Mozgalmunk eszmei gyökerei egészen a XIX. - XX. század fordulójáig nyúlnak vissza, amikor a keresztényszociális gondolat próbált reális, nemzet- és értékelvű alternatívát kínálni az egyre jobban terjedő bolsevista fertővel szemben. XIII. Leó pápa 1891. május 15-én adta ki történelmi jelentősségű enciklikáját, a Rerum Novarumot, amelyet a "napba öltözött forradalmár" Prohászka Ottokár fordított magyarra, s lett a keresztény-szociális gondolat élharcosa először a hanyatló dualista Magyarországon, majd 1927-ben bekövetkezett haláláig Horthy - előbbi bűneiből mit sem tanuló - "legyen úgy mint régen volt!" rendszerében. A Magyar Katolikus Lexikon (1933) így összegzi a Rerum Novarum mondanivalóját:

A bevezetőben megállapítja a szociális kérdés okait: a gépi gazdálkodás átalakította a munkaadó és a munkás viszonyát (nincs, ami pótolja a megszűnt céheket), a gazdagság, a termelés és kereskedelem kevesek kezébe került, a munkásosztály csaknem rabszolgaságba jutott. A tömegek elszegényedését fokozza a kapzsi nyerészkedés; a közintézmények és törvények egyre jobban levetkezik a vallásos jelleget, hanyatlanak a közerkölcsök; az öntudatra ébredt munkások viszont szervezkednek ugyan, de könnyen lázítok kezébe esnek. A szocializmus a bajok orvoslását a javak közösségétől várja, pedig a tulajdonjog eltörlése elsősorban a munkást sújtaná, mert lehetetlenné tenné munkabérének befektetését s ezzel együtt a munkásnak polgári sorba való emelkedését. A természet törvénye, hogy a családfő gondoskodjék gyermekei fenntartásáról, ami sok esetben csak úgy lehet, ha gyümölcsöző magántulajdont, földet stb. hagyhat reájuk. Ez a feladat nem illetheti elsősorban az államot, mert hiszen család előbb volt, mint állam s a családi életbe az államnak csak végszükség esetében szabad belenyúlnia. Minthogy a szociális kérdés megoldása az evangélium szellemének érvényesítése nélkül lehetetlen, az Egyháznak is közbe kell lépnie s hirdetnie, hogy nem az osztályharc és gyűlölet, hanem a különböző társadalmi rendek együttműködése hozhat orvoslást. A munkásoknak és a munkaadóknak egyaránt súlyos kötelességeik vannak. Utóbbiak becsüljék meg a munkásban az emberi méltóságot, ne támasszanak velük szemben erejükkel, korukkal és nemükkel meg nem egyező követeléseket, méltányos munkabért állapítsanak meg. Az állam hivatása, hogy a közjó érdekében megakadályozza, hogy egyik társadalmi rend visszaéljen a másiknak helyzetével. Védenie kell a magántulajdont, de gondoskodnia is, hogy a munkásokat ne nyomják el, hogy ezek munkájuk gyümölcséből megfelelően lakhassanak, ruházkodhassanak, táplálkozhassanak s hogy életük ne legyen ,,aggodalmaktól terhes''. Meg kell akadályozni a munkások kizsákmányolását, gondoskodni pihenő időről, őrködni a vasárnapi munkaszünet megtartásán. Ügyelni kell, hogy a nők erkölcsiségét a munkahelyeken ne veszélyeztessék, hogy ezek ne vonassanak el családanyai kötelességük teljesítésétől; fejletlen gyermekeket nem szabad munkára fogni. A munkabér legyen elégséges a tisztességes élethez, családfenntartáshoz s ahhoz is, hogy a munkás valamit megtakaríthasson s idővel némi vagyonhoz jusson. Ez csökkentené igazában az osztályok ellentétét. Az igazságosság tiltja, hogy a munkaadó kedvezőtlen munkafeltételeket kényszerítsen rá munkására. Szükség van a munkások biztosítására baleset, betegség és halál esetére. A munkások önsegélyezése terén fontosak a munkásegyesületek és szervezetek; a keresztény munkásoknak csak olyan egyesületekhez szabad csatlakozniok, amelyek nem veszélyeztetik hitüket; vagy külön szakszervezetekbe kell tömörülniök, s ez a kívánatosabb. A munkások és munkaadók jogainak és kötelességeinek megszabására alkalmasak a közös döntőbíróságok. A társadalmi kérdést csak a keresztény erkölcs uralmának helyreállításával oldhatjuk meg. A Rerum Novarum a katolikus szociáletikusok közt folyó évtizedes viták betetőzése lett s egyben a gyakorlati katolikus szociálpolitikának megindítója. Nem tárgyalja részletesen az összes kérdéseket, de mesterien rögzíti meg a társadalmi életben uralkodni hivatott irányelveket. Legnagyobb jelentősége az volt, hogy szükségesnek nyilvánította a maga idejében az állam közbelépését a munkások érdekében és szentesítette a szakszervezeti mozgalmat. A Rerum Novarum elveinek nagy hatásuk lett a következő évtizedek szociális törvényhozásaiban, főleg a munkabérre, munkaidőre, a nők és gyermekek foglalkoztatására vonatkozólag. XIII. Leó korát egy negyedszázaddal megelőzve a társadalmi szervezkedésben jelölte meg egy szociálisabb gazdasági berendezkedés alapját.

