek azokra az színpadokra, ahol könnyűzenét adtak elő az elmúlt évtizedekben. A polgárháború utáni harci dalok fokozatosan összekeveredtek a későbbi idők képszerű, romantikus és természeti kifejezésanyagával. Ugyanezek és hasonló énekek és balladák éledtek fel az I. vh. után. Ezek nem énekgyárak művei voltak, hanem egyének alkotásai, akiknek a természetes kifejezőkészségükben rejlett a tehetségük. Ezek az egyéniségek nem a kiadók kedvéért dolgoztak, hanem maga a munka elégítette ki őket, ők a koncerttermek egyéni művészei voltak. A dalok nem tették gazdaggá alkotóikat, de szerzőiket kielégítette, hogy a köznek örömet szereztek. A közízlés, mint bármely más ízlés, azért könyörög, hogy sokat kapjon abból, ami tetszik neki. A közízlés a köz szokása is. A köz nem figyeli, hogy milyen forrásból jön, amiből él és alkalmazkodik a forráshoz. A köz ízlése magasabb vagy alacsonyabb szintre kerül, ahogy az, ami táplálja, változtatja szintjét.

Negyed évszázad leforgása alatt, ha kezünkben van a közre hatás minden eszköze, mint a színház, mozi, könnyűzene, újság és rádió - közben a megvetés köpenyét dobva minden erkölcsi meggondolásra - olyan közönséget teremtünk, amilyet akarunk. Negyed évszázadnyi idő elég erre.

Régebben is énekeltek az emberek, de nem ilyen elbódított módon és nem ilyen zavarba ejtő folytonossággal. Azért énekeltek, mert kedvük volt rá, nem tudatalatti szokásból. Értelmetlen, érzelgős, hősi énekeket énekeltek, de a gyanús dalok nem voltak divatban. A régi dalokra könnyű visszaemlékezni. Noha az évek eljártak fölöttük, minőségük olyan, hogy nem halnak meg. Ki ismeri a múlt hónapban divatos dal címét? De vannak sokkal régebbi dalok, melyeknek címe ismerős még azoknak is, akik sohasem énekelték őket. Milyen határt szabtak ezek a dalok a szuggesztív de nem teljesen érzelmi hallgatónak? Volt bennük érzelem, de nem támadható érzelem. Aztán jöttek a zsidók. A könnyűzene megváltozott. Teljesen új sorozata a teljesen más tárgyköröknek jelent meg. A tehetséges énekesek és a dallamos énekek eltűntek. A zsidó és az afrikai korszak következett a dzsungeltémával, az ún. 'Kongó' anyag, és más szerzemények, amelyek gyorsan egy még ocsmányabb típusnak adtak helyet. Ennek a mocsárnak a következő állomása a 'ragtime' stílusú zene volt amely néger dalok gyűjteménye. A líra eltűnt a gyermekdalszerű szövegek mögött, amelyek elöntötték a köz fülét. Megtévesztő hangugratások árasztották el az igazi dal harmóniáját. A dalgyűjtemények új életre keltek. Elbűvölő fiatalok gyászénekeket motyognak halk egyhangúsággal, kéjes nőszemélyek közönséges, csábító gesztusokkal nyögnek orrhangú dalocskákat, amelyeket egy valódi zenész zenének sem tekint. Zongoraakciók és jazz-zenekarok jöttek divatba. Az ostobaság fokozatai ma könnyen követhetők azon a dalszeméten,amelyek az utóbbi évtizedekben szóródtak szét, megláthatjuk ezekben a könnyűzene színvonalának romlását. Az érzelmek buja javaslatokká váltak, a románc erotikává vált. A könnyűzenéből ragtime lett, és a ragtimeból jazz és zümmögés. A zeneszám szövege mind alacsonyabb szintű lett, míg végül behintette az alvilág ragadós talaját.

A jazz első állítólagos 'királya' egy Frisco nevű zsidó volt. Az egész lefelé vezető irányzat igazgatói zsidók voltak. Az ő ügyességük kellett ahhoz, hogy elrejtsék az erkölcsi romlást és fél fokkal afölött a szint fölött tartsák, amely csak undort kelt a szemlélőben.

PLÁGIUM.

