Pátosz nélkül...
3

Ma van a trianoni békediktátum 94. évfordulója. Bizonyos idő után, hosszú évek elteltével - számomra - nagyon nehéz már a témakörről újat olvasni, pláne írni. Ha kutakodom személyes élményeim között, felrémlik, tizenéves koromban mit éreztem e szó hallatán; Trianon! Dac, fájdalom, s egyfajta büszkeség is, mely a képzelet szárnyán elrepített múlt századok dicsőséges eseményei közé, mikor még nagy és erős volt hazánk. Buzgón kutattam mindent, ami fellelhető volt Trianon kérdéskörében. Olvastam a könyveket, Nagy-Magyarországot ábrázoló jelvényeket vásároltam és büszkén tűztem kabátom hajtókájára. Megemlékezésekre jártam, a trianoni tragédiáról szóló dalokat szinte rongyosra hallgattam. Érezni akartam újra és újra azt a fájdalmat, amit 1920. június 4-én elkövettek Magyarország ellen. Úgy hiszem, kinek magyar szív dobog keblében, átesik ezen.

De azt is be kell vallanom, az esztendőnkénti évfordulós megemlékezések és pátoszos kesergések után egyre inkább kirajzolódott előttem egy gondolat: a magyar szereti sajnáltatni magát. Én is így voltam ezzel, sőt, nem állíthatom, hogy idegen tőlem minden ilyesféle érzés Trianon kapcsán akár a mai napig is. Nem szégyellem, ez hozzátartozik népünk lelki alkatához. Nem ezzel van önmagában problémám. Hanem azzal, hogy ez kizárólagosan véve nemhogy kevés, de inkább káros és elkeserítő. Őszintén meg is mondom, már látom előre, hogy a legnagyobb közösségi portálokon miként zajlik majd le a szokásos frázispuffogtatás, szívbe markoló idézetek és képek megosztása, „Magyarország a népek Krisztusa", vagy a valóságban sohasem létező pápai küldözgetése Trianon felülvizsgálatáról, és hasonló tébolyultságok. S persze kötelező lesz gyűlölni a szomszédos népeket. A pokol kénköves bugyraiba kell majd kívánni minden szerbet, szlovákot, románt, legyen az akár férfi, nő vagy gyermek. Lehet persze rájuk haragudni és bosszúért kiáltani, csak éppen értelme annyi, mint a Dunába vizet önteni. Mert erő és előremutató jövőkép nélkül az önsajnálat mocsarába süllyed az egész.

Másrészt a gyűlölet sohasem visz előre, s halkan meg is kérdezhetném, egy határontúli magyar, például egy székely (azon túl, hogy szinte biztos vagyok benne, ki fogják harcolni az autonómiát, amihez nekünk, anyaországiaknak vajmi kevés közünk lesz) biztos, hogy vágyodna ide? Ebbe az országba, ahol a magyar nemzetnek egy olyan része lakik, akik még egy 93 ezer négyzetkilométeres területet sem képes magáénak tudni, ahol lassan 1 millió cigány vár a pillanatra, hogy akár egy újabb Trianont hajtson végre a megmaradt csonkaországon? Az ellenségeink ma nem a szerbek, nem a szlovákok, de még csak nem is a románok. Az ellenség saját magunk vagyunk. Az, hogy demográfiailag folyamatosan szorulunk vissza saját hazánkban. Persze helyette válogathatunk a nemzeti giccsparádé termékei közül, s akár Nagy-Magyarországot ábrázoló zokniban sírhatjuk tele párnánkat, hogy nekünk milyen rossz sorunk van. Aztán letörölhetjük könnyeinket a 100% magyar, ellenben 99% kínai alapanyagból készült Árpád-sávos kendőnkkel. A természet örök törvénye volt 1920 előtt is, hogy azé lesz a föld, aki benépesíti, s az ma is. Az 1910-es népszámlás alkalmával is úgy volt csak 54% a magyarság aránya az országban, hogy az itt élő 900 ezer zsidót a magyar nemzetiségűekhez sorolták. Lehet hivatkozni arra, hogy morálisan nem volt jogos, ami természetesen igaz is, de erő híján arra mentünk vele, amire. Tehát semmire.