Prohászka munkásságára nagy hatást tettek ezek a gondolatok. Bár nem alkotott önálló eszmerendszert, de tanításában a későbbi hungarizmus alapvető pillérei magától értetődően szerepelnek, ahogy maga a "hungarizmus" kifejezés közéletben történő meghonosítása is tőle származik (gróf Széchenyi István magánlevelezésében már megtaláljuk). Noha ő ez alatt nem egy konkrét eszmerendszert, hanem a magyar nemzet önvédelmét értette - mégis joggal tekinthetjük Prohászkát a hungarizmus egyik szellemi előfutárának, megálmodójának.

A hungarista eszme megszületése Szálasi Ferenc nyugalmazott vezérkari őrnagy nevéhez fűződik, aki nem sokkal a szentéletű püspök halála után, 1935 márciusában indította útjára a magyar történelem eddigi legnagyobb alulról szervezett népmozgalmát, a Hungarista Mozgalmat.

Szálasi a harmincas évek elején, amikor megfogalmazta a hungarista célkitűzéseket, a korabeli magyar politikai élet egyik pártját sem találta alkalmasnak a célok megvalósítására. A kormánypárt maga volt megtestesítője annak a politikának, amelynek javítását Szálasi kívánatosnak tartotta; a polgári ellenzék erőtlennek bizonyult a feladatok elvégzésére és tulajdonképpen csak egyetlen társadalmi réteg, a parasztság megszervezésén fáradozott (Független Kisgazda Párt); a baloldali ellenzék pedig egyrészt kompromittálta magát az 1919 évi kommunista hatalomátvételben, másrészt a kormánnyal még a húszas évek elején paktumot kötött, hogy a munkás-érdekképviseletek fejében hivatalos ellenzék legyen (Szociáldemokrata Párt).

Éppen ezért Szálasi önálló párt megalakításával kísérletezett. Pártjának megjelenése a hivatalos politika körében általános riadalmat keltett és olyan retorziókat vont maga után mindjárt a kezdet kezdetén, hogy indulása pillanatától fogva a hamis vádak pergőtűzében állott. E vádakat később sikerült állandósítani, így a Mozgalom pártjaira ma is nehezedő vádak forrása innen ered.

- Írta később Henney Árpád a Mozgalom születéséről.

Bár a későbbi Nemzetvezető politikai pártok útján kívánta a hatalmat átvenni, a hungarizmus lelkének mindig a háttérben működő testvéri közösséget, a mozgalmat tartotta.

Ungvári Gyula, Szálasi műveihez írt előszavában így foglalja össze a hungarista eszme jelentőségét:

Szálasi ideológiájának, vagyis a hungarista eszmerendszernek kétségtelenül bölcseleti alapjai vannak. Szálasi ha nem is alkotott egy metafizikai (pl. ontológiai) rendszert vagy nem írt ismeretkritikai, netán értékelméleti (pl. logikai, esztétikai, etikai) monográfiát, vagyis nem a lét, a megismerés végső kérdéseivel foglalkozott, de egyrészt "filozófus" volt e szó hegeli értelmében, vagyis a dolgokat gondolkodva szemlélte, másrészt ideológiájában a szorosabban filozófiainak mondott fogalmak, gondolatok előkelő helyen szerepelnek, eszmerendszerét, gondolatvilágát mintegy megalapozzák és felfogásának kifejtése során újból és újból szemünk elé tárulnak. Szálasi gyakran alkalmazza a fogalmak hármas előfordulásának retorikai eszközét, de ezen túlmenően a való világ tartalmi feltárásában is e fogalmi hármasok (triádok) ismétlődő megjelenésével találkozhatunk. Tegyük hozzá: Szálasi nem dogmatikusan és nem is egy játékos megszállottságával alkalmazza e fogalmi hármasokat. Más szóval ő ugyanúgy nem volt egy megszállott hegeliánus, mint ahogyan a szentháromságtan keresztény híve sem az. A három különböző dolog egysége, együttes előfordulása ti. bizonyosan hozzátartozik a való világ lényegi mélyrétegéhez, és ez derül ki Szálasi eszmerendszeréből is.