A dalcsinálás terén a zsidók, mint általában, nem mutattak sok eredetiséget, de nagymértékű alkalmazkodókészséget, amely a plagizálás elrejtésére szolgáló jótékonysági kifejezés, amely a szellemi zsebtolvajlást fedi jótékonyan le. A zsidók nem alkotnak. Mások alkotásait ügyesen megtekerik és abból élnek. A plagizálás annak az eredménye, hogy művészethez nem értő vezetők középszerű művészeket sarkantyúznak olyan alkotásokra, amelyet elég vonzóvá lehet tenni ahhoz, hogy a közönség pénzt adjon érte. A zsidók fölvonultatták a régi dalokat, népdalgyűjteményeket, operaáriákat, és ha nem vizsgáljuk alaposan meg, a jiddis zenegyártás legnagyobb sikereit. Ezek a mocsárelőtti idők tiszta dalainak témáira és dallamára épülnek. A zene jazzes lett és így tették felismerhetetlenné, az érzelmeket nemiséggel töltötték, és a világon át vezető trágár utukra szórták. Mivel a dalpiac teljesen zsidó ellenőrzés alatt áll, mind a kiadói, mind az előadói része, ezután lehetetlen lesz bármi mást, mint zsidó énekeket kiadni és hallani az Egyesült Államokban. Ezt bizonyítja, hogy az üzlet a jiddis tröszt tulajdona és minden ún. sláger mögött zsidó nevek vannak.

Az hogy a zsidó veszély annyira beférkőzött a mi művészi köreinkbe, részben az ő tulajdonságaikkal függ össze, megtévesztő felszínes kedvességükkel és keleti meggyőző erejükkel, a ragyogással, az erőszakosan egymás mellé tett szélsőségekkel, szívbemarkoló bujaságával és pesszimizmusával, és részben azzal, hogy a természetünkben levő alapvető hajlamot ennek leküzdésére a zsidó kor száz más hatása felvizezi és összezavarja. Az angolszász minőség és az angolszász szempont az amerikai vérmérséklet alapja. A zene zsidó uralma alatt ezek elmerülnek és nevetségessé lesznek téve minden szempontból.

A TIN-PAN FASOR.

Amerika nem azt énekli, amit szeret, hanem amit a kabaréban működő 'zenedugók' ismételt előadásukkal népszerűsítenek, amíg az elpuhultagyú közönség az utcán azt énekli.

A színház, kabaré és rádió 'zenedugói' a zsidó énekügynökségek fizetett ügynökei. A pénz és nem az érdem uralja a gyengeelméjű zene elterjedését, amelyhez a zsidó jazz és swing tartozik. A nemzsidó zenét 'magashomlokúként' bélyegezték meg. Az embereket naponta a gyengeelméjű befolyás eteti, amely nyálkás dagályként ömlik ki a 'TinPan fasoron', a New Yorki főszemétgyárból, ahol az 'Abik', 'Izzik' és 'Mók' működnek, akik a különféle intézeteknek zenét komponálnak. 'TinPan fasornak' egy huszonnyolcadik utcai körzetet neveznek a Broadway és Sixth Avenue között, ahol az első jiddis énekgyártó elkezdte üzletét. Fiatal lányok csoportjai akik azt hitték, hogy tudnak énekelni, és másik, akik úgy gondolták, hogy tudnak szöveget írni, jöttek a szomszédságba a becstelen hirdetések vonzására, amelyek ígéreteit a kezdő jiddis üzletemberek nem tudták valóra váltani. Szükségtelen elmondani, hogy a botrány kiterjedt, ahogy az mindig történik, amikor 'gój' lányoktól azt várják, hogy zsidóktól valamit is kapjanak. Az állandó kiáltozás, a 'partik' vidámsága, a zongorák hangja és a trombiták harsogása adtak a körzetnek a 'TinPan fasor' nevet, annak szórakozása, fiatalsága, politikája, a brutális júdaizmus harsogása.

Az ördögi fortélyokat, amelyek a nem tiszta légkört előállítják és fenntartják a társadalom minden osztályán keresztül és ugyanazzal a befolyással, minden megfigyelő észreveszi. Valami sátáni van benne, valami, amit ördögi ravaszsággal agyaltak ki.

És a folyam tovább folyik, mind rosszabb és rosszabb lesz, a nemzsidó közönség lecsúszása és a zsidó vagyon növekedése folyik.

Miniszterek, tanárok, a reform hívei, szülők, állampolgárok meg vannak döbbenve a lazaság növekedésén és szidják a baj eredményeit. Látják a rossz eredményeit és az eredményt szidják. A fiatalokat szidják, akiket ez az erotikus vonzerő vonz. Helytelenítik a nemi szabadosságot, a fiatalok tapasztalatlanségét és vétkeit. De mindennek egy forrása van! Miért ne támadjuk a forrást? Ha egy nemzet egy bizonyos jellem nézőpontjában, hangjaiban, eszméiben fürdik és elmerül benne, rendszeres, szándékos és megszervezett erők hatására, a támadási pontot kellene támadni és nem a hatást.

Igen, és pontosan itt nem támadott senki, talán ismerethiány miatt, talán félelemből.

Az emberek szidalmazásának kis hatása van. Az emberek olyanok, amilyenek. Bocsásd szabadon a szeszesital üzletet és néped inni és mulatni fog. A nép kábítószeresek csoportjává válik, ha a kábítószerkereskedők ugyanazt a szabadságot élvezik, mint ma a jiddis könnyűzenegyárosok. Ilyen körülmények között butaság lenne a szenvedély rabjait ostorozni. A köz akarata a cinkosokat akarná felfedni.

Az erkölcs és a tartózkodás a kábítószerek és nemi izgatószerek hatása alá került, és ez okozza a mai őrült divatot, a fura énekek dúdolását - egy erőltetett őrültség. Az áldozatok mindenütt láthatók. De ennek az erkölcsi méregnek túl kevés ellenzője látja annak az értelmetlenségét, hogy az így beteggé tett fiatal embereket szapulják.

A köz érdeke azt kívánja, hogy a betegség forrásait takarítsuk ki és rámoljuk ki. A jiddis dalgyártók csoportja a baj forrása akik az egész eredményért felelősek, a dalok szövegétől a nyereségig.

NEM OLYAN 'NÉPSZERŰ'.

Az erkölcsi okok mellett, amelyek a könnyűzene ellen szólnak, még egyvalami szól: Nem is olyan 'népszerűek'. A népszerűség nem spontán, a közízlés nem tesz különbséget. Ez az állandó kényszerítés által létrehozott mesterséges népszerűség. A közönség agyán levő folytonos gépi dobolás. Minden moziból és minden színpadról ez hallatszik. Szórólapokon reklámozzák, lemezjátszókról hangzik éjjel és nappal, tánczenekarok reklámozzák, rádiók játsszák, és az állandóan ismétlik, amíg a következő lép a helyére. Ez a régi játék,a stílusváltoztatás, hogy az üzlet gyorsabb legyen és hogy az emberek többet vásároljanak. A jiddis ruházkodásban, mozikban vagy énekekben semmi sem tartós. Mindig van valami 'új', ami a nép zsebéből a pénzt a gyengeelméjű zene alkotóinak táskájába viszi.

A könnyűzene alkotóiról két tény ismert: Először is, hogy többnyire illetlen és az erkölcsi fertő legaktívabb ügynöke az országban, kart karba öltve a mozikkal. Másodszor az, hogy ez az ipar rendkívüli mértékben el van zsidósodva.

Itt van munka az Anti-Defamation League (rágalmazás elleni liga) számára. A liga tudja, hogy hogyan támadjon meg bárkit, aki a zsidókat szidja. A nagy kiadóktól a jelentéktelen helyi újságokig, a rágalmazás elleni liga mindenütt érezhető. Munka van számára a mozikban, a színházban és a könnyűzenében. Miért nem támadja a liga azokat a zsidókat, akik a színházat lezüllesztették, és a nép erkölcsét rontották a művészetben, a sport terén és a szórakozásban? Azokat, akik a faj nevére szégyent hoztak? Miért nem? Erre az a válasz, hogy zsidóknak minden meg van engedve, és csak a nemzsidókat kell ellenőrizni? Az a válasz, hogy a jó gójokat meg lehet zabolázni és ütni, a zsidókat nem? Az amerikai zsidóság rettenetesen fél attól, hogy páncéljában a legkisebb repedés támad egy vizsgálat vagy reform miatt. Félnek attól, hogy a javítás tüze milyen messze terjedhet!

"Hogy pedig a tömegek észre ne vegyék, hányadán vannak, ezenkívül szórakozásokkal, játékokkal, mulatságokkal, szenvedélyekkel, vidámparkokkal is eltereljük majd figyelmüket. A sajtón keresztül hamarosan kezdünk majd művészeti pályázatokat és mindenféle sportversenyeket javasolni: az ezek iránti érdeklődés végképp el fogja vonni az emberek figyelmét az olyan kérdésekről, amelyekben kénytelenek lennénk velük szembehelyezkedni. Amint a nép egyre inkább elszokik attól, hogy gondolkozzék, és önálló véleményt alkosson, ugyanazt a hangot kezdi majd megütni, mint mi, mert csak mi fogunk neki új irányt mutatni a gondolkozásban - oly személyeken keresztül természetesen, akikről nem sejtik, hogy velünk tartanak. "

- A tizenharmadik protokoll.

A NEMZETKÖZI ZSIDÓ HENRY FORDTÓL -12. Fejezet

SZESZESITALOK, SZERENCSEJÁTÉKOK, KICSAPONGÁS ÉS KORRUPCIÓ

A zsidó a világ rejtélye. Tömegei szegények, mégis ő ellenőrzi a világ tőkéjét. Szét van szórva, nincs országa vagy kormánya, mégis annyira egységes fajilag, amelyről más népek álmodni sem mernek. Évszázadokig szegényen, a legtöbb országban jogilag korlátozva, sok trón mögött ő lett az erő.

A következő egyszerű leírás több zsidóra vonatkozik, mint más fajok tagjaira: Üzletel. Használtruhakereskedéstől a nemzetközi kereskedelem és tőke irányítójává, a zsidó nagyon tehetséges üzletember. Más fajoknál jobban irtózik az ipari munkáktól, de a kereskedelemben jól alkalmazható.

A gój fiú elvégzi napi munkáját, a termelő vagy a műszaki osztály alkalmazottjaként. A zsidó fiú kereskedőként kezd, tisztviselőként, bárhol, ahol köze van a dolog üzleti részéhez. 
Csak Amerikában a nagy üzlet nagy része, a trösztök, a bankok, a természeti erőforrások, a fő mezőgazdasági termékek, különösen a dohány, gyapot és cukor a zsidó tőkések és ügynökeik irányítása alatt áll. A zsidó újságírók nagy és hatalmas csoportot formálnak. Sok áruház van zsidó kézben, és sokuk, ha nem mind, gój nevek alatt fut.

Zsidók teszik ki az ingatlantulajdonosok legnagyobb számát. A szórakoztató ipart uralják. A folyóiratok és újságok terjesztése a kezükben van. Naponta előnyös képüket festi a sajtó, előnyösebbet, mint bármely más fajét, amely lehetetlen lenne, ha nem lenne tulajdonukban az ehhez szükséges felszerelés.

Werner Sombart, a zsidóbarát (zsidó - fordító) szerző a 'Zsidók és a modern kapitalizmus' c. művében írja: 
"Ha a viszonyok Amerikában ugyanúgy fejlődnek mint az utolsó nemzedék idején, ha a bevándorlási statisztika és a születési arányok a nemzetek között nem változnak, akkor képzeletünkben az Egyesült Államok 50 vagy 100 év múlva csak szlávok, négerek és zsidók hazája lesz, ahol természetesen a zsidók fogják a gazdasági vezetők helyét elfoglalni." 
A zsidó az egyetlen eredeti nemzetközi kapitalista, de általában ezt nem szereti kikürtölni. Érdekes tény a zsidók vitathatatlan gazdasági ereje összehasonlítva viszonylag kis számukkal.

A ZSIDÓK ÉS A CSEMPÉSZÉS ÖRDÖGE.

Az az állítás, hogy a zsidók józan nép, lehet hogy igaz, de ez nem kell, hogy két tényt róluk elfedjen: általában ők teszik ki a szeszesitalkereskedőket azokban az országokban, ahol nagyobb számban élnek. Az Egyesült Államokban ők voltak az egyetlen faj, akire az alkoholtilalom szabályai nem vonatkoztak. Általában a zsidók a szeszesital oldalán állnak, mint ezt mindig is tették. Ők a legállhatatosabb ivók.

Ezért tudtak az alkoholtilalom idején külön szabályokat kiharcolni. Vallási szertartásaiknál inniuk kell, és a mennyiséget a törvény évi 10 gallonnyira tette. Így az Egyesült Államok alkoholtilalmi törvénye, amely az alkotmány része volt, törvényesen hatástalan lett évi 10 gallon erejéig zsidónként. Faji előny? Nem, a zsidók nem féltek ettől a nyereséges alkoholtilalom idején. tudták, hogy könnyű 100 gallont szerezni a 10 gallonos törvénylyuk felhasználásával. Valójában üveges szeszesitalok gallonjainak milliói jöttek be azon a 10 gallonos törvénylyukon keresztül.

Az amerikai nép meglepődött annak hallatán, hogy a világ szeszesitalüzlete a zsidók kezén van. Az Egyesült Államokban a szeszesitalüzlet a szesztilalom előtt már 25 évvel szinte teljesen a zsidók kezében volt. Azaz éppen abban az időben, amikor a szesztilalom adta a teljes tilalom legerősebb érveit!

A Funk & Wagnalls Company által kiadott 'A hódító zsidó' c. műben Foster Fraser írja:

"A zsidók az Egyesült Államok szeszesitalkereskedelmének urai. A nemzet szeszesitalkereskedőinek 80%-a zsidó. A whiskyelőállítás és eladásának hatvan százaléka zsidó kézben van. Közvetítőként a Kaliforniai boripart is irányítják. A dohánytermelő államokat felkeresik a zsidók és majdnem az összes dohányt felvásárolják levél alakban, így a nagy dohánygyárak tőlük vásárolják a nyersdohányt. A zsidók karmaikban tartják a dohányipart."

Ugyanez igaz Európában is, különösen Oroszországban, Romániában és Lengyelországban. A zsidó lexikon megerősíti ezt:

"Az állami szeszesitalmonopólium megalapítása (Oroszországban 1986-ban) sok ezer zsidó család megélhetését vette el."

Az a szeszesitalforgalmat, a vodkaüzletet, amely Oroszországot aláaknázta, ők irányították. Romániában az egész zsidókérdés szeszesitalkérdés volt. Lengyelországban ugyanúgy. Az Egyesült Államokban a whiskyüzlet a 19. században lett a zsidóké.

HOGYAN MŰKÖDÖTT A ZSIDÓ SZESZESITALTRÖSZT.

Gabonából minden éghajlat alatt lehet szeszesitalt gyártani sokféle módon. A semleges italok, a magas alkoholtartalmú borok és az alkohol gyártása sehol sem titok. Nagyon rövid idő alatt lehet bármelyik kamrában vagy pincében előállítani őket. Előállításuk nem igényel nagy figyelmet. Egy kábítószerekből és szeszből előállított és ízesített, aljasul 'whisky'-nek nevezett ital, amelyet a bárban eladnak, bűn a desztillálás, az emberi idegrendszer és a társadalom elleni bűn. 1904-ben Dr. Wiley, az Egyesült Államok vegyi irodájának az elnöke sokat tudott erről mondani. Kevesen figyeltek rá, mert nem hangsúlyozta, hogy a baj egyetlen embercsoportban rejlett, akik az Amerikai ipar és amerikai állampolgárok egészsége árán törekedtek nyereségre. Az emberek úgy gondolták, hogy Dr. Wiley műszaki dolgokról beszél, amelyek csak az amerikai desztillálókat érdeklik. Biztosan nagyon érdekelte volna az amerikai állampolgárokat, ha valaki világosan látta volna, és lett volna bátorsága szóvá tenni a nagy zsidó whisky összeesküvést.

RÉGI NEVEKRE EMLÉKEZÜNK

A whiskyüzlet zsidó jellege a polgárháborúig visszamenőleg láthatóvá tehető azzal, ha egyszerűen fölsoroljuk, hogy az ismertebb márkák mikor kerültek zsidó kézbe. Ez egy riasztó lista. Minden város minden polgára nehézség nélkül megállapíthatja, hogy a legtöbb átvevő, nagykereskedő és alkusz a whiskykereskedésben ebben a városban zsidó volt és ma is zsidó. Nemcsak az a tény, hogy a szeszüzlet zsidó kézben van, méltó figyelmünkre, hanem az is, hogy Amerikában egy gonosz rendszer, amelynek eredeti célja a szeszüzlet romba döntése volt, állampolgárok százait is romba döntötte akik elhitték, hogy az 'eredeti és hamisítatlan' szavak értelme az, amit eredetileg jelentettek. A folyadék 'eredeti és hamisítatlan' volt, de nem whisky, hanem karbolsav.

