Tisztelt Elnök Úr! Kedves Gábor!

Én egy egyszerű tanítónő vagyok. Nem érzem magam szélsőségesnek azért, mert a Jobbikra szavaztam. Nem érzem azt sem, hogy gárdamellényben hazugságra lehet csak esküdni. Csak arra gondoltam, hogy - végre - egy olyan ember áll a Parlamentben, aki betartja a szavát. Egy ember, akinek elhiszem, hogy az esküje szívből jövő és igaz. Mégis, kicsit összeszorult a szívem...

Boldog vagyok, hogy a Jobbik bent van a Parlamentben, boldog vagyok, hogy igaz magyar emberek képviselnek engem, de azt is látom, hogy Önöknek még nehezebb lesz az életük. Állandó támadásnak lesznek kitéve, ízekre fogják szedni Önöket. Tudom, hogy ez eddig is így volt, de ez most hatványozódni fog. Abban is biztos vagyok, hogy erőben, elszántságban nincs hiány, mégis kicsit összeszorult ma a szívem, olyan nehéz lesz...

Aztán eszembe jutott egy kép: egy ember, aki a földön fekszik, hátrabilincselt kézzel, és egy tekintet: az Ön tekintete, amit nem tudok kiverni a fejemből. Nem egy megfélemlített ember arca nézett rám, nem is egy szenzációhajhász hősködőé, nem...Az Ön szemében olyan erős hitet láttam, amelyet egyszerűen nem lehet legyőzni! Hitet és erőt láttam, amit csak rég letűnt idők hőseinek tulajdonítottam eddig. Lehet, hogy túlzásnak tűnik ez, de nem az. Sosem láttam még ilyen tekintetet! Ma ez adott nekem erőt, és elszégyelltem magam. Miért gondoltam egy percig is, hogy elfogyhat ez az erő? Eddig is bíztam és hittem Önben, csupán arról van szó, hogy egy kicsit megsajnáltam mint embert.

Hogyan fogja bírni évekig ezt asok támadást, nem fog belefáradni? De az a tekintet meggyőzött: vannak még jó emberek, és lehet, hogy sokszor és sokat csalódtam már, de ezúttal nem fogok. Hiszem és tudom, ezúttal nem csalódhatok! Köszönöm Önnek ezt az erőt és ezt az elszántságot! Köszönöm, hogy az ilyen gyarló embereknek mint én, erőt ad! Köszönöm, hogy nem mond le rólunk akkor sem, ha más már azt mondaná, nem érdemes küzdeni!

De ha mégis, egyszer úgy érezné, akár egy pillanatig is, hogy elfáradt, hogy egyedül van egy sárdobáló, igazságtalan tömeg ellen, kérem, jusson eszébe ez a néhány sor! Gondoljon egy egyszerű tanítónőre, aki azt tanítja a gyerekeknek, hogy magyarnak lenni öröm és büszkeség, hogy ma is élnek hősök, akikre szükségünk van. Nézzen szembe ellenségeivel akkor is azzal a tekintettel, amelyet annyira csodálok! És sose felejtse el, hogy sok százezer (vagy inkább millió) ember áll Ön mögött, akik "éhezik és szomjúhozzák az igazságot"!

Kedves Gábor! Köszönöm, hogy "van" nekünk, köszönöm, hogy felvette ma azt a gárdista mellényt, köszönöm, hogy hallatja igaz szavát a Parlamentben, köszönöm, hogy visszaadja a hitét egy tanítónőnek, akinek hivatása a magyar szó tanítása!

Kívánok nagyon jó munkát, és kifogyhatatlan erőt ehhez a munkához, melyet a hozzám hasonló emberek szeretete is táplálni fog!

És köszönöm azt a tekintetet, ami örökké elkísér...
Tisztelettel és szeretettel:
      V. Enikő
     tanítónő