Eszmerendszerének alapvetését érett formában, Út és cél címen 1938 tavaszán kezdi papírra vetni. Ez a munka a hungarista világnézetet és annak átfogó, széles kitekintésű és hosszú távú politikai következményeit taglalja. E tanulmány ideológiai szempontból továbbfejlesztette Cél és követelések c. munkáját és eszmei alapként szolgált további munkásságához s így a jelen gyűjteményben is szereplő későbbi beszédeihez, ill. hivatkozási alapként szolgált és szolgálhat ma is az ő eszméinek megértéséhez.

A tanulmány bevezető mondataiban Szálasi joggal emeli ki ezt az eszmerendszert a kortárs magyarországi politikai pártok szellemi irányzatainak, programjainak köréből. Ez utóbbiak ti. "legfeljebb a revízió áhítozásáig" jutottak el és nem adtak útmutatást arra vonatkozólag, hogy mit kívánnak tenni a visszaszerzendő területekkel és azok népességével. "Legyen úgy, mint régen volt" szólt a dal, de éppen ez az, amit a hungarizmus nem fogadhatott el. A 30-as években mint írja "a gyakorlati politika a pillanatnyi érvényesüléssel vált egyenlővé és nem az örök magyar hivatás tennivalóinak eltökélése, férfias fogadalma". Szálasi hungarizmusa viszont kétségtelenül nagy körültekintéssel megalapozott és távlatos gondolkodásra, a magyar jövőre irányuló politikai világnézet. Ő maga nem a részletkérdések embere volt, noha sok részletet is kimunkált. Akkor volt elemében, amikor az átfogó kérdésekkel, a nemzet, a haza, a hungarizmus távlatos problémakörével foglalkozhatott és nem a munkásbiztosításnak, a fő földreformnak vagy a nagyüzemek nemzeti tulajdonba helyezésének részleteivel kellett bibelődnie. Filozófus lélek volt ő a politika területén.

Sajnos az ideológia nélküli, rövid távú, sokszor csak a pillanatnyi érdekekre figyelő politizálás ma is meglehetősen általános jelenség és korántsem csupán a volt állampárt magát "szocialistának" nevező utódpártjában és annak környékén vagy a liberalizmust a szabadossággal helyettesítő, az emberi jogokat erkölcsi kötelességek nélkül elképzelő erők körében, de a magukat keresztény és nemzeti gondolkodású politikusnak tartó emberek esetében is. Az ilyen emberek a "konkrét gyakorlati" kérdések fontosságára hivatkoznak, pragmatizmusuk mélyén azonban nem nehéz felismerni az anyagias önzés, a gazdaság, a pénzügyek szempontjainak kizárólagos figyelembevételét. Az eszmények, eszmék, eszmerendszerek iránti eme közömbösség vagy ellenszenv csak kis részben írható a kommunista (a marxista, leninista, netán szocialista) eszmékből való kiábrándulás számlájára: napjaink ideológiaellenessége valójában a kádári kor anyag- és haszonelvűségének, atomizálódó társadalmiságának, opportunizmusának és korrupciójának olyan továbbélését fejezi ki, amelyet a 90-es évek magyar valóságába berobbanó gyarmatosító és idegenérdekű kapitalizmus körülményei között éppen a korábban vezető szerepet játszó csoportok "újszerű példamutatása" növelt meg. Mindez kétségtelenül hozzásimul az értékszemléletnek az ún. fejlett országokban általánosan tapasztalható torzulásához és azt a fajta vallási, lelki-erkölcsi, egyszersmind kulturális-szellemi, (helyenként fenyegető) demográfiai-társadalmi hanyatlást, sőt, (egyetemesen fenyegető) környezeti-katonai veszélyeket jelzi, amelyekről az olyan költőóriásoktól, mint a mi Madáchunk II. János Pál pápáig vagy Oswald Spenglertől az egész Földre figyelő gondolkodásmód szükségességét hirdető László Ervinig oly sokan írtak és írnak. Ebben a helyzetben a hungarizmusnak az erkölcsi, szellemi és anyagi értékeket a kellő szintézisbe helyező látásmódja és programja nem egyszerűen időszerű, de világítótorony a sötét éjszakában.