A szesztilalom kisöpörte a kocsmát, de nem fosztotta meg a zsidó csoportot bevételétől. A szesztilalmat kisöpörték, de az italozás lármája ittmaradt.

'NIGGER GIN'

1908-ban a 'Collier's Weekly'-ben igazságok jelentek meg amelyek ma is bebizonyítják, hogy mi párolgott akkor. 'Collier's Weekly' volt az első olyan újság, amely azoknak a zsidóknak a nevét nyilvánosságra hozta, akik a szeszesitallal kapcsolatos erkölcstelenségekkel álltak kapcsolatban. Még így is sokáig tartott. egy különösen maró támadást intéztek az ún. 'Nigger gin' ellen, amely egy különösen aljas folyadék volt, amelynek összeállítása a négerekre különösen aljas módon hatott. Az író, Will Irwin így beszélt erről a ginről:

"Az Egyesült Államokban degenerált szeszforgalmának királyi bűne."

Ez az újságíró és Collier nemcsak a szeszesitalok neveit hozták nyilvánosságra, hanem azoknak a nevét is, akik ezeket csinálták - csupa zsidó! A 'Nigger gin' kitalálója, amely bizonyos négereket bűnök elkövetésére ösztönzött, Lee Levy volt. Mr. Irwin leírta élményeit amelyet ginek vizsgálata kapcsán szerzett, amelyeknek zsidó neve volt. A gin olcsó volt, etikettén buja javaslatok voltak és fehér nők illetlen képei díszítették őket. "Sohasem láttam olyan bárban, ahol négerek voltak"- írta. Széles körben eladott olcsó és rossz ginek és más szeszesitalok, amelyeket öntudatosan zsidó nevekkel fémjelezve adtak el, rendőri és más körökben megjegyzéseket hívtak elő a négerek törvényenkívüliségéről. A négerkérdésre való hivatkozással a 'Nigger gin', a zsidó szeszgyárak mérgezett terméke volt a legprovokatívabb elem.

Amikor ez a gin megjelent, négerlázadások és azt követő lincselések megszaporodtak. Azokon a helyeken, ahol ezt a gint eladták, történtek a törvénysértések.

AZ INDOKOLT VÁLASZ.

Az oszd meg és uralkodj, tedd tönkre ősi zsidó elve elmondja a szeszesitalforgalom történetét. A desztillálás és a keverésben levő zsidó befolyás kizárta a desztillálást, és végül széttörte a szeszforgalmat mint szabályozott eljárást - megnyitva a kaput a szervezett csalók, gengszterek, és a törvénytelenség előtt, amely a mai ördögi világot alkotta meg.

Nagyon egyszerű, annyira egyszerű, hogy néha nem veszik figyelembe. 'Oszd meg és uralkodj' az a formula, amelyet a zsidó vezetők találtak ki, ahogy a protokollok is írják. A népet állandóan megtévesztik egy olyan bonyolultság képével, amely nem létezik. Ha megtalálod a lázálló moszkítót, akkor a sárgaláz többé nem csoda. Aki megadja magét a júdaizációnak, ahogy azt a zsidó vezetők kiagyalták, az megérdemli pusztulását. Júdaizálásának lehetősége magában hordozza pusztulásának igazolását.

Az italozás ötlete az emberek fejében zsidó propaganda. A képernyőn vagy a a színpadon szinte minden jelenetben isznak. Az itallal való visszaélést a zsidó színpad, zsidó jazz és zsidó humor segítségével tartják életben, amíg valaki rá nem jön, hogy ez hazaárulásra való ösztönzés.

ZSIDÓ JÁTÉKOSOK ELRONTJÁK AZ AMERIKAI SPORTOT.

Vannak akik azt mondják az Egyesült Államokban, hogy a kosárlabda halálos sebet kapott és ki fog halni a sportok közül. Mások azt mondják, hogy az amerikai kosárlabda megmenthető, ha tisztára söprik a zsidó befolyástól, amely azt keserű szégyenbe és erkölcsének elvesztésébe taszította.

Hogy a kosárlabda meghalt-e, mint sport és csak mint olcsó szórakozás él tovább, vagy elég belső ereje van ahhoz, hogy igaz haragjában újra felszínre jusson és eldobja azt a veszélyt, ami fenyegeti, arról lehet vitatkozni. Egy biztos, hogy az utolsó és legerősebb csapás, ami érte, jellemző volt zsidó jellegére.

A kosárlabda egyszerű dolog, ha más tényekkel hasonlítjuk össze, amelyek szintén nyomtatásra várnak. A zsidó ötlet működését nagyon világosan lehet látni a kosárlabdában. Az eljárás ugyanaz, a háborúban vagy a politikában, a gazdaságban vagy a sportban.

Először is, a zsidó nem sportember. Ez nem panasz ellene, hanem csupán egy megállapítás. Lehet hogy jellemük hibája, de lehet hogy nem. Mindenesetre olyan megkülönböztő jegy, amelyet rögtön elfogadnak. Hogy ez a testi dolgok iránti közöny, hogy a fölösleges mozgás megvetése, vagy szellemi torna, azt döntsék el mások. A zsidó természeténél fogva nem szabadtéri sportember. Ha golfozik, azt azért teszi, mert társasági élete megkívánja, de nem szeretetből. Ha az egyetemen atlétikával foglalkozik, azt azért teszi, mert annyira azt mondja környezete, hogy ő nem sportember, hogy a fiatalabb nemzedék úgy gondolja, hogy ez ellen tenni kell valamit.

És mégis, az amerikai sport veszedelme egy bizonyos fajta zsidó jelenléte, nem résztvevőként, hanem kizsákmányoló és megrontóként. A kosárlabdában a 'kizsákmányoló és megrontó' kifejezések teljesen indokoltak. De ugyanez igaz a birkózásra, a lóversenyre és a hivatásos ökölvívásra. A birkózást a zsidók annyira uralják, hogy az mint sport, már érdektelen lett. A birkózás története nem csak a sportág tönkretevését mutatja be, hanem a közönség nagymértékű becsapását is. Ugyanez igaz a lóversenyre is. Az egész légköre becstelen. A ló az egyetlen jóindulatú lény amelynek köze van hozzá.

De miért vezetett jó lovak tenyésztése, betanítása és versenyei csaláshoz? Csak azért, mert egy bizonyos osztály abban látta a lehetőséget, emberek gyengeségének kihasználására és nyerészkedésre.

Ez elmagyarázza a zsidók jelenlétét a modern sportban és elmagyarázza, hogy miért romboló a zsidó eszme a sportban ahelyett hogy védené azt. A zsidó ott pénzt látott, ahol a sportember örömöt és ügyességet látott. A zsidó a vetélkedésből akar tőkét kovácsolni, és a vetélkedést üzletté alakítani. Legfőbb ideje, hogy a szervezett zsidóság megfékezze vagy kitaszítsa azokat a zsidókat, akik legaktívabban próbálják meg elrontani és tönkretenni legtisztább, legemberibb sportjainkat.

Érdemes megemlíteni, hogy Chicagoban, ahol a zsidó rágalmazás elleni liga főhadiszállása van, egy korholó szó sem hangzott el amelyet zsidó intéztek volna a zsidó vádlottakhoz, figyelmeztetve őket tevékenységük károsságára. Egy szó sem. De ugyanakkor a rágalmazás elleni liga erős nyomást gyakorolt az egész amerikai sajtóra olyan megállapítások ellen, hogy az egész kosárlabdabotrány zsidó tevékenység eredménye, elejétől a végéig. Kemény zsidó fogadások, a játékosok megvesztegetése, egyesületek megvétele,a közönség becsapása azok a tények, amelyeket amerikai törvényszékek előtt sokszor bebizonyítottak. A sportbotrányok vizsgálatai a zsidók nevét sokszor befröcskölték.