Apropó, erő! Hol is történtek határmódosítások annak idején? Igen, ott, ahol a siránkozás helyett inkább fegyvert fogtak a betolakodók ellen. Ilyen volt a Rongyos Gárda és még egy pár, de nem túl sok példa az országban. A félreértések elkerülése végett, a bölcsek kövét én sem birtoklom, jobban mondva a „hogyan" pontos megvalósításának tervét, úgyhogy nyugodtan a szememre hányhatja ezt akárki, de abban azt hiszem, egyetérthetünk, hogy az, amit fentebb felvázoltam, biztos nem vezet eredményre.

Nekem manapság már inkább efféle gondolatok jutnak eszembe Trianon kapcsán. Illetve az 1920. június 4-i események örökös felemlegetése helyett az, hogy az úgynevezett rendszerváltás óta hány alkalom lett volna arra, hogy néminemű határmódosításításért folyamodjunk. Lehet, hogy érdekérvényesítő erő (magyar hadsereg) nélkül akkor sem vezetett volna sikerre a próbálkozás, de a „mi lett volna ha" pro és kontra történelmietlen kategória. Emlékezem én is a mai napon. De nem tudom lenyelni azt, ha számosak úgy akarják láttatni, hogy nem a mi hibánk folytán alakultak így és alakulnak továbbra is balszerencsésen dolgaink. Amit leginkább fájlalok Trianonon, az nem is elsősorban a veszteség, hanem népünk erőtlensége, s ilyenképpen az én olvasatomban ez nem az emlékezés napja, nem a gyász napja, hanem a szégyen napja. Egyébként is: se szeri, se száma nem lesz a köztereken és a világhálón az olyan megemlékezéseknek és cikkeknek, melyek a szokásos hangnemben jelenítik majd meg a 94 évvel ezelőtt történteket. Hogy stílszerű legyek tehát, kell egy ilyen is, mint az enyém. Pátosz nélkül.

Lantos János - Kitartás.net

Válasz

2014. június 4.: Nem emlékezhet meg az Országgyűlés Trianonról
Megosztom

A Fidesz ismét megakadályozta, hogy az Országgyűlés megemlékezzen Trianonról.

A botrányos döntésről Novák Előd, a Jobbik alelnöke számolt be Facebook oldalán közzétett posztjában: Újabb kettős mérce: idén sem engedi a Fidesz, hogy az Országgyűlés megemlékezzen Trianonról, mondván: csak ha épp ülésnapra esne június 4-e, akkor lehetne. Bezzeg a holokauszt-megemlékezés esetében ez nem volt probléma: öt nappal az egyik ilyen emléknap előtt plenáris ülésen is megemlékezett erről Kövér László, aki akkor pökhendien elutasította egy hasonló Trianon-megemlékezésre vonatkozó javaslatomat, mondván: nem köteles még csak válaszolnia sem nekem.

Ezért most direkt a Házbizottságon keresztül kezdeményeztem a megemlékezést, bár így is hiába. Íme a 2011-es történet:

Tisztelt Novák Előd Képviselő Úr!

Tájékoztatom, hogy a Házszabály szerint az országgyűlési képviselőket interpellációs illetve kérdezési jog kizárólag a végrehajtó hatalom képviselőivel szemben, azok törvény adta tevékenységi körükre vonatkozóan illeti meg.

A Ház működésére vonatkozó információk átadásának színtere a Házbizottság, melyen az Ön pártja is képviselteti magát. Kérem, problémáival forduljon bizalommal az Ön frakcióvezetőjéhez!

Üdvözlettel: Kövér László”

Tisztelt Kövér László Házelnök Úr!

Sajnálattal olvasom a napirendi javaslatában, hogy nem kíván
megemlékezni Trianonról, míg április 11-én az ún. holokausztról
fontosnak tartott beszédet mondani napirend előtt. Kérem, gondolja
újra ezt!
Továbbá szeretném tudni, kinek az utasítására vonták fel a nemzeti
lobogót a Kossuth téren a mai napon. Nem tartaná illendőbbnek, ha csak félárbocra eresztik? Ön ünnepnapnak vagy gyásznapnak tartja inkább a mai napot?

Köszönettel:
Novák Előd,
a Jobbik képviselője”

(alfahir.hu)

Válasz