A vesztes világháború és az azt követő megtorlás az életben maradt hungaristákat - csak úgy mint a magyar vezetőréteg más, ki nem végzett, nem internált tagjait - nyugatra kényszerítette. Szálasi Ferenc, mielőtt megadta volna magát az amerikaiaknak, Henney Árpádot bízta meg az emigráció vezetésével, aki 1980-ban bekövetkezett haláláig állt a Hungarista Mozgalom élén. Henney halála előtt nem jelölt ki utódot, így a Mozgalom vezetését Tarjányi-Tatár Imre, németországi szórványvezető vette át, akinek pozícióját erősítette ugyan, hogy Gömbös Ernő (a néhai miniszterelnök fia) mellé állt, de nem minden Hungarista szórvány ismerte el vezetőnek. Tarjányi 1995-ben bekövetkezett halálával a tulajdonképpeni hungarista emigráció története is lezárult.

Talán a magyarországi bolsevik megszállás évtizedes elhúzódásával, vagy az emigrációba szorult hungaristák hajlott korával magyarázható, hogy a Hungarista Mozgalom miért nem volt képes hazatérni a szovjetek kivonulása után. A kilencvenes évek elején volt néhány - sikertelennek bizonyult, de a jövő szempontjából tanulságos - kísérlet a Mozgalom magyarországi újjászervezésére, de az azóta eltelt évek bebizonyították, hogy a hungarizmus hiteles képviseletére egyik addigi szervezet, mozgalom sem volt képes. Ez a felismerés késztetett egy maroknyi magyar nemzetiszocialistát arra, hogy életre hívják a Pax Hungarica Mozgalmat, mely ma egyedül képviseli a Szálasi Ferenc által lefektetett hungarista ideológiát a maga teljességében és így a Hungarista Mozgalom kizárólagos eszmei örökösének tekinthető. A Pax Hungarica Mozgalom formálisan 2008. január 28-án alakult meg.

A Nemzetvezető tanácsát megfogadva nem kívánunk részt venni a világhódítók által engedélyezett parlamenti bábjátékban. Célunk egy szerves népmozgalom szervezése, hiszen: "Parlamentáris úton a hatalmat addig lehetett megszerezni, amíg a politikai hatalom nem volt a zsidóság kezében. Amint a zsidóság a politikai hatalmat is megkaparintotta - teljesen mindegy, hogy közvetlenül vagy közvetve, és hogy politikai hatalmát közvetlenül vagy közvetve gyakorolja - teljesen kizárt, parlamentális úton a hatalmat átvenni. Az így hatalmat gyakorló zsidóság mindent vérbe vagy anarchiába fojt. Ellenszere: a népmozgalom."(Szálasi Ferenc)

Mozgalmunk felépítése szigorúan tekintélyelvű és hierarchikus, a feltétel nélküli fegyelemre épül. A tagok feltétlen hűséggel és engedelmességgel tartoznak a mindenkori vezető felé, ő pedig a Mozgalom tagjai felé egyetemes felelősséget vállal. Sorainkban nincs helye a demokratikus szavazgatásoknak, az üres fecsegésnek vagy a megosztó vitáknak. Nem osztogatunk rangokat, címeket. Testvéri közösségünkben az egyén kizárólagos értékmérője az általa elvégzett munka. "Dolgozni keményen, szívósan, mert a mi számunkra nincsen pihenés. (...) Mi, hungaristák, fanatikusai vagyunk a munkának és eljegyzettjei vagyunk a harcnak." (Hubay Kálmán)

A PHM az ősi magyar alkotmányosság talaján áll, Magyarország utolsó törvényes államfőjeként Szálasi Ferencet fogadja el. Ebből következik az is, hogy a jelenlegi politikai rendszert illegitimnek tartjuk (az ún. "debreceni ideiglenes kormány" megalakulásától az alkotmányosság helyreállításáig provizórikus állapot áll fenn), attól nem kérünk és nem fogadunk el semmit. A PHM célja ebből fakadóan az alkotmányosság helyreállítása, a Hungarista Munkaállam létrehozása és a Pax Hungarica kivívása - jog és kenyérbiztos hazát adni a Kárpát-medencében otthonra talált, egymásra utalt népeknek.

(forrás: paxhungarica.org)