Ha sportbarátok tudni akarják a kosárlabda baját, három szó a válasz - túl sok zsidó. A zsidóbérencek papagájszerű zsidóbarát propagandája ellenére, egy sport addig tiszta és segítő, amíg nem kezd el zsidó beruházókat és kizsákmányolókat vonzani, mert attól kezdve elromlik. A fentiek túl sokszor fordultak elő Amerikában eltérő eredmények között ahhoz, hogy kapcsolatuk tagadható legyen. A zsidó korrupció ugyanúgy működött az amerikai sportok megrontásakor, éspedig a kosárlabda, a lóverseny, az ökölvívás és a birkózás esetén. Az eredmények előre lekötése, a játékosok becsapása, verseny közbeni csalások, a romlottság kimutatható a zsidó tőkések és a megvesztegethető résztvevők között.

Hangsúlyozni kell, hogy az alapvető zsidó visszaélések országos mértékűek. Ezt mutatta ki az Egyesült Államok kormányának vizsgálata a fehér rabszolgakereskedelem esetén, a csempészüzletnél, a lóversenybotránynál, a kosárlabdabotránynál - ez egy nemzeti hálózat 'palifogásra'. Ebben a zsidó tevékenységben semmi különös nincs, az ügyesektől a degeneráltakig, mind egy nemzeti csoport részei. Mind részei annak a nemzeti mozgalomnak, melynek célja az, hogy a gójokat megfossza pénzüktől. 
Ha nem lenne gój pénz, vagy ha a gójt nem tudnák becsapni, akkor a csalók és zsidó sportelrontók más üzlet után néznének. Talán kevesebb pénzük lenne, amit a becsületes emberek arca előtt lebegtetnének.

Évekkel a nyilvános botrányok kirobbanása előtt a zsidók minden ígéretes sporttal megpróbálkoztak. Irányításuk megmarad, de csak az üzleti oldalé, ritkán vagy sohasem párosulva a sport iránti szeretettel. A zsidók nem igazi szerencsejátékosok, nem eléggé sportemberek ahhoz, hogy fogadjanak. Ők a biztos dolgok emberei. A gójok, akik csapdáikba besétálnak azok, akik a pénzt hozzák. A zsidó a pénz terén sem sportember, hanem gengszter, aki saját fajtája csoportjaiban tevékeny.

BIRKÓZÁS

A birkózás annyira zsidók ellenőrzése alatt áll, hogy a valódi birkózó teljesen ki van zárva, nehogy megmutassa, hogy a zsidó sporttröszt birkózói egyáltalán nem birkózók, hanem a közönség hiszékenységének büntetései. Az ősi birkózósport olyan gusztustalan orgiákba torkollott, mint a 'mindent bele' vagy az 'iszapbirkózás', és későbbi birkózóversenyekbe sikoltozó, zsörtölődő nők között. A birkózás éppolyan zsidó iparág lett, mint a ruhaipar.

Az állandó vesztegetési botrányok ellenére a kosárlabda még mindig Amerika első számú sportága. Üzletként nem lehet megölni. Délutánonként mindig csoportokat vonz, különösen vasárnap délután. Lehet zenével és díszletekkel mutatványt csinálni belőle. De szét is lehet törni, mint sportot, és azok akik a sportrészét szeretik, inkább eltűnését kívánják, mint azt, hogy annak a csoportnak a találkozóhelye legyen, akik ma a zsidók által irányított bohózati házakat töltsék meg. A kosárlabda mint üzlet, veszély lett az amerikai életre, egy csőcselékközpont, a rendetlen és bűnöző osztályok időtöltése, mint amilyen a lóverseny és az ökölvívás már régen.

Ezt a betegséget a zsidó jellem okozta szüntelen nyereségvágyával. A betegség gyógyíthatatlanná válhat.

"A mi szolgálatunkban minden véleményt, minden doktrínát képviselő személyek állnak: monarchisták, demagógok, szocialisták, kommunisták és mindenféle álmodozó utópisták. Mindezeket felfegyvereztük feladataik elvégzésére: Mindegyikük a saját maga számlájára ássa alá a tekintély utolsó maradványait, igyekszik megdönteni minden fennálló rendet. Ezek a törekvések nyugtalanságot idéznek elő minden államban; az államok nyugalomra intenek, készek meghozni minden áldozatot a béke érdekében; mi azonban nem fogunk nekik békét adni, amíg nyíltan és alázatosan el nem ismerik az államok-feletti szuperkormányunkat. " 
-a kilencedik protokoll

"Amikor bevezettük az állami szervezetbe a liberalizmus mérgét, egész politikai alkata megváltozott."

-a tizedik protokoll.