Ha van még valaki a világban, aki a cionista globális világbirodalom irányítóin kívül politikájának igazolását látja a Kadhafi-rezsim megdöntésében, az nem más, mint Kim-Dzsong-Il, az észak-koreai kommunista diktátor.
Szeretném sietve leszögezni: Moammer Kadhafi megérdemelte a sorsát, mert egy véreskezű diktátor volt. Azonban ezen a ponton is engedtessék meg nem nekem két megjegyzés. Az egyik az, hogy a világ tele van véreskezű zsarnokokkal, akiknek a többsége a globális birodalom szolgálatában áll. Őket természetesen nem fogják bántani. A másik megjegyzésem pedig, hogy vajon ha az izraeli-amerikai birodalommal szemben függetlenségre törekvő államok vezetői nem kemény kézzel kormányoznák országukat, mennyi ideig maradhatnának hatalmon a Nyugat rájuk nehezedő elképesztő nyomása közepette? Jó példa erre az 1953-as CIA szervezte iráni puccs, melynek során megdöntötték a demokratikus, és legkevésbé sem „véreskezű” teheráni demokratikus kormányt. Azóta a függetlenségre vágyó államok vezetői inkább a zsarnoki elnyomást választják, melynek révén útját tudják állni a nyugati titkosszolgálatok, a Moszad, a cionista média és egyéb szerveződések felforgató kísérleteinek. Magyarán: a nyugati birodalom erőszakos terjeszkedése is oka annak, hogy a világban léteznek diktatúrák. (Annál is inkább, mivel több helyen a saját csatlós rendszereiket is csak egy-egy diktátor véreskezű uralmának a segítségével tudják fenntartani. Ahol pedig úgynevezett demokráciát működtetnek, az sem más, mint ócska színjáték.)
Továbbá egyértelműen ki lehet jelenteni: a Nyugat erőszakos terjeszkedése a fő oka annak is, hogy egyre több ország kíván atomfegyvereket előállítani. Kadhafi a maga szempontjából akkor követett el végzetes baklövést, amikor 2003-ban a Líbia ellen 1992 óta érvényben lévő szankciók feloldásáért (tehát lényegében a hatalmának biztosításáért) cserébe lemondott az atomprogramjáról. (Egyes híresztelések szerint Kadhafit a fiai vették rá arra, hogy a Nyugat jóindulatáért esedezzen.) Ekkor írta alá a saját rezsimjének (és talán saját magának is) a halálos ítéletét. A líbiai diktátor sohasem lett ugyan a Nyugat csatlósa (hiszen hazájának függetlenségére továbbra is ügyelt, ezért takarították el most az útból) , mindamellett elkezdett barátkozni, és gazdasági, sőt politikai kapcsolatokat építgetni azokkal a nyugati vezetőkkel, akik most azután minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül kitekerték a nyakát. Mondhatnánk persze, ilyen a politika, a barátságok és az erkölcs nem számítanak, csakis az érdekek a fontosak, de ne adj' Isten az is az eszünkbe juthat, hogy a „demokratikus” és „humánus”, meg „értékalapon politizáló” nyugati világ vezetői megbízhatatlan, hazug, aljas gazemberek.
De persze Kadhafi nem azzal követte el a végzetes hibát, hogy szóba állt velük, hanem azzal, hogy nyilvánosan bejelentette: lemond az atomprogramjáról és a tömegpusztító fegyverek előállításáról. Kim-Dzsong-Il észak-koreai diktátornak sokkal több esze van: ő előállította a saját nukleáris bombáját, amiről semmiféle körülmények között nem hajlandó lemondani . Nem is fogják, mert nem merik megtámadni. Mint ahogy az iraki diktátor, Szaddám Huszein is a mai napig a helyén lenne, ha ténylegesen rendelkezett volna atom- és más tömegpusztító fegyverekkel. Kadhafiról a nyugati propaganda azt híreszteli, hogy őrült volt, ami a legkevésbé sem igaz. (Legfeljebb annyi mondható el, hogy az úgynevezett „madman stratégiát” alkalmazta, melynek lényege, hogy őrültnek tettetjük magunkat, melynek következtében az ellenségeink azt gondolják rólunk, hogy „bármire képesek vagyunk”, ezért inkább békén hagynak vagy kiegyeznek velünk.) De ha elkövetett „őrültséget”, akkor az éppenséggel nem volt más, mint hogy a Nyugat szemforgató követelésének engedve – no és persze szankciókkal szorongatott rendszerének túlélésének érdekében – lemondott az atombombájáról.
Lehetséges persze, hogy Kadhafi csak blöffölt, és soha az életben nem lett volna képes nukleáris fegyvereket előállítani. (De akkor meg ott hibázott, hogy nem blöffölt tovább.) Továbbá valószínűnek tűnik az is, hogy az izraeli és a nyugati hírszerzés szeme elől immár nem maradhat rejtve semmiféle „atomfegyver kifejlesztésére irányuló törekvés”, és ahol a cionisták ilyesfajta szándékot tapasztalnak, odacsapnak, még mielőtt az atombombát létrehoznák.
Megmondom őszintén, én eddig meg voltam győződve arról, hogy Iránt alaptalanul vádolják atomfegyver előállítására irányuló törekvéssel. Most azonban azt kell mondanom: bolondok lennének az iráni vezetők, ha nem igyekeznének kifejleszteni azt az „elrettentő erő”, amelynek birtoklása nélkül egyetlen ország sem képes fenntartani a függetlenségét a cionista világbirodalom képtelenül agresszív terjeszkedésével szemben. (És amely „elrettentő erőnek” persze a globális birodalom is birtokában van.) A recept tehát a következő: ha valamely állam vezetői ki akarják harcolni vagy akár csak biztosítani akarják a függetlenségüket, akkor a legokosabban teszik, ha a legnagyobb titokban atomfegyver előállításába kezdenek. Majd ha a bombát összeeszkábálták, ország-világ előtt bejelentik az „eredményt”.
A Nyugat örök szégyene, hogy agresszív, ostoba, aljas viselkedésének következményeképp elősegíti a zsarnoki rezsimek létrejöttét és az atom- és más tömegpusztító fegyverek elterjedését a nagyvilágban. Csak legalább soha többé ne pofáznának a „humanista”, „demokratikus értékekről” és az „emberi jogokról”!
Perge Ottó
Kapcsolódó hírek:
Ami fontosabb, mint a holokauszt: a száz évvel ezelőtt kitört világháború elhallgatott tanulságai
Részletek az Első Nemzetközi Zsidóellenes Konferencia gyűlöletkeltő nyilatkozatából
Bécsi cukrászda helyett újabb holokauszt-agymosó programokkal kedveskedik az EU a tagországoknak
Íme Európa "legfeketébb báránya", az új közellenség: az egyetlen német nemzetiségű "náci" képviselő az EP